Egy kerítés, mely befolyásolja az időjárást

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI ÍRÓJÁTÓL

EGYKOR észak—dél irányban kettészelte Nyugat-Ausztrália államot. 1907-ben, amikor ez a fából és drótkötélből készült, 1833 kilométeres fal felépült, ez volt a leghosszabb ilyen építmény a világon. A hivatalos neve az volt, hogy I. Számú Nyúlbiztos Kerítés.

Ahogyan azt a neve is sejteti, a kerítés kezdetben azt a célt szolgálta, hogy megállítsa a nyulakat, melyek a XIX. század utolsó éveiben tömegével vonultak át Ausztrálián, csapással fenyegetve a kontinens nyugati részét. Ennek a százéves barikádnak a nagy része még napjainkban is áll. Az utóbbi időben azonban a tudományos világ figyelme is rá terelődött, éspedig egy különös okból. A jelek szerint ez az emberkéz alkotta válaszfal közvetett módon befolyásolja a helyi időjárást.

Mielőtt megnéznénk, hogy miként tudja befolyásolni az időjárást egy kerítés, mely alig magasabb egy méternél, ismerkedjünk meg valamelyest e rendkívüli építmény múltjával is.

Hiábavaló küzdelem

A nyúlinvázió ellen vívott háborúban összesen 400 munkás vett részt; 1901-től 1907-ig robotoltak, hogy elkészüljön az I. Számú Nyúlbiztos Kerítés. „Körülbelül 8000 tonna alapanyag érkezett hajóval, melyet aztán vonattal raktárokba szállítottak; innen vontatták ló-, teve- és szamárfogatokkal a távoli területekre, oda, ahol a kerítést építették” — számol be a Nyugat-Ausztráliai Mezőgazdasági Igazgatóság.

A kerítés mindkét oldalán a munkások háromméteres sávban eltávolították a növényzetet. A kivágott fák némelyikét kerítéscölöpként használták fel, ahol pedig nem voltak fák, ott importált fémcölöpöket használtak. Az építmény nemcsak nyulak elleni barikádként szolgált, hanem a mellette futó hepehupás úton át lehetett szelni a kontinenst.

A kerítés olyan volt, mint egy óriási háló: a nyulakat elkerített udvarokba terelte, ahol az állatok elpusztultak. Ám a nyulak átmásztak a kerítés egyes pontjain. Hogyan sikerülhetett nekik? Amint fáradhatatlanul nyugat felé tartottak, átmásztak a drótkerítés mellett halomban fekvő nyúltetemeken. Rengeteg nyúl jutott keresztül ily módon a kerítésen. Emiatt két további kerítést építettek, melyek az első kerítésből ágaznak szét, így a kerítésrendszer hossza összesen 3256 kilométer lett.

Az emberi kitartás mintaképei

Ennek az irdatlan nagy barikádnak a felügyeletét csupán néhány kerítésőr végezte. Egyikük F. H. Broomhall volt, aki a The Longest Fence in the World című könyvében a következőket írta: „A kerítésőrök feladata az volt, hogy rendben tartsák a kerítést és a mellette futó utat . . . , a kerítés mindkét oldalán megfelelő méretűre vágják a cserjéket és facölöpöket . . . , karbantartsák a körülbelül 30 kilométerenként elhelyezett kapukat, és kiürítsék [a nyulaknak] elkerített udvarokat.”

A kerítésőrök munkája minden bizonnyal az egyik legmagányosabb foglalkozás volt a világon. Mindegyiküknek több kilométernyi, végeláthatatlannak tűnő kerítésszakaszt kellett felügyelnie úgy, hogy nem volt kihez szólnia, csak a tevéihez. Néhányuk még a tevék társaságát sem élvezhette, mert biciklivel kellett végigzötyögnie az utat a rá bízott kerítésszakasz mentén. Ma a megmaradt kerítés felügyelői négykerékmeghajtású gépjárművekkel közlekednek, így valamelyest kellemesebb a munkájuk.

Nem volt teljesen hiábavaló

A kerítés a nyulakat ugyan nem tudta megállítani, de egy másik bajkeverőnek, az emunak sikerült útját állnia. 1976-ban ezeknek a hatalmas, Ausztráliában őshonos futómadaraknak egy több mint 100 000 példányból álló csoportja úgy döntött, hogy a kerítéstől nyugatra lévő termékeny földek felé veszi az irányt. Ám útjuk a kerítésnél véget ért, és bár 90 000 emut le kellett lőni, az az évi termés nagy részét sikerült megmenteni.

Ez utóbbi válsághelyzet óta a kerítést 1170 kilométeres szakaszon erősítették meg, vagy helyezték arrébb, hogy megvédjék Nyugat-Ausztrália kiszolgáltatott termőföldjeit a vándorló emuktól és falkákba verődött kóborló dingóktól.a Ennek folytán a kerítés egyfajta határvonal lett. Keletre Ausztrália belső részének kietlen sivataga fekszik, nyugatra pedig az emberi kezek által létrehozott, gondosan ápolt mezőgazdasági területek találhatók.

Váratlan hatás az időjárásra

Úgy tűnik, hogy a két oldal növényzete közötti óriási különbségnek tudható be, hogy a kerítés hatással van az időjárásra. A The Helix című tudományos folyóirat kijelenti: „Hihetetlen, de a kerítés keleti oldalán megnőtt a csapadék mennyisége, a nyugatin pedig csökkent.” Így tehát a keleti oldalon található őshonos növényeket folyamatosan itatja a természet, míg nyugaton egyre többet kell öntözniük a földműveseknek. A folyóirat rámutat a változások egy lehetséges okára: „A mezőgazdasági területeken termesztett növényeknek nem hatol túl mélyre a gyökérzetük, így nem párologtatnak annyi vizet, mint a mélyen gyökerező őshonos növények.”

Tom Lyons, egy atmoszférakutatással foglalkozó professzor egy másik eshetőségről is beszélt: „Elképzeléseink szerint mivel a természetes növényzet sokkal sötétebb, mint a mezőgazdasági területek növényzete, több hőt juttat a légkörbe, melynek eredményeként . . . légörvények jönnek létre, ezek pedig hozzájárulnak a felhőképződéshez.”

A kerítés nem óvta meg a nyugat-ausztráliai földműveseket a nyulaktól, de még hasznos lehet az időjárásra gyakorolt hatása miatt, és mert megtanít előrelátóan gazdálkodni a földdel.

[Lábjegyzet]

[Térkép a 14–15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

I. Számú Nyúlbiztos Kerítés

[Kép a 15. oldalon]

Nyulak

[Kép a 15. oldalon]

Kerítésfelügyelet a XX. század elején

[Kép a 15. oldalon]

Emuk

[Kép a 15. oldalon]

Az 1833 kilométer hosszú I. számú Nyúlbiztos Kerítés volt egykor a világ leghosszabb egybefüggő kerítése. A barikád elválasztja a kietlen pusztát a termőföldektől, s ezáltal olyan falat emel a kettő közé, mely hatással van az időjárásra

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

Az összes színes kép: Department of Agriculture, Western Australia; fent középen: Courtesy of Battye Library Image number 003582D