A Biblia nézőpontja

Tisztelni kell a halottakat?

„EGY MÉLYEN GYÖKEREZŐ ÉRZÉS A LEGTÖBB EMBERT ARRA ÖSZTÖNZI, HOGY A HALOTT EMBER TESTÉVEL OLYAN TISZTELETTEL BÁNJON, AMELYET NEM ÉREZ AZ ELPUSZTULT ÁLLATOK IRÁNT” (ENCYCLOPÆDIA BRITANNICA).

A LEGTÖBB ember valahogyan tiszteli elhunyt szeretteit. Úgy tisztelik a halottakat, hogy megjelentetik őket az újságok gyászjelentéseiben és magasztaló beszédekben dicsőítik őket. Vannak országok, ahol mindennaposak a vallásos vagy hagyományos rítusokkal átitatott, szertartásos temetések. Napokig, hetekig, sőt hónapokig is eltarthatnak a halottaknak rendezett szertartások. Iskolákat, repülőtereket, utcákat és városokat neveznek el híres emberekről, akik már meghaltak. Emlékműveket emelnek, valamint ünnepnapokat vezetnek be, hogy így emlékezzenek meg a hősökről.

Isten Szava szerint azonban a halottak egyáltalán nem tudják, milyen tisztelettel adóznak nekik az emberek (Jób 14:10, 21; Zsoltárok 49:18). A halottak csak azoknak az embereknek az elméjében élnek, akik emlékeznek rájuk. A Biblia ezt írja: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). Az Írások a feltámadás reménységét nyújtják, melyre a jövőben fog sor kerülni (János 5:28, 29; 11:25). Addig azonban a halottak nem léteznek. Szó szerint porrá válnak (1Mózes 3:19; Jób 34:15).

Tekintettel a Bibliának a halottak állapotára vonatkozó világos nézőpontjára, szolgál valamilyen célt, ha tiszteljük őket? Vajon a keresztényeknek követniük kell az elhunyt szeretteik temetésével kapcsolatos hagyományos szokásokat?

Hamis feltevéseken alapuló rítusok

A halottakkal kapcsolatos sok vagy talán a legtöbb hagyományos rítus mélyen a nem bibliai eredetű, vallásos tanításokban gyökerezik. Néhány rítus arra irányul, hogy „megóvja az elhunytat a démoni támadásoktól, néha pedig az a célja, hogy megvédje az élőket a halál káros befolyásától vagy a halott személy rosszindulatától” — írja az Encyclopædia Britannica. Minden olyan szokás, amely azon a hamis feltevésen alapul, hogy a halottak egy láthatatlan birodalomban tovább élnek, homlokegyenest ellenkezik a bibliai igazságokkal (Prédikátor 9:12).

Sokan hódolnak a halottjaiknak. Ez az imádati forma magában foglalja, hogy áldozatokat mutatnak be a halott őseiknek, és imádkoznak hozzájuk. Egyesek, akik részt vesznek ilyen rítusokban, a tetteiket nem imádatnak, hanem inkább az elhunyt személy iránti nagyrabecsülésük vagy mély tiszteletük kifejezésének tekintik. De a halott ősök iránti ilyenfajta odaadásnak vallásos alapja van, és ez a magatartás ellentétben áll a Biblia tanításaival. Jézus Krisztus ezt mondta: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Lukács 4:8).

Kiegyensúlyozott nézet

Ha tiszteletet és megbecsülést mutatunk a halottak iránt, az nem mindig van összefüggésben a hamis vallásos tanításokkal. Például az egyik bibliai beszámoló leírja, miként tisztelték a hűséges Ezékiás királyt a halála után. Isten népe ’eltemette őt a Dávid fiainak sírjaihoz vivő feljárón, és mind az egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tett néki az ő halálának idején’ (2Krónika 32:33). Másik példa erre Jézus esete. A Biblia azt írja, hogy a tanítványai „vevék . . . Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni” (János 19:40).

Az Írások sok más esetet is tartalmaznak, amelyekben különleges eljárásokat alkalmaztak a halottak testével és eltemetésével kapcsolatban. Ezek a szokások nem az ősök imádatát jelentették, és nem is azon a hamis hitnézeten alapultak, hogy a halottak továbbra is befolyásolják az élők dolgait. Ehelyett a gyászolók mély tiszteletet mutattak így a szeretteik iránt. A Biblia nem kifogásolja az ilyenfajta tiszteletadást, hiszen ez természetes emberi érzéseken alapul, bár nem helyesli a temetések alkalmával kimutatott heves, illetve hisztérikus megnyilvánulásokat. Másrészt arra sem buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek érzelemmentesek és közömbösek, amikor egy szeretett személy halálával néznek szembe.

Ezért mikor Jehova Tanúi elmennek egy szeretett személy temetésére, helyénvaló tiszteletet és megbecsülést mutatnak a halott iránt (Prédikátor 7:2). A virágokkal, temetési szertartásokkal és más helyi szokásokkal kapcsolatban a keresztények gondosan megfontolják, milyen személyes döntést hoznak, hogy így elkerüljék azokat a szokásokat, amelyek ellentétben állnak a Biblia tanításaival. Ekkor jó ítélőképességre és kiegyensúlyozottságra van szükség. Az Encyclopædia of Religion and Ethics elmagyarázza, hogy „egy rítusnak a jelentősége és értéke időről időre változik, így ennek jelentése a későbbiek folyamán talán meglehetősen különbözni fog az eredeti jelentésétől, és e szokás elterjedt magyarázata talán semmit sem árul el az eredetéről”.a

Helytelen magasztaló beszédeket tartani?

A kiegyensúlyozottság alapelve a halottakat magasztaló beszédek tartásával kapcsolatban is alkalmazható. Temetésekkor Jehova Tanúi igyekeznek megvigasztalni az elhunyt személy hozzátartozóit (2Korinthus 1:3–5). A hivatalos szertartási programon egy vagy több szónok is beszélhet. Nem volna azonban helyénvaló, ha az alkalmat olyan hosszadalmas parádékká változtatnánk, ahol az elhunytat magasztaló beszédekben dicsőítenénk. Ehelyett a temetés lehetőséget ad arra, hogy Isten csodálatos tulajdonságait magasztaljuk — többek között azt a kedvességét, hogy a feltámadás reménységét nyújtja nekünk.

De ez nem azt jelenti, hogy a temetési beszéd keretében helytelen volna megemlékezni az elhunyt személy jó tulajdonságairól. (Vesd össze: 2Sámuel 1:17–27.) Ha az elhunyt a haláláig hűséges maradt Istenhez, kitűnő, utánzásra méltó példát állít az élők elé (Zsidók 6:12). Jó eltűnődnünk Isten szolgáinak a feddhetetlenségüket megőrző életútján. Ha temetéskor megosztjuk másokkal ezeket a jó gondolatokat, az vigasztaló lehet az élőknek, és megbecsülést szerez az elhunyt emlékének.

Az igaz keresztények nem imádják a halottakat. Nem vesznek részt azokon a népszerű rítusokon, amelyek ellentétben állnak a Biblia igazságaival. Másrészt Isten szolgái elutasítják azt a szélsőséges nézetet, hogy azért, mert a halottak csupán porrá lesznek, minden temetési szokás haszontalan és felesleges. Gyászolják a halottaikat, és megemlékeznek róluk. De fájdalmukat és bánatukat enyhítik azok a bibliai igazságok, hogy a halottak nem szenvednek, és hogy van remény a feltámadásra.

[Lábjegyzet]

[Kép a 10. oldalon]

II. Gusztáv svéd király tiszteletére rendezett gyászmenet az 1632-ben bekövetkezett halála után

[Forrásjelzés]

From the book Bildersaal deutscher Geschichte