Hogyan segíthetnek mások?

„HA BÁRMIBEN segíthetek, csak szólj.” Általában ezt mondjuk a frissen gyászoló barátunknak vagy rokonunknak. Ó, mennyire komolyan gondoljuk. Bármit megtennénk, hogy segítsünk. De vajon a gyászoló ember odahív minket és azt mondja, hogy „úgy gondolom, van valami, amiben segíthetnél”? Rendszerint nem. Világos, hogy bizonyos kezdeményezésre van szükség a részünkről, ha igazán segíteni akarunk és vigaszt szeretnénk nyújtani a bánkódó személynek.

Egy bibliai példabeszéd ezt mondja: „Mint az aranyalmák ezüsttányérokon, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak” (Példabeszédek 15:23; 25:11, K. f.). Bölcsességet jelent tudni, hogy mit mondjunk és mit ne mondjunk, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Az alábbiakban néhány Írás szerinti javaslat következik, amelyet több gyászoló személy hasznosnak talált.

Mit tegyünk. . .

Hallgasd meg: Légy „gyors a hallásra” – mondja a Jakab 1:19. Az egyik legnagyobb segítség, ha osztozol a gyászoló fájdalmában azáltal, hogy meghallgatod. Néhány gyászoló személy talán szükségét érzi, hogy beszéljen az elhunytról, akit szeretett, a halálát okozó balesetről, illetve betegségről, vagy az érzéseiről, amelyek a halál óta elárasztották. Kérdezd meg tehát: „Szeretnél beszélni róla?” Hagyd, hogy ő döntsön. Visszatekintve apja halálára, egy fiatalember ezt mondta: „Sokat segített nekem, ha mások megkérdezték, mi történt, és azután valóban meghallgattak.” Hallgasd meg türelmesen és együtt érzően, nem szükséges úgy érezned, hogy válaszolnod kell, vagy megoldást kell találnod. Engedd, hadd mutassák ki, bármilyen érzést is szeretnének megosztani veled.

Gondoskodj a megnyugtatásukról: Nyugtasd meg őket afelől, hogy ők minden tőlük telhetőt megtettek (vagy bármi másról, amiről tudod, hogy igaz és pozitív). Nyugtasd meg őket, hogy érzelmeik – a szomorúság, a harag, a bűntudat vagy más egyéb érzelem – egyáltalán nem szokatlanok. Mesélj nekik olyanokról, akikről tudod, hogy sikeresen felépültek hasonló veszteségükből. Az ilyen „kedves beszéd. . . gyógyulás a testnek” – mondja a Példabeszédek 16:24 (Úf) (1Thessalonika 5:11, 14).

Állj a rendelkezésükre: Tedd magad szabaddá, nem csupán az első pár napon, mikor sok barát és rokon van jelen, hanem hónapokkal később is, amikor már mások visszatértek mindennapi életükhöz. Ezáltal „igaz barátnak” fogsz bizonyulni, aki a barátja mellett marad a „nyomorúság idején” (Példabeszédek 17:17). „Barátaink gondoskodtak arról, hogy esténként elfoglaltak legyünk, és ne töltsünk túl sok időt egyedül otthon – meséli Teresea, akinek gyermeke egy autóbaleset következtében halt meg. – Ez segített nekünk, hogy leküzdjük az ürességet, amelyet éreztünk.” Még évekkel később is az évfordulók, mint például a házassági évforduló vagy a halál napja megpróbáltatás időszaka lehet a túlélők számára. Miért ne jelölnéd be a naptárodban ezeket az időpontokat, s amikor elérkeznek azok a bizonyos napok, ha szükséges, szabaddá tudd tenni magad, és együtt érzően támogatni tudd őket?

Légy megfelelő módon kezdeményező: Akadnak elintéznivalók? Szükség volna valakire, aki vigyáz a gyermekekre? Az érkező barátoknak és rokonoknak szállásra van szükségük? A frissen gyászolók gyakran olyan kábultak, hogy azt sem tudják, nekik mit kellene tenniük, nemhogy megmondják másoknak, mit tudnának segíteni. Ha tehát igazi szükséget észlelsz, ne várd, míg megkérnek, légy kezdeményező (1Korinthus 10:24; vö. 1János 3:17, 18). Egy asszony, akinek a férje meghalt, felidézte: „Sokan mondták: »Ha bármiben segíthetek, csak szólj.« Az egyik barátnőm azonban nem kérdezősködött. Egyenesen bement a hálószobába, lehúzta, kimosta és kivasalta az ágyneműt, amelyet férjem a halálakor beszennyezett. Egy másik barátnőm behozott egy vödör vizet, takarítóeszközöket és felsúrolta a szőnyeget, ahova a férjem hányt. Néhány héttel később a gyülekezetből az egyik vén eljött munkaruhában, magával hozta a szerszámait és ezt mondta: »Biztos van valami, amit meg kell javítani. Mi volna az?« Annyira kedves ez az ember a szívemnek, megcsinálta a megereszkedett ajtót, és megjavította az egyik elektromos készüléket.” (Vö. Jakab 1:27.)

Légy vendégszerető: „A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek” – emlékeztet minket a Biblia (Zsidók 13:2). Azokról különösen nem szabad megfeledkeznünk, akik bánatosak. Ahelyett, hogy „gyere bármikor” meghívást adnánk nekik, tűzd ki a napot és az órát. Ne add fel könnyen, ha visszautasítják. Néhányszori gyengéd buzdításra lehet szükség. Talán azért utasítják vissza meghívásodat, mert félnek, hogy mások előtt nem tudnak uralkodni érzelmeiken. Vagy lehet, hogy bűntudatot éreznek amiatt, hogy ilyenkor jó társaságnak és ételeknek örvendenek. Jusson eszedbe a vendégszerető asszony, Lídia, akiről említést tesz a Biblia. Lukács, azután hogy Lídia meghívta otthonába, ezt mondja: „unszola minket” (Cselekedetek 16:15).

Légy türelmes és megértő: Ne lepődj meg azon túlságosan, amit a gyászolók először mondhatnak. Ne feledd, talán haragot és bűntudatot éreznek. Ha te vagy a célpontja érzelmi kirobbanásaiknak, éleslátást és türelmet igényel a részedről, hogy ne válaszolj vissza ingerülten. „Öltözzetek föl azért. . . könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést” – javasolja a Biblia (Kolossé 3:12, 13).

Írj levelet: Gyakran nem vagyunk tudatában egy részvétnyilvánító levél vagy együttérzést kifejező lap értékének. Mi az előnye? Cindy, akinek rákban halt meg az édesanyja, így válaszol: „Egyik barátnőm írt nekem egy kedves levelet. Ez valóban segített nekem, mivel újra meg újra elolvashattam.” Az ilyen buzdító levél vagy képeslap talán csak „kevés szóból” áll, azonban szívből jövőnek kell lennie (Zsidók 13:22, NW). Leírhatod benne, milyen sokat gondolsz rá, elmondhatsz benne egy különleges emléket az elhunyttal kapcsolatban, vagy rámutathatsz, milyen hatással volt életedre a meghalt személy.

Imádkozz velük: Ne becsüld le a gyászolókkal együtt, illetve értük mondott imád értékét. A Bibliában ez áll: „Nagy az ereje az igaz ember. . . könyörgésének” (Jakab 5:16, Úf). Például, ha hallják, hogy értük imádkozol, ez segíthet a bűntudat és az ehhez hasonló negatív érzések csillapításában. (Vö. Jakab 5:13–15.)

Mit ne tegyünk. . .

Ne maradj el azért, mert nem tudod mit mondjál vagy mit tegyél: „Most biztos magányra van szükségük” – mondhatjuk magunknak. Az igazság azonban az lehet, hogy azért maradunk el, mert félünk attól, hogy butaságot mondunk vagy teszünk. Ha azonban a gyászolót elkerülik a barátai, rokonai vagy a hívőtársak, akkor ez csak még magányosabbá teszi őt, ami növeli fájdalmát. Ne feledd, gyakran a legegyszerűbb szavak és tettek a legkedvesebbek (Efézus 4:32). Már a puszta jelenléted is bátorítás forrása lehet. (Vö. Cselekedetek 28:15.) Felidézve leánya halálának napját, Teresea elmondja: „Egy órán belül a kórház folyosója megtelt a barátainkkal; mindegyik vén ott volt a feleségével együtt. Néhány asszony hajában még ott voltak a hajcsavarók, mások pedig a munkaruhájukban jöttek. Otthagytak csapot-papot. Sokan közülük elmondták, hogy nem tudják, mit mondhatnának, de ez nem számított, hiszen ott voltak velem.”

Ne unszold őket, hogy ne bánkódjanak: Lehet, hogy azt szeretnénk mondani: „Jól van no, ne sírj.” De talán jobb, ha engedjük folyni a könnyeket. „Fontosnak tartom, hogy hagyjuk a gyászolókat, hadd mutassák ki érzelmeiket, és hogy igazán ki is adják magukból” – mondja Katherine, visszaemlékezve férje halálára. Álljunk ellene annak a hajlamnak, hogy mi mondjuk meg másoknak, mint kellene érezniük. Ne feltételezd, hogy az ő érzelmeik védelmében magadba kellene fojtanod az érzéseidet. Inkább „sírjatok a sírókkal” – ajánlja a Biblia (Róma 12:15).

Ne javasold elhamarkodottan, hogy dobják ki az elhunyt ruháit vagy egyéb személyes tárgyait, míg nem készek rá: Talán úgy érezzük, jobb volna nekik, ha kidobnák az emlékeket felidéző tárgyakat, mert azok valamiképp elnyújtják a bánat időszakát. De nem feltétlenül igaz ebben az esetben az a mondás: „Amit nem látunk, arra nem gondolunk.” A gyászoló személynek talán arra van szüksége, hogy lassan engedje elmenni az elhunytat. Jusson eszedbe a bibliai leírás, hogyan reagált Jákob patriarcha, amikor elhitették vele, hogy kisfiát, Józsefet vadállat ölte meg. Amikor megmutatták neki József vérfoltos ruháját, „gyászolá az ő fiát sokáig. Felkelének pedig minden ő fiai, és minden ő leányai, hogy vígasztalják őt, de nem akara vígasztalódni” (1Mózes 37:31–35).

Ne mondd: „Lehet még gyermeked”: „Nehezteltem azokra, akik azt mondták, hogy lehet még gyermekem” – emlékezik vissza egy anya, akinek meghalt a gyermeke. Jó szándékkal mondhatták, a bánattól sújtott szülő számára azonban ezek a szavak, hogy az elvesztett gyermeket pótolni lehet, „tőrszúrásként” hathatnak (Példabeszédek 12:17). Sohasem pótolhat egy gyermek egy másikat. Miért? Azért, mert mindannyian egyedülállók.

Ne kerüld feltétlenül, hogy az elhunytat szóba hozd: „Sokan egyáltalán nem beszéltek Jimmy fiamról, és egyszer sem említették a nevét – idézi fel egy anya. – Be kell vallanom, emiatt egy kissé sértve éreztem magam.” Ne válts tehát feltétlenül témát, ha a meghalt személy kerül szóba. Kérdezd meg a gyászolót, hogy akar-e az elhunytról beszélni. (Vö. Jób 1:18, 19; és 10:1.) Néhány gyászoló személy hálás, ha a barátok az elhunytnak olyan tulajdonságairól beszélnek, amelyek miatt szerették. (Vö. Cselekedetek 9:36–39.)

Ne mondd azt elhamarkodottan: „Jobb ez így”: Ha megpróbálunk valami pozitív dolgot találni a halálban, az nem mindig ’vigasztalja a csüggedőket’, akik bánattól sújtottak (1Thessalonika 5:14, Kámory-fordítás). Az egyik fiatalasszony felidézve édesanyja halálát, ezt mondta: „Mások azt mondogatták: »Már nem szenved« vagy »Legalább most békében nyugszik« – de én ezt nem akartam hallani.” Az ilyen megjegyzések azt sugallhatják a hátramaradottaknak, hogy nem kellene szomorkodniuk, vagy hogy veszteségük nem olyan jelentős. Ezzel szemben igen szomorúak lehetnek, hiszen nagyon hiányzik nekik az a szeretett személy.

Valószínűleg jobb, ha nem mondod: „Tudom mit érzel”: Tényleg tudod? Tudod például, mit él át egy szülő, amikor meghal gyermeke, ha személyesen még nem éltél át ehhez hasonló veszteséget? És ha mégis átéltél, értsd meg, mások nem ugyanazt érzik, amit te éreztél. (Vö. Jeremiás siralmai 1:12.) Másrészről azonban, ha megfelelőnek látod, hasznos lehet, ha elmondod, hogyan épültél fel szeretted halála után. Egy asszony, akinek megölték a lányát, nyugtató hatásúnak érezte, amikor egy másik meghalt kislánynak az édesanyja beszámolt róla, hogyan tért vissza a mindennapi élet kerékvágásába. Ezt mondta: „Az elhunyt kislány édesanyja nem azzal vezette be történetét, hogy »tudom, mit érzel«. Egyszerűen csak elmondta, hogyan élte át ő a dolgokat, és hagyta, hadd vonjam le én a következtetést.”

Ha segíteni szeretnénk a gyászoló személynek, együttérzésre, jó ítélőképességre és még több szeretetre van szükség a részünkről. Ne várd meg, míg a gyászoló megy hozzád. Ne mondd egyszerűen: „Ha bármiben segíthetek. . .” Találd meg te magad azt a „bármit”, és légy megfelelő módon kezdeményező.

Néhány kérdés még hátramaradt: Mit mond a Biblia a feltámadás reménységéről? Mit jelent ez neked és szerettednek, aki meghalt? Miért lehetünk biztosak abban, hogy ez valódi reménység?