Hajóval a sarkvidéken át

A MÚLTBAN a hajósok arról álmodoztak, hogy felfedeznek egy átjárót északon, az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között, de leküzdhetetlennek tűnő akadályba ütköztek. A sarkvidéki útvonalat elzárta a jég.

Mégis mindenáron találni akartak egy rövidebb utat a két óceán között, a sarkvidéken át. A XVI. századra az Afrika és Dél-Amerika legdélibb csücskeit megkerülő, keletre tartó kereskedelmi útvonalak Portugália és Spanyolország monopóliumai lettek. A többi ország kereskedőinek észak felé kellett hajózniuk, ha kereskedelmi tevékenységet akartak folytatni a Távol-Kelettel. Sokan meg is próbálták.

Az angolok: Az első angol expedíciót Sir Hugh Willoughby és Richard Chancellor indították 1553-ban. A hajóik elszakadtak egymástól egy viharban, és Willoughby kénytelen volt Oroszország északi részén, a Kola-félsziget kietlen partján tölteni a telet. De Willoughby és a legénysége nem voltak kellően felkészülve a zord időjárásra. Mindnyájan odavesztek. Chancellornek azonban sikerült kikötnie Arhangelszkben. Onnan Moszkvába utazott a cárnak, IV. Iván Vasziljevicsnek, vagy más néven Rettegett Ivánnak a meghívására. Ázsiába ugyan nem sikerült eljutnia, de megalapozta az Anglia és Oroszország közti kereskedelmet.

A hollandok: Willem Barents 1594-ben hajózott el először az orosz Novaja Zemlja nevű szigetcsoporthoz. 1596-ban, amikor a harmadik hajóútja során megpróbálta észak felől megkerülni a szigeteket, a hajója a jég csapdájába került. A hajót ért károk helyrehozhatatlanok voltak. A rendkívül hideg telet egy uszadék fából készült kunyhóban vészelték át, és jegesmedvehúson éltek. A tél elmúltával Barents és a legénysége két csónakkal elindultak hazafelé. Barents nem élte túl az utat.

Az oroszok: Az orosz felfedezők minden figyelmüket Szibériára és Oroszország legkeletibb részére összpontosították. 1581 és 1641 között, mindössze hatvan év leforgása alatt eljutottak az Urál hegységtől a Csendes-óceánig. Ez idő tájt a kozákok felhajóztak Szibéria folyóin a Jeges-tengerig. Szibériát orosz fennhatóság alá vonták, és az északkeleti partjai mentén beindították a hajózást. 1648-ban néhány orosz hajó átjutott azon a tengerszoroson, melyet később Bering-szorosnak neveztek el a dán hajósról, Vitus Beringről.

További expedíciók

1733 és 1743 között hét csoport kelt útra Bering parancsnoksága alatt – összesen majdnem ezer férfi –, hogy feltérképezzék a Jeges-tenger és a Csendes-óceán partjait. A jég többször is közrezárta a hajókat, és sok tengerész életét vesztette. Ennek ellenére szinte minden partszakaszt sikerült feltérképezni a sarkvidéken. A táblázatok, illetve a vízmélységről és a jégviszonyokról összegyűjtött adatok mérhetetlenül értékesek voltak azok számára, akik az elkövetkező években a sarkvidékre hajóztak.

Egészen eddig az összes sarkvidéki hajóutat fából készült hajókkal tették meg. De Bering az expedíciói után rádöbbent, hogy az Északi tengeri útra egy ilyen hajó abszolút alkalmatlan. A brit felfedező, James Cook ugyanerre a megállapításra jutott 1778-ban, amikor a Bering-szorostól nyugat felé hajózott, és a jég útját állta. Egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, mire a finn származású Nils Adolf Erik Nordenskiöldnek sikerült átkelnie az átjárón egy gőzhajóval.

Orosz szakértelem

Az 1917-es orosz forradalmat követően csak orosz hajók léphettek be Oroszország sarkvidéki felségvizeire. Az 1930-as években a Szovjetunió elkezdte kiépíteni az Északi tengeri utat, kikötőket hozva létre az új ipari települések kiszolgálása céljából. Közben nagy szakértelemre tettek szert a sarkvidéki hajózásban.

A hidegháború alatt az Északi tengeri út le volt zárva a külföldi hajók előtt. Ám a politikai változások és a piacgazdaságra való áttérés óta az orosz kormány támogatja a nemzetközi hajózást az Északi tengeri úton. Hogy a tengeri út megnyitásának milyen előnyei vannak, azt a következő eset is jól példázza.

2009 nyarán két német teherhajó haladt át a Bering-szoroson. Nyugat felé, Hollandiába tartottak Ázsia és Európa északi partvidéke mentén. A vizek szinte teljesen jégmentesek voltak. Ez volt az első alkalom, hogy egy nem orosz tulajdonban lévő hajózási vállalat az egész Északkeleti átjáróna végighajózott. 5560 kilométert és 10 napot sikerült megspórolni vele. A vállalat becslései szerint mintegy 300 000 eurót takarítottak meg hajónként azzal, hogy a rövidebb, sarkvidéki útvonalat választották.

Napjainkban az Északi-sarkvidék jégtakarója rohamosan olvad. Emiatt a tengerek nagy területeken válnak hajózhatóvá nyaranta.b Bár környezetvédelmi szempontból aggasztó, hogy egyre fogy a jégtakaró, de ha az olvadás tovább folytatódik, a hajóknak nem kell majd behajózniuk az orosz partvidék menti sekély vizekre, hanem egyenesen folytathatják az útjukat az Atlanti- és a Csendes-óceán között – a sarkvidéken át.

[Lábjegyzetek]

[Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ÚTVONALAK

Sir Hugh Willoughby és Richard Chancellor

Willem Barents

Vitus Bering

Nils Adolf Erik Nordenskiöld

Jégtakaró határa

[Térkép]

JEGES-TENGER

Északi-sark

Örök jégtakaró határa

Nyári jégtakaró határa

Téli jégtakaró határa

ÉSZAKI SARKKÖR

SVÉDORSZÁG

GRÖNLAND

KANADA

ALASZKA

Bering-szoros

OROSZORSZÁG

SZIBÉRIA

URÁL HEGYSÉG

Novaja Zemlja

Kola-félsziget

Arhangelszk

MOSZKVA

[Kép a 16. oldalon]

Az Északi-sarkvidék jégtakarója rohamosan olvad

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

Library and Archives Canada/​Samuel Gurney Cresswell collection/​C-016105