ÍN

Az izmot két végén a csonthoz erősítő, kötőszöveti rostokból álló kötél- vagy szalagszerű képződmény. A Biblia szerint az ember csontokkal és inakkal van egybeszőve (Jób 10:11; lásd még: Jób 40:15–18).

Mikor Jákob egy angyallal tusakodott, az angyal megérintette Jákob csípőjének a forgócsontját, mire az kimozdult a helyéből. A beszámolóban, melyet később Mózes jegyzett le, ez olvasható: „Ezért nem eszik Izrael fiai mind a mai napig [Mózes napjaiig] a csípőidegnél levő inat, amely a csípőízület gödrén van, mert megérintették Jákob csípőjének a forgócsontját a csípőidegnél levő ínnál” (1Mó 32:32). Sok zsidó máig is ragaszkodik ehhez a szokáshoz, vagyis ahhoz, hogy az ütőerekkel és inakkal együtt az ülőideget is eltávolítsák, mielőtt elfogyasztják az állatot. A zsidó szövegmagyarázók egy része úgy véli, hogy ez az előírás arra emlékezteti az izraelitákat, hogy Isten hogyan visel rájuk gondot, és ezt a gondviselést szerintük a 12 törzs atyjával, Jákob patriarchával történtek példázzák.

Előfordult, hogy a négylábú állatok inát szegték, ilyenkor a hátsó lábak inait vágták el, amivel nyomorékká tették az állatokat, alkalmatlanná téve a munkára vagy a harcra. Jákob fiainak, Simeonnak és Lévinek az önkényessége abban mutatkozott meg, hogy bikák lábainak az inát szegték, amit minden bizonnyal akkor tettek, amikor bosszút álltak a Sikemben élő hivvitákon (1Mó 49:5, 6). Hadműveletek részeként az izraeliták az ellenségeik lovai lábainak inát szegték; egy alkalommal Józsuét Jehova kifejezetten erre utasította (Jzs 11:6, 9; 2Sá 8:3, 4; 1Kr 18:3, 4). Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy harcképtelenné tegyék a lovakat, és miután ily módon megnyomorították őket, nyilvánvalóan megölték, megsemmisítették a lovakat a harci szekerekkel együtt. Az izraeliták azzal, hogy nem tartották meg maguknak az ellenségeik lovait, hogy később majd a csaták során felhasználják ezeket, megóvták magukat attól a csapdától, hogy inkább a lovak erejére támaszkodjanak, és ne Jehovára, hogy majd Ő védi meg őket. (Vö.: 5Mó 17:16; Ézs 31:1, 3.)

Jelképes értelem: Átvitt értelemben a Szentírás úgy beszélt az izraelitákról, mint akiknek „vasinakból” volt a nyakuk, vagyis merevek, makacsok, keménynyakúak voltak (Ézs 48:4; vö.: 2Mó 32:9). A Szentírás szavai szerint, amikor Isten szellemileg életre kelti a népét, a csontok egymáshoz tétetnek, és hússal meg inakkal boríttatnak be (Ez 37:6–8).