ISMÁEL

(Isten hallja [odafigyel]):

1. Ábrahám fia Sára egyiptomi rabszolganőjétől, Hágártól. Ismáel i. e. 1932-ben született, amikor apja 86 éves volt (1Mó 16:1–4, 11–16).

Amikor Ábrahám megtudta, hogy Sárának is fia lesz, akitől „népek királyai” fognak származni, így könyörgött Istenhez elsőszülöttjével kapcsolatban: „Bárcsak Ismáel élne előtted!” Isten, miután kijelentette, hogy a szövetség örököse a később megszületendő fiú, Izsák lesz, így válaszolt neki: „meghallgattalak Ismáel felől is. Íme, megáldom őt, termékennyé teszem, és nagyon-nagyon megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy nemzetté teszem” (1Mó 17:16, 18–20). Ismáel ekkor, 13 éves korában, apjával és apja szolgáival együtt körülmetélkedett (1Mó 17:23–27).

Egy évvel később, amikor Ismáel 14 éves volt, megszületett Izsák (1Mó 16:16; 21:5). Öt évvel ezután, i. e. 1913-ban, Izsák elválasztásának napján Ismáelt azon kapták, hogy „gúnyolódik” fiatalabb féltestvérével (1Mó 21:8, 9). Mindez nem csak ártatlan, gyermeki játék volt. A beszámoló következő verse alapján inkább arról lehetett szó, hogy Ismáel az örökösödési jog kapcsán űzött csúfot Izsákból. Pál apostol elmondja, hogy ezek az események „jelképes drámát” alkotnak, és rámutat, hogy a félig egyiptomi Ismáel a durva bánásmódjával valójában üldözte Izsákot. Ekkor kezdődött hát Izrael megjövendölt, 400 éves nyomorúsága, amely i. e. 1513-ban ért véget, amikor is a nép megszabadult az egyiptomi igától (Ga 4:22–31; 1Mó 15:13; Cs 7:6; lásd: IZSÁK).

Azok után, hogy megvetette Izsákot, Ismáelnek végül is el kellett hagynia anyjával Ábrahám háznépét, de nem minden útravaló nélkül. Ábrahám „vett kenyeret és egy bőrtömlő vizet, majd odaadta Hágárnak – a vállára téve azt –, valamint a fiút, és elbocsátotta az asszonyt” (1Mó 21:14). Némelyek ezt úgy értelmezik, hogy Ábrahám az akkor 19 éves Ismáelt is Hágár hátára tette, és bizonyos fordításokban ezt a gondolatot találjuk meg (Kár.; Kat.; JB; Mo; LXX, Bagster). Egyes tudósok szerint azonban a „vállára téve azt” csak beszúrás, amely megmagyarázza, hogyan vitte Hágár a kenyeret és a vizet, és így, ha zárójelbe, illetve vesszők vagy gondolatjelek közé kerül ez a rész, máris megoldódott a nehézség. Keil és Delitzsch professzorok amellett foglalnak állást, hogy a „valamint a fiút” rész a mondat fő igéjéhez, a „vett”-hez kapcsolódik, nem pedig az „odaadta” igéhez vagy a „téve” szóhoz. A „fiút” szót a „valamint” kötőszó kapcsolja össze a „vett” igével. A gondolat tehát a következő: Ábrahám vett kenyeret és vizet, és odaadta azt Hágárnak (a vállára téve), és vette a gyermeket, és őt is odaadta neki (Commentary on the Old Testament. 1973, I. köt. Mózes első könyve, 244–245. o.).

Hágár nyilvánvalóan eltévedt Beér-Seba pusztájában, így amikor a víz elfogyott, és Ismáel kimerült, „egy bokor alá vetette a gyermeket” (1Mó 21:14, 15). A „vetette a gyermeket” kifejezés nem jelenti azt, hogy Ismáel karon ülő gyermek volt. A héber jeʹledh (gyermek) szó nem feltétlenül jelent kisgyermeket; gyakran serdülő fiúra vagy fiatal férfira utal. Ezért olvasható a fiatal (akkortájt 17 éves) Józsefről, akit Rúben tiltakozása ellenére eladtak rabszolgának: „Ne vétkezzetek a gyermek ellen [vaj·jeʹledh]”. Lámek is egy ’ifjúról’ (jeʹledh) beszélt, aki megsebezte őt (1Mó 42:22; 4:23; lásd még: 2Kr 10:8).

A földre „vetette” a gyermeket kifejezés Hágár esetében sem azt jelentette, hogy a karján vagy a hátán vitte, bár biztosan támogatta kimerült fiát. Minden valószínűség szerint hirtelen elengedte őt. Ezt tették azok is, akik sántákat és más betegeket vittek Jézushoz, és „valósággal a lábához vetették” őket (Mt 15:30).

Az Ismáel név jelentésének megfelelően ’Isten meghallotta’ a fiú segélykiáltását, és gondoskodott a szükséges vízről. Engedte, hogy éljen, és így aztán íjász lett belőle. Ismáel Párán pusztájában élt nomádként, így beteljesítette a róla szóló próféciát: „Zebra természetű ember lesz. Keze mindenki ellen lesz, és mindenki keze őellene. Az összes testvérével szemben üti fel sátrát” (1Mó 21:17–21; 16:12). Hágár egyiptomi feleséget talált a fiának, Ismáel pedig idővel 12 fiút nemzett. Ezek lettek a megígért ’nagy nemzetnek’, az ismáelitáknak a fejedelmei és családfői. Ismáelnek ezenkívül volt legalább egy lánya is, Mahalát. Ő Ézsauhoz ment férjhez (1Mó 17:20; 21:21; 25:13–16; 28:9; lásd: ISMÁELITA).

A 89 éves Ismáel segített Izsáknak, amikor eltemették apjukat, Ábrahámot. Ismáel ezután még 48 évet élt, végül i. e. 1795-ben, 137 éves korában meghalt (1Mó 25:9, 10, 17). Arról nem szól a feljegyzés, hogy Ismáelt is Makpela barlangjában, vagyis Ábrahám, Izsák és feleségeik sírhelyén temették volna el (1Mó 49:29–31).

2. Saul leszármazottja Jonatán vonalán. A Benjámin törzséhez tartozó Ácel fia (1Kr 8:33–38, 40; 9:44).

3. Annak a Zebádiának az apja, akit Josafát nevezett ki, hogy a királyt képviselve bírói ügyekkel foglalkozzon. Júda törzséhez tartozott (2Kr 19:8, 11).

4. Egyike a ’százak vezetőinek’, akik szövetségre léptek Jójada főpappal, hogy eltávolítsák a gonosz Atáliát, és trónra ültessék Joást. Johanán fia (2Kr 23:1, 12–15, 20; 24:1).

5. Azok vezére, akik meggyilkolták Gedália kormányzót mindössze három hónappal Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett eleste után. A királyi származású Netánia fia. Amikor Nabukodonozor kinevezte a kormányzót, Ismáel, Netánia fia egyike volt a hadsereg azon vezéreinek, akik a mezőn tartózkodtak. Később elment Gedáliához, és esküvel megerősített szövetséget kötött a kormányzóval, szavatolva, hogy békében lesz vele és támogatni fogja. Titokban azonban összeesküvést szőtt Baálisszal, az ammoniták királyával Gedália meggyilkolására. Más parancsnokok, például Johanán, figyelmeztették Gedáliát Ismáel ármánykodására, de a kormányzó nem hitt a híreknek, és nem engedte meg Johanánnak, hogy lesújtson Ismáelre (2Ki 25:22–24; Jr 40:7–16).

Amikor aztán Ismáel és tízfős csapata együtt ettek Gedália vendégeiként, felkeltek és megölték vendéglátójukat, sőt a vele levő zsidókat és káldeusokat is. Másnap ezek az orgyilkosok elfogtak 80 férfit, akik Sikemből, Silóból és Szamáriából jöttek, és tíz kivételével mindegyikkel végeztek. Tetemeiket abba a nagy víztárolóba dobták, amelyet Asa király épített. Ismáel és az emberei ezután foglyul ejtették a Micpában élők maradékát, és ammonita területek felé indultak. Az úton Johanán a seregével beérte és kiszabadította ugyan a foglyokat, de Ismáel és az emberei közül nyolcan elmenekültek, menedéket találva az ammonitáknál (2Ki 25:25; Jr 41:1–18).

6. Egyike azoknak a papoknak, akik Pashúr atyai házához tartoztak, és akik elküldték idegen feleségeiket Ezsdrás napjaiban (Ezs 10:22, 44).