A Biblia nézőpontja

Miért tartsd féken a haragodat?

ROSSZAT sejtető kezdet volt. „Most, hogy én vagyok ennek a háznak a feje, nem fogsz zavarba hozni azzal, hogy késel” — kiabálta John új feleségére, Gingerre.a Több mint háromnegyed órán keresztül ordibált, miközben azt követelte tőle, hogy maradjon ülve a rekamién. Házasságukban a gyalázkodó beszéd vált a normálissá. Sajnos John haragos viselkedése csak fokozódott. Csapkodta az ajtókat, verdeste a konyhaasztalt, és miközben vadul vezetett, verte a kormányt, s így mások életét veszélyeztette.

Sajnos, mint ahogyan azzal kétségkívül tisztában vagy, az ilyen jelenetek túl gyakran ismétlődnek meg. Vajon jogos volt ennek az embernek a haragja, vagy elvesztette az ellenőrzését felette? Vajon mindenfajta harag rossz? Mikor kerül ki a harag az ellenőrzés alól? Mikor megyünk el túl messzire ebben?

A féken tartott harag jogos lehet. Isten haragja például az ősi Sodoma és Gomora erkölcstelen városa ellen lobbant fel (1Mózes 19:24). Miért? Mert ezeknek a városoknak a lakói erőszakos és elfajult szexuális gyakorlatokba bocsátkoztak, s ez jól ismert volt az egész vidéken. Amikor például angyali hírvivők látogattak az igazságos férfiúhoz, Lóthoz, idős férfiakkal együtt egy fiatal férfiakból álló csőcselék megpróbált csapatosan nemi erőszakot elkövetni Lót vendégein. Jehova Isten jogosan gerjedt haragra durva erkölcstelenségük miatt (1Mózes 18:20; 19:4, 5, 9).

Atyjához hasonlóan a tökéletes férfi, Jézus Krisztus is haragra gerjedt időnként. A jeruzsálemi templomnak az volt a rendeltetése, hogy Isten választott népének az imádati központja legyen. Ennek az „imádság házának” kellett lennie, ahol az emberek személyes áldozatokat és ajándékokat mutathattak be Istennek, ahol az útjaira oktathatták őket, és ahol megbocsátották bűneiket. A templomban úgyszólván bensőségesen beszélgethettek Jehovával. Ehelyett a Jézus napjaiban élő vallásvezetők „kalmárság házává” és „latroknak barlangjává” változtatták a templomot (Máté 21:12, 13; János 2:14–17). Ők személyesen hasznot húztak az áldozatokként felhasznált állatok árusításából. Valósággal megnyúzták a nyájat. Így Isten Fia tökéletesen jogosan járt el, amikor ezeket a szélhámosokat kiűzte Atyja házából. Jézus érthetően haragos volt!

Amikor tökéletlen emberek lobbannak haragra

Időnként a tökéletlen emberek is jogosan gerjedhetnek haragra. Figyeld meg, mi történt Mózessel. Izráel nemzete éppen akkor szabadult meg csodálatos módon Egyiptomból. Azáltal, hogy az egyiptomiakra tíz csapást mért, Jehova drámai módon mutatta meg erejét Egyiptom hamis istenei felett. Ezután a Vörös-tenger kettéválasztásával az izraelitáknak a menekülés útját nyitotta meg. Ezt követően a Sínai-hegy lábához vezették őket, ahol nemzetté szerveződtek. Mózes közvetítőként cselekedve felment a hegyre, hogy megkapja Isten törvényeit. Az összes többi törvénnyel együtt Jehova odaadta a Tízparancsolatot Mózesnek, mely olyan kőtáblákra lett „Isten ujjával” megírva, amelyeket maga Isten vésett ki a hegyből. Mit talált azonban Mózes, amikor lejött a hegyről? A nép egy aranyborjúképmás imádatához fordult! Milyen hamar feledékenyekké váltak! Csupán hetek teltek el. „Mózesnek” jogosan ’gerjedt fel a haragja’. Összetörte a kőtáblákat, és lerombolta a borjúképmást (2Mózes 31:18; 32:16, 19, 20).

Egy későbbi alkalommal Mózes elvesztette türelmét, amikor a nép vízhiány miatt panaszkodott. Felbőszült, az adott pillanatban elvesztette híres szelídségét vagy kedvességét. Ez komoly hibához vezetett. Mózes ekkor nem Jehovát, Izráel Gondoskodóját dicsőítette, hanem nyersen beszélt a néphez, a figyelmet pedig testvérére, Áronra és magára irányította. Isten így helyénvalónak látta, hogy megfenyítse Mózest. Nem engedte meg Mózesnek, hogy belépjen az Ígéret földjére. Ez után a Méribánál történt kellemetlen eset után nem történik további említés arról, hogy Mózes elvesztette volna a türelmét. Úgy tűnik, tanult az esetből (4Mózes 20:1–12; 5Mózes 34:4; Zsoltárok 106:32, 33).

Így tehát különbség van Isten és ember között. Jehova ’vissza tudja fogni haragját’ és helyesen jellemzik úgy, mint aki „késedelmes a haragra”, mivel a szeretet, s nem pedig a harag a kiemelkedő tulajdonsága. Haragja mindig igazságos, mindig jogos és mindig az ellenőrzése alatt van (2Mózes 34:6; Ésaiás 48:9, Katolikus fordítás; 1János 4:8). A tökéletes férfi, Jézus Krisztus mindig ellenőrzése alatt tudta tartani a haragját — őt „szelidnek” jellemezték (Máté 11:29). Másrészt a tökéletlen emberek — még a hit emberei is, mint például Mózes — nehezen tudták ellenőrzésük alá vonni a haragjukat.

Ezenfelül az embereknek általában nem sikerül megfelelő figyelmet fordítaniuk a következményekre. Talán meg kell fizetni az árát, ha egy személy elveszti a haragja feletti uralmát. Például milyen nyilvánvaló következményei vannak, ha a férj már annyira dühös lesz a feleségére, hogy öklével lyukat ver a falba? Kárt okoz a vagyontárgyakban. Megsérülhet a keze. De ami még ennél is több, milyen hatással lesz a haragkitörése a felesége által iránta kimutatott szeretetre és tiszteletre? A falat talán pár nap alatt helyre lehet hozni, a férj keze talán néhány hét alatt meggyógyul, de mennyi idő kell ahhoz, hogy visszanyerje felesége bizalmát és tiszteletét?

A Biblia valójában tele van olyan férfiak példájával, akiknek nem sikerült megfékezniük haragjukat, és akiknek el kellett szenvedniük a következményeket. Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat. Kaint száműzték, miután megölte testvérét, Ábelt. Simeont és Lévit megátkozta az apjuk, mivel azok legyilkolták a Sikemben élő férfiakat. Jehova leprával sújtotta Uzziást, miután Uzziás haragra gerjedt azok ellen a papok ellen, akik megpróbálták helyreigazítani őt. Amikor Jónás „megharaguvék”, Jehova megfeddte őt. Mindannyiuknak felelniük kellett haragjukért (1Mózes 4:5, 8–16; 34:25–30; 49:5–7; 2Krónika 26:19; Jónás 4:1–11).

A keresztények is felelősségre vonhatók

Ehhez hasonlóan a keresztényeknek ma Istennek — bizonyos fokig pedig hívőtársaiknak is — számot kell adniuk cselekedeteikért. Ez könnyen megérthető abból, ahogyan a Biblia a haragot megjelölő görög kifejezéseket használja. Két szó közül az or·geʹ-t használja gyakrabban. Ezt általában „haragnak” fordítják, és ez a szó magában foglal egy bizonyos mértékű tudatosságot, sőt még megfontoltságot is, melyet gyakran a bosszúállás szándékával tesznek. Így Pál a következőkre buzdította a római keresztényeket: „Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak [or·geʹ]; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.” Ahelyett, hogy rossz akaratot táplálnának a testvéreik ellen, arra buzdították őket, hogy ’a gonoszt jóval győzzék meg’ (Róma 12:19, 21).

A másik gyakran használt kifejezés a thü·mosʹ. Az alapszó „eredetileg a levegő, a víz, a föld, az állatok vagy az emberek erőszakos mozgására utal”. Így tehát a szót különféle módokon jellemzik, mint például ’az ellenséges érzület heves kitörése’, ’dühroham’, vagy ’vad szenvedélyek, az elme harmóniájának megzavarása, valamint a családi és polgári civakodások és nyugtalanságok előidézése’. Mint ahogyan egy vulkán figyelmeztető jelek nélkül törhet ki, és forró hamut, köveket és lávát lövellhet ki magából, amelyek sérülést okozhatnak, megcsonkíthatnak és megölhetnek, éppen ilyen az a férfi vagy nő is, aki nem tudja megfékezni az indulatát. A thü·mosʹ szó többes számú formáját a Galátzia 5:20-ban (NW) használják, ahol Pál a „haragkitöréseket” a „testnek” más „cselekedetei” (19. vers) közé sorolja — ilyenek például a paráznaság, gátlástalan viselkedés és a részeges mulatozás. John viselkedése — akit a bevezetőben leírtunk — biztosan jól szemlélteti a „haragkitöréseket”.

Ezért hogyan tekintse a keresztény gyülekezet a hozzá társult olyan személyeket, akik ismételten erőszakos cselekedetekbe bocsátkoznak egy másik személy vagy más tulajdona ellen? A féktelen harag romboló, és könnyen erőszakhoz vezet. Jézus tehát alapos indokkal jelentette ki a következőt: „azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre” (Máté 5:21, 22). A férjeknek a következő tanács szól: „szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek.” Aki „haragos”, nem képesített arra, hogy a gyülekezetben felvigyázóként szolgáljon. Ezért azokat a személyeket, akik nem tudják féken tartani a haragjukat, nem lehet a gyülekezet példaképének tekinteni (Kolossé 3:19; Titus 1:7; 1Timótheus 2:8). Valójában miután mérlegelik a magatartását, viselkedési módját és azt, hogy milyen komoly kárt okoz mások életében, azt a személyt, aki enged a féktelen haragkitöréseknek, ki lehet zárni a gyülekezetből — ez valóban végzetes következmény.

A korábban említett John ellenőrzése alá vonta valamikor az érzelmeit? Képes volt megakadályozni, hogy hirtelen fejest ugorjon a szerencsétlenségbe? Sajnos a kiabálás lökdösődéssé és dulakodássá fokozódott. Az „ujjal mutogatás” szó szerinti, fájdalmas zúzódásokat okozó döfésekhez vezetett. John gondosan elkerülte, hogy olyan helyeken okozzon zúzódásokat, ahol könnyen meg lehet látni, és megpróbálta leplezni a viselkedését. Végül azonban rugdosáshoz, ököllel való ütéshez, hajhúzáshoz és még ennél is rosszabb dolgokhoz folyamodott. Ginger most már külön él Johntól.

Nem kellett volna, hogy ez megtörténjen. Sok, hasonló körülmények között élő személy volt már képes megfékezni a haragját. Mennyire alapvető hát, hogy Jézus Krisztus tökéletes példáját utánozzuk. Ő egyetlen féktelen haragkitörésben sem volt soha bűnös. Mindig igazságosan haragudott, sohasem vesztette el az efölötti ellenőrzését. Pál bölcsen a következő tanácsot adta mindannyiunknak: „haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Efézus 4:26). Annak szerény felismerése, hogy mint embereknek vannak korlátaink, és amit elvetünk, azt fogjuk learatni, jó okunk van a haragunk megfékezésére.

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Saul Dávid életére tör/The Doré Bible Illustrations/Dover Publications, Inc.