„Az ég bizton nyitva áll”

„A REPÜLÉS utáni vágy egyidős az emberiséggel” — jegyezte meg Berthold Laufer történész a The Prehistory of Aviation című könyvében. Az ókori görög, egyiptomi, asszír, valamint a távol-keleti mitológiai feljegyzések számos legendát tartalmaznak királyokról, istenekről és hősökről, akik megpróbálták kihasználni a repülés hatalmát. A történetek csaknem minden esetben arról szólnak, hogy az emberek a madarak szárnycsapkodását utánozták.

A kínaiak között például ismert a bölcs és merész Sun császár, aki feltehetően Jézus Krisztus születése előtt több mint 2000 évvel élt. A legenda szerint, amikor Sun csapdába került egy égő magtár tetején, madártollakat öltött magára, és repülve menekült el. Egy másik beszámoló azt mondja, hogy leugrott egy toronyból, s két nagy nádkalapot használva ejtőernyőként, biztonságban leérkezett a földre.

A görögöknek van egy 3000 éves történetük, mely a nagy művészről és feltalálóról, Daidaloszról szól. Daidalosz tollakból szárnyakat készített, összefűzte őket, majd viaszt rakott rájuk, s így fiával, Ikarosszal el tudtak menekülni Krétáról, ahol számkivetésben voltak. „Az ég bizton nyitva áll, meneküljünk arra” — jelentette ki Daidalosz. A szárnyak eleinte tökéletesen működtek. De Ikarosz, akit elbűvölt, hogy szárnyalni tud az égen, egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, mígnem a nap heve megolvasztotta a viaszt, mely összetartotta szárnyait. A fiú az alattuk hullámzó tengerben lelte halálálát.

Az ilyen történetek lángra lobbantották azoknak a feltalálóknak és filozófusoknak a képzelőerejét, akik áhítoztak a valódi repülésre. A kínaiak már az i. sz. III. században sárkányokat építettek, és kísérletezgettek azokkal. Ez feltárja, hogy már jóval azelőtt megértettek bizonyos repüléstani törvényeket, mielőtt az effajta kísérletezgetések elkezdődtek Európában. A velencei orvos, Giovanni da Fontana a XV. században egyszerű, fából és papírból készített rakétákkal kísérletezett, melyeket puskapor felrobbantásával lőtt ki. 1420 körül Giovanni da Fontana ezt írta: „Tényleg nincs semmi kétségem afelől, hogy az emberhez mesterségesen mozgatható szárnyat lehet erősíteni, amely által képes felemelkedni a levegőbe, eljutni egyik helyről a másikra, feljutni tornyokra és átszelni a vizet.”

A XVI. század elején Leonardo da Vinci festő, szobrász és szakavatott gépészmérnök kezdetleges tervrajzokat készített helikopterekről, ejtőernyőkről, valamint csapkodó szárnyvégű vitorlázórepülőkről. A bizonyíték azt mutatja, hogy néhány repülőszerkezet-tervének biztosan elkészítette a modelljét. Ám Leonardo da Vinci egyetlen terve sem volt igazán gyakorlatias.

Az ezt követő két évszázadból különféle beszámolók maradtak fenn azoknak a vakmerő embereknek a próbálkozásairól, akik mesterséges szárnyat csatoltak testükre, s azzal próbáltak meg csapkodni, miközben domboldalakról és tornyokból ugrottak le. Ezek a legkorábbi „berepülőpilóták” bátor és kalandvágyó emberek voltak, de kísérleteik teljesen sikertelennek bizonyultak.

Hőlégballonok és „gyúlékony levegő”

1783-ban Párizst és Franciaország tartományait bejárta az a hír, hogy elképesztő előrehaladás történt a repülésben. Két testvér, Joseph-Michel és Jacques-Étienne Montgolfier rájött, hogy olyan kicsiny papír léggömböket tud készíteni, melyek gyorsan és egyenletesen a levegőbe emelkednek, ha forró levegővel töltik meg őket. Az első nagyméretű hőlégballont papírból és lenből készítették, s egy nagy tűz bűzös füstjével töltötték meg. Az emberi utasok nélküli léggömb több mint 1800 méter magasságba szállt fel a fölavató repülésén. 1783. november 21-én a léggömb két utast — akiket az emberek léghajósoknak neveztek — vitt el egy 25 perces Párizs feletti utazásra. Még ugyanabban az évben egy másik feltaláló, Jacques Charles bemutatta a nyilvánosság előtt az első, gázzal töltött léggömböt, mely hidrogénnel, vagyis „gyúlékony levegővel” volt töltve, ahogy akkoriban a hidrogént ismerték.

Ahogy a léggömbtechnika fejlődött, az ég rohamos léptekben „megnyílt” a vállalkozó szellemű léghajósok előtt. 1784-re a léggömbök több mint 3400 méter magasságba emelkedtek. Csupán egy évvel később Jean-Pierre François Blanchard sikeresen átrepülte a La Manche csatornát egy hidrogénnel töltött léggömbbel, mely magával vitte a világ első, légipostával küldött leveleit. 1862-re a léghajósok beutazták Európát és az Egyesült Államokat, és elérték a több mint 8 kilométeres magasságot!

De a korai léghajósok még mindig a szelek kegyeitől függtek: nem tudták szabályozni a léggömbös repülésnek sem az irányát, sem pedig a sebességét. A XIX. század második felében gazolin- és elektromos hajtású léghajókat fejlesztettek ki, s ez nagyobb mértékben lehetővé tette a légi navigációt, de a kolbász formájú, levegőnél könnyebb léghajók lassan haladtak — rendszerint 10—30 kilométert tettek meg óránként. Új irányban kellett elindulni ahhoz, hogy Giovanni da Fontana jóslatának megfelelően az ember felemelkedhessen a levegőbe, és eljuthasson egyik helyről a másikra.

[Kép a 4. oldalon]

A mitológiai Daidalosz és Ikarosz

[Kép a 4. oldalon]

Leonardo da Vinci

[Forrásjelzés]

From the book Leonardo da Vinci, 1898

[Kép a 4. oldalon]

A Montgolfier testvérek tervezték az első, személyszállításra alkalmas, forró levegővel töltött léggömböt