NAGYLELKŰSÉG

Nemes, melegszívű készség arra, hogy önzetlen, bőkezű és fukarkodás nélküli adakozással boldoggá tegyünk másokat. Az Ézsaiás 32:8-ban ’nagylelkűnek’ fordított héber ná·dhívʹ szó úgy is visszaadható, hogy ’készséges’ és ’nemes’ (Zs 51:12; 4Mó 21:18, Rbi8, lábj.; IMIT). A görög ha·ploʹtész főnév (’nagylelkűség’ [2Ko 8:2; 9:11]; ’bőkezűség’ [Ró 12:8]; ’őszinteség’ [Ef 6:5]) alapjelentése: ’egyszerűség’ (2Ko 11:3, Int). Jehova a megtestesült nagylelkűség, aki teljesen kielégíti engedelmes teremtményei minden szükségletét „az akarata szerint” (1Jn 5:14; Fi 4:19). Minden jó adomány és tökéletes ajándék tőle van, ideértve a bölcsesség meg nem fogható adományát is (Jk 1:5, 17).

Mózes arra buzdította izraelita társait, hogy még akkor is legyenek nagylelkűek, amikor zálogért adnak kölcsönt. „Ne keményítsd meg szívedet, és ne légy szűkmarkú szegény testvéreddel, hanem nyisd meg kezed nagylelkűen . . . Mindenképpen adj neki, és ne fukarkodj szívedben, amikor adsz neki . . . Ezért parancsolom meg neked ezt mondva: »Nyisd meg kezed nagylelkűen a nehéz sorú és szegény testvérednek a földeden«” (5Mó 15:7–11).

A példabeszéd pedig így fogalmaz: „A bőkezű lélek [betű szerint: ’a lélek áldásos ajándékkal’] megkövéredik [boldogul], és aki bőven öntöz, maga is bőven öntözött lesz” (Pl 11:25). Jézus Krisztus ugyanezt így fejezte ki: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cs 20:35). Ezt is mondta: „Legyetek adakozók, és nektek is adni fognak. Jó mértéket, megnyomottat, összerázottat és csordultig teltet öntenek majd öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak mérni nektek viszonzásul” (Lk 6:38).

A keresztény gyülekezetben: Pál apostol ugyanennek a példabeszédnek az igazságát megint másként öntötte szavakba: „aki szűken vet, szűken is fog aratni, és aki bőven vet, bőven is fog aratni.” Mivel ez így van, az apostol erre a következtetésre jut: „Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a vidám adakozót szereti az Isten” (2Ko 9:6, 7). Pál ezután arra hívja fel a figyelmet, hogy Jehova milyen kiváló példát mutat a nagylelkűségben, hiszen nemcsak hogy bőségesen adott magot a magvetőnek, és kenyeret eledelül, de gazdaggá is tette a korintuszi testvéreket „mindenfajta nagylelkűségre”, hogy ők is nagylelkűek lehessenek mások iránt. Ahogy Pál kijelentette, a nagylelkűség ilyen megnyilvánulásai „az Isten iránti hála kinyilvánítását” eredményezte (2Ko 9:8–13).

A rómaiaknak írva (12:8) szintén erre, az Istennek tetsző nagylelkűségre buzdított: „aki osztogat, bőkezűen tegye”. A hébereknek szóló levelében (13:16) pedig ezt írta: „Ezenfelül ne feledkezzetek meg a jónak cselekvéséről és a javak másokkal való megosztásáról, mert az ilyen áldozatok igen kedvére vannak az Istennek.” A makedóniai gyülekezetek ragyogó példát mutattak a nagylelkű adakozás terén. Az, hogy még „tényleges képességükön felül” is örömmel adakoztak a szegénységükből, „bőségessé tette nagylelkűségük gazdagságát” (2Ko 8:1–4).

Jegyezzük meg, hogy ezek a nagylelkűséggel és bőkezűséggel foglalkozó bibliaversek nem mondanak ellent azoknak az írásszövegeknek, amelyek elítélik a hálátlan, semmittevő és lusta személyeket. A lusta ember például, aki hidegben nem szánt, semmit sem érdemel aratáskor, amikor koldul; és aki nem akar dolgozni, azt nem illeti meg mások nagylelkűsége (Pl 20:4; 2Te 3:10). A segély végett összeállított jegyzékbe csak olyan özvegyek kerülhettek, akik megfeleltek a követelményeknek (1Ti 5:9, 10). Galácia, Makedónia és Akhája vidékén a gyülekezetek nem úgy általában a pogány istenek szűkölködő imádóinak küldték a hozzájárulásaikat, hanem a szükséget szenvedő ’szenteknek’ (1Ko 16:1; 2Ko 9:1, 2).