ZSÁKMÁNY

Erőszakkal elvett, főleg háborúban szerzett értékesebb tárgy, ingóság. Ritkábban rabló, tolvaj, betörő által elvitt, elrabolt érték, holmi (Lk 11:21, 22). Bár az izraeliták szereztek zsákmányt a győzelmeik során, de nem a zsákmányszerzés vezérelte őket a csatákban. A zsákmány inkább része volt annak a jutalomnak, melyet Jehovától kaptak, amiért ítéletének végrehajtóiként teljesítették az akaratát.

Amikor Ábrahám kiszabadította Lótot Kédorlaomer seregének kezéből, nem volt hajlandó semmit sem elfogadni Szodoma királyától a zsákmányból magának, nehogy bárki is azt mondhassa, hogy ő tette Ábrahámot gazdaggá, és nem Jehova (1Mó 14:1–24; Héb 7:4).

A zsákmány felosztása: Amikor az izraeliták bosszút álltak a midiánitákon, amiért azok bűnbe vittek közülük sokakat, a pusztulásukat okozva (4Mó 25.), nagy mennyiségű zsákmányt szereztek. Ezt úgy osztották fel, hogy a 12 000 harcos megkapta az egyik felét, és akik otthon maradtak, a másik felét. Majd a harcosok részéből minden ötszázadikat a papoknak adták, az otthon maradottak részéből pedig minden ötvenediket a lévitáknak. A katonák önként adtak sok zsákmányolt aranyat – főleg ékszerek formájában – a szentély számára hálából, amiért Jehova védte őket a harc során, amelyben egyetlen ember sem veszett el közülük (4Mó 31:3–5, 21–54).

Ezt a mintát talán nem követték pontosan a későbbi esetekben, de úgy tűnik, általánosságban alapul szolgált a zsákmány felosztására (1Sá 30:16–20, 22–25; Zs 68:12). Később, a királyság idején a zsákmány egy részét félretették a királynak vagy a szentély számára (2Sá 8:7, 8, 11, 12; 2Ki 14:14; 1Kr 18:7, 11).

Kánaán legyőzésekor: Kánaán hét nemzetének a városait pusztulásra kellett adni; meg kellett ölni minden lakost; csak jószágokat és egyéb értékeket vihettek el (5Mó 20:16–18; 7:1, 2; Jzs 11:14). Jerikó, a kánaáni győzelmek zsengéje ezalól kivétel volt; csak a fémből készült tárgyakat tartották meg és szentelték a szentély számára (Jzs 6:21, 24). Ráháb háznépe megmenekült az asszony hite miatt (Jzs 6:25). Ha kénytelenek voltak harccal bevenni más nemzetekhez tartozó városokat, a szűz lányokat és a gyermekeket életben hagyták (5Mó 20:10–15). A zsákmányolt javakat, holmikat egytől egyig meg kellett tisztítani: a szövetből, bőrből vagy fából készülteket le kellett mosni; a fémből készülteket át kellett vinni tűzön (4Mó 31:20–23).

Hitehagyott városok: A hitehagyottá vált izraelita városokat teljesen meg kellett semmisíteni minden lakosával együtt, a zsákmányt el kellett égetni a köztéren, a várost pedig hagyni kellett, hogy ’romhalmaz maradjon időtlen időkre’ (5Mó 13:12–17).

Krisztus kifosztja Sátán házát: Jézus Krisztus, amikor a földön volt, kifosztotta, vagyis ’kirabolta’ Sátán házát azáltal, hogy kiszabadította a démonok fogságában lévőket, és kigyógyította őket mindazokból a bajokból, amelyeket a démonok hoztak rájuk (Mt 12:22–29). Ezenkívül „amikor felment a magasba, foglyokat ejtett; emberajándékokat adott”. Ezeket a személyeket kiszabadította Sátán kezéből, és ajándékként adta gyülekezetének a felépítésére (Ef 4:8, 11, 12).

Álnok, vallásos fosztogatók: Krisztus kijelentette, hogy az írástudók és a farizeusok „tele vannak rablott holmival”, mint a rablók, azért, mert nyilván úgy szerezték ezeket, hogy kicsikarták az özvegyasszonyoktól és más védtelen emberektől; és azért is, mert az embereket vallásilag fogságban tartották, elvéve tőlük „az ismeret kulcsát” (Mt 23:25; Lk 11:52). Annak hátterében is a zsidó vallási vezetők álltak, hogy a keresztények javait elrabolták (Héb 10:34).