FŰ

Mindenféle növény a pázsitfűfélék családjából, amely magában foglalja a gabonaféléket, a rétek és legelők növényzetét, valamint a cukornádat és a bambuszféléket. A közhasználatban azonban ma sem ragaszkodnak szigorúan ehhez a tudományos besoroláshoz, éppen ezért nem valószínű, hogy az ókorban a héberek különbséget tettek az igazi fűfélék és a gyógyfüvek között.

A füveket Isten a harmadik teremtési napon hozta létre (1Mó 1:11–13), és közvetlen, illetve közvetett módon eledelül szolgálnak az embereknek és az állatoknak. Más növényekkel egyetemben a napfény hatására fontos szerepet játszanak a levegő megtisztításában. Megfelelő mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, és elegendő oxigént bocsátanak ki, hogy egyensúlyban tartsák az emberek és az állatok oxigénszükségletét. A füvek kiterjedt gyökérzete meggátolja a talajeróziót. Helyénvaló tehát az, hogy a Biblia a füvet is azok közé sorolja, amiket Jehova ad, akárcsak a napfényt és az esőt, amelyek oly fontosak a fű növekedéséhez (Zs 104:14; 147:8; Za 10:1; 2Sá 23:3, 4; Jób 38:25–27; Mt 5:45).

Az izraeliták jól tudták, hogy a fű elhervad a nap hevétől a száraz időszakban. A Biblia a fű hervadásával tehát találóan szemlélteti az ember életének mulandó voltát, egyúttal a fű elszáradását szembeállítja Jehovának, ’szavának’ és ’beszédének’ az örökkévalóságával (Zs 90:4–6; 103:15–17; Ézs 40:6–8; 51:12; 1Pt 1:24, 25). A gonosztevőket a Szentírás a gyorsan elszáradó fűhöz hasonlítja (Zs 37:1, 2). Azokat pedig, akik gyűlölik Siont, és akikre leigázás vár, olyan, nem túl mélyen gyökerező fűhöz hasonlítja, amely a földdel borított tetőkön nő, olyan fűhöz, amely elhervad, még mielőtt kiszaggatnák, illetve amely megperzselődik a keleti szél nyomán (Zs 129:5, 6; 2Ki 19:25, 26; Ézs 37:26, 27).

Egy helyreállítási prófécia megjövendölte, hogy Isten szolgáinak a csontjai „sarjadozni fognak, mint az üde fű”, vagyis új erőre kapnak (Ézs 66:14; vö.: Ézs 58:9–11).