ALOÉ

(héb.: ʼahá·límʹ [t. sz.] és ʼahá·lóthʹ [t. sz.]; gör.: a·lo ʹé):

Több olyan fafajtát is így neveztek, amelyből kellemes, fűszeres illatú anyagot nyertek. Ezt az anyagot illatszerként használták a bibliai időkben (Zs 45:8; Pl 7:17; Én 4:14). A legtöbb szövegmagyarázó szerint a Bibliában szereplő aloéfa az Aquilaria agallocha, amelyet időnként sasfának neveznek, és főleg Indiában és a környező területeken nő. Ez a fa nagy és terebélyes, olykor eléri a 30 m-es magasságot is. A törzs és az ágak belső részét gyanta és illatos olaj itatja át, amelyekből igen értékes illatszert készítenek. Mivel a fa korhadó állapotban a legillatosabb, néha eltemetik a földbe, hogy felgyorsítsák a korhadás folyamatát. Ezután finom porrá őrölve aloéként árulják.

Bálám próféta Izrael sátrairól azt mondta, hogy olyanok, mint az „aloék, melyeket Jehova ültetett, mint [a] cédrusok a vizek mellett”. Ezzel a leírással e fenséges fáknak a terebélyes voltára utalhatott, ugyanis az aloéfáknak a csoportja sátortáborra emlékeztet (4Mó 24:6). Ez az írásszöveg azonban némi vitára adott okot, hiszen Palesztinában nem lehet Aquilaria agallocha fákat találni. De természetesen az, hogy ma nem lelhetők fel ezen a vidéken, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem is fordultak elő itt mintegy 3500 évvel ezelőtt. Másrészről attól, hogy Bálám aloéfákat említett, még nem kellett aloéfáknak nőniük azon a helyen, ahol beszélt róluk. Ha ebben a szövegben az aloé után említett „cédrusok” libanoni cédrusok voltak, akkor azok Palesztina területén kívül nőttek, és ez igaz lehetett az aloé esetében is. A többi írásszöveg, amely megemlíti az aloét, csak az illatos voltára utal, és arra enged következtetni, hogy más országból hozatták be.

Krisztus Jézus halála után Nikodémusz „egy göngyöleg mirhát és aloét” vitt, kb. 100 római fontnyit (33 kg), hogy előkészítsék Jézus testét a temetésre (Jn 19:39). Nikodémusz adománya bizonyára nagyon sokat ért, igaz, azt nem tudni, hogy ebből a 100 fontból mennyi volt a kevésbé drága mirha. Bár némelyek az ebben a szövegben szereplő „aloét” azzal a növénnyel azonosítják, amely a liliomfélék családjába tartozik, és amelynek napjainkban Aloe vera a növénytani neve, de azt, amit ez a növény termel (a leveleiben található sűrű nedvet), nem az illatáért használják, hanem a hashajtó és egyéb gyógyító hatásáért. A Nikodémusz által vitt aloé valószínűleg ugyanabból az aloéfából készült termék volt, amelyről a Héber Iratok tesz említést.