SETÁR-BÓZENAI
Tisztviselő, talán titkár, akit Tattenaival hoznak összefüggésbe, aki Dareiosz Hüsztaszpész (I. Dáriusz) idején volt a „Folyón túli” perzsa kormányzó (Ezs 5:3, 6; 6:6, 13). Setár-Bózenai Tattenaival és még másokkal azért érkezett Jeruzsálembe, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak az ellen, hogy a zsidók újjáépítik a templomot, amit Artaxerxész korábban már megtiltott. A zsidók azonban a tiltakozás ellenére folytatták a munkát, miközben jelentés ment Dáriusznak. Tattenai, Setár-Bózenai és a társai levelet írtak a királynak, beszámolva a Jeruzsálemben folyó tevékenységekről, és elmondták neki, hogy a templom építői egy olyan rendeletre hivatkoztak, melyet Círusz által léptettek életbe, és felhatalmazza őket a munkára. Kérték, hogy vizsgáltassa ki az ügyet. Dáriusz a válaszában elismerte Círusz megváltoztathatatlan rendeletét, és nemcsak azt parancsolta meg Setár-Bózenainak és a társainak, hogy ’maradjanak távol’ Jeruzsálemtől, hanem azt is megkövetelte – súlyos büntetés terhe mellett –, hogy adjanak anyagi támogatást a zsidóknak a királyi kincstárból, hogy a templom építése és a szolgálatuk ne szakadjon meg. Setár-Bózenai és a társai a parancsnak megfelelően jártak el (Ezs 4:23–6:13).