KAPRIBOGYÓ

(héb.: ʼaví·jó·náʹ):

A kapricserje termése. Néhány fordítás a Prédikátor 12:5-ben a héber ʼaví·jó·náʹ kifejezést „kívánság”-nak fordítja, ennélfogva a szöveg így hangzik: „semmissé lészen a’ kivánság” (Kom. [12:7]; lásd még: RS, KJ). Ám sok fordító (AT; JB; JP; ÚV; Káldi, lábj.) úgy véli, hogy a Prédikátor könyvének az írója – aki ebben a fejezetben arról ír, hogy milyen állapotba kerül az ember időskorára – itt egy metaforával él, ami jellemző ebben az egész leírásban, és hogy az ʼaví·jó·náʹ a kapribogyóra, régies nevén a kapornára utal (amely felkelti a vágyat, azaz a ’kívánságot’, illetve étvágyat gerjeszt). Ez utóbbi nézetet támasztja alá az is, ahogyan visszaadja ezt a szót a görög Septuaginta, a latin Vulgata, a szír Pesitta és néhány arab fordítás.

A kapricserje (Capparis spinosa) elérheti az 1 m-es magasságot is, de általában kúszónövény módjára szétterül a földön. Izraelben gyakori növény, sok esetben sziklahasadékokban gyökerezik, vagy befutja a falakat és romokat, igen hasonlóan a borostyánhoz. A tüskés ágain élénkzöld, ovális levelek vannak. A növény májusban virágzik, nagy fehér virágai vannak, amelyeknek a közepéből lila porzószálak állnak ki (KÉP: 1. köt. 543. o.).

A kapricserje bogyóit nem használják olyan mértékben, mint a kicsiny bimbóit. Ez utóbbiakat elteszik sós, ecetes lében, és aztán étvágygerjesztőként eszik őket; ezen tulajdonságukról már ősidőktől fogva ismertek. A Prédikátor könyvének az írója tehát alighanem arról beszél, hogy amikor az idős ember már nem úgy érzi az ízeket, mint régen, és az étvágya csökken, még a kapribogyó sem képes meghozni az étvágyát.