BECSMÉRLŐ BESZÉD

Az eredeti görög bla·szphé·mi ʹa főnév és a bla·szphé·meʹó ige alapvetően rágalmazó, gyalázó, becsmérlő nyelvezetre utal. Ahogyan az a KÁROMLÁS szócikkből is kiderül, a görög bla·szphé·mi ʹa szónak tágabb jelentése van, mint a mai magyar „káromlás” (blaszfémia) szónak. A magyar nyelvben akkor beszélhetünk igazából „káromlás”-ról, ha a becsmérlő beszéd Isten ellen irányul, nem pedig valamely teremtménye ellen (Mt 12:31).

Tehát míg a Károli-fordításban a Cselekedetek 18:6-ban, a Kolosszé 3:8-ban, az 1Timóteusz 6:1-ben és a Titusz 2:5-ben a ’káromlásokat szól’, ’káromkodás’, illetve „káromoltassék” kifejezések olvashatók, addig más bibliafordítások egyebek mellett így adják vissza ezeket: „becsmérlő beszéd” (ÚV), ’átkozódás’ (Kat.), ’szidalmaz’ (ÚRB), ’gyalázkodik’ (Vida), ’szégyent hoz’ (ÚEF).

A következő írásszövegekből és a szövegkörnyezetükből látható, hogy amikor Krisztust oszlopra feszítették, az arra menők becsmérlően beszéltek róla: „Hah! Te, aki állítólag lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magad, és szállj le a kínoszlopról!” Hasonló szavak hagyták el a Krisztus mellett függő egyik gonosztevő ajkát is (Mk 15:29, 30; Mt 27:39, 40; Lk 23:39). Pálról és a keresztény hittársairól is becsmérlően beszéltek azok, akik félremagyarázták a szándékukat és az üzenetüket, illetve megkérdőjelezték, hogy helyénvaló-e követni a keresztény lelkiismeretet (Cs 18:6; Ró 3:8; 14:16; 1Ko 10:30; 1Pt 4:4). A keresztények viszont ’senkit sem gyaláztak’, és a viselkedésükkel sem adtak okot arra, hogy mások becsmérlően beszéljenek a munkájukról vagy az üzenetükről (Ef 4:31; Kol 3:8; 1Ti 6:1; Tit 2:5; 3:2; vö.: 2Pt 2:2). Még az angyalok sem „emelnek. . . vádat [senki ellen] becsmérlő kifejezésekkel, mégpedig Jehova iránti megbecsülésből” (2Pt 2:11). Ugyanakkor számíthatunk arra, hogy akik büszkék, illetve a kérdések felőli viták betegei az elméjükben, akik belemerülnek a gátlástalan viselkedésbe, és semmibe veszik és nem tisztelik Isten kinevezett szolgáit, azok becsmérlően fognak beszélni (1Ti 6:4; 2Pt 2:10–12; Júd 8–10).

A gá·dhafʹ szó hasonló értelemben használatos a Héber Iratokban. Mivel eredetileg azt a jelentéstartalmat hordozta, hogy valaki erőszakos módon fizikai sérülést okoz másnak, ezért jelképes értelemben azt fejezi ki, hogy valaki gyalázkodó szavakkal megsért mást, azaz ’becsmérlően beszél’ róla (4Mó 15:30; 2Ki 19:6; Ez 20:27). A héber ná·qav ʹ szó, amelynek az alapjelentése ’átszúr; fúr’ (2Ki 12:9; 18:21), a káromlás értelmet hordozza magában abban a beszámolóban, mely arról szól, hogy egy izraelita asszonynak a fia „becsmérelte” Jehova nevét (3Mó 24:11, 16). Ez esetben olyan sértő, durva beszédről van szó, mely vagy maga Jehova Isten ellen, vagy az ő népe ellen irányul. A szövegkörnyezet teszi egyértelművé, hogy a „becsmérlő beszéd” ki vagy mi ellen irányul. (Lásd: ÁTOK; SZIDALMAZÁS.)