A tapintatos királyné, aki megbuktatott egy ármánykodó püspököt

Az Ébredjetek! dél-afrikai köztársasági tudósítójától

CATHERINE PARR angol királyné az udvarhölgyei társaságában biztonságban érzi magát. VIII. Henriket a betegsége és ezzel együtt az udvari életben tapasztalható cselszövések nagyon megviselik. Míg a királyné az egyik barátjával beszélget, udvarhölgyei közül az egyik egy papírt szorongatva berohan. Lélekszakadva adja át a papírt Catherine-nek. Az udvarhölgy nyugtalan, rosszat sejtető arckifejezésétől megzavarva, a királyné habozik elvenni a papírt. Ezt a papírt látszólag véletlenül ejtette el egy hivatalnok a királyné lakosztályán kívül.a

Catherine elsápad az olvasás közben. Hitetlensége rémületté változik. A papíron egy egész listányi vád áll a királyné ellen, mely szerint a királyné eretnek, és ezt még a király is aláírta. A királyné felkiált és majdnem a padlóra rogy, a barátai azonban a segítségére sietnek. Megpróbálja nyugtatni magát, hogy tisztán gondolkodjon, de túlságosan zavart állapotban van. Udvarhölgyei jóságosan az ágyba segítik.

A királyné lefekszik, de nem tud pihenni. Görcsösen felidézi elméjében azokat az eseményeket, amelyek a VIII. Henrikkel való házassága alatt történtek. A királyné két házasság után megözvegyült, és 31 éves volt, mikor fontolgatta, hogy az elegáns Thomas Seymour-hoz megy feleségül. A királynak azonban más tervei voltak. Házassági ajánlatot tett neki. Hogyan is utasíthatta volna vissza? Ez minden kétséget kizáróan megtiszteltetés volt neki, de nehézségekre kellett számítania. 1543. július 12-én a király hatodik felesége lett.

Henrik már nem volt az az elegáns, lovagi tornákon részt vevő, kisportolt megjelenésű férfi, mint amilyen fiatal korában. Ötvenkét évesen nagyon el volt hízva, hangulata hirtelen változott, lába pedig olyannyira fekélyes volt, hogy időnként alig tudott járni, és egy széken kellett őt szállítani.

Catherine azonban a figyelemre méltó intelligenciájával és különleges képességeivel sikeressé tette a házasságukat. Összebarátkozott a király előző házasságaiból született három gyermekével. Keményen dolgozott azért, hogy mint feleségnek, élvezetes legyen a társasága. Mikor fájt a király lába, a királyné élénk beszélgetésekkel szórakoztatta őt, melyek gyakran vallásos témájúak voltak. A királyné egy kis nyugalmat hozott a király késői éveibe.

A királyné most megpróbálja áttekinteni a királlyal eltöltött életét. Mit tett rosszul? Egy olyan találkozáson töpreng, amelyre nemrég került sor. Azon az estén a király udvaroncai közül jelen volt néhány, és úgy tűnt, hogy a király jó hangulatban van. A királyné szokásához híven felvetett egy vallásos kérdést, melyről előtte már beszélgettek. A király mogorva lett, és félbeszakította a királynét. A királyné meglepődött, de azzal hessegette el a dolgot, hogy a királynak változékony a hangulata. A király általában élvezte ezeket a beszélgetéseket, és nem bánta, hogy a királyné érdeklődik a vallásos témák iránt.

A királyné most azokra gondol, akik akkor jelen voltak. Gondolatai állandóan egy férfihoz térnek vissza — Stephen Gardinerhez, aki közismert ellenség volt.

Ármánykodó püspök

Gardiner, Winchester püspöke és udvari tanácsos, befolyásos férfi, és ellenzi a vallási reformokat. Neheztel Catherine-re, mivel a királynét érdeklik a vallásos változások, és befolyással van a királyra.

Amikor Henrik főtanácsadója, Thomas Cromwell úgy intézte, hogy Gardiner kikerüljön azon állásából, melyet a király főtitkáraként töltött be, Gardiner kereste a lehetőséget a bosszúállásra. Részt vett abban az összeesküvésben, amely Cromwell bukását és kivégzését okozta. Gardiner amiatt is csalódott volt, hogy Henrik elfeledkezett róla, és a protestantizmussal szimpatizáló, nem annyira ismert Thomas Cranmert nevezte ki Canterbury érsekének. Cranmer szerencséjére Henrik meghiúsította azt az összeesküvést, melyet ellene forralt ki Gardiner és még mások.

Azt, hogy az udvarban a Catherine-re és udvarhölgyeire leselkedő veszély valóság, Gardiner püspöknek egy másik, nemrég kieszelt terve hangsúlyozza. Egy fiatal hölgy, Anne Askew a vallásos reformok őszinte támogatója volt. Börtönben ült, és arra várt, hogy eretnekség miatt kivégezzék. Gardiner azonban egy másik ok miatt érdeklődött iránta. Bizonyítékot akart arra, hogy ez a nő kapcsolatban van az udvarban élő befolyásos hölgyekkel, mert így gyanúba keverhette volna a királynét is. Anne Askew-t Gardiner egyik társa, Thomas Wriothesley kérdezte ki, aki a király egyik főtanácsosa volt.

Kínpadra vonás

Wriothesley egy ideig vallatta Anne-t, de nem jutott hozzá a terhelő bizonyítékhoz, amelyre szüksége lett volna. Végül megparancsolta, hogy a hölgyet vonják kínpadrab, jóllehet ezt a kínzóeszközt törvénybe ütköző volt nő esetében használni. Mikor még ezzel sem sikerült beszédre bírni a hölgyet, maga Wriothesley és egy másik tanácsos hajtotta a kínpadot, és a végsőkig megfeszítették a nőt, de még így sem tudták belőle kiszedni a kívánt információt.

Anne Askew szenvedésére gondolva Catherine könnyekre fakad. Észreveszi, hogy valaki belép a szobába. Egyik udvarhölgye odamegy a királynéhoz, és azt mondja neki, hogy a király az orvosát, dr. Wendyt küldte hozzá, hogy vizsgálja meg. A jóindulatú orvos megkérdezi a királynét, hogy van, és tolmácsolja neki, hogy a király aggódik az egészségéért.

Az orvos elmondja, hogyan közölte vele bizalmasan a király a királyné elleni összeesküvést, és azt is, hogy a király titoktartásra kötelezte őt. Ennek ellenére dr. Wendy elmondja a királynénak az egész történetet — azt, hogy miután a királyné elment a királytól azon az éjszakán, a király gúnyosan megjegyezte, hogy nagyon megnyugtató, hogy idős korában „a felesége tanítja őt”.

Gardiner észrevette, hogy itt a kedvező alkalom, és meg is ragadta ezt. Azt mondta, hogy a királyné eretnekeket rejteget, és hogy a tevékenységei felségárulásnak számítanak, melyekkel fenyegeti a király hatalmát. Azt mondta, hogy csak idő kérdése, és ő, valamint mások bizonyítékot tudnak szolgáltatni a királynak erről. A feldühödött király beleegyezett, hogy aláír egy olyan vádiratot, melynek pontjai a királyné ellen szólnak.

Miután dr. Wendy részletesen elmesélte ezeket az eseményeket, arra buzdítja a királynét, hogy menjen oda a királyhoz a lehető leghamarabb, és alázatosan kérjen tőle bocsánatot. Ez az egyetlen módja, hogy túljárjon az ellenségei eszén, akik addig nem nyugszanak, míg a királyné a londoni Tower foglya nem lesz, és amíg elég bizonyítékot nem találnak a halálra ítéléséhez.

Catherine látja ebben a tanácsban a bölcsességet, és egy késő éjszaka, mikor hallja, hogy a király a szobájában van, gondosan felöltözik, és többször is elismétli, mit fog mondani. A nővére és egyik barátnője, Lady Lane kíséri el a királynét.

Bölcs és megfontolt királyné

Ott ül a király, és néhány nemesúrral viccelődik. Mosollyal fogadja a feleségét. Majd a beszélgetést vallásos témára tereli. Megkéri Catherine-t, magyarázzon meg neki néhány pontot, amely számára vitatott. Catherine azonnal látja a csapdát. Mindent megtesz, hogy megpróbáljon őszintén és becsületesen válaszolni.

Azt mondja, hogy Isten a nőt a férfi után teremtette, s így a nő alárendeltje a férfinak. Majd így folytatja: „Mivel hát Isten igen nagy természetbeli különbséget tett a férfi és az asszony között, és felséged oly kiváló a bölcsességben, én pedig olyannyira alárendeltje vagyok minden tekintetben felségednek, így hát hogyan is kérhetné ki felséged az én véleményemet ilyen bonyolult vallásos kérdésekben?” Ezután a királyné elismeri, hogy a király mindenben felette áll, és Isten után ő a második.

„Nem így — válaszolja a király. — Te már tudor vagy, aki taníthat minket, és nem kell, hogy mi tanítsunk vagy irányítsunk.”

A királyné ezt feleli: „Ha felséged ezt így látja, akkor felséged nagyon is összetéveszt engem azzal a nővel, aki ahelyett, hogy tanulna a férjétől, és a férje tanítaná őt, magának követeli azt a tisztséget, hogy urának és férjének az oktatója és tanítója legyen, pedig én mindig is úgy gondoltam, hogy az ilyen viselkedés igen illetlen és ostoba.” A királyné továbbá elmagyarázza, hogy amikor vallásos dolgokról beszélgetett a királlyal, és időnként kifejezte véleményét, az nem azt a célt szolgálta, hogy előtérbe helyezze saját elképzeléseit. Ehelyett azzal, hogy beszélgetésbe bocsátkozott, azt remélte, hogy eltereli a király gondolatait a betegsége okozta fájdalmáról.

„És ez csakugyan így van, kedvesem? — kérdezi a király. — És semmiféle rossz célt sem szolgáltak az érveléseid? Akkor ismét a legjobb barátok vagyunk, mint ezelőtt mindig.” Mialatt a király még mindig ülve marad, magához hívja a királynét, szeretettel magához öleli és megcsókolja. Azt mondja a király, hogy jobb volt ezt a hírt hallania annál, mintha váratlanul százezer fontot kapott volna ajándékba. Ezután még kellemesen elbeszélgetnek, majd éjféltájt a király engedélyt ad a királynénak a távozásra.

Másnap a király a szokásos sétáját teszi a királyi kertben, és két királyi kamarása társaságát élvezi. Szól a királynénak, hogy csatlakozzon hozzá, mire a királyné annak rendje és módja szerint három udvarhölgyével meg is jelenik. Henrik elfelejtette megmondani Catherine-nek, hogy korábban erre az időre beszélték meg a letartóztatását. Wriothesleyt sem tájékoztatta, akinek végre kellett hajtania a letartóztatást, hogy megbékélt a királynéval. Miközben kellemesen töltik egymással az időt, megjelenik Wriothesley a király őrei közül 40 emberrel, hogy a királynét az udvarhölgyeivel együtt letartóztassa.

Henrik különválik a társaságtól, hívatja Wriothesleyt, aki térdre esik előtte. A társaság többi része nem hallja, mit mond a király, csak azt hallja, mikor dühösen a következő szavakat mondja: „Gazfickó! Barom! Ostoba!” Azt parancsolja Wriothesleynek, hogy tűnjön el a szeme elől.

Mikor a király visszatér a királynéhoz, Catherine szelíd szavakkal próbálja megnyugtatni a királyt. Sőt mi több, Wriothesley érdekében szól, és azt mondja, hogy bármit is tett az az ember, talán tévedésből tette.

Erre a király ezt válaszolja: „Szavamra, kedvesem, ez az ember címeres gazembernek bizonyult ellened, hagyd elmenni.”

Catherine így megmenekült ellenségeitől, Gardiner püspök pedig kegyvesztett lett a király előtt. A királyné megbuktatta az ármánykodó püspököt. A játszmának vége.c

[Lábjegyzetek]

[Képek a 21. oldalon]

Catherine Parr királyné

Stephen Gardiner püspök

[Forrásjelzés]

Részlet Catherine Parr-ról: By courtesy of the National Portrait Gallery, London; Stephen Gardiner: National Trust Photographic Library/J. Whitaker

[Kép a 22. oldalon]

VIII. Henrik leszidta Thomas Wriothesleyt a királyné előtt

[Forrásjelzés]

Portrait by Holbein, from the book The History of Protestantism (Vol. III)

[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]

A 20—22. oldal háttere: From the book The Library of Historic Characters and Famous Events, Vol. VII, 1895