A helyes egyensúly megédesítheti az életedet

A TOLERANCIA olyan, mint a cukor egy csésze kávéban. A megfelelő mérték egy kicsit megédesítheti az életet. Amíg azonban nagylelkűek lehetünk a cukorral, addig gyakran fukarkodunk a toleranciával. Miért?

Arthur M. Melzer, aki a Michigan Állami Egyetemen docensként dolgozik, azt írta, hogy „az emberek nem akarnak toleránsak lenni. Az előítélet . . . a természetükből fakad.” Az intolerancia tehát nem egyszerűen jellembeli hiba, ami csak egy kisebbséget érint — a szűklátókörűség mindannyiunknál természetes, mivel az egész emberiség tökéletlen. (Vö. Róma 5:12.)

Lehetséges fontoskodó személyek

A Time magazin 1991-ben arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban növekszik a szűk látókörű emberek száma. A cikk „életmódbeli fontoskodó személyeknek” nevezte őket, olyan embereknek, akik megpróbálják mindenkire ráerőltetni a viselkedésről alkotott saját irányadó mértékeiket. Azok az emberek az áldozatok, akik nem hajlandók feladni a meggyőződésüket. Például egy bostoni hölgyet azért bocsátottak el a munkahelyéről, mert elutasította, hogy kisminkelje magát. Egy Los Angeles-i férfit azért bocsátottak el a munkahelyéről, mert túlsúlyos volt. Miért oly nagy az a buzgalom, hogy másokat alkalmazkodóvá tegyenek?

A szűk látókörű emberek ésszerűtlenek, önzők, makacsok és dogmatikusak. De vajon a legtöbb ember nem ésszerűtlen, önző, makacs vagy dogmatikus egy bizonyos fokig? Ha ezek a jellemvonások a személyiségünkben egy talpalatnyi szilárd helyet találnak, akkor szűk látókörűek leszünk.

És mi a helyzet veled? Nemtetszésedet fejezed ki, ha valakinek más az ízlése az ételt illetően? Beszélgetéskor általában azt akarod, hogy a tied legyen az utolsó szó? Amikor csoportban dolgozol, elvárod a többiektől, hogy a te gondolkodásmódodat kövessék? Ha igen, talán jót tenne, ha egy kis cukrot tennél a kávédba!

Ám, amint azt az előző cikkben megemlítettük, az intolerancia rosszindulatú előítélet formájában jöhet. Az erős nyugtalanság lehet az egyik tényező, ami fokozhatja az intoleranciát.

„A bizonytalanság mély érzése”

Az etnológusok tanulmányozták az emberiség múltját, hogy megtalálják, mikor és hol vált nyilvánvalóvá a faji előítélet. Azt találták, hogy ez a fajta intolerancia nem létezett mindig, és nem is ugyanolyan mértékben nyilvánult meg minden országban. A GEO című német természettudományos magazin arról számol be, hogy a fajok közötti súrlódás válságos időkben jön a felszínre, amikor „az emberekben a bizonytalanság mély érzése van, és az az érzés, hogy identitásukat veszély fenyegeti”.

Vajon a bizonytalanságnak ez a mély érzése széles körben elterjedt napjainkban? Kétségtelenül. Mint ezelőtt még soha, az emberiséget egyik válság a másik után gyötri. A munkanélküliség, a megélhetési költségek állandó emelkedése, a túlnépesedés, az ózonréteg elvékonyodása, a bűnözés a városokban, az ivóvíz szennyezettsége, a melegházhatás — ha ezek közül bármelyik szűnni nem akaró félelemmel tölt el, az fokozza a nyugtalanságot. A válság nyugtalanságot okoz, a nem helyénvaló nyugtalanság pedig intoleranciához vezet.

Ilyen intolerancia nyilvánul meg például ott, ahol különböző etnikai és kulturális csoportok vegyülnek össze, mint ahogyan az néhány európai országban megfigyelhető. A National Geographic 1993-ban megjelent egyik beszámolója szerint a nyugat-európai országok akkor több mint 22 millió bevándorlónak adtak menedéket. A különböző nyelvű, kultúrájú vagy vallású „jövevények beözönlése” miatt sok európai úgy érezte, mintha „elárasztották” volna őket. Nőttek az idegenellenes érzések Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svédországban.

Mit mondhatunk a világ vezetőiről? Az 1930-as és 1940-es években Hitler intoleránssá tette a kormánypolitikát. Manapság sajnos néhány politikai és vallási vezető az intoleranciát használja fel saját céljai elérése érdekében. Ez a helyzet olyan helyeken, mint Ausztria, az Egyesült Államok, Franciaország, Írország, Oroszország és Ruanda.

Kerüld a közöny csapdáját!

Ha túl kevés cukor van a kávénkban, úgy érezzük, hogy valami hiányzik; ha pedig túl sok cukor van benne, akkor émelyítően édes íz lesz a szánkban. Ugyanez a helyzet a toleranciával is. Figyeld meg egy ember esetét, aki az Egyesült Államokban egy főiskolán tanít.

Néhány éve ifj. David R. Carlin egy egyszerű, mégis hatásos módszert talált arra, hogy felélénkítse az osztályban a beszélgetést. Tett egy kijelentést, melyet úgy épített fel, hogy az ellentmondjon diákjai nézőpontjának, hiszen tudta azt, hogy azok tiltakozni fognak. Az eredmény egy élénk beszélgetés lett. 1989-ben azonban Carlin azt írta, hogy ugyanez a módszer többé már nem hatásos. Miért? Jóllehet a diákok még mindig nem értettek egyet azzal, amit mondott, többé már nem törődtek azzal, hogy vitatkozzanak. Carlin rávilágított arra, hogy a diákok „a szkeptikus ember kényelmes toleranciáját” követik — ez egy gondatlan, nemtörődöm beállítottság.

Vajon a nemtörődöm beállítottság megegyezik a toleranciával? Ha senkit sem érdekel, mit gondolnak vagy mit tesznek mások, akkor egyáltalán nem is léteznek irányadó mértékek. Az irányadó mértékek hiánya a közöny — ez az érdeklődés teljes hiányát jelenti. Hogyan jutottak idáig a dolgok?

Melzer professzor szerint a közöny olyan társadalomban terjed el, ahol a viselkedésnek sok különböző irányadó mértékét fogadják el. Az emberek kezdik úgy gondolni, hogy a viselkedésnek minden formája elfogadott, és minden csupán a személyes döntés dolga. Az emberek nem tanulnak meg azon gondolkozni, és azt megkérdőjelezni, hogy mi az elfogadható, és mi nem — ehelyett inkább „gyakran azt tanulják meg, hogy egyáltalán ne is gondolkozzanak”. Hiányzik belőlük az erkölcsi tartás, ami arra indít egy személyt, hogy ellenálljon mások intoleráns viselkedésének.

Mi a helyzet veled? Időnként azon veszed magad észre, hogy magadévá teszed a nemtörődöm beállítottságot? Nevetsz az erkölcstelen vagy rasszista vicceken? Megengeded tizenéves fiadnak vagy lányodnak az olyan videofilmek nézését, amelyek a kapzsiságot vagy az erkölcstelenséget támogatják? Úgy érzed, helyénvaló gyermekeid számára, ha erőszakos számítógépes játékokkal játszanak?

Ha túlzott toleranciát mutatnak ki, az egy családnak vagy egy társadalomnak szenvedést fog okozni, mivel senki sem tudja — vagy senkit sem érdekel —, mi a jó, és mi a rossz. Dan Coats amerikai szenátor a „tolerancia csapdájára, a közönyre” figyelmeztet. A tolerancia széleslátókörűséghez vezethet, a túlzott tolerancia — a közöny — viszont üresfejűséghez.

Mit kellene hát tolerálnunk, és mit kellene elutasítanunk? Mi a titka a helyes egyensúly megvalósításának? Ez lesz a témája a következő cikknek.

[Kép az 5. oldalon]

Igyekezz kiegyensúlyozottan reagálni a helyzetekre