ÓN II.

Ezüstfehér színű, könnyen formálható fém. A hatféle fém közül, melyekkel az ókori fémmunkások dolgoztak a kemencéjükben, az ónnak volt a legalacsonyabb az olvadáspontja: csupán 232 °C (Ez 22:18, 20). Az eredeti héber szó, a bedhílʹ azt jelenti, hogy ’elválasztott v. elkülönített’, mármint értékes fémektől, olvasztással; úgy is lehet fordítani, hogy ’hulladék’ (Ézs 1:25).

Palesztinában nem voltak ónbányák. A Szentírásban nem sokkal az egyiptomi kivonulás után olvashatunk először az ónról, a midiánitáktól szerzett értékes hadizsákmány között felsorolva (4Mó 31:2, 22). A tírusziak Társisból szereztek be ónt (Ez 27:12). A sötét színű és nehéz ón-oxid, a kassziterit nagy része Spanyolország és Anglia homokos folyómedreiből származott. Úgy tűnik, ónt használtak mérőón készítésére, hiszen a Zakariás 4:10-ben (amely a „mérőónt” említi) a maszoréta szövegben az áll, hogy „a kő [v. a súly], az ón”. Az Ámós 7:7, 8-ban szereplő héber szó, melyet úgy fordítanak, hogy „függőón”, valószínűleg azt jelenti, hogy ’ón’ vagy ’ólom’. Ám az ón leginkább azért volt hasznos, mert szilárdabbá tett más fémeket; találtak olyan, bronzból, azaz réz-ón ötvözetekből készült ókori tárgyakat, amelyek 2–18 százalékban tartalmaznak ónt.