Tényleg számít, milyen ruhát viselünk?

„NEM tudom, mit vegyek fel!” Ismerős ez a tanácstalanság? A mai divatházak természetesen mindig lelkesen segítenek neked — vagy még jobban összezavarnak — legújabb kínálatukkal.

A döntéshozatalt még nehezebbé teszi, hogy napjainkban talán arra buzdítanak, hogy ne igényesen, hanem igénytelenül öltözködj. A 90-es évek eme visszájára fordított irányzatáról egy divattal kapcsolatos vezércikk ezt mondja: „Megnyugtató lehet tudni, hogy nem csupán elfogadható, ha valaki egy kicsit nyúzottnak, korosnak, elnyűttnek és általában véve kopottnak látszik, hanem egyenesen kívánatos is.”

Igen, az utóbbi években az erőteljes reklámozás, a televízióban szereplő példaképek, a társak, az önnépszerűsítés, valamint az egyéniség kialakítása iránti heves vágy varázslatos hatással van arra, mi kerüljön az emberek ruhásszekrényébe, különösen a fiatalokéba. Néhányan közülük még lopásra is vetemednek, hogy jól nézzenek ki.

A 90-es évek sok népszerű stílusa a közelmúlt olyan szélsőséges irányzataihoz vezethető vissza, mint például a hippimozgalom, mely a 60-as években dívott a nyugati társadalomban. A szakáll, a gondozatlan, hosszú haj és a gyűrött, piszkos ruha a hagyományos társadalmi értékek elutasítását hirdette. De a lázadást tükröző ruházat új egyformaságot és a társaktól érkező újfajta nyomást is teremtett.

A ruházat általánosabb és sokatmondóbb eszközévé válik az egyéniség kifejezésre juttatásának. Bizonyos ruhadarabok, különösen a pólók, hirdetőtáblákká válnak, némán reklámozva a népszerű sportokat, sportbajnokokat, humort, kiábrándultságot, erőszakosságot, erkölcsöt — vagy annak hiányát — és kereskedelmi termékeket. Vagy akár megdöbbentőek is lehetnek. Figyeld meg a Newsweek című újság egyik nem régi számának a szalagcímét: „Kegyetlenséget közvetít a tizenévesek divatja”. A cikk idéz egy 21 éves fiatalt, aki így beszél pólójáról: „Azért viselem, mert elmondja másoknak, milyen kedvem van. Nem hagyom, hogy bárki megmondja, mit csináljak; azt akarom, hogy békén hagyjanak.”

Hogy ki mivel hivalkodik a mellkasán és a hátán, az egyénenként változhat. De az azonosulás — egy csoport arculatával, a lázadás mindent átható szellemével, az énközpontúsággal, a szemérmetlenséggel, illetve az erőszakkal — nyilvánvaló. Egy tervező a vásárlók igényei szerint átlövi a ruhákat. „Választhatnak pisztoly, vadászpuska vagy gépfegyver ütötte lyuk között — mondja. — Ez csak egy divatirányzat, mellyel ki szeretnének fejezni valamit.”

Mit fejez ki a divat?

„A ruha rendszerint azonosít a társadalom egy bizonyos csoportjával” — mondja Jane de Teliga, a sydneyi (Ausztrália) Powerhouse Múzeum divatrészlegének a felügyelője. Hozzáteszi: „Kiválasztod a csoportot, mellyel szeretnéd, ha azonosítanának, s aszerint öltözködsz.” Dr. Dianna Kenny, a Sydneyi Egyetem pszichológia tanszékének az előadója kijelentette, hogy a ruházat ugyanolyan fontos szerepet tölt be az emberek osztályozásában, mint a vallás, vagyon, állás, etnikai hovatartozás, végzettség és lakcím. A Jet című folyóirat szerint egy egyesült államokbeli iskolában, amelyben csaknem mindenki fehér bőrű, feszültség lett a rasszok között „amiatt, hogy a fehér bőrű iskolás lányok hajfonatokat, bő ruhákat és más »hip-hop« divatcikkeket viselnek, mivel ezek a feketékkel vannak kapcsolatban”.

A csoporthoz való szoros ragaszkodás nyilvánvaló néhány szubkultúrában is, például a zenei világban. „Sok esetben — mondja a Maclean’s című folyóirat — a ruházat összhangban van a zenei ízléssel: a reggae-rajongók világos színeket és jamaicai kalapot viselnek, míg a grunge rockot kedvelők feltűnő viselete a sísapka és a skót mintás ing.” De mindegyik változat — legyen az akár a grunge-nak nevezett, szegénységet tükröző, nemtörődöm, lompos, csavargószerű kinézet — egy vagyonba kerülhet.

Mi történik az öltözködési szabályokkal?

„Minden az ellenkezője annak, mint amit gondolnál — mondja Woody Hochswender újságíró. — A férfi divat, melyet egykor szigorú szabályok határoztak meg, egyre irányíthatatlanabbá válik . . . Mindennek úgy kell kinéznie, mintha csak úgy rádobálták volna az emberre.” Ez az irányzat azonban bizonyos helyzetekben nemtörődömségről árulkodhat. Vagy esetleg az önbecsülés, illetve a mások iránt érzett tisztelet hiányáról tanúskodik.

A Perceptual and Motor Skills című folyóirat az egyik cikkében, mely arról szól, hogyan látják a diákok a tanárokat, kifejti: „bár a farmeres tanárra úgy tekintenek, mint aki jókedvet hoz az osztályterembe, az ő véleményét tartották legkevésbé tiszteletben, és legtöbbször őt nevezték olyan tanárnak, akin nem látszik, hogy valamit is tudna.” Ugyanez a folyóirat megjegyzi, hogy „a farmeres tanárnőt viccesnek látták; olyan személynek, aki megközelíthető, nem igazán jól értesült, korlátozottan tiszteletet parancsoló, nem tanár kinézetű; általában véve jobban kedvelték őt”.

Eközben a üzleti világban a divat más üzenetet is közvetít: azt, hogy valaki hatni akar másokra. Az utóbbi években egyre több nő szeretne feljebb jutni a ranglétrán. „Az öltözködésemmel támadok” — mondja Marie, egy kiadóvállalat igazgatója. Majd hozzáteszi: „Szeretnék feltűnő lenni. Azt akarom, hogy fantasztikusnak lássanak.” Marie őszintén feltárja, hogy saját magára összpontosít.

A népszerű divatirányzatok elkerülhetetlenül bejutnak a templomokba is. Néhány személy, akinek nagyon fontos a divat, még a templomot is arra használja, hogy mutogassa legújabb ruháit. De napjainkban a papok, akik elegánsan festenek leomló talárjukban, gyakran olyan személyeket látnak, amikor letekintenek a szószékről a gyülekezetre, akik farmert, edzőcipőt vagy hóbortos ruhát hordanak.

Miért foglalkoznak az emberek ilyen megszállottan magukkal és az egyéniségükkel?

A pszichológusok szerint a hóbortos ruha — különösen a fiatalok között — az énközpontúság egyik megnyilvánulása; azt mutatja ki vele az egyén, hogy szeretné, ha figyelnének rá. Úgy nevezik ezt, mint „a kamaszok krónikus hajlamát arra, hogy úgy tekintsék magukat, mint akik mások figyelmének a középpontjában állnak”. Valójában a fiatal ezt gondolja: „Szerintem te is olyan megszállottan foglalkozol velem, mint én magammal” (American Journal of Orthopsychiatry).

Azok a filozófiák, melyek középpontba állítják az embert, és semmibe veszik Istent, úgy mutatva be őt, mint aki nem számít, szintén előmozdítják azt a gondolkodásmódot (melyet egyébként a kereskedelem is gyakran előmozdít), hogy személy szerint te vagy a legfontosabb a világegyetemben. A gond csak az, hogy most csaknem hatmilliárd „legfontosabb” személy van. Milliók adják meg magukat ennek az anyagias támadásnak a kereszténység vallásain belül is, arra törekedve, hogy „jó életük legyen — itt és most”. (Vesd össze: 2Timótheus 3:1–5.) Ehhez hozzájön még, hogy felbomlóban van a családi egység, és tűnőfélben az őszinte szeretet, s nem meglepő, hogy sok ember, különösen a fiatalok, belekapaszkodnak bármibe, hogy érezzék, kik is ők valójában, és hogy biztonságban vannak.

Azok azonban, akik törődnek ruhájukkal és azzal, hogyan tekint rájuk Isten, természetszerűleg felteszik a kérdést: Milyen mértékben szabad alkalmazkodnom a változó öltözködési szabályokhoz? Honnan tudom, hogy ruházatom megfelelő-e? Zavarba ejtő vagy akár rossz üzenetet közvetít rólam?

Megfelelő az öltözékem?

Lényegében véve személyes választás kérdése, mit viselünk. Az ízlésünk egyénenként változhat, csakúgy mint anyagi erőforrásaink. Továbbá minden egyes helyen, országban és égövön más és más szokások uralkodnak. Bármilyen helyzetben legyél is, tartsd elmédben ezt az alapelvet: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Prédikátor 3:1, Újfordítású revideált Biblia). Más szavakkal, öltözködj az alkalomnak megfelelően. Másodszor pedig „alázatosan [szerényen, NW] járj a te Isteneddel” (Mikeás 6:8).

Ez nem azt jelenti, hogy álszemérmesen kell öltözködnöd, hanem inkább azt, hogy „jól rendezetten”, és olyan módon, mely ’józan gondolkodást’ tükröz (1Timótheus 2:9, 10, NW). Gyakran ez pusztán annyit jelent, hogy az ember szerény; ez egy olyan tulajdonság, melyet a Working Woman című folyóirat a jó ízléssel és az eleganciával kapcsol össze. Egy igazán gyakorlatias elv az, ha sohasem engeded, hogy a ruhád legyen a legszembeötlőbb rajtad azért, hogy mások fölé kerekedj. A Working Woman ezt mondja: „Öltözz . . . úgy, hogy az emberek a ruháidon túl a személyes érdemeidet is láthassák.”

A Perceptual and Motor Skills ezt mondja: „Több szakirodalmi mű — mely azt vizsgálja, milyen szerepe van a ruházatnak egyrészt abban, hogy valakiről kialakuljon valamilyen érzésünk, másrészt a szó nélküli kommunikációban — arra utal, hogy a ruházat nagyban meghatározhatja, milyen előzetes véleményt formálunk másokról.” Ezt igazolva, egy negyvenes éveiben járó asszony, aki korábban élvezetet talált abban, hogy a ruházkodásával vonz másokat, ezt mondja: „Ez hatalmas nehézségeket idézett elő az életemben, mivel elmosta a határokat a munka és a magánélet között. Mindig voltak olyan üzleti partnerek, akik el akartak vinni vacsorázni.” Egy könyvelőnő egy másfajta stílust ecsetelve ezt mondja: „Elnézem, hogyan viselkednek a férfiak azokkal a nőkkel, akik lomposan öltözködnek, vagyis igen nagy mértékben követik a férfias stílust. Ezeket agresszív nőknek gondolják, olyanoknak, akik a másik torkának esnek, és ezért kevésbé bánnak velük kesztyűs kézzel.”

Egy Jeffie nevű fiatal lány azt tapasztalta, hogy zavaró üzenetet közvetített magáról, amikor hóbortos fazonúra vágatta a haját. „Én csak azt gondoltam, hogy »máshogy« nézek ki — emlékszik vissza. — De az emberek kezdték ezt kérdezgetni: »Ön tényleg Jehova Tanúja?«, s ez kínos volt.” Jeffie-nek fel kellett tennie magának néhány nehéz kérdést. Hát nem igaz az, hogy nemcsak a szánk szól „a szívnek teljességéből”, hanem a ruhánk és az ápoltságunk is? (Máté 12:34). Mit tár fel a ruházatod — vajon azt a szívbéli kívánságod, hogy a Teremtőre irányítsd a figyelmet, vagy azt, hogy magadra?

Öltözködj ’józan gondolkodást’ tükrözve

Gondolj arra is, milyen hatással van rád az öltözéked. A hatni akaró öltözködés és a túlontúl jólöltözöttség beképzeltté tehet, a rendetlen öltözet talán megerősítheti a magadról kialakított romboló gondolatokat, azoknak a pólóknak a viselése pedig, melyen kedvenc mozi- vagy sportcsillagod, illetve valamilyen más híres ember reklámja van, a hírességek imádatára, vagyis bálványimádásra ösztönözhet. Igen, ruhád beszél másokhoz — s rólad árulkodik.

Mit mond rólad a ruházatod, ha úgy öltözöl, hogy szembeötlő légy és izgalomba hozz másokat? Vajon olyan jellemvonásokat erősítesz magadban, melyeket valójában igyekezned kellene leküzdeni? Ezenkívül milyen személyeket próbálsz vonzani? A Róma 12:3-ban (Úf) feljegyzett tanács segít legyőznünk az énközpontúságot, a gőgöt és a romboló gondolkodást. Ebben a versben Pál apostol azt tanácsolja nekünk, hogy ’ne gondoljuk magunkat többnek, mint amennyinek gondolnunk kell, hanem arra igyekezzünk, hogy józanul gondolkozzunk’. A ’józan gondolkozás’ azt jelenti, hogy ésszerűek vagyunk.

Ez különösen fontos azoknak, akik felelős és bizalmi állást töltenek be. Példájuk erőteljes hatással van másokra. Természetesen azoknak, akik szolgálati kiváltságokra törekszenek a keresztény gyülekezetben, valamint keresztény feleségeiknek, szerény és tisztelettudó szemléletmódot kell visszatükrözniük ruházatukkal és ápoltságukkal. Sohasem szeretnénk arra a férfira hasonlítani, akit Jézus példaként kiemelt a menyegzőről szóló példázatában: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája.” Miután megtudta, hogy ennek a férfinak nincs alapos indoka arra, hogy ilyen tiszteletlen öltözetet viseljen, „monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek [ki] őt” (Máté 22:11–13).

Ezért fontos, hogy a szülők szóval és példamutatással egészséges nézetet és jó ízlést alakítsanak ki gyermekeikben a ruházkodást illetően. Ez talán azt jelenti, hogy a szülőknek olykor határozottnak kell lenniük, amikor érvelnek fiuknak vagy lányuknak. De milyen buzdító, ha váratlanul megdicsérnek minket és fiataljainkat magas irányadó mértékek szerinti öltözékünkért és magatartásunkért!

Igen, Jehova szolgái megszabadultak a beképzeltségtől, a drága hóbortoktól, és attól, hogy megszállottan önmagukkal foglalkozzanak. Az isteni alapelvek, nem pedig a világ szelleme vezeti őket (1Korinthus 2:12). Ha ezekkel az alapelvekkel összhangban élsz, nem lesz nehéz megválasztanod a ruházatodat. Ezenkívül egy jól megválasztott képkerethez hasonlóan ruházatod nem fogja sem elnyomni, sem pedig sérteni az egyéniségedet. S minél jobban megpróbálsz olyan lenni, mint Isten, annál jobban kiműveled a szellemi szépséget magadban; s ezt a fajta szépséget egyáltalán nem az határozza meg, mi van a ruhásszekrényedben.