Az állatok szunyókálásának titkai
AZ ÉBREDJETEK! KENYAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
ÉLETÜNKNEK körülbelül egyharmadát töltjük az alvás nyugodt állapotában. Az alvás távolról sem időpocsékolás, hanem úgy tűnik, számos fontos élettani és lélektani szükségletet elégít ki. Az alvást tehát Istentől kapott drága ajándéknak lehet tekinteni. (Vö. Zsoltárok 127:2.)
Nem meglepő hát, hogy az állatvilágban is fontos szerepet játszik az alvás. Sok faj valójában elragadó, néha szórakoztató, gyakran pedig szokatlan módon szundikál. Nézzünk meg néhány példát.
Az alvás bajnokai
Aki már látott oroszlánt úgy aludni Afrikában a forró déli napon, hogy a hasa és a mancsai az ég felé néznek, igazán azt a következtetést vonhatja le, hogy ez a vadmacska éppen olyan szelíd, mint a házimacska. A látszat azonban csal. Thomas Campion, XVII. századi író a következőt írta: „Ki merne egy alvó oroszlánt ingerelni?” Igen, még a hatalmas oroszlánnak is szüksége van alvásra — naponta körülbelül 20 órai alvásra —, hogy így folytassa ragadozó életmódját.
Figyeld meg a tuatarát is, egy tespedt, gyíkszerű állatot, amely Új-Zélandon él. Körülbelül fél évet tölt a könnyű hibernáció állapotában. Szóval a tuatara olyan lusta, hogy még tápláléka rágása közben is elalszik! De mindennek az alvásnak nyilvánvalóan van némi haszna, mivel a tudósok úgy becsülik, hogy némely tuatara körülbelül 100 évig is elélhet!
A kitalált Rip van Winkle-höz hasonlóan más állatok is hosszú ideig alszanak. Közülük sokan így vészelik át a hideg teleket. Az erre való előkészületekben az állat vastag zsírréteget halmoz fel, amely a hosszú alvási időszaka alatt táplálni fogja. De mi nem engedi, hogy a szunyókáló állat megfagyjon? Az Inside the Animal World című könyv úgy magyarázza, hogy az agy kémiai változásokat indít be az állat vérében, amely egyfajta természetes fagyállót hoz létre. Amint az állat testhőmérséklete egy kicsivel éppen fagypont fölé esik, szívdobogása a normális tempójának töredékére csökken — légzése lelassul. Ezt mély alvás követi, mely sok héten keresztül is eltarthat.
Alvás „repülés közben”?
Némely állat igen szokatlanul alszik. Figyeld meg a füstös csér nevű tengeri madarat. Amikor egy fiatal füstös csér elhagyja a fészkét, nekivág a tengernek, és az elkövetkezendő néhány évben folyamatosan repül! Mivel nincs vízhatlan tollazata, és nincs úszóhártyás lába, mint más cséreknek, amelyek le tudnak szállni a vízre, a füstös csér nem bukik a tenger alá. Úgy vadászik, hogy a kis halakat kimeri a víz felszínéhez közeli részből.
De mikor alszik? A Water, Prey, and Game Birds of North America című könyv a következőt írja: „Valószínűtlennek tűnik, hogy az óceánon alszanak, mivel a tolluk teljesen átitatódna vízzel. Néhány tudós azt sejteti, hogy ezek a madarak talán repülés közben alszanak.”
Víz alatti szieszta
Vajon alszanak a halak? A The World Book Encyclopedia szerint a gerincesek közül „csak a hüllők, a madarak és az emlősök alszanak igazán, mely során változások mennek végbe az agy hullámainak mintázatában”. Mégis, a halak igenis élveznek alvásszerű pihenési időszakokat — jóllehet legtöbbjük nem tudja becsukni a szemét.
Néhány hal az oldalán alszik, mások fejjel lefelé vagy függőlegesen. Némely laposhal, mint a lepényhal is, ébrenlétkor a tengerfenéken van. Amikor elalszanak, a tengerfenék felett néhány centivel lebegési állapotba mennek át.
A színes papagájhalnak páratlan lefekvési rutinja van: felvesz egy „hálóinget”. Amikor közeledik a pihenés ideje, egyfajta nyálkát vagy hártyát választ ki, amely teljesen beborítja a testét. Mi ennek a célja? „Feltehetően az, hogy a ragadozókat megakadályozza abban, hogy rábukkanjanak” — mondja Doug Stewart természettudományi író. Felkeléskor tör ki a síkos öltözékéből.
A fókáknak ugyancsak érdekes lefekvési rutinjuk van, melyet palackozásnak hívnak. Felfújják a torkukat, mint egy léggömböt, s így egyfajta természetes mentőkabátot hoznak létre. Ezzel a módszerrel a felszínen maradnak, és a vízben függőlegesen lebegve tudnak aludni, így az orruk a víz felszínén van, hogy lélegezni tudjanak.
Egyik szemüket nyitva tartják
Természetesen a vadvilágban az alvás egy állatot még sebezhetőbbé tesz a ragadozók számára. Így sok állat úgyszólván éberen alszik. Alvás közben az agyuk ébrenléti szinten marad, így lehetőségük van bármilyen hangra reagálni, amely veszélyt jelentene. Más állatok viszont úgy maradnak életben, hogy rendszeres biztonsági ellenőrzéseket végeznek. Például azok a madarak, amelyek egy csoportban alszanak, időnként kinyitják az egyik szemüket, és kukucskálnak, hogy leellenőrizzék, nincs-e veszély.
Afrikában az antilop- vagy zebracsordák ugyanígy vigyáznak egymásra a pihenési időszakok alatt. Néha az egész csorda a földön henyél úgy, hogy fejüket éberen, egyenesen tartják. Időnként egy állat az oldalára fordul, és mély álomba merülve elernyed a földön. Pár perc múlva a csorda másik tagjára kerül a sor.
Az elefántok ehhez hasonlóan csordában alszanak. A felnőttek azonban általában talpon maradnak, és éberen alszanak, időről időre kinyitják szemüket, felemelik a nagy fülüket, hogy meghalljanak bármiféle zajt, amely veszélyre intene. Ezeknek a hatalmas őröknek az árnyékában a kisebb borjak szabadon elterülhetnek az oldalukon, hogy így mély álomba merüljenek. Cynthia Moss írónő az Elephant Memories című könyvében leírja azt a visszaemlékezését, amikor egy egész csordát látott elaludni: „Először a fiatal borjak, majd az idősebbek, végül pedig a felnőtt tehenek mind lefeküdtek és elaludtak. A holdfényben hatalmas, szürke sziklatömböknek néztek ki, de a mély, békés horkolásuk megcáfolta ezt a képet.”
Még mindig sokat kell tanulnunk az állatok alvási szokásairól. Amikor azonban megfigyeled azt a viszonylag kevés dolgot, amit már tudunk, vajon nem érzel indíttatást arra, hogy elgondolkodj annak a Személynek az áhítatot keltő bölcsességén, aki ’mindent teremtett’? (Jelenések 4:11).