MIRJAM

(feltehetően: ’lázongó’):

1. Lánya Amrámnak és feleségének, Jokébednek (mindketten Lévi törzséből valók), Mózes és Áron nővére (4Mó 26:59; 1Kr 6:1–3). Bár a beszámoló nem említi név szerint, de nyilván ő volt „a gyermek nővére”, aki figyelte, mi lesz a csecsemő Mózessel, amikor azt egy ládába téve a Nílus folyó nádasába helyezték (2Mó 2:3, 4). A fáraó lánya találta meg a csecsemőt, „szánalomra indult iránta”, és rájött, hogy „a héberek gyermekei közül való”. Mirjam ekkor megkérdezte, hogy hívjon-e egy héber asszonyt, hogy dajkálja a gyermeket. A fáraó lánya azt mondta neki, hogy tegyen így, és „a lányka azon nyomban ment, és hívta a gyermek anyját”, Jokébedet, akit ekkor felfogadtak, hogy gondoskodjon Mózesről, míg fel nem nő (2Mó 2:5–10).

Az izraelita asszonyok kórusának élén: Évekkel később, miután szemtanúi voltak annak, ahogy Jehova győzelmet aratott a fáraó hadereje fölött a Vörös-tengernél, hallva Mózesnek és Izrael férfiainak az énekét, „Mirjam prófétanő” állt a vidám tamburinjátékot játszó s táncoló izraelita asszonyok élén. A Mózes által vezetett kórus dalára felelgetve Mirjam így énekelt: „Szálljon az ének Jehovának, hisz nagy lett az ő dicsősége. A lovat lovasával a tengerbe vetette” (2Mó 15:1, 20, 21).

Panaszkodik Mózesre: Míg az izraeliták a pusztában voltak, Mirjam és Áron kezdtek Mózes ellen beszélni annak kusita felesége miatt. Mózes kiemelkedő szerepe, és a népre gyakorolt befolyása talán irigységet keltett Mirjamban és Áronban, nagyobb hatalomra vágyva, ezért folyton ezt mondták: „Vajon csak Mózes által szólt Jehova? Nem beszélt-e általunk is?” Ám Jehova figyelt, és egyszer csak arra utasította Mózest, Mirjamot és Áront, hogy menjenek a találkozás sátrához. Itt Isten emlékeztette a zúgolódókat, hogy Mózes, a testvérük az Ő szolgája, akivel nem közvetve, hanem „szemtől szemben” beszél. Jehova ezután megkérdezte Mirjamot és Áront: „Miért nem féltetek hát az én szolgám, Mózes ellen beszélni?” Isten bősz haragra gerjedt ellenük, és amint a felhő eltávozott a sátor fölül, „Mirjam leprás lett, olyan fehér, mint a hó”. Áron irgalomért könyörgött, Mózes pedig közbenjárt nővéréért, és Jehova megalázó hét nap elkülönítés után megengedte Mirjamnak, hogy visszatérjen a táborba (4Mó 12:1–15).

Mivel csak Mirjamot sújtotta lepra, ebből arra következtethetünk, hogy ő volt ennél az esetnél a felbujtó. (Lásd: ÁRON.) Valószínűleg bűnösebb volt a Mózes elleni zúgolódás esetén, mint Áron, hiszen még a féltékenység is közrejátszhatott, mert mint nő féltékeny lehetett egy másik nőre (ugyanis azt vetették Mózes szemére, hogy kusita felesége van), Áron meg inkább a nővére mellé állt, és nem a sógórnője mellé. Mivel Mirjamot prófétanőnek tartották, a nők között talán ő töltötte be a legkiemelkedőbb szerepet. Mirjam tehát valószínűleg attól félt, hogy Mózes felesége felülmúlja őt. Bármi lehetett is a háttérben, nagyon helytelen volt, hogy Mirjam és Áron Mózes ellen zúgolódott, de Mirjam részéről ez azért volt különösen rossz, mert Isten elrendezése szerint a nők alá vannak rendelve a férfiaknak (1Ko 11:3; 1Ti 2:11–14). Mirjam bűnös viselkedését később figyelmeztető példaként hozták fel, ugyanis a pusztai vándorlás vége felé Mózes azt mondta a népnek, hogy tegyenek eleget a papok leprával kapcsolatos utasításainak, és figyelmeztette őket, hogy ne feledjék, mit tett Jehova Mirjammal, amikor kijöttek Egyiptomból (5Mó 24:8, 9).

Mirjam Kádesben halt meg, Cin pusztájában, nem sokkal Áron halála előtt, és ott is temették el (4Mó 20:1, 28). Évszázadokkal később Jehova az egyik prófétája, Mikeás által felidézi, milyen kiváltságnak örvendett Mirjam a fivéreivel együtt, amikor Izrael kijött Egyiptomból, ezt mondva: „Hiszen felhoztalak Egyiptom földjéről, és megváltottalak a szolgaság házából; elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjamot” (Mi 6:4).

2. Júda egyik leszármazottja (1Kr 4:1, 17, 18).