A Biblia nézőpontja

Az egyedüllét értéke

EGY ízben Jézus „felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott” (Máté 14:23). Egy másik alkalommal „a nap fölkeltekor . . . kimenvén, puszta helyre méne” (Lukács 4:42). Ezek az írásszövegek bizonyítják, hogy Jézus Krisztus kereste és értékelte az időnkénti egyedüllét pillanatait.

A Biblia más férfiak példáját is megemlíti, olyanokét, akik Jézushoz hasonlóan értékelték az egyedüllétet. Amikor az éjszakai őrváltás idején egyedül volt a zsoltáríró, Nagy Teremtője kiválóságán elmélkedett. Ami pedig Jézus Krisztust illeti, amint meghallotta Keresztelő János halálhírét, azonnal elment „egy puszta helyre egyedül” (Máté 14:13; Zsoltárok 63:7).

Manapság, amikor a modern élettel együtt jár a zaj és a zűrzavar, nem tulajdonítanak nagy fontosságot az egyedüllétnek — akár a körülmények következtében van egyedül valaki, akár azért, mert egyedül szeretne lenni. Emlékszel, mikor voltál utoljára egyedül? Egy fiatal, férjes asszony ezt mondta: „Soha életemben nem voltam még egyedül.”

De tényleg kell az egyedüllét? Ha igen, hogy lehet hasznosan és gyümölcsözően kihasználni a csendes időszakokat? És milyen szerepet játszik a kiegyensúlyozottság az egyedüllétre való törekvésben?

Egyedüllét — Miért értékes?

A Biblia elmondja, hogy Isten egyik ókori szolgája, Izsák kereste az egyedüllétet ’estefelé a mezőn’. Miért? A Biblia szerint azért, hogy ’elmélkedjen’ (1Mózes 24:63). Egy szótár szerint az elmélkedés „elmélyült vagy nyugodt gondolkodás”. Ez „komoly, hosszas összpontosításra utal”. Izsákot — aki éppen súlyos felelősségeket készült elvállalni — az ilyen zavartalan elmélkedés képessé tette, hogy tisztán gondolkozzon, rendezze gondolatait és meghatározza értékrendjét.

Egy elmegyógyász szakértő kijelenti, hogy amíg a „magányosság korlátok között van, az egyedüllét lehetővé teszi, hogy rendezzük gondolatainkat és jobban koncentráljunk”. Sokan igazolják, hogy ez felüdítő, megerősítő és egészséges lehet.

Az elmélkedés kívánatos gyümölcsei közé tartozik az elmélyültség és a csendes visszafogottság, olyan tulajdonságok, melyek elősegítik a tapintatos beszédet és tetteket, ez pedig harmonikus emberi kapcsolatokat eredményez. Az az ember például, aki megtanul elmélkedni, meg tudja tanulni azt is, mikor kell csendben maradni. Ahelyett, hogy meggondolatlanul beszélne, előre átgondolja szavainak lehetséges következményét. „Láttál-é beszédeiben hirtelenkedő embert?” — kérdezi az ihletett bibliaíró. Majd így folytatja: „a bolond felől több reménység van, hogynem a felől!” (Példabeszédek 29:20). Mi az ellenszere a nyelv ilyen meggondolatlan használatának? A Biblia ezt mondja: „Az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon” (Példabeszédek 15:28; vesd össze: Zsoltárok 49:4).

A keresztényeknek az egyedülléttel összekötött csendes elmélkedés létfontosságú ahhoz, hogy növekedjen szellemi érettségük. Találóak Pál apostol szavai: „Ezekről gondoskodjál [elmélkedj ezekről, NW], ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt” (1Timótheus 4:15).

Használd arra az egyedüllétet, hogy közelebb kerülj Istenhez

Egy angol író ezt mondta: „Az egyedüllét Isten fogadóterme.” Jézus olykor szükségesnek érezte, hogy visszavonuljon embertársai közül, és egyedülléte alatt Isten elé járuljon. Erre találunk egy példát a Bibliában: „Kora reggel . . . még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék” (Márk 1:35).

A zsoltárokban többször találunk utalást olyan elmélkedésre, melynek Isten volt a középpontjában. Jehovához intézve szavait, Dávid király ezt mondta: „rólad elmélkedem.” Asáf szavai hasonlók: „elmélkedem minden te munkádról, és a’ te tselekedetidröl beszéllek” (Zsoltárok 63:7; 77:13, Komáromi fordítás). Tehát gazdag jutalommal jár, ha valaki az isteni tulajdonságokon és bánásmódon gondolkodik, mivel ez növeli Isten iránti értékelését, és lehetővé teszi, hogy közelebb húzódjon hozzá (Jakab 4:8).

Mértéktartásra van szükség

Természetesen nem szabad mindig egyedül lenni. Az egyedüllétet olyan helyhez lehetne hasonlítani, melyet hasznos lehet meglátogatni, de veszélyes ott maradni. Ha az ember túlságosan elszigeteli magát, az ellentétben áll azzal az alapvető szükségletével, hogy társuljon másokhoz, gondolatot cseréljen velük és kimutassa szeretetét. Ráadásul az elszigeteltség olyan talaj lehet, amelyből kihajt az ostobaság és önzés gyomja. A bibliai példabeszéd így figyelmeztet: „Aki elkülöníti önmagát, az a saját önző vágyát hajszolja; minden gyakorlati bölcsesség ellen kifakad” (Példabeszédek 18:1, NW). Hogy kiegyensúlyozottak legyünk az egyedüllétre való törekvésben, fel kell ismernünk az elszigeteltség veszélyeit.

Jézushoz és a bibliai időkben élt, más szellemi gondolkodású személyekhez hasonlóan a keresztények napjainkban értékelik az egyedüllét pillanatait. Igaz, a számos felelősség és gond miatt nehézséget jelenthet, hogy valaki időt és lehetőséget találjon a magányos elmélkedésre. De mint minden esetben, amikor valami igazán értékesről van szó, meg kell vásárolnunk az „alkalmas időt” (Efézus 5:15, 16, Újfordítású revideált Biblia). Akkor majd mi is elmondhatjuk a zsoltáríróhoz hasonlóan: „Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram” (Zsoltárok 19:15).