ÉRETTSÉG

Az az állapot, amikor valaki vagy valami egy értékrend alapján felnőttnek, teljesnek mondható. (Lásd: TÖKÉLETESSÉG.) A Bibliában található meg az az értékrend, mely alapján meghatározható, hogy mi szükséges a szellemi érettséghez (teljességhez). E mérce szerint érett keresztény az, aki szellemileg nem kisgyermek, vagyis aki nem ingatag, és hitnézeti dolgokban nem lehet könnyen félrevezetni vagy befolyásolni (Ef 4:11–14). Edzett az érzékelőképessége, ezért képes különbséget tenni a helyes és a helytelen között. Nincs szüksége arra, hogy az elemi dolgokra tanítsák (Héb 5:11–6:2). Nem a világ bölcsessége vezeti, hanem Isten szelleme (1Ko 2:6, 10–13, Rbi8, lábj.).

A Biblia sehol sem beszél arról, hogy a szellemi érettségnek (annak, hogy valaki szellemileg felnőtt) lennének fokozatai vagy állomásai. De ahogy egy felnőtt személy egyre több ismeretre, tapasztalatra és jó ítélőképességre tesz szert, egy érett keresztény is folyamatosan fejlődik. A próbái erősíthetik a hitét, és kitartóvá tehetik őt. Jakab tanítvány ezt írta: „Teljes örömnek tekintsétek, testvéreim, ha különféle próbákkal kerültök szembe, hiszen tudjátok azt, hogy a hitetek próbája kitartást eredményez. A kitartás pedig hadd tegye teljessé munkáját, hogy teljesek [szó szerint: ’tökéletesek’] és minden tekintetben épek legyetek, és semminek se legyetek híján” (Jk 1:2–4). Ahogyan a felnőtteknek más-más külső tulajdonságaik és adottságaik vannak, és az értelmi képességük is eltér egymástól, az érett keresztényekben is más-más mértékben vannak meg bizonyos tulajdonságok; egyeseknek több lehet az ismeretük, jobb lehet az ítélőképességük, bátrabbak vagy nagylelkűbbek lehetnek, míg más keresztények másról ismertek. (Vö.: 1Ko 7:7; 12:4–11, 27–31.) Vagyis figyelembe kell venni, hogy egy keresztény érettségét nem az határozza meg, hogy milyen különleges képességei vagy adottságai vannak.

A gyülekezetek azért lettek megszervezve – azért voltak apostolok, próféták, evangéliumhirdetők, pásztorok és tanítók –, hogy a keresztények éretté, szellemileg felnőtté váljanak (Ef 4:11–14; vö.: Kol 1:28, 29; 4:12, 13). Egyértelmű, hogy azoknak, akik pásztorokként és tanítókként szolgáltak a gyülekezetben, szellemi értelemben érettnek és nem kisgyermeknek kellett lenniük. Ám egy kinevezett felvigyázótól vagy kisegítőszolgától többet vártak el a szellemi érettségnél (1Ti 3:1–9, 12, 13; Tit 1:5–9). Például ahhoz, hogy valaki felvigyázó lehessen, az egyik képesítési feltétel az volt, hogy „olyasvalaki [legyen], aki jól igazgatja a saját háznépét, és akinek gyermekei alárendeltségben vannak, teljes komolysággal” (1Ti 3:4). Tehát lehet, hogy egy férfi szellemi érettséget mutatott bizonyos területeken, de ha a gyermekei lázadók voltak, vagy nem lehetett őket kordában tartani, akkor nem volt alkalmas arra, hogy felvigyázó legyen.