Megtörténhet-e velünk is, hogy elvesztjük valamelyik végtagunkat?

Benjamin épp a szabadban tartózkodott, és élvezte a Szarajevót melengető tavaszi napsütést, amikor rálépett egy taposóaknára. Az akna leszakította a bal lábát. „Próbáltam felállni — emlékszik vissza Benjamin —, de nem tudtam.” Benjamin csak egy abból az évi 20 000 személyből, akit taposóaknák ölnek vagy csonkítanak meg.

ANGOLÁBAN 15 millió taposóakna hever szerteszéjjel, vagyis több mint egy akna jut minden férfira, nőre és gyermekre az országban. Most 70 000 olyan személy él itt, aki elvesztette valamelyik végtagját. Kambodzsába nyolc-tízmillió taposóaknát telepítettek, ezért világviszonylatban ebben az országban vesztik el legtöbben valamelyik végtagjukat — a becslések szerint minden 236 személyből 1. A jelentések szerint Bosznia-Hercegovinába több mint hárommillió aknát telepítettek — 59-et négyzetkilométerenként.

De nem csak a háború sújtotta területeken történhet meg valakivel, hogy elveszti valamelyik végtagját. Az Egyesült Államokban például körülbelül 400 000 végtaghiányos személy él. Ebben az országban a legtöbb felnőtt egy krónikus betegség miatt veszti el a végtagját. Ezt a betegséget átfogóan a „perifériás artériák betegségének” (PVD) nevezik. Ez egy általános kifejezés, mely számos betegséget takar. A Taber’s Cyclopedic Medical Dictionary úgy határozza meg a PVD-t, mint pontatlan kifejezést a végtagok artériáinak és vénáinak megbetegedésére; legfőképp azok a rendellenességek tartoznak ide, melyek megakadályozzák, hogy elegendő vér jusson a végtagokba, illetve érkezzen azokból. A PVD egyik fő kiváltó oka a cukorbetegség. A The World Health Report 1998 szerint „a felnőtt cukorbetegek száma világszerte több mint kétszeresére — az 1997-es 143 millióról 2025-re 300 millióra — nő majd”.

Az Egyesült Államokban másodsorban a balesetek felelősek a végtagok elvesztéséért; ezeknek tulajdonítható az amputációk 20-30 százaléka. Idetartoznak azok a sérülések, amelyeket járművek, munkagépek, elektromos eszközök és lőfegyverek okoznak. Továbbá a daganatok (körülbelül 6 százalék) és a születési rendellenességek (körülbelül 4 százalék) idézhetik elő valamelyik végtag elvesztését.

Enyhén szólva nyugtalanító az a gondolat, hogy elveszthetjük értékes végtagjainkat. Lehet valahogy csökkenteni a kockázatot? S ha már valakinek hiányzik valamelyik végtagja, hogyan élhet tartalmas életet? Ezeket a kérdéseket a következő cikkekben tárgyaljuk meg, más kérdésekkel együtt.