Csillag születik egy sas „fészkében”

● HOGYAN születnek a csillagok? Miért nagyobb és fényesebb egyik a másiknál? A Hubble-űrtávcső látványos módon egy sor fényképet készített, amelyek lehet, hogy éppen folyamat közben tárják fel a csillagok kialakulását. Ez az egyedülálló tevékenység a Sas-köd közepén zajlik, amely gáz- és porfelhő a Tejútrendszer nevű galaxisunkban.

A földön tartózkodó, csillagokat vizsgáló személyeknek a Sas-köd azt a látszatot kelti, mintha egy madár lenne kiterjesztett szárnyakkal és látható karmokkal. Jeff Hester csillagászt és az Arizonai Állami Egyetemen dolgozó munkatársait érdekelte a „karmok” körüli terület lefényképezése, mely karmok egyéni módon pillérszerű oszlopokat alkotnak, melyek elefántormányokra hasonlítanak. Itt az ibolyántúli sugárzás ionizálja a hidrogénmolekulákat — azaz eltávolítja az elektronjaikat.

A Hubble-űrtávcső felvételeinek a mozaikja több tucat, kis ujjszerűséget tár fel, amelyek a pillér végéből nyúlnak ki. Az ujjhegyeknél az összesűrűsödő gáz gömbölyű globulákat alkot, melyekben csillagok, valamint — néhány csillagász szerint talán még — bolygók is kialakulhatnak. Ám ezeknek a tárgyaknak a növekedését a korábbi ködből kialakult, körülbelül száz „gyerekcsillagból” jövő, erős csillagszelek akadályozzák. Ezek közül a csillagok közül a legfényesebb talán 100 000-szer fényesebb és nyolcszor forróbb a mi Napunknál. Sugárzásuk látszólag már szétmállasztotta a köd hígabb részeit. Ez a folyamat, amelyet „fénykigőzölgésnek” neveznek, gátolhatja a csillagok kialakulását azáltal, hogy eltávolítja azt az anyagot, amelyet egyébként lenyelnének a csillagembriók. A fényképeken a kigőzölgő gáz úgy néz ki, mint a gáz- és poroszlopokból felszálló gőz.

Ahhoz, hogy az egyik ilyen gázglobula fényleni kezdjen, elég nagy tömegűnek kell lennie, hogy magreakciót tudjon létrehozni. A tudósok becslései szerint legalább akkorának kell lennie, mint a Nap méretének nyolc százaléka. Továbbá az őt körülvevő porból elegendőt el kell távolítani ahhoz, hogy a fény kiszűrődjön. Ám ha a globula nem lesz elég nagy ahhoz, hogy fényljék, előfordulhat, hogy egyszerűen csak egy sötét gázlabda lesz belőle, amely barna törpeként ismeretes. Nemrégiben a csillagászok felfedezték az első azonosítható barna törpét.

A Sas-ködben lévő porfelhők és a viharos napokon látható, hatalmas viharfelhők közötti hasonlóság becsaphat, hogy azt hidd, a porfelhők nem nagyon nagyok. Pedig a valóságban minden egyes felhőpillér annyira hosszú, hogy az egyik végén keletkező fényvillanásnak majdnem egy évig kell haladnia ahhoz, hogy eljusson a pillér másik végéig. A képen látható minden egyes „apró” globula szintén akkora, mint a Naprendszerünk. Továbbá a köd annyira messze van, hogy körülbelül 7000 évig tartott, amíg a tőle jövő fény eljutott hozzánk — pedig másodpercenként 299 792 kilométeres sebességgel haladt. Ez azt jelenti, hogy amikor a Sas-ködöt nézzük, úgy látjuk, ahogyan akkor nézett ki, amikor még nem élt ember a földön.

A csillagászok megjegyzik, hogy a csillagok kialakulása látszólag más ködökben is lejátszódik, mint például az Orion-ködben. Ám e többi példa esetében a látószög akadályozza az embereket abban, hogy tisztán lássák a folyamatot. A csillagok úgy is meghalhatnak, hogy egyszerűen kiégnek, vagy egy heves szupernóva-robbanás rázza meg őket, vagy a gravitációs erő alatt összeomlanak, és fekete lyukak lesznek belőlük. A világegyetem Teremtője, Jehova Isten számon tartja a csillagokat, mivel mindet ő vette számba, és ő nevezte el (Ésaiás 40:26). A csillagok alkotta sas „fészke” szemléltetheti azon módok némelyikét, ahogyan Isten ’világosságot alkot’, és csillagokat hoz létre, amelyek különböző dicsőségűek (Ésaiás 45:7; 1Korinthus 15:41). (Beküldött cikk alapján.)

[Egész oldalas kép a 15. oldalon]

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

J. Hester és P. Scowen (AZ State Univ.), NASA