Pantanal — Lenyűgöző védett terület
AZ ÉBREDJETEK! BRAZÍLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
A TURISTA megharagudott, mikor Jerônimo felszólította, hogy ne dobja a sörösdobozt a folyóba.
— A magáé ez a folyó? — kérdezte a turista.
— Nem, hanem a miénk — felelte Jerônimo. — De ha állandóan beledobál valami szemetet a folyóba, akkor hamarosan egyikünk sem tud horgászni itt.
Ez az eset csupán egy azok közül, ami miatt veszélyben van most a Pantanal — ez a hatalmas vidék Brazília, Bolívia és Paraguay területének egy részén helyezkedik el. A pântano portugál szó jelentése: ’mocsár’ vagy ’ingovány’. A Pantanal azonban nem tökéletes síkság, vizei tehát nem állnak egy helyben, hanem lassan, egyenletesen hömpölyögnek, s ezért a termékeny síkságot különböző fűfélék borítják. Szeretnél többet is megtudni erről a hatalmas területről? Akkor gyere el velem, és látogassuk meg egy csoport turistával együtt a világ ökológiai szempontból egyik leglenyűgözőbb védett területét!
Aligátorok és anakondák
Amint kiérünk São Paulóból, buszunkkal nyugat felé, Corumbá városa felé vesszük az irányt, mely körülbelül 1200 kilométerre van tőlünk. A Pantanal területére érve nagy madarak repülnek el fölöttünk, mintha üdvözölnének bennünket. Itt van például egy jabiru, vagyis a tuiuiú nevű madár — szárnyának fesztávolsága 2,6 méter. Szinte kifutópálya kell neki a felszálláshoz! „A szárnyak az erőteljes mozgás következtében súrlódnak a levegővel, s ettől csapkodó hang hallatszik — írja ifj. Haroldo Palo, aki két esztendőt töltött a Pantanalban. — A [jabiruknál a] párzási rítus alatt két-három hím együtt száll fel a magasba . . . , majd látványos zuhanórepüléseket mutatnak be, melyeket a távolból is lehet látni” — fűzi még hozzá.
A száraz évszak már beköszöntött, a víz szintje pedig alacsony. Ezért a madarak könnyen zsákmányul ejthetik a halakat. Oda nézz! Egy jabiru és egy nagy kócsag halászik az aligátorok között! Az aligátorok a veszedelmes pirájából lakmároznak. Talán tudod, hogy a pirájának rendkívül éles fogai vannak, és a vérző zsákmányok vonzzák őket. Mi természetesen nem akarunk egynek sem a közelében lenni, az aligátorok viszont láthatólag mit sem törődnek a veszéllyel, illetve nincs is okuk a félelemre.
Miután komppal átkelünk egy folyón, egy farm felé vesszük az utunkat. Sofőrünk hirtelen megáll, és a poros úton áthaladó nagy kígyóra mutat. „Ott egy anakonda — mondja. — Jobb, ha most kapja gyorsan lencsevégre. Ritkán lehet őket ilyen közelről látni!” Már a látványtól is gyorsabban ver a szívem, hiszen a 9 méter hosszú anakonda az egyik legnagyobb kígyó. Látom, hogy sebesen mozog, és eltűnik a bozótosban. Nem is bánom. Sőt, ha nem menekült volna el, biztosan homályos fényképet készítettem volna a remegő kezemmel!
A pantaneiro élete
A Pantanal hatalmas szarvasmarhacsordáknak ad otthont. A pantaneiro feladata, hogy gondját viselje ezeknek az állatoknak. Ez az ember valójában a cowboy és a farmer keveréke, az indián, afrikai és spanyol lakosok leszármazottja. A pantaneiro megszelídíti a lovakat, és a farm egyik végétől a másikig terelgeti a szarvasmarhákat. Több csordát is látunk, és mindegyikben körülbelül ezer szarvasmarha van. Mindegyik csordát hat férfi tereli. Elöl megy a szakács, majd őt követi a marhapásztor a bikaszarvból készült kürtjével. Mögötte több cowboy jön. Egyikük a csorda gazdája, a többiek pedig a lemaradt és az elkóborolt állatokat terelik össze.
A bevezetőben említett Jerônimo is pantaneiro. Bár csónakkal fárasztóbb menni az Abobral-folyón, mint motorcsónakkal, Jerônimo mégis ezt a fajta járművet választja, nehogy a motor hangja megijessze a madarakat. Elragadtatást kifejező hangja tükrözi, mennyire szereti otthonát, a Pantanalt, és mennyire érdekli őt ez a hely. „Nézzék! A folyóparton egy aligátor sütkérezik” — mondja Jerônimo. Egy kicsit messzebbre mutatva egy vidrapár odújára hívja fel figyelmünket. „Íme, a vidrák otthona — mondja. — Mindig itt látom őket.” Jerônimo időnként megtölti csészéjét folyóvízzel, hogy oltsa a szomját.
— Nem szennyezett a víz? — kérdezzük.
— Még nem — feleli. — Maguk is ihatnak egy kicsit, ha akarnak.
Nem igazán volt meggyőző, amit mondott.
A pantaneirónak derűlátó életfelfogása van. Nincsen sok kívánsága, a munkája pedig felüdülést jelent neki. Pirkadatkor megy el otthonról, és este tér haza. A bérminimumot keresi meg (havonta körülbelül 22 000 forintnak megfelelő bért), ezenkívül kap egy szobát és ellátást — annyi húst ehet, amennyi csak jólesik neki. Egy farmer ezt mondja: „A farmomon a pantaneiro azt és annyit eszik, amennyit csak akar. Nem rabszolga. Ha nincs megelégedve, akkor ezt mondhatja: »Főnök, adja ide a pénzem, elmegyek.«”
Ketrec nélküli állatkert
Szálláshelyünk, a farmon lévő fogadó sok madárnak és egyéb állatnak ad otthont, például arapapagájoknak, papagájoknak, törpepapagájoknak, jabiruknak, jaguároknak, vízidisznóknak és gímszarvasoknak. A guaná indián törzs egyik leszármazottja, akinek a családja már 100 éve a Pantanalban él, ezt mondta nekünk: „Itt etetjük a madarakat. Közülük sokat az erdőfelügyelőség fogott be, nehogy a gyanús orvvadászok markába kerüljenek ezek az állatok.” A felesége elmondta, hogy először csupán 18 törpepapagájuk volt, most már azonban körülbelül 100. „Azt szeretnénk, ha vissza tudnánk őket telepíteni a saját élőhelyükre” — mondja.
Ebben a ketrec nélküli állatkertben fényképeket készítettünk az arapapagájokról, amint békésen csipegetnek a disznók és tyúkok mellett. A világ különböző részeiről érkező turisták gyönyörködnek a rendkívül változatos állatvilágban és a Pantanal vidékében! A naplementék káprázatosak! Egyik nap egy fiatal japán turistát elbűvölt, mikor látta, hogy naplementekor egy sereg madár tér vissza arra a helyre, ahol ücsörögni szoktak. Majd az egyik ott dolgozó ember így figyelmeztette a lányt: „Kisasszony, legyen óvatos! Jaguárok is vannak itt!” Erre a lány beszaladt a szobájába. Másnapra azonban legyőzte félelmét, és keksszel etette az arapapagájokat. Még le is fényképeztük, amint a szájából etetett egyet. A lány félelme eloszlott.
Egyik reggel napfelkelte előtt kimentünk a szabadba csillagokat nézni. Úgy tűnt, mintha el tudnánk érni őket. Leírhatatlan látvány volt! Itt a Pantanalban szinte „hallani” a csendet. A látvány és a hangok arra indítottak bennünket, hogy hálát adjunk a Teremtőnek ezért a paradicsomi környezetért. Egy tájékoztató füzet ezt írta: „Ha valaki egyszer megkérdezi Öntől, létezik-e Paradicsom, akkor nyugodtan mondja ezt: »Kétségtelenül, hiszen a Pantanal is része ennek.«”
A védett terület meggyalázása
Az elmúlt 20 évben a sajtó sokat foglalkozott a Pantanalt fenyegető veszéllyel. Ifj. Haroldo Palo a Pantanal című könyvében különböző módokról ír, ahogyan a Pantanal ökoszisztémáját szennyezik az emberek. Röviden közlünk néhány gondolatot ebből.
◼ A folyók eliszaposodása. „Az elmúlt években a Taquari-folyó annyira eliszaposodott, hogy lehetetlen a torkolatához menni, s így akik a folyóparton laknak, el vannak szigetelve. Ugyanez a folyamat következik be minden más folyónál is, amely a Pantanal medencéjébe folyik.”
◼ Az aszályos időszak. „Attól tartok, hogy ha . . . 15-20 évig tartó aszályos időszak köszönt be, mint ahogyan az korábban már megtörtént, akkor annak katasztrofális következményei lehetnek a terület növény- és állatvilágára nézve.”
◼ Gyomirtó szerek és higany. „A Pantanalon kívül folytatott gépesített mezőgazdaság gyomirtó szereket használ, melyek beszivárognak a talajvízbe, és végül megmérgezik a közeli folyókat. Vagy az is megtörténhet, hogy ezeket a szereket a talajjal együtt elhordják a felszíni vizek, és ez eliszaposodáshoz vezet. A Pantanal közelében elhelyezkedő Poconéban nagy veszélyt jelent még az aranybányászat is, hiszen így a víz ott higannyal lesz szennyezett.”
◼ Vadászat. „Bár a törvény tiltja a vadászatot, a Pantanal legnagyobb részén ellenőrzés nélkül folytatják ezt a tevékenységet. Néhány felvilágosult farmert kivéve, akik védelmezik természeti kincseiket, illetve azokon az embereken kívül, akik gazdasági érdekektől vezérelve a turizmus kínálta lehetőségek kihasználása miatt szintén védelmezik ezeket a kincseket, az állatvilág és a táj is ki van szolgáltatva a megalkuvást tükröző érdekeknek.”
Vissza a betondzsungelbe
Micsoda ellentétet látunk, mikor visszatérünk São Paulóba! A sárga és a lila színű ipé-fák, valamint a paprikavirágok helyett felhőkarcolók rengetegével találjuk magunkat szembe. A tiszta, átlátszó vizű folyók helyett, amelyekben bőségesen élnek halak, szennyvízcsatornák vannak. A madarak dallamos éneke helyett több ezer teherautó fülsiketítő dudálását halljuk. A tiszta kék ég helyett ilyen kiírásokat látunk: „A levegő szennyezettsége erős.” Az emberek és állatok közötti béke helyett pedig azt tapasztaljuk, hogy félelem uralkodik a „ragadozó” emberek miatt.
Két hetet töltöttünk a Pantanalban, és ez túl kevés volt ahhoz, hogy megismerkedjünk a különböző, egzotikus nevű területekkel, például Poconéval, Nhecolândiával, Abobrallal, Nabileque-kel és Paiaguással. Ezeknek a területeknek megvannak a maguk jellegzetességei. Felejthetetlen élményben volt részünk. A növény- és állatvilág látványa gyógyír volt szemünknek, az ottani hangok szimfóniaként csengtek fülünkbe, a helyszín pedig szíverősítőként hatott.
[Térkép a 15. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Paraguay
Bolívia
Brazília
PANTANAL
[Forrásjelzés]
Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.
[Kép a 16. oldalon]
Sárga színű amerikai kardoslepke
[Kép a 16., 17. oldalon]
Jaguár
[Kép a 17. oldalon]
Fehér nagy kócsagok
[Forrásjelzés]
Georges El Sayegh
[Kép a 17. oldalon]
Anakonda és aligátor
[Forrásjelzés]
Georges El Sayegh
[Kép a 18. oldalon]
Zöldszárnyú ara
[Forrásjelzés]
Georges El Sayegh
[Kép a 18. oldalon]
Ezeknek a tizenöt centiméteres pirájáknak rendkívül éles fogaik vannak
[Forrásjelzés]
© Kjell B. Sandved/Visuals Unlimited
[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]
Georges El Sayegh