Hogyan nézett ki Jézus?

SZÁMOS tényező nagyban befolyásolja, milyen nézetet vall a világi történelem Jézus kinézetéről. Ezekkel a tényezőkkel magyarázhatók a művészi ábrázolásában megmutatkozó jelentősebb különbségek.

Két ilyen tényező: az ország kultúrája, és az, hogy mikor készítették a művészi alkotást. Ráadásul a művészek és a megbízóik vallási hitnézetei is hatással voltak arra, ahogyan Jézust ábrázolták.

Az évszázadok során olyan híres művészek, mint Michelangelo, Rembrandt és Rubens jelentős figyelmet szenteltek Krisztus külsejének. Alkotásaik, melyeket gyakran jelképekkel és misztikus ábrázolásokkal díszítettek, nagy hatást gyakoroltak a Jézus kinézetéről alkotott általános felfogásra. De min alapultak elképzeléseik?

Amit a világi történelem mond

Azok a műalkotások, melyek a Konstantin római császárt (i. sz. körülbelül 280—337) megelőző időszakban készültek, gyakran fiatal „jó pásztorként”, rövid vagy hosszú göndör hajjal ábrázolták Jézust. De erről az Art Through the Ages című könyv ezt mondja: „A jó pásztor téma a [pogány] görög archaikus koron keresztül az egyiptomi művészethez vezethető vissza, itt viszont a keresztény nyáj lojális védelmezőjének a szimbólumává válik.”

Idővel még jobban megnyilvánult ez a pogány befolyás. A könyv hozzáteszi: „Jézust könnyen azonosítani lehetett a mediterrán világ ismert istenségeivel, különösen Héliosszal (Apollón), a napistennel [akinek a glóriája később Jézus, majd a »szentek« feje köré került], vagy annak romanizált keleti alakjával, Sol Invictusszal (legyőzhetetlen nap).” Egy sírboltban, melyet a római Szent Péter-bazilika alatt fedeztek fel, Jézust valójában Apollónként ábrázolták, amint „a napszekér lovait hajtja az égbolton át”.

De nem túl sokáig ábrázolták fiatal személyként. Adolphe Didron a Christian Iconography című könyvében elmondja, mi történt: „Krisztus alakja, mely eleinte fiatal volt, századról századra idősödik . . . ahogy a kereszténység maga is egyre nagyobb múltra tekint vissza.”

Egy XIII. századi szöveg, mely egy bizonyos Publius Lentulus levelének tűnik, amelyet a római szenátusnak küldött, leírást ad Jézus külső megjelenéséről, azt állítva, hogy Jézus „hajszíne hasonlít az éretlen mogyoróhoz [világosbarna]; csaknem a füléig egyenes, de a fülétől göndör fürtökben omlik a vállára; ezek a fürtök kicsit sötétebbek és fényesebbek; a haja középen van elválasztva . . . bajuszának és szakállának olyan a színe, mint a hajának; szakálla nem hosszú, de egy kicsit kettéáll az állán . . . a szeme szürke . . . és tiszta.” Ez a nem hiteles személyleírás később hatással volt sok művészre. „Minden korszak megteremtette a neki tetsző Krisztus-képet” — mondja a New Catholic Encyclopedia.

Ami igaz volt egyes korokra, az a különböző rasszokra és vallásokra is igaz. Az afrikai, amerikai és ázsiai misszionáriusi terület vallási művészete a nyugati világhoz hasonlóan hosszú hajúnak ábrázolja Krisztust, de külsejét időnként kiegészítették „bennszülött jellegzetességekkel” is — jegyzi meg az enciklopédia.

A protestánsoknak is megvannak a maguk művészei, és ezek is a saját elképzelésük szerint ábrázolták Krisztus külsejét. F. M. Godfrey a Christ and the Apostles​—The Changing Forms of Religious Imagery című könyvében kijelenti: „Rembrandt tragikus Krisztusa a protestáns szellemet tükrözi; szomorú, kísértetszerű, szigorú . . . a befelé forduló, önmegtagadó protestáns lélek képe.” Szavai szerint ez a szellem tükröződik Jézus „sovány testében, a testi önfeláldozásban [önmegtagadásban], »az alázatosságban, a szánalmasságban és a komolyságban«, mellyel [Rembrandt] maga elé képzelte a keresztény eposzt”.

De ahogy most látni fogjuk, nem pontos a gyenge testalkatú, glóriával körülvett, férfiatlan, mélabús, hosszú hajú Krisztus-ábrázolás, mely gyakran megjelenik a keresztény művészetben. A valóságban ezt össze sem lehet hasonlítani a Bibliában szereplő Jézussal.

A Biblia és Jézus külseje

„Istennek ama bárányaként” Jézusban nem volt hiányosság, ezért nem kétséges, hogy jóvágású férfi volt (János 1:29; Zsidók 7:26). És biztos nem látszott állandóan búskomornak, mint ahogy a népszerű művészi alkotásokban megjelenik. Igaz, sok lesújtó eseményt élt át, de általában jelleme tökéletesen visszatükrözte Atyját, a „boldog Istent” (1Timótheus 1:11; Lukács 10:21; Zsidók 1:3).

Hosszú volt Jézus haja? Csak a nazireusoknak nem volt szabad levágatniuk a hajukat, illetve bort inniuk, Jézus pedig nem volt nazireus. Tehát kétségtelenül rendesen le volt vágva a haja, mint bármelyik másik zsidó férfié (4Mózes 6:2–7). Mértékletesen bort is fogyasztott, amikor mások társaságában volt, és ez megerősíti azt a gondolatot, hogy nem volt örömtelen személy (Lukács 7:34). Sőt a galileai Kánában egy menyegzőn csodát téve bort készített (János 2:1–11). Ezenkívül nyilvánvalóan szakállt viselt, amit a szenvedéséről szóló prófécia is bizonyít (Ésaiás 50:6, Újfordítású revideált Biblia).

Mit lehet elmondani Jézus bőrszínéről és külső sajátosságairól? Ezek valószínűleg szemita sajátosságok voltak. Anyjától, Máriától örökölte őket, aki zsidó volt. Mária ősei zsidók voltak, a héberek leszármazási vonalán. Ezért Jézus bőrszíne és külső sajátosságai alighanem megegyeztek a zsidókéival.

Jézus kétségtelenül még apostolai közül sem tűnt ki azzal, hogy a külseje túlságosan eltért volna az övékétől, mivel Júdásnak azonosító csókkal kellett elárulnia őt az ellenségeinek. Ezért Jézus könnyen elvegyülhetett a tömegben. És el is vegyült, mivel legalább egyszer úgy utazott el Galileából Jeruzsálembe, hogy nem ismerték fel (Márk 14:44; János 7:10, 11).

Néhányan azonban azt a következtetést vonják le, hogy Jézusnak gyenge testalkatúnak kellett lennie. Miért mondják ezt? Egyrészt azért, mert segítségre volt szüksége, hogy vigye a kínoszlopát. Ezenkívül ő halt meg elsőként a három megfeszített ember közül (Lukács 23:26; János 19:17, 32, 33).

Jézus nem volt gyenge testalkatú

A hagyománnyal ellentétben a Biblia nem úgy beszél Jézusról, mint gyenge testalkatú vagy férfiatlan személyről. Ehelyett azt mondja, hogy már fiatalként is „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52, kiemelés tőlünk). Harminc év java részében ács volt. Ez nem a törékeny vagy gyenge felépítésűek foglalkozásának tűnik, különösen abban a korban, amikor nem voltak modern, munkát megkönnyítő gépek (Márk 6:3). Továbbá Jézus kikergette a marhákat, a juhokat és a pénzváltókat a templomból, valamint felborította a pénzváltók asztalait (János 2:14, 15). Ez is férfias, erős testalkatú személyre vall.

Földi életének utolsó három és fél évében Jézus több száz kilométert gyalogolt prédikáló körútjain. A tanítványai mégsem javasolták neki soha, hogy ’pihenjen meg egy kevéssé’. Ehelyett Jézus mondta ezt nekik — azoknak, akik közül néhány keménykötésű halász volt: „Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé” (Márk 6:31).

Tulajdonképpen „az egész evangéliumi beszámoló azt sugallja, hogy [Jézus] teste egészséges és erőtől duzzadó volt” — mondja M’Clintock és Strong Cyclopædiája. Akkor miért volt szüksége segítségre, hogy vigye a kínoszlopát, s miért halt meg korábban, mint a vele megfeszítettek?

Ennek egyik fő oka a rendkívüli szorongás volt. Ahogy közeledett Jézus kivégzésének az ideje, ezt mondta: „De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen az elvégeztetik” (Lukács 12:50). Utolsó éjszakáján szorongása ’halálos gyötrődéssé’ vált: „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Lukács 22:44, Úf). Jézus tudta, hogy az emberiség örök életre való kilátása múlik azon, hogy feddhetetlen marad-e mindhalálig. Mekkora súly nehezedett a vállára! (Máté 20:18, 19, 28). Azt is tudta, hogy Isten saját népe úgy végzi majd ki, mint „átkozott” bűnözőt. Ezért nyugtalan volt, hogy ez szégyent hozhat Atyjára (Galátzia 3:13; Zsoltárok 40:7, 8; Cselekedetek 8:32).

Elárulását követően egymás után követtek el ellene kegyetlenségeket. Egy látszatper során, melyet jócskán éjfél után tartottak, a terület legfőbb tisztviselői gúnyolták, leköpték, és öklükkel ütlegelték őt. Másnap kora reggel másik tárgyalást tartottak, hogy törvényes látszatát keltsék az éjszakai tárgyalásnak. Jézust ekkor kihallgatta Pilátus, azután Heródes is — aki csapatával együtt gúnyt űzött belőle —, majd újra Pilátus következett. Végül Pilátus megkorbácsoltatta. Ez pedig nem szokványos korbácsolás volt. A The Journal of the American Medical Association ezt mondta a római korbácsolási szokásról:

„A szokásos eszköz egy rövid ostor . . ., amely több egyedi, vagy különféle hosszúságú összesodort bőrszíjból áll, melyeken apró vasgolyók vagy hegyes birkacsontdarabok vannak bizonyos távolságra egymástól . . . Amikor a római katonák ismételten teljes erőből lesújtanak vele az áldozat hátára, a vasgolyók mély zúzódásokat okoznak, a bőrszíjak és a birkacsontok pedig bevágásokat idéznek elő a bőrön és a bőr alatti szövetekben. Az ostorozás folyamán aztán a zúzódások felsértik az alattuk levő izomzatot, és rezgő véres húscsíkokat tépnek ki onnan.”

Egyértelmű, hogy Jézus ereje már jóval azelőtt megfogyatkozott, hogy összecsuklott volna a cipelt oszlop súlya alatt. Sőt a The Journal of the American Medical Association kijelentette: „A zsidóktól és a rómaiaktól jövő fizikai és elmebeli bántalmazás, valamint az, hogy nem evett, nem ivott és nem aludt, szintén hozzájárult általános gyengeségéhez. Így hát biztos, hogy már a tulajdonképpeni megfeszítése előtt súlyos volt Jézus állapota, de lehet, hogy kritikus is.”

Fontos-e a külseje?

A Lentulus által készített hamis, írott személyleírástól kezdve a híres mesterművészek munkáján át a modern, festett üvegablakokig minden azt a látszatot kelti, hogy a kereszténység szerelmes mindabba, ami megragadja a szemet. „Jézus Krisztus képmásának kivételes, emlékeztető erejét ezután is meg kell őrizni” — mondta Torinó érseke, a sok vitát kiváltó torinói lepel őrzője.

Isten Szava azonban szándékosan nem említ meg ilyen „emlékeztető” részleteket Jézus külsejéről. Miért? Ezek valószínűleg elvonnák a figyelmet attól, ami örökké tartó életet jelent: a bibliai ismerettől (János 17:3). Jézus — a példaképünk — maga sem ’tekintette’, illetve tartotta olyan fontosnak „az emberek külső megjelenését” (Máté 22:16, NW; vesd össze: Galátzia 2:6). Jézus külső megjelenésének a hangsúlyozása, mégpedig úgy, hogy arról még csak nem is történik említés az ihletett evangéliumokban, ellenkezik az evangéliumok valódi szellemével. Sőt, ahogy látni fogjuk a következő cikkben, Jézus már nem úgy néz ki, mint az emberek.a

[Lábjegyzet]

[Képek a 7. oldalon]

A kereszténység művészeinek ábrázolása a gyenge testalkatú, sápadt Krisztusról ellentétben van a Jézusról szóló, bibliai beszámolókon alapuló leírással

[Forrásjelzés]

Jesus Preaching at the Sea of Galilee by Gustave Doré