KÚT, KÚTA

Mind a „Kút”, mind pedig a „Kúta” név ugyanarra a területre utal, amely eredetileg az otthona volt egy népnek, amelyet Asszíria királya Szamária városaiba telepített, miután i. e. 740-ben száműzte az izraelitákat (2Ki 17:23, 24, 30). A Kútából és más helyekről odatelepedetteket azonban emberölő oroszlánok tizedelték, ezért az asszír királyhoz folyamodtak segítségért, aki egy Izrael egykori északi királyságából való papot küldött nekik. Mivel már rég nem tetszett Istennek az Izraelben gyakorolt imádat (1Ki 13:33, 34; 16:31–33), ennek a papnak a szolgálata nem szerzett igaz imádókat Jehovának, így a telepesek „valójában a maguk isteneit imádták”, tehát a Kútából valók továbbra is az istenüket, Nergált szolgálták. A ’Kútából való emberek’ és a más nemzetekből valók, valamint az ott maradt izraeliták keveredéséből származtak az általánosan „szamáriaiak”-ként ismert emberek. Josephus szerint ezek az emberek „a kutaiak, – ez a héber nevük, a görögök szamaritánusoknak nevezik őket” (A zsidók története. IX. könyv, 14. fej., 3. bek.). A „kutaiak” elnevezést valószínűleg azért használta, mert többen voltak a Kútából valók azok között az eredeti lakosok között, akiket először telepítettek az izraeliták területére (2Ki 17:24–41).

A Babilontól kb. 50 km-re ÉK-re fekvő Tell-Ibráhímnál (Imam Ibrahimnál) talált, szerződéseket tartalmazó táblákon szereplő Kutú név (Kút akkád megfelelője) alapján a legtöbb földrajztudós Tell-Ibráhímot a bibliai Kútával azonosítja. A jelek arra utalnak, hogy Kúta egykor a Babilóniai Birodalom fontosabb városai közé tartozott, és az is valószínű, hogy egészen nagy kiterjedésű területen helyezkedett el, ugyanis a helyét jelző domb ma mintegy 18 m magas, és 3 km a kerülete. A romok között van egy feltárt rész, amelyről feltételezik, hogy az ókorban egy Nergálnak szentelt templom volt, ami összhangban van azzal a bibliai állítással, hogy „Kút emberei” ezt az istent imádták (2Ki 17:29, 30).