Hosszú utazásom az életből és halálból Kambodzsában

WATHANA MEAS ELMONDÁSA ALAPJÁN

A KAMBODZSAI Vörös Khmer ellen harcoltam 1974-ben. Tiszt voltam a kambodzsai hadseregben. Az egyik összecsapáskor elfogtunk egy katonát, aki a Vörös Khmer oldalán harcolt. Amit elmondott nekem Pol Pota jövőre vonatkozó terveiről, megváltoztatta az életemet, és mind szó szerint, mind pedig szellemi értelemben elindított egy hosszú utazásra.

De engedjétek meg, hogy elvigyelek benneteket kalandos utazásom elejére. 1945-ben születtem a khmer nyelven Kampucseaként (Kambodzsa) ismeretes ország Phnom Penh nevű városában. Anyám később fontos beosztást töltött be a titkosrendőrségen. Az ország uralkodójának, Norodom Szihanuk hercegnek volt az egyik különleges ügynöke. Mivel egyedül csak az ő gondjaira voltam bízva, és mert szoros volt az időterve, kötelességének érezte, hogy egy buddhista templomba adjon engem tanulni.

Buddhista neveltetésem

Nyolcéves voltam, amikor a fő buddhista szerzeteshez mentem lakni. Attól az évtől kezdve egészen 1969-ig a templomban és otthon töltöttem az időmet. Chuon Nat szerzetest szolgáltam, aki akkoriban Kambodzsa legnagyobb buddhista tekintélye volt. Egy rövid ideig a titkáraként dolgoztam, és segítettem neki a „Hármas Kosár” (a Tipitaka, vagy ahogyan szanszkritul mondják: Tripitaka) című buddhista szent könyv ősi indiai nyelvről khmer nyelvre való fordításában.

Szerzetesnek 1964-ben iktattak be, és ilyen minősítésben 1969-ig szolgáltam. Ez idő alatt sok kérdés nyugtalanított — ilyen volt például az is, miért van oly sok szenvedés a világban, és hogyan kezdődött. Láttam, milyen sokféleképpen próbálnak az isteneiknek kedveskedni az emberek, de nem tudták, hogyan tudnák az isteneik megoldani a nehézségeiket. A buddhista írásokban nem találtam kielégítő választ, és ez a többi szerzetesnek sem sikerült. Olyannyira kiábrándultam, hogy elhatároztam, elmegyek a templomból, és felhagyok a szerzetesi élettel.

Végül 1971-ben csatlakoztam a kambodzsai hadsereghez. 1971 körül küldtek Vietnamba, ahol tanulmányi hátterem miatt hadnaggyá léptettek elő, és a különleges hadosztályba kaptam a megbízatásomat. A kommunista Vörös Khmer ellen és a Viet Kong erői ellen harcoltunk.

Háború és változások Kambodzsában

A háborútól megkeményedett veterán lettem. Hozzászoktam, hogy szinte mindennap láttam valakit meghalni. Személy szerint 157 csatában vettem részt. Egyszer a dzsungel mélyén több mint egy hónapig voltunk körülvéve a Vörös Khmertől. Több mint 700-an meghaltak. Mintegy 15-en maradtak életben — egyike voltam ezeknek, és megsebesültem. De élve kerültem ki ebből a helyzetből.

Egy másik alkalommal, 1974-ben elfogtunk egy Vörös Khmer katonát. Amint kihallgattam őt, elmondta, hogy Pol Pot azt tervezi, kiirtja az összes korábbi kormányhivatalnokot, beleértve ebbe a hadseregben lévőket is. Azt mondta nekem, hogy hagyjak ott mindent, és meneküljek el. Ezt mondta: „Változtassa meg többször a nevét. Ne engedje meg senkinek, hogy megtudja, ki maga. Játssza meg, hogy tájékozatlan és műveletlen. Ne beszéljen senkinek se a korábbi életéről.” Miután hazaengedtem, ez a figyelmeztetés megmaradt bennem.

Nekünk, katonáknak azt mondták, hogy az országunkért harcolunk, és mégis khmer embereket gyilkoltunk. A hatalomra törekvő kommunista frakcióhoz, a Vörös Khmerhez tartozók a saját népünkből kerültek ki. Valójában Kambodzsa kilencmillió lakosa közül a legtöbben khmerek, jóllehet legtöbbjük nem tartozik a Vörös Khmerhez. Ez teljesen értelmetlennek tűnt nekem. Ártatlan földműveseket gyilkoltunk le, akiknek nem volt fegyverük, és egyáltalán nem érdekelte őket a háború.

Mindig szívet tépő élmény volt visszatérni a csatából. Feleségek és gyermekek voltak ott, akik sóvárogva várták, hogy vajon visszatér-e a férjük vagy az édesapjuk. Közülük soknak kellett azt mondanom, hogy családtagjukat megölték. Mindezen dolgok közepette a buddhista felfogásom semmilyen vigaszt sem nyújtott nekem.

Most visszaemlékszem, miként változtak meg a dolgok Kambodzsában. 1970 előtt viszonylagos béke és biztonság uralkodott. A legtöbb embernek nem volt fegyvere — ennek viselése illegális volt, hacsak nem volt valakinek engedélye rá. Alig történt rablás vagy lopás. Miután azonban Pol Pot és erői lázadásával elkezdődött a polgárháború, minden megváltozott. Mindenhol fegyverek voltak. Még a 12-13 éves gyermekeket is katonai szolgálatra képezték ki, megtanítva őket, hogyan kell lőni és gyilkolni. Pol Pot emberei még arról is meggyőztek néhány gyermeket, hogy ölje meg a saját szüleit. A katonák ezt mondták a gyermekeknek: „Ha szereted a hazádat, gyűlölnöd kell az ellenségeidet. Ha szüleid a kormánynak dolgoznak, akkor ők az ellenségeink, és meg kell ölnöd őket — vagy különben meghalsz.”

Pol Pot és a tisztogatás

Pol Pot 1975-ben megnyerte a háborút, és Kambodzsából kommunista nemzet lett. Pol Pot tisztogatásba kezdett, mely minden diákot, tanárt, kormányhivatalnokot és bárki mást érintett, aki művelt volt. Ha szemüveg volt rajtad, akkor megölhettek, mivel azt feltételezték, hogy művelt vagy! A Pol Pot rezsim arra kényszerítette a legtöbb embert, hogy elmenjen a kisebb és nagyobb városokból, és vidékre költözzön, ahol földművesként dolgozhat. Mindenkinek ugyanolyan stílus szerint kellett öltöznie. Naponta 15 órát kellett dolgoznunk, nem volt elég a táplálék, nem volt orvosság, nem volt ruhánk, és csak 2-3 órát aludtunk. Elhatároztam, hogy elhagyom szülőföldemet, még mielőtt túl késő lenne.

Visszaemlékeztem annak a bizonyos Vörös Khmer katonának a tanácsára. Az összes fényképemet, iratomat és mindenemet eldobtam, ami csak gyanúba keverhetett volna. Ástam egy lyukat, és eltemettem néhány okiratomat. Majd nyugat felé, Thaiföld felé utaztam. Ez veszélyes volt. El kellett kerülnöm az úttorlaszokat, és nagyon óvatosnak kellett lennem a kijárási tilalom alatti órákban, mivel csak a Vörös Khmer katonái utazhattak, akiknek volt hivatalos engedélyük.

Elmentem egy területre, és az egyik barátomnál laktam egy kis ideig. Majd a Vörös Khmer mindenkit elköltöztetett arról a területről egy másikra. Elkezdték legyilkolni a tanárokat és az orvosokat. Én három barátommal elmenekültem. Elrejtőztünk a dzsungelben, és olyan gyümölcsöket ettünk, amelyeket a fákon találtunk. Végül egy kis faluba értem Battambang tartományában, ahol egy barátom lakott. Meglepetésemre ott találtam azt az egykori katonát is, aki javaslatot adott nekem, miként meneküljek el! Mivel akkor szabadon engedtem, három hónapig ő rejtett el engem egy gödörben. Arra utasított egy gyereket, hogy dobjon be nekem ételt, de ne nézzen a gödörbe.

Idővel el tudtam menekülni, és rátaláltam az édesanyámra, a nagynénémre és a húgomra, akik szintén a thaiföldi határ felé menekültek. Ez szomorú esemény volt nekem. Édesanyám beteg volt, és végül egy menekülttáborban belehalt a betegségébe és az éhezésbe. Életembe azonban a fény és a remény sugara áradt. Találkoztam Sopheap Ummel, azzal a hölggyel, aki a feleségem lett. Vele és a nagynénémmel, valamint a húgommal menekültünk a thaiföldi határon keresztül egy ENSZ-menekülttáborba. Családunk nagy árat fizetett a kambodzsai polgárháborúban. Tizennyolc családtagunkat vesztettük el, beleértve ebbe az öcsémet és sógornőmet is.

Új élet az Egyesült Államokban

Származásunkat ellenőrizték a menekülttáborban, és az ENSZ megpróbált támogatót szerezni nekünk, hogy így az Egyesült Államokba mehessünk. Végül sikerrel jártunk! 1980-ban érkeztünk a minnesotai St. Paulba. Tudtam, hogy amilyen hamar csak lehet, meg kell tanulnom angolul, ha előrehaladást akarok elérni új országomban. Támogatóm csupán pár hónapra küldött iskolába, jóllehet tovább kellett volna tanulnom. Ehelyett az egyik szállodában portási munkát szerzett nekem. Gyenge angoltudásommal azonban ez a tévedések vígjátékát hozta. Ha a tulajdonos azt kérte tőlem, hogy vigyek oda neki egy létrát, akkor én a szemetessel tértem vissza!

Félelmet keltő látogatás

Az 1984-es évben éjszakai műszakban dolgoztam, és nappal aludtam. Olyan területen laktunk, ahol nagy feszültség volt az ázsiaiak és a feketék között. Mindennapos volt a bűnözés és a kábítószerezés. Egyik reggel a feleségem ébresztett fel tíz órakor, és azt mondta, hogy egy fekete bőrű férfi áll az ajtóban. Feleségem meg volt ijedve, mivel azt gondolta, hogy a férfi azért jött, hogy kiraboljon bennünket. Kilestem az ajtón lévő nyíláson, és ott állt egy jól öltözött fekete bőrű férfi egy aktatáskával, és egy fehér bőrű férfi volt még vele. Úgy tűnt, nincs semmi baj.

Megkérdeztem tőle, mit árul. Erre ő Az Őrtorony és az Ébredjetek! példányait mutatta nekem. Semmit sem értettem. Megpróbáltam elutasítani ezeket, mert pár hónappal azelőtt arra szedtek rá, hogy 165 dollárért vásároljak egy öt darab könyvből álló sorozatot egy protestáns kereskedőtől. A fekete bőrű férfi azonban megmutatta nekem a folyóiratokban lévő illusztrációkat. A képek igen megnyerőek és gyönyörűek voltak! A férfi arcán pedig széles, barátságos mosoly volt. Így adományoztam neki 1 dollárt, és elvettem a folyóiratokat.

Úgy két héttel később visszatért, és megkérdezte, van-e khmer Bibliám. Történetesen volt egy, amit egy nazarénus egyházban kaptam, de nem értettem a tartalmát. Az azonban nagy hatást tett rám, hogy két olyan férfi jött el hozzám, akik különböző rasszokhoz tartoznak. Majd ezt kérdezte a férfi:

— Szeretne megtanulni angolul?

Természetesen szerettem volna, de elmagyaráztam, hogy nincs pénzem az órákra. A férfi elmondta, hogy Biblián alapuló kiadvány felhasználásával díjmentesen tanítana engem. Bár nem tudtam, milyen vallást képvisel, ezt gondoltam magamban: „Legalább nem kell fizetnem, és megtanulok angolul írni és olvasni.”

Angolul tanulok, és tanulom a Bibliát

Ez lassú folyamat volt. A férfi megmutatta nekem a Biblia első könyvét, a Mózes első könyvét, majd pedig azt kellett mondanom khmerül, hogy „Lo ca bat”. Ő azt mondta, hogy „Biblia”, én pedig azt mondtam, hogy „Compee”. Kezdtem előrehaladni, és ösztönzést éreztem. Az angol—khmer szótáramat, Az Őrtorony folyóirat egyik példányát, a New World Translation Bibliát és az én khmer Bibliámat bevittem a munkahelyemre. A kiadványok összehasonlításával a munkaközi szünetekben szóról szóra tanultam, és így megtanultam angolul. Ez a lassú folyamat a hetenkénti órákkal együtt több mint három évet vett igénybe. Végül azonban meg tudtam tanulni angolul olvasni!

Feleségem még mindig járt a buddhista templomba, és ételt hagyott kint az ősöknek. Ebből persze csak a legyek húztak hasznot! Sok, mélyen gyökerező, rossz szokásom volt, melyek még a hadseregben és a buddhizmusban töltött időből maradtak vissza. Amikor szerzetes voltam, az emberek adományokat hoztak, melyek között cigaretta is volt. Azt hitték, hogy ha a szerzetes cigarettázik, akkor az olyan, mintha az őseik is cigarettáznának. Így a nikotinfüggőség áldozata lettem. Ezenkívül a hadseregben nagyon sokat ittam és ópiumot szívtam, hogy ezek bátorságot adjanak a csatákban. Így amikor elkezdtem tanulmányozni a Bibliát, sok változtatást kellett tennem. Ekkor fedeztem fel, milyen nagy segítséget jelent az ima. Csupán pár hónapon belül felülkerekedtem a rossz szokásaimon. Mennyire örült ennek a család többi tagja!

Tanúnak 1989-ben keresztelkedtem meg Minnesotában. Körülbelül akkor tudtam meg, hogy a kaliforniai Long Beach-ben van egy Tanúkból álló, khmer nyelvet beszélő csoport, valamint hogy sok khmer ember él ott. Miután a feleségemmel megbeszéltük, elhatároztuk, hogy Long Beach-be költözünk. Ez óriási változást hozott! Először a húgom keresztelkedett meg, majd a nagynéném (aki most 85 éves) és a feleségem. Három gyermekem is követte ezt a példát. Végül a húgom hozzáment egy Tanúhoz, aki most vénként szolgál az egyik gyülekezetben.

Itt, az Egyesült Államokban sok próbán mentünk keresztül. Súlyos anyagi nehézséget és némi egészségi gondot éltünk át, de mivel ragaszkodtunk a bibliai alapelvekhez, megőriztük Jehovába vetett bizalmunkat. Ő megáldotta a szellemi téren tett erőfeszítéseimet. 1992-ben kineveztek arra, hogy kisegítőszolgaként tevékenykedjek a gyülekezetben, 1995-ben pedig vén lettem itt Long Beach-ben.

Mára az a hosszú utazás, amely akkor kezdődött, amikor buddhista szerzetes voltam, majd folytatódott azzal, hogy a háború sújtotta Kambodzsában tiszt voltam a csatamezőkön, azzal ért véget, hogy az új otthonunkban és országunkban béke és boldogság van. És ott van még az újonnan megtalált hitünk, amelyet Jehova Istenbe és Krisztus Jézusba vetünk. Fájdalommal tölt el az a tudat, hogy az emberek még mindig öldöklik egymást Kambodzsában. De annál nagyobb okom van a családommal együtt arra a megígért új világra várni, és beszélni róla, ahol minden háború meg lesz szüntetve, és minden ember valóban úgy fogja szeretni a felebarátját, mint önmagát! (Ésaiás 2:2–4; Máté 22:37–39; Jelenések 21:1–4).

[Lábjegyzet]

[Térkép/kép a 16. oldalon]

VIETNAM

LAOSZ

THAIFÖLD

KAMBODZSA

Battambang

Phnom Penh

Buddhista szerzetes koromban

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 18. oldalon]

Családommal a Királyság-teremnél