SZIRTIBORZ

(héb.: sá·fánʹ):

A héber szót „hörcsög”-nek (ÚRB), „tengeri nyúl”-nak (Káldi, lábj.) és ’marmotának’ (Kecsk.) is fordítják. A szirtiborz valamelyest emlékeztet egy nagy nyúlra, de kicsi, kerek fülei, rövid lábai vannak, és jóformán nincs farka. A lábain gumiszerű talppárnák vannak. Sziklás területeken él, ahol a veszélynek már a legkisebb jelére is gyorsan behúzódhat üregekbe és repedésekbe. Noha természeténél fogva nagyon félénk, de ha beszorítják egy üregbe, a metszőfogaival megmarja a támadóját. Növényevő. A Bibliában említett szirtiborz nyilván az, amelyik a Procavia syriaca néven ismert.

Néhányan kifogásolják, hogy a Szentírás azok közé az állatok közé sorolja, melyek kérődznek ugyan, de nem hasított körműek (3Mó 11:5; 5Mó 14:7). Azonban Hubert Hendrichs zoológus megfigyelte a szirtiborzot a München közelében lévő Hellabrunn Állatkertben, és észrevette, hogy az sajátosan rág és nyel. Felfedezte, hogy a szirtiborz csakugyan kérődzik, mégpedig 25–50 percig egy nap, általában éjszaka. A Stuttgarter Zeitung c. német újság 1966. március 12-ei száma a következőt írta erről a felfedezésről: „Bár egykor ez a tény nem volt elfogadott a zoológiában, ma már nem újdonság. A Mózes harmadik könyvének tizenegyedik fejezetében. . . olvashatunk erről.”

Azt is állítják, hogy a szirtiborz lábujjain lévő körmök teljesen ketté vannak hasítva. Azonban aligha mondható el a szirtiborz mellső lábairól – melyeken négy-négy lábujj van, a végükön pataszerű képződménnyel – és a hátsó lábairól – melyeken három-három, apró patában vagy körömben végződő lábujj van –, hogy hasonlítanak egy ’kettéhasított körmű’ állat, például a tehén lábához.

A Szentírás azt írja erről a kicsiny termetű állatról, hogy ösztönösen bölcs. Jóllehet a szirtiborz nem „hatalmas”, látszólagos védtelenségét azzal ellensúlyozza, hogy megközelíthetetlen, sziklás helyeken él (Zs 104:18; Pl 30:26).