LÓBAB

(héb.: pól):

A héber kifejezés az arab fúl szónak a megfelelője, és a lóbabbal (Vicia faba) azonosítják, egy nem évelő növénnyel, amelyet Szíria- és Palesztina-szerte termesztenek. Ilyenfajta babot találtak az egyiptomi múmiák koporsóiban is, ami arra utal, hogy már az ókori időktől fogva fogyasztják Egyiptomban.

A növény szívós és egyenes, eléri a kb. 1 m-es magasságot, és édes illatot áraszt a virágzáskor. Az érett hüvelytermés nagy és vastag, maga a bab pedig barna vagy fekete színű. A korai esők után, ősszel vetik, és általában késő tavasszal szedik le, az árpa- és a búzaaratás vége felé. A babot nagyon hasonló módon szelelik, mint a gabonát. Éretlen hüvelyterméséből zöldfőzeléket készítenek, az érett szemes babot viszont gyakran olajjal és hússal együtt főzik meg.

Amikor Dávid Absolon lázadása miatt elhagyta Jeruzsálemet, és átkelt a Jordánon, Mahanaimban néhány küldött fogadta őt és a társait, felajánlva nekik bizonyos eszközöket és élelmet, egyebek közt lóbabot is (2Sá 17:24–29). Ezékiel azt az utasítást kapta, hogy lóbab, lencse és különféle gabonák durvalisztjének a keverékéből készítsen kenyeret, és súlyra kimérve egye azt. Így mutatta be, hogy milyen lesz majd az éhínség (Ez 4:9, 10).