Mi történt a szórakozással?
HOGY tudták szórakozásképpen végignézni az embertársaik haláltusáját az ókori rómaiak, akik feltehetőleg kultúrájuk tetőfokán voltak? Gerhard Uhlhorn a Der Kampf des Christentums mit dem Heidentum (A kereszténység harca a pogánysággal) című könyvben a következőt írja: „Ez csak azzal magyarázható, hogy kielégíthetetlen vágyuk volt az új és erőteljesebb élénkítőszerek iránt. Az emberek, minden lehetséges élvezetet kielégítve . . . olyan izgalmat kerestek, amelyet többé már nem találtak meg máshol.”
Napjainkban sok embernek ehhez hasonlóan kielégíthetetlen vágya van az új és erőteljesebb élénkítőszerek iránt. Igaz, ők talán nem gyűlnek össze, hogy egy valóságos mészárlást vagy erkölcstelenséget végignézzenek. A szórakozásuk megválasztása azonban kimutatja, hogy hasonló megszállottságot mutatnak az erőszakot és a szexualitást illetően. Figyelj meg néhány példát.
Mozik: Michael Medved filmkritikus kijelenti, hogy a filmkészítők az utóbbi években „az elferdült dolgok” bemutatását „részesítették előnyben”. Még a következőt is hozzáfűzi: „Úgy tűnik, a filmipar mondanivalója az, hogy a kegyetlenség és az őrültség ábrázolása komolyabb és magától értetődő figyelmet érdemel, mint bármilyen afféle vállalkozás, amely az emelkedettséget vagy a jóságot közvetíti.”
A televízióval való versenyzés arra kényszeríti a filmeseket, hogy gyakorlatilag bármilyen messzire elmenjenek annak érdekében, hogy elcsábítsák az embereket a filmszínházakba. „Olyan filmekre van szükségünk, amelyek megborzongtatják őket, amelyeknek élük van, amelyek kitűnnek mindazon programok közül, amelyeket az emberek a tévében látnak — mondja az egyik filmstúdió elnöke. — Alapjában véve nem arra köteleztük el magunkat, hogy véres jeleneteket és [ocsmány] beszédet mutassunk be, de manapság erre van szükséged, hogy vászonra vigyél egy filmet.” Valójában sokan még a leghitelesebben ábrázolt, filmen bemutatott erőszakon sem döbbennek már meg. Alan J. Pakula filmrendező a következőt mondja: „Az emberek érzéketlenné válnak az effektusokkal szemben. A holttestek száma megnégyszereződött, a robbantások ereje döbbenetesen növekszik, az emberek pedig közömbösek ezek iránt. Telhetetlenség fejlődik ki bennük a brutalitás érzékelésére.”
Televízió: A világ sok részén, köztük Brazíliában, Európában és Japánban is, most már általános, hogy a tévében nyíltan ábrázolják a szexualitást. Amerikában az átlagos tévénéző egyetlen év alatt mintegy 14 000-szer találkozik a képernyőn a szexualitással. Egy kutatócsoport arról számol be, hogy „semmilyen jel sem mutatkozik arra vonatkozóan, hogy a szexualitást bemutató témák és a durva beszéd csökkenne. A korábban tabu témáknak számító dolgok, mint például a vérfertőzés, a szadomazochizmus és a bestialitás óriási hasznot hoz a főműsoridőben.”
A Watching America című könyv szerint van egy oka annak, hogy miért ennyire engedékenyek a tévé programjai. Ez a mű a következőt jegyzi meg: „A szex kelendő . . . Amint az adóhálózatok és a gyártók felfedezték, hogy több nézőt inkább kellemesen megbizsergettek, mintsem elborzasztottak, fokozatosan megnövelték a termékeik eladásának lehetőségét, s ezt úgy csinálták, hogy egyre több tabu témát még nyíltabban tártak fel a filmjeikben.”
Videojátékok: A Pac-Man és a Donkey Kong viszonylag ártalmatlan korszakát a hátborzongatóan szadista játékok új kora váltotta fel. Marsha Kinder professzor úgy jellemzi ezeket a játékokat, mint amelyek „rosszabbak a tévénél vagy a mozinál . . . Azt az üzenetet” közvetítik, hogy „a hatalom egyedül az erőszakon keresztül érhető el”.
Mivel a nagyközönség igen aggódik ezek miatt a játékok miatt, az Egyesült Államokban egy vezető cég most osztályozási rendszert használ a videojátékainál. Az „MA-17” jelzéssel ellátott játékok — mely jelzés azt jelenti, hogy az „érett” játék nem való 17 éven aluliaknak — nagyfokú erőszakot, szexuális témákat és káromkodást tartalmazhatnak. Néhányan azonban attól tartanak, hogy az ilyen „érett” játék osztályozása csak növeli a játék vonzerejét. Egy fiatal, aki rajong a játékokért, azt mondja, hogy „ha 15 éves lennék, és meglátnék egy MA-17 címkét, bármilyen áron azt a játékot venném meg”.
Zene: Egy folyóirat, mely a népszerű zenék tartalmát vizsgálja, azt állítja, hogy 1995 végére a toplistát vezető 40 album közül csupán 10 volt mentes a káromkodástól vagy a kábítószerre, az erőszakra illetve a szexualitásra tett megjegyzésektől. A St. Louis Post-Dispatch arról számol be, hogy „dermesztőek azok a zenék, amelyek elérhetők a kamaszkor előtti gyermekek számára, és ezek közül sok egyenesen a nihilizmust fejezi ki. Az [a zene], ami vonzó néhány kamasznak, tele van haraggal és reményvesztettséggel, valamint azokat az érzéseket táplálja, hogy a világ és maga a hallgató is pusztulásra van szánva.”
Úgy tűnik, a death metal, a „grunge” rock és a „gangsta” rap kedvét leli az erőszakban. A San Francisco Chronicle egyik beszámolója szerint pedig „sokan azok közül, akik benne vannak a szórakoztatóiparban, azt jósolják, hogy a legijesztőbb csapatok útban vannak a csúcs felé”. A haragot és a halált dicsőítő énekek most Ausztráliában, Európában és Japánban is népszerűvé váltak. Az igaz, hogy néhány zenekar megpróbál emberségesebb üzenetet közvetíteni. Ennek ellenére a Chronicle a következő megjegyzést teszi: „A bizonyítékok azt sejtetik, hogy az ártatlanságnak nincs nagy piaca.”
Számítógépek: Ezek az eszközök értékesek, sok jó dologra lehet őket használni. Néhányan azonban arra használják, hogy erkölcstelen anyagot terjesszenek rajta. A Maclean’s című folyóirat például arról számol be, hogy ez az anyag „képeket és szöveget” tartalmaz „a bizarr fétisektől kezdve a prostitúción keresztül a pedofíliáig mindenről — az ilyen anyagon sok felnőtt megdöbbenne, nem is beszélve a gyermekekről”.
Olvasnivalók: Sok népszerű könyv tele van szexualitással és erőszakkal. Az Egyesült Államokban és Kanadában nem régóta van egy hóbort, melyet „sokkoló irodalomnak” neveznek — a hátborzongató horrortörténetek már a nyolcéves fiatalokat is célba veszik. Diana West, aki a New York Teacher című folyóiratban ír, azt állítja, hogy ezek a könyvek „még a legfiatalabbakat is érzéketlenné teszik, és akadályozzák elmebeli fejlődésüket, még mielőtt ez megkezdődne”.
A National Coalition on Television Violence (NCTV) egyik tanulmánya arról számol be, hogy sok képregény, melyet Hongkongban, Japánban és az Egyesült Államokban adnak ki, „heves és brutális háborús jeleneteket, kannibalizmust, lefejezést, satanizmust, nemi erőszakot és káromkodást” mutat be. Dr. Thomas Radecki, az NCTV kutatási igazgatója azt mondja, hogy „megdöbbentő ezekben a folyóiratokban a heves erőszak és a lealacsonyító szexualitást hangsúlyozó anyag gyakorisága. Ez megmutatja, mennyire engedtük érzéketlenné válni magunkat.”
Óvatosságra van szükség
Nyilvánvaló, hogy a szexualitás és az erőszak a mai világunkban varázserővel bír, és ez visszatükröződik a szórakoztatóiparban is. A helyzet hasonló ahhoz, amit a keresztény Pál apostol a következőképpen írt le: „kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Efézus 4:19). Napjainkban sokan jó okkal keresnek valami jobbat. Te is? Ha igen, örülni fogsz, ha megtudod, hogy találhatsz egészséges szórakozást, amint azt a következő cikk is mutatja.
[Kiemelt rész az 5. oldalon]
A televízió veszélyes lehet
A TELEVÍZIÓT az Egyesült Államokban legelőször az 1939-es világkiállításon mutatták be New Yorkban. Egy ott levő újságíró ennek az új masinának a jövőjére vonatkozóan szkepticizmusának adott hangot. Ezt írta: „Az a baj a televízióval, hogy az embereknek ott kell ülniük és a szemüket a képernyőre kell mereszteniük — egy átlagos amerikai családnak erre nincs ideje.”
Mennyire tévedett! Valóban azt lehet mondani, hogy mire egy átlagos amerikai elvégzi az iskolát, 50 százalékkal több időt tölt a tévé előtt, mint a tanárok előtt. „Azok a gyermekek, akik nagyon sokat nézik a tévét, agresszívabbak, pesszimistábbak, súlyosabbak, nem olyan jó a képzelőtehetségük, kevesebb beleélő képességük van, és nem olyan jó tanulók, mint azok, akik nem néznek olyan sokszor tévét” — állítja dr. Madeline Levine a Viewing Violence (Az erőszak nézése) című könyvében.
Hogy mit tanácsol? „A gyermekeknek meg kell tanítani, hogy a tévének, éppen úgy, mint minden más készüléknek a házban, konkrét szerepe van. Ha egyszer már megszáradt a hajunk, vagy ha egyszer már kiadta a kenyérpirító a kenyeret, nem hagyjuk bekapcsolva őket. Ezeknek a készülékeknek ismerjük a konkrét rendeltetését, és tudjuk, hogy mikor kapcsoljuk ki. Gyermekeinket ehhez hasonlóan oktatásban kell részesíteni a televíziót illetően.”
[Kiemelt rész a 7. oldalon]
Szórakozás világszerte
Az Ébredjetek! arra kérte a világ különböző részein élő tudósítóit, írják le, milyen szórakozási irányzatok vannak a lakóhelyükön. A következőkben a megjegyzéseikből közlünk néhányat.
Brazília: „A tévéműsorok egyre lealacsonyítóbbakká válnak. Mégis, amint sok szülő nem otthon dolgozik, a gyermekeknek gyakran hagyják, hogy a tévé legyen a szórakoztató eszközük. Az okkult témákat bemutató CD-ROM-ok, és az igen erőszakos videojátékok a népszerűek.”
Cseh Köztársaság: „A kommunizmus bukása óta az országot olyan szórakozási lehetőségek árasztották el, amelyeket itt eddig még sohasem láttak — többek között olyan tévéműsorok, melyek a Nyugatról származnak, és a pornográfiával kapcsolatos boltok. A fiatalok gyakran járnak diszkókba, biliárdklubokba és kocsmákba. A féktelen reklámozás és az egykorú társaktól jövő nyomás gyakran nagy hatást gyakorol rájuk.”
Németország: „Sajnos sok szülő túl fáradt ahhoz, hogy szórakozásról gondoskodjon a gyermekei számára, így a fiatalok gyakran együtt csinálnak valamit. Néhányan elszigetelik magukat a számítógépes játékokkal. Mások rave-nek nevezett, egész éjszaka tartó táncokon vesznek részt, ahol burjánzik a kábítószer-élvezet.”
Japán: „A fiatalok és felnőttek egyik kedvenc időtöltése a képregényolvasás, de ezek gyakran erőszakkal, erkölcstelenséggel és trágár nyelvezettel vannak tele. A szerencsejátékok űzése is gyakori. Egy másik nyugtalanító tendencia, hogy néhány fiatal lány olyan, széles körben reklámozott telefonklubokat hív fel, amelyek erkölcstelen szándékú férfiak kielégítéséről gondoskodnak. Néhányan csak a hecc kedvéért hívják fel őket, míg mások még odáig is elmennek, hogy ellenszolgáltatás fejében találkát beszélnek meg, s ez néhány esetben prostitúcióhoz vezet.”
Nigéria: „Rendeletek által nem szabályozott videoszínházak terjednek egész Nyugat-Afrikában. Ezek az összetákolt viskók bármilyen korú ember előtt nyitva állnak — még a gyermekek előtt is. Itt rendszeresen pornográf és horrorfilmeket mutatnak be. Ráadásul a helyben készült tévéfilmek gyakran a spiritizmust hangsúlyozzák.”
Dél-afrikai Köztársaság: „Itt a rave-ek dívnak, melyeken gyakran könnyen hozzá lehet jutni a kábítószerekhez.”
Svédország: „A kocsmáknak és az éjszakai kluboknak nagy sikerük van Svédországban, és az ilyen helyekre gyakran a bűnözők és kábítószer-kereskedők sereglenek. A tévé és videó nyújtotta szórakozás tele van erőszakkal, spiritizmussal és erkölcstelenséggel.”