SZARVASBIKA

(héb.: ʼaj·jálʹ):

A szarvas ivarérett hímje. Palesztinában egykor három szarvasfaj volt őshonos: a gímszarvas (Cervus elaphus), a mezopotámiai dámszarvas (Dama mesopotamica) és az őz (Capreolus capreolus).

Mivel a szarvasbika hasított körmű és kérődző, a Törvény szerint el lehetett fogyasztani, ha a vérét kiöntötték a földre, akárcsak más állatok esetében (5Mó 12:15, 16, 22, 23; 14:4–6; 15:22, 23). Egyebek között a szarvasbika húsát is felszolgálták Salamon király asztalánál (1Ki 4:22, 23).

Más írásszövegekben jelképes értelemben jelenik meg a szarvasbika. Sulamit a kedvesét, a pásztorfiút fiatal szarvasbikához hasonlította, és ezzel arra célzott, hogy a fiú olyan gyors, mint ez az állat (Én 2:9, 17; 8:14). A szarvasbikának az a képessége, hogy könnyűszerrel szökell meredek helyeken, annak szemléltetésére van megemlítve a Szentírásban, hogy a sánták teljesen meg fognak gyógyulni (Ézs 35:6; vö.: Héb 12:12, 13). A babilóniaiak ostromával szemben Sion fejedelmei olyanok voltak, mint azok a szarvasbikák, melyek az eleség hiánya miatt túl gyengék a futáshoz (Si 1:6).