KEHÁTITÁK

(Kehátéi, Keháthoz tartozók):

Lévi három fia közül az egyiknek, Kehát családfőnek a leszármazottai (1Mó 46:11; 4Mó 26:57). A „kehátiták”, vagyis „Kehát fiai” négy családhoz tartoztak, melyeket Kehát négy fiának a leszármazottai alkottak. Ezek a családok a következők voltak: az amramiták, a jichariták, a hebroniták és az uzzieliták (4Mó 3:19, 27). Amikor Izrael a Sínai-hegynél táborozott (i. e. 1513), a kehátiták fejedelme Elicáfán volt, Uzziel fia (4Mó 3:30).

Mózes és Áron kehátita volt, az amramiták családjából (2Mó 6:18, 20). A lázadó Kórah is kehátita volt, a jichariták családjából (4Mó 16:1), akárcsak a hűséges Sámuel próféta (1Sá 1:1, 19, 20; 1Kr 6:33–38).

A Sínai-pusztában tartott népszámláláskor kiderült, hogy a kehátiták családjaiban az egy hónaposnál idősebb férfinemhez tartozók száma 8600 volt (4Mó 3:27, 28). A görög Septuaginta egyes kéziratai ugyanitt 8300-at írnak. Ha ehhez hozzáadunk 7500-at és 6200-at – amely számadatokat a 4Mózes 3:22, 34 említ –, akkor összesen 22 000-et kapunk, pontosan annyit, amennyit a 4Mózes 3:39 ír. A 30 és 50 év közötti kehátita férfiak száma, akik „a szolgálatot végzők közé” jöttek, hogy a találkozás sátrában szolgáljanak, 2750 volt (4Mó 4:34–37).

A pusztai vándorlás során a kehátitáknak a hajlék d. oldalán volt a kijelölt táborhelyük (4Mó 3:29), a hajlék, illetve Rúben, Simeon és Gád törzsének táborhelye között (4Mó 2:10, 12, 14). A kehátiták kiváltsága és felelőssége volt szállítani a szövetségládát, a jelenlét kenyerének asztalát, a lámpatartót, az oltárokat, a szent hely felszerelési tárgyait és a szentek szentjénél lévő leplet (4Mó 3:30, 31). Előtte viszont Áron és a fiai, akik szintén kehátiták voltak, összerakták és betakarták ezeket a tárgyakat. Rajtuk kívül más kehátiták egy pillanatra sem láthatták ezeket a felszerelési tárgyakat, és nem érinthették meg a szent helyet, mert különben meg kellett halniuk (4Mó 4:4–15, 20). A nép adott a lévitáknak szarvasmarhákat és szekereket a hajlék felszerelésének szállításához, de a kehátiták nem kaptak ezekből. Kétségtelenül azért nem, mert amit hordoztak, az szent volt, és ezért a vállukon vitték (4Mó 7:2–9). A léviták közül ők indultak útnak utoljára a táborhelyről (4Mó 10:17–21).

Kánaán meghódítása után, amikor a léviták városokat kaptak, a kehátitáknak 23 várost jelöltek ki. „Áron fiainak” (akik kehátiták voltak) 13 várost jelöltek ki Júda, Simeon és Benjámin területén, a többi kehátita pedig 10 várost kapott Efraim, Dán és Manassé fél törzsének területén (Jzs 21:1–5, 9–26; 1Kr 6:54–61, 66–70).

Dávid a Jichár családjából való kehátitának, Hémánnak énekléssel kapcsolatos feladatot adott Jehova szentélyénél (1Kr 6:31–38). Dávid többek között azt a 120 kehátitát bízta meg, hogy Jehova ládáját Jeruzsálembe hozza Obed-Edom házából, akik Uriel vezetése alatt szolgáltak. Ekkor Hémánnak kiemelkedő szerep jutott a zenélésben és az éneklésben (1Kr 15:4, 5, 11–17, 19, 25). A Krónikák első könyve szerint, amikor Dávid osztályokba sorolta a lévitákat, néhány kehátitát énekesnek (25:1, 4–6) és kapuőrnek nevezett ki (26:1–9); másokat a készletek és a megszentelt dolgok felügyeletére jelölt ki (26:23–28); megint másokat tisztviselőkké és bírákká tett, egyeseket pedig igazgatással bízott meg (26:29–32). Olyanok is voltak, akikre a sütést és a sabbatra való sorba rakott kenyerek elkészítését bízták (1Kr 9:31, 32).

A kehátiták dicsérték Jehovát, amikor megtudták, hogy Jehova győzelemre fogja vezetni Júdát Josafát vezetése alatt Ammon, Moáb és Szeir egyesített seregével szemben (2Kr 20:14–19). Ezékiás király napjaiban a kehátita léviták részt vettek Jehova házának megtisztításában (2Kr 29:12–17). A kehátita Zakariás és Mesullám pedig felvigyázóként tevékenykedett, amikor Jósiás király kijavíttatta a templomot (2Kr 34:8–13).