Karthágó — A város, amely majdnem legyőzte Rómát

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

AFRIKA északi partján, Tunézia fővárosának, Tunisznak a külvárosában találhatók az ókori Karthágó városának a romjai. Nem csoda, hogy a turisták észre sem veszik, mert nem nagy látványosság, pedig itt láthatók az ókor egyik legnagyobb városának a maradványai — annak a városnak, amely majdnem legyőzte a hatalmas Rómát. Livius római történetíró szerint „ez a küzdelem, amely a világ két leggazdagabb városa között dúlt, királyokat és népeket gyötört”, hisz a tét nem más volt, mint a világuralom megszerzése.

A város megalapítása

Az i. e. II. évezredben a föníciaiaka a Földközi-tengernek csak egy keskeny partszakaszát lakták, ami magába foglalta a mai Libanon területét, és az azon túli területeket északra és délre. Idővel ezek a kitűnő tengerészek célba vették a nyugati térséget, hogy aranyat, ezüstöt, vasat, ónt és ólmot szerezzenek, amiért fát (például a híres libanoni cédrust), bíborvörösre festett kelmét, illatszereket, bort, fűszereket és egyéb készárut adtak cserébe.

Miközben a föníciaiak nyugat felé hajóztak, településeket hoztak létre Afrika, Szicília, Szardínia és Dél-Spanyolország tengerpartján, köztük talán a bibliai Társist is (1Királyok 10:22; Ezékiel 27:2,12). A hagyomány szerint Karthágót i. e. 814-ben alapították, mintegy hatvan évvel a vetélytársa, Róma megalapítása előtt. Serge Lancel, az észak-afrikai ókori történelem egyik szakértője megjegyzi: „Karthágó az i. e. IX. század vége felé történt megalapítása után több száz éven át meghatározó szerepet játszott a Földközi-tenger nyugati medencéjének kulturális és politikai életében.”

A birodalom megszületése

François Decret történész szavaival élve Karthágó „egy tengerbe vetett óriási horgonyhoz” hasonló alakú félszigeten kezdte meg a birodalma kiépítését. Föníciai elődeinek a nyomdokaiba lépve Karthágó a főként fémbehozatalra épülő kereskedelmi hálózatát óriási érdekszövetkezetté fejlesztette. Az így létrejött monopolhelyzetét ütőképes hajóhadával és zsoldoshadseregével biztosította.

A karthágóiak nem ültek ölbe tett kézzel, hanem állandóan újabb piacok felkutatására törekedtek. I. e. 480 körül egy Himilko nevű tengerész feltételezhetően a britek által lakott Cornwallban, egy ónban gazdag területen kötött ki. Vélhetően mintegy harminc évvel később az egyik karthágói előkelő család tagja, Hanno, hogy új kolóniákat alapítson, felfedezőutat tett hatvan hajóval, a fedélzetükön harmincezer férfival és nővel. Áthajózva a Gibraltári-szoroson, majd lefelé haladva Afrika partjai mentén, Hanno eljuthatott egészen a Guineai-öbölig, sőt Kamerun partjaiig.

Ennek a vállalkozó szellemnek és rendkívüli üzleti érzéknek köszönhetően Karthágó állítólag az ókori világ leggazdagabb városa lett. „Az [i. e.] III. század elejére lakosainak a szakértelme, hajóhada és kereskedelmi hálózata . . . a legjelentősebb várossá tette Karthágót” — írja a Carthage című könyv. A görög történetíró, Appianosz ezt mondta a karthágóiakról: „Hatalmuk akkora volt, mint a görögöké, gazdagságuk, mint a perzsáké.”

Baál-imádat

Noha a föníciaiak szétszórtan éltek a Földközi-tenger nyugati térségében, hitnézeteik egységesek voltak. A karthágóiak a föníciai őseiktől vették át a kánaáni vallást, és évszázadokon át minden évben küldötteket menesztettek Tíruszba, hogy áldozatot mutassanak be Melkart templomában. Karthágó főistenei Baál-Hammón, „a füstáldozat ura”, és a felesége, Tanit, más néven Astarta voltak.

A karthágóiak vallásának legjellemzőbb vonása a gyermekáldozatok bemutatása volt. A szicíliai Diodórosz arról számol be, hogy i. e. 310-ben egy alkalommal, amikor megtámadták a várost, a karthágóiak több mint kétszáz nemesi családból származó gyermeket áldoztak fel Baál-Hammónnak, hogy kiengeszteljék. A The Encyclopedia of Religion megjegyzi: „A legjelentősebb kiengesztelés az volt, amikor ártatlan gyermekeket ajánlottak fel helyettesítő áldozatként. Valószínűleg így akarták biztosítani a család és a közösség jólétét.”

1921-ben a régészek feltártak egy helyet, amelyet a 2Királyok 23:10-ben és a Jeremiás 7:31-ben található bibliai kifejezés alapján Tófetnek neveztek el. Az ásatások során egymás fölötti rétegekben fekvő urnákat találtak, amelyek kisgyermekek és (helyettesítő áldozatként bemutatott) állatok elszenesedett maradványait tartalmazták. Az urnákat fogadalmi feliratokkal ellátott sztélék alá temették. Becslések szerint a Tófet több mint húszezer gyermek maradványait tartalmazza, akiket egy mindössze kétszáz éves időszak alatt áldoztak fel. Napjainkban egyes revizionisták azt állítják, hogy a Tófetet olyan gyermekek temetkezési helyeként használták, akik halva születtek, vagy túl fiatalon haltak meg ahhoz, hogy a köztemetőbe temessék őket. Mindenesetre a korábban idézett Lancel megjegyzi: „A karthágóiak emberáldozatainak valós voltát nem vonhatjuk kétségbe egy az egyben.”

Küzdelem a hatalomért

Tírusz i. e. VI. században bekövetkezett hanyatlásával egy időben Karthágó a nyugati térségben élő föníciaiak élére állt. Felemelkedése azonban ellenállásba ütközött. A pun és görög kereskedők már ezt megelőzően marakodtak a tenger feletti uralom megszerzéséért, majd i. e. 550 táján háború tört ki. A karthágóiak etruszk szövetségeseik segítségével i. e. 535-ben kiűzték a görögöket Korzika szigetéről, és a fennhatóságuk alá vonták Szardíniát.b Ennek eredményeképpen a Karthágó és Görögország között dúló harc a stratégiai szempontból kulcsfontosságú Szicília fölötti fennhatóságért egyre hevesebbé vált.

Ekkor kezdte meg Róma a hatalma kiterjesztését. A Karthágó és Róma közötti szerződések kereskedelmi előjogokat biztosítottak Karthágónak, és megtiltották Rómának, hogy fennhatóságot gyakoroljon Szicília felett. Ám miután Róma leigázta az Itáliai-félsziget lakosait, Karthágó növekvő befolyása a közvetlen szomszédságában fenyegetővé vált. Az i. e. II. században élt görög történetíró, Polübiosz így írt erről: „A rómaiak látták . . . , hogy Karthágó nem csupán Afrikátc vonta a hatalma alá, hanem Spanyolország nagy részét, valamint a Szardíniai- és Tirrén-tenger összes szigetét. Ha a karthágóiak elfoglalják Szicíliát is, akkor ők lesznek Itália legveszélyesebb szomszédai; körbekerítik és sakkban tartják az egész országot.” Ezért a római szenátus egyes tagjai, akiket kereskedelmi érdekek hajtottak, arra sürgették Rómát, hogy avatkozzon be a szicíliai helyzetbe.

A pun háborúk

Időszámításunk előtt 264-ben válsághelyzet alakult ki Szicíliában, s ez ürügyet szolgáltatott Rómának a beavatkozásra. Megszegve az egyik szerződést, csapatokat küldött a szigetre. Kirobbant az I. pun háború, amely több mint húsz éven át tartott, és amelyben az ókor legnagyobb tengeri csatáinak némelyike zajlott. Végül i. e. 241-ben a karthágóiak vereséget szenvedtek, és arra kényszerültek, hogy kivonuljanak Szicília szigetéről. Róma megkaparintotta a kezükből Korzikát és Szardíniát is.

Hogy pótolni tudják a veszteségeket, és helyreállítsák Karthágó hatalmát, Hamilkár Barkasz karthágói hadvezér egy új birodalom kiépítésébe kezdett Spanyolországban. Megalapították „Új Karthágót”, más néven Cartagenát Spanyolország délkeleti partján, s néhány éven belül az ország bányáiból nyert vagyon megtöltötte Karthágó kincstárát. Ez a terjeszkedése persze elkerülhetetlen összetűzéshez vezetett Rómával szemben. I. e. 218-ban újabb háború tört ki.

A karthágói sereg élén Hamilkár egyik fia, Hannibál állt, akinek a neve azt jelenti: ’Baál kegyeltje’. Híres, hosszú hadjáratát i. e. 218 májusában kezdte meg Cartagenából. Az afrikai és spanyol harcosokból és a mintegy negyven elefántból álló seregével először Spanyolországon és Gallián vonult át, majd az Alpokon. A felkészületlen rómaiak felett elsöprő győzelmeket aratott. I. e. 216. augusztus 2-án „a római hadsereget valaha ért egyik legnagyobb csapásban”, a Cannae melletti ütközetben Hannibál serege megsemmisítette a nálánál kétszer nagyobb római haderőt, mintegy hetvenezer embert ölve meg az ellenség soraiból, miközben maga Hannibál csupán hatezer harcost veszített.

Róma kis híján behódolt! De nem adta fel a küzdelmet, hanem az elkövetkező tizenhárom évben módszeresen gyengítette Hannibál csapatait. Idővel Róma sereget küldött Afrikába. Karthágó ekkor kénytelen volt visszahívni Hannibált, miután a várost magára hagyták a szövetségesei, és a föníciaiak vereséget szenvedtek Spanyolországban és Szicíliában. A rá következő évben, i. e. 202-ben a római hadvezér, Scipio Africanus legyőzte Hannibál seregét a Karthágótól délnyugatra fekvő Zamánál. A pun városnak le kellett mondania a hajóhadáról, katonai önállóságáról, s emellett óriási hadisarcra kötelezték, amelyet ötven éven belül kellett kifizetnie. Maga Hannibál később száműzetésbe vonult, és i. e. 183 táján öngyilkos lett.

„Delenda est Carthago!”

A békének köszönhetően Karthágó ismét jólétnek örvendett, olyannyira, hogy a város felajánlotta, tíz éven belül kifizeti a rárótt hadisarcot. A gazdasági virágzás a politikai reformokkal együtt rendkívüli veszélyt jelentett Karthágó kérlelhetetlen ellenségeinek. Közel két éven át, egészen a haláláig, az idős római államférfi, Cato, a szenátus előtt mondott minden egyes beszédét ezzel a kijelentéssel zárta: „Delenda est Carthago!”, ami annyit tesz: ’Karthágót el kell pusztítani!’

Végül i. e. 150-ben egy állítólagos szerződésszegés régóta keresett ürügyet szolgáltatott Rómának. Kihirdették a „teljes megsemmisítés háborúját”. A rómaiak három éven át ostromolták a város 30 kilométer hosszú erődítményét, melynek magassága helyenként meghaladta a 12 métert. I. e. 146-ban a római csapatoknak sikerült rést ütniük, és előretörve a szűk utcákon, lövedékek záporában kegyetlen közelharcba bocsátkoztak a karthágóiakkal. Az ókori, iszonyatos beszámoló hitelességét bizonyítják azok az emberi csontok, amelyeket a régészek a szétszórtan heverő kőtömbök alatt találtak.

Karthágó mintegy ötvenezer kiéhezett lakosa a Bürszában, a város dombján épült fellegvárban keresett menedéket. Hat kegyetlen nap után megadták magukat. Mások, akik el akarták kerülni a kivégzést, illetve a rabszolgaságot, bezárkóztak Esmun templomába, és magukra gyújtották az épületet. Ami megmaradt a városból, azt a rómaiak felégették. Karthágót porig rombolták, ünnepélyes átkot mondtak rá, és megtiltották, hogy bárki benépesítse.

Százhúsz év elteltével Róma végleg elfojtotta Karthágó birodalmi törekvéseit. Arnold Toynbee történész kijelentette: „A Hannibállal vívott háború lényege nem más volt, mint az, hogy a Karthágói vagy a Római Birodalomé lesz-e a hellén kulturális örökség.” Az Encyclopædia Universalis szerint „ha Hannibál győzött volna, minden valószínűséggel Nagy Sándoréhoz hasonló világbirodalmat hozott volna létre”. Beigazolódott, hogy a pun háborúk jelezték Róma világhatalmi törekvésének a kezdetét, és ez a törekvés végül megvalósult.

„Afrika Rómája”

Karthágó visszafordíthatatlannak tűnő pusztulást szenvedett. Ennek ellenére mindössze egy évszázaddal később Julius Caesar úgy határozott, kolóniát alapít a város helyén, amelyet később a tiszteletére Colonia Iulia Carthagónak neveztek el. Hogy eltüntessék a múlt emlékeit, Róma mérnökei körülbelül százezer köbméter földet mozgattak meg. Legyalulták a Bürsza magaslatát, és az így létrehozott hatalmas sík területen templomokat és díszes középületeket építettek. Idővel Karthágó „a Római Birodalom egyik leggazdagabb városává” nőtte ki magát, Róma után a Nyugat második legnagyobb városává. A háromszázezer lakos igényeinek kielégítésére színház, amfiteátrum, óriási termálfürdők, 132 kilométer hosszú akvadukt, valamint egy hatvanezer néző befogadására alkalmas cirkusz épült.

A keresztényi eszmék az i. sz. II. század közepe felé érték el Karthágót, és rendkívüli gyorsasággal terjedtek el a városban. Az egyház híres hittudósa és hitvédője, Tertullianus Karthágóban született i. sz. 155 táján. Az ő írásainak eredményeként vált a latin a nyugati egyház hivatalos nyelvévé. A III. században, i. sz. 258-ban Karthágó püspöke, Cyprianus mártírhalált halt a városban. Ő alakította ki az egyházi hierarchia hét rendfokozatát. A szintén észak-afrikai születésű Ágoston (i. sz. 354—430), az ókor legnagyobb keresztény gondolkodója jelentősen hozzájárult az egyházi tanítások és a görög filozófia egyesítéséhez. Az észak-afrikai egyház befolyása oly mértékű volt, hogy az egyik lelkész ezt a megjegyzést tette: „Te vagy az, ó, Afrika, aki óriási buzgalommal állsz hitünk szolgálatában. Róma szentesíti, a világ urai pedig követik döntéseid.”

Karthágó napjai azonban meg voltak számlálva. Végzete ismét egybeforrt Rómáéval; hanyatlásnak indult a Római Birodalommal együtt. I. sz. 439-ben a várost elfoglalták és kifosztották a vandálok. Egy évszázaddal később a bizánci hódítás kis időre feltartóztatta a város elpusztítását, ám az arabok észak-afrikai előretörésének Karthágó már nem tudott ellenállni. I. sz. 698-ban elfoglalták a várost, köveiből pedig felépítették Tuniszt. A következő századok folyamán az egykori római várost díszítő márvány- és gránitköveket ellopták, majd elszállították, és az itáliai Genova és Pisa katedrálisainak építéséhez használták fel őket, sőt lehetséges, hogy az angliai canterburyi székesegyház építéséhez is. Karthágóból, az ókor egyik leggazdagabb és leghatalmasabb városából, mely majdnem világbirodalommá vált, nem maradt más, mint egy halom felismerhetetlen kőtörmelék.

[Lábjegyzetek]

[Térkép a 14. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

RÓMA

FÖLDKÖZI-TENGER

KARTHÁGÓ (a város romjai)

[Kép a 14. oldalon]

Római termálfürdők romjai

[Kép a 15. oldalon]

Föníciai hajók libanoni cédrust szállítanak

[Forrásjelzés]

Musée du Louvre, Paris

[Kép a 15. oldalon]

Szerencsekabalaként hordott üvegfüggők

[Forrásjelzés]

Musée du Louvre, Paris

[Kép a 16. oldalon]

A karthágóiak halotti maszkokat tettek a sírokba, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket

[Forrásjelzés]

Musée du Louvre, Paris

[Kép a 16. oldalon]

A karthágóiak kánaánitáktól átvett imádatához hozzátartoztak a gyermekgyilkosságok. Egy áldozatként bemutatott gyermek sírköve

[Kép a 17. oldalon]

A pun város romjai — Ennyi maradt meg a rómaiak i. e. 146-ban történt támadása után

[Kép a 17. oldalon]

Hannibál, az egyik legnagyobb hadvezér, aki valaha élt

[Forrásjelzés]

Alinari/Art Resource, NY