BOCRA
(megközelíthetetlen hely):
1. Edom egyik kiemelkedő városa, az i. e. II. évezredben élt edomita király, Jobáb atyjának a lakóhelye (1Mó 36:31, 33; 1Kr 1:44). Abból is nyilvánvaló a kiemelkedő volta, hogy Ézsaiás, Jeremiás és Ámós próféták ihletés alatt úgy utaltak rá, mint ami egész Edomot képviseli, és mint aminél esedékes, hogy pusztává tétetik (Ézs 34:5, 6; 63:1–4; Jr 49:12, 13, 17, 22; Ám 1:11, 12).
Bocrát a mai Buszerával azonosítják, mely Petrától kb. 50 km-re É-ÉK-re található, közel ahhoz, ahol a király útjának nevezett ókori út volt. Így meglehetősen központi helyet foglalt el az edomita királyságban, és kiterjesztette védelmét az Araba rézbányáihoz vezető utakra. A Buszerában lévő, ókori romokból látható, hogy Bocra a Dzsebel-es-Serából kiugró, keskeny nyúlványra épített megerősített város volt, melynek mindkét oldalán mély vádi húzódott.
A Károli-fordítás a Mikeás 2:12-ben tartalmazza a ’Boczra’ nevet, ám a legtöbb mai fordítás szerint ez a szó nem városra utal, hanem a juhok egy elkerített helyére vagy aklára.
2. A Moáb elleni próféciában a Jeremiás 48:24 „Moáb földjének” városai között említi Bocrát. Olyan városok között sorolják fel, melyek a fennsíkon, vagyis ’a sík vidék földjén’ helyezkedtek el (Jr 48:21), és mivel Bécerre ugyanazt a héber kifejezést használják, mint Bocrára (5Mó 4:43), ezért némely tudós úgy véli, hogy ez a két név valószínűleg ugyanazt a helyet jelöli. (Lásd: BÉCER 2.)