SZENT SZOLGÁLAT

Szent, vagyis az Isten imádatához közvetlenül kapcsolódó munka, tevékenység.

A héber ʽá·vadhʹ ige alapvetően azt jelenti, hogy ’szolgál’ (1Mó 14:4; 15:13; 29:15) vagy ’dolgozik’ (2Mó 34:21), de úgy is fordítják, hogy ’művel’ (1Mó 4:12; 5Mó 28:39). Ám amikor a Jehovának vagy a hamis isteneknek végzett szolgálatról van szó, az ʽá·vadhʹ imádatra, vagyis szent szolgálatra utal (2Mó 10:26; 5Mó 11:16). Ehhez hasonlóan a görög la·treuʹó ige is azt jelenti, hogy ’szolgál’. Használják Isten szolgálatára (Mt 4:10; Lk 1:74; 2:37; 4:8; Cs 7:7; Ró 1:9; Fi 3:3; 2Ti 1:3; Héb 9:14; 12:28; Je 7:15; 22:3), arra a szolgálatra, melyet a szentélyben vagy a templomban végeztek (Héb 8:5; 9:9; 10:2; 13:10), de a hamis imádatra is, arra, hogy teremtett dolgokat szolgálnak emberek (Cs 7:42; Ró 1:25). A Keresztény Görög Iratokban a la·treiʹa főnév kizárólag az Istennek végzett szolgálatra utal (Jn 16:2; Ró 9:4; 12:1; Héb 9:1, 6). Nem ugyanazt az értelmet közvetíti, mint a görög di·a·ko·niʹa szó, mely szintén azt jelenti, hogy ’szolgálat’, de ezzel a szóval egy általános, mindennapi szolgálatra utalnak, nem pedig szent szolgálatra.

Egyedül Jehova Istent illeti meg az imádat, vagyis a szent szolgálat (Mt 4:10; Lk 4:8). Mivel a zsidók voltak Jehova Isten szövetséges népe, ők voltak a várományosai annak a kiváltságnak, hogy Isten szellem által született fiaiként és a „királyi papság” tagjaiként szent szolgálatot végezzenek neki. De a többségük lemaradt erről, mivel nem hittek Krisztus Jézusban (Ró 9:3–5, 30–33; 1Pt 2:4–10). Sokan azt gondolták – akárcsak a farizeus Saul, mielőtt kereszténnyé lett –, hogy Istennek végeznek szent szolgálatot azzal, hogy üldözik Krisztus követőit (Jn 16:2; Cs 26:9–11; Ga 1:13, 14).