Tekints a „nagy nyomorúság elé” bizodalommal
„Maga Jehova valóban bizodalmadnak bizonyul.” — Péld 3:26, UV.
1, 2. Mi iránt érdeklődik minden ember, és hogyan mutatják ezt ki sokan?
AZ EGÉSZ emberiséget nagyon érdekli a jövendő. A még meg nem történt dolgok iránti érdeklődés természetes emberi vonás. Az emberek sokszor keményen dolgoznak mindennapi foglalatosságukban, s ezt gyakran a jövőre tekintve végzik. Állandóan tervezgetnek a jövő számára. Sóvárgó vágyakozásaik, reményeik és várakozásaik nagymértékben azon alapulnak, amit hitük szerint a jövő hoz magával. Ahhoz, hogy boldogok lehessenek, bizalomra van szükségük a jövőt illetően.
2 Az az emberi vágy, hogy előre tudják az eljövendő eseményeket, még mielőtt bekövetkeznének, sokakat olyanok megkérdezésére indít, akik azt állítják, hogy ismerik a jövendőt; ilyenek a spiritiszta médiumok, jövendőmondók és asztrológusok (csillagjósok). Egyre több személy rendeli meg horoszkópját és veszi igénybe a spiritiszták ábécés tábláját, mivel szeretné megtudni, hogy a démonok ihlette jóslatok szerint mi fog történni.
3. Mennyiben különböznek Jehova tanúi a többi emberektől a jövő tekintetében? (5Móz 18:10-12)
3 E velünk született, s a jövő megismerésére irányuló vágy tekintetében azonban nagy különbség van azok között, akik szolgálják Jehovát, és akik nem szolgálják Őt. Isten népe sohase megy jövendőmondókhoz, asztrológusokhoz vagy spiritiszta jósokhoz eljövendő eseményeket tudakolni. Egyéb démoni forrásokból sem várják a jövő megismerését. És igen fontos oka van, hogy ezt nem teszik.
4. Mi az alapja annak a nagy bizodalomnak, amellyel Jehova népe a jövőbe tekint?
4 Az időszámításunk előtti kilencedik évszázadban jegyezte fel az alábbi bibliai igazságot Ámos próféta a harmadik fejezet hetedik versében: „A szuverén Úr, Jehova semmit sem tesz, míg meg nem jelenti titkos dolgát szolgáinak, a prófétáknak.” (UV) Ezek a próféták viszont közlik Jehova népével általában, mit várhat a jövőben, és ez az alapja Jehova népe bizodalmának.
5, 6. a) Írd le a Jeruzsálemben uralkodó helyzetet az i. sz. első évszázadban! b) Miért nem fogadták el az akkori keresztények a többiek nézetét?
5 Gondoljuk át például, milyen helyzet volt Jeruzsálem városában a mi időszámításunk első évszázadában. Általában a nép és a vezetői is elismerték, hogy az állapotok közel sem voltak kielégítőek. Mit mondtak mégis bölcseik és a nép elöljárói a jövőt illetően? Többen teljesen meg voltak elégedve a status quo-val (a fennálló állapotokkal), és boldogok lettek volna, ha az marad fenn, csekély változtatással. Mások lázadást, forradalmat szítottak a római uralom és adói ellen, abban a tudatban, hogy ez vezet nagyobb szabadsághoz, békéhez és felvirágzáshoz. Mindazonáltal a város egyetlen bölcs embere és tanácsosa sem jövendölte, hogy Jeruzsálem teljesen el fog pusztulni egy nagy nyomorúságban — éspedig annak a nemzedéknek idejében. Ilyen eshetőség a legtávolabb állt gondolataiktól. — Csel 5:36, 37.
6 Vajon az első század keresztényei a világ eme bölcseibe és jóslataikba vetették bizalmukat? Nem, egyáltalán nem. Jehova jó előre kinyilatkoztatta nagy Prófétájának, az Úr Jézus Krisztusnak, hogy valami egészen mást határozott el, amit rövidesen véghezvisz azon a nemzedéken belül. Istennek az az igaz prófétája figyelmeztetést hangoztatott, mondván: „Rád következnek azok a napok [Jeruzsálem], mikor ellenségeid erődítményt építenek körülötted hegyes cölöpökkel, bekerítenek téged és szorongatnak minden oldalról, . . . és nem hagynak benned követ kövön.” Valóban „olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz többé soha.” — Luk 19:41-44; Máté 23:36-38; 24:2, 21, UV.
7. Hogyan tekintettek a Jeruzsálem környékén élő keresztények bizalommal a jövőbe?
7 Ilyen eljövendő nyomorúsággal szembenézve, volt-e oka a Jeruzsálemben és környékén élő keresztényeknek arra, hogy bizodalommal tekintsenek a megjövendölt katasztrófa elé? Minden bizonnyal volt, mivel Isten igaz prófétája azt is megmondta nekik, hogy miről ismerhetik fel annak közeledtét és mit kell tenniük, hogy biztosítsák biztonságukat. Azt mondta: „Midőn látjátok Jeruzsálemet táborozó seregektől körülvéve, akkor . . . akik Júdeában vannak, kezdjenek menekülni.” — Luk 21:20, 21, UV.
ENNEK MEGFELELŐ MAI HELYZET
8. Milyen, az akkorinak megfelelő helyzet van ma a Kereszténységben?
8 Ennek megfelelő helyzet van ma a Kereszténység vallásaiban, melyek olyan képmutató szervezetet alkotnak, mint akkor a hűtlen Jeruzsálem városa. A mai világ emberei a politikai jövendőmondókat, gazdasági tanácsadókat, vallásos prófétákat és a tudomány bölcseit kérdezik, ezek pedig mindenféle jóslatot mondanak arról, hogy mit hoz a jövő. És bár ezek a tanácsadók általában készek elismerni, hogy a dolgok jelen állapota sajnálatos, ugyanakkor azt jövendölik, jósolják, hogy hamarosan — valahogyan, valamiféleképpen — „jobb idők következnek”.
9. Vajon te bízol-e a világ vezetőinek jóslataiban?
9 De vajon te bízol-e ezeknek az emberi tanácsadóknak spekulációiban? Nem bízhatsz, ha szilárdan hiszel a Bibliában és próféciáiban. Éspedig miért nem? Azért, mert az embereknek ezek a véleményei nem egyeznek azzal, amit Jehova kinyilvánított prófétáinak szája által a közeljövő eseményeiről.
10. Hogyan mutatták ki Jehova tanúi a Bibliában ismertetett jövendőbe vetett bizodalmukat?
10 Jehova keresztény tanúi évek óta szorgalmasan közölték másokkal, mit mond a Biblia az elkerülhetetlenül közeledő eseményekről. Hogy úgy mondjuk, „a háztetőről” hirdette Isten népe az egész világnak, mit nyilatkoztatott ki Jehova a bekövetkezendő „nagy nyomorúságról”, amely „a mindenható Isten nagy napjának háborújában” éri el tetőpontját azon a helyen, amelyet „héberül Har—Magedonnak neveznek”. — Máté 10:26, 27; Jel 7:14; 16:14, 16, UV.
11. Milyen téves véleménye van sok embernek az eljövendő katasztrofális pusztulásról?
11 Ne essünk tévedésbe a Har—Magedonnál történő háborút illetően. Nem totális atomháború lesz ez a nemzetek között, amelyben megpróbálnák bevetni a jelenleg felhalmozott nukleáris bombáikat — amelyekről azt mondják, hogy elegendő az egész világ 4 000 000 000 körüli lakosságának sokszoros elpusztítására. Nem ilyen nukleáris háború az a „nagy nyomorúság”, amelynek bekövetkezésére Jehova figyelmeztet.
12, 13. Mennyiben van ellentétben a legtöbb ember népszerű véleménye Jehova tanúiéval és miért?
12 Csökkenti-e ez a tény az emberiséget fenyegető veszélyt? Ez — mint minden háborúban — teljesen attól függ, melyik oldalon állunk, a győztes vagy a vesztes oldalon. Abban biztosak lehetünk, hogy az emberiségnek — amennyire elidegenedett Istentől — minden oka megvan, hogy féljen a Har—Magedon-i háborútól. Különösen azért, mert az emberek akarva-akaratlan „az egész lakott föld királyai” mellé sorakoztak fel, s így ők is az ilyen királyokkal gyülekeznek „a mindenható Isten nagy napjának háborújára”.
13 Nem így azonban Jehova hűséges népe! Egyénenként szilárdan, megalkuvás nélkül állást foglaltak a győztes oldalon, Isten oldalán. Ezért nézhetnek szembe bizalommal és Jehovába vetett hittel a megjövendölt „nagy nyomorúsággal”.
MINDEN NYOMORÚSÁG KÖZT A LEGNAGYOBB
14. Mekkora lesz a közeljövőben a világra következő „nyomorúság” a Máté 24:21 szerint?
14 Mekkora lesz ez az eljövendő példátlan nyomorúság? Jézus prófétai szemléltetésül használta az i. sz. 70-ben Jeruzsálemre szakadt nyomorúságot és azt mondta, hogy olyan lesz, „amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig”, majd nehogy lekicsinyeljük, nyomatékosan hozzátette, „nem is lesz többé”. Nagyobb nyomorúság lesz tehát, mint az első és második világháború, amelyekben emberek tízmilliói vesztették életüket. Sőt nagyobb, mint Noé napjainak egész földet elborító vízözöne, amely elsöpört egy teljes világrendszert.
15. Mely vonása különösen megrázó a „nagy nyomorúságnak”, és miért?
15 Milyen méretei lesznek akkor ennek a „nagy nyomorúságnak”, amely felülmúlja az emberi történelem összes többi nyomorúságait? Mindenekelőtt képes lesz elpusztítani a hamis vallások egész világbirodalmát mind a Kereszténység, mind a pogányság vallásszervezeteit, melyeket a Biblia a titokzatos „Nagy Babilon” néven említ. (Jel 17:5) Ez minden bizonnyal megrázkódtatja, megdöbbenti a föld lakosait, akik támogatják ezt a Nagy Babilont, a „szajhák anyját”.
16. Milyen más részletét jövendöli meg a Jelenések 19:19-21 az eljövendő „nagy nyomorúságnak”?
16 A hamis vallások világbirodalmának megalázása és elpusztítása azonban csak az első része a „nagy nyomorúság”-nak. Második részében „a föld királyai”-val fog elbánni, „akik paráználkodtak [Nagy Babilonnal] és szemérmetlen fényűzésben éltek vele”. Ők sem kerülik el a pusztulást. (Jel 18:9; 16:14, UV) A Jelenések próféciája a továbbiakban a 19. fejezet 19-21. verseiben így szól: „A vadállat [Károli: fenevad] és a föld királyai valamint seregeik összegyűltek háborúra a lovon ülő [megdicsőült Jézus Krisztus] ellen és az ő serege ellen . . . Ezek, még élve . . . belevettettek a kénkővel égő tüzes tóba.” A 20. fejezet 14. verse megmagyarázza, hogy „a tüzes tó a második halált jelenti”. (UV)
17. Milyen mintát szolgáltat Jeremiás a hamarosan bekövetkező minden nyomorúságok legnagyobbikáról a Jeremiás 25:31-33-ban?
17 Valóban ez még egy fokkal nagyobb terjedelmű lesz, mint amiről Jehova egy másik prófétája, Jeremiás ír, aki egy akkor közelítő nyomorúságról szólt: „A Jehova által levágottak azon a napon a föld egyik végétől egészen a másik végéig lesznek. Meg sem sirattatnak, össze sem gyűjtetnek, el sem temettetnek. Olyanok lesznek a földnek színén, mint a trágya.” — Jer 25:33, UV.
18. Mi fogja követni ezt a „nyomorúságot’, ami megkülönbözteti minden múltbelitől?
18 De van még valami egyéb is, aminek követnie kell a „nagy nyomorúságot”; olyasvalami ez, ami nem történt az első világ, ,Noé napjainak világa’ elpusztítása után sem. Ez Sátánnak és démonainak megfogása és „nagy lánccal” való megkötözése, valamint a mélységbe vetése lesz. — Jel 20:1-3.
19, 20. a) Hogyan tekintesz a mindegyik közt legnagyobb nyomorúságra? b) Miképpen mutathatod ki igazán bizakodó magatartásodat?
19 Hiszel-e te ezek után Jehovában és mindabban, amit Ő e próféták szája által mondott erről a „nagy nyomorúságról”, amellyel az egész emberiség szembenéz? Ha igen, szilárd bizonyossággal és teljes bizodalommal tekintesz-e erre az elkerülhetetlen nyomorúságra? Más dolog azt mondani, hogy igen, és megint más tettekkel bizonyítani azt.
20 Vizsgáljunk meg röviden néhányat azok példái közül, akik a múltban tökéletesen bíztak Jehovában, és figyeljük meg különösen azt, hogy miképpen mutatták ki ezek a bizodalmukat.
A MÚLTBAN KIMUTATOTT BIZODALOM
21. Írd le, hogyan mutatott bizodalmat Jehova Igéje iránt Noé és családja!
21 Noé a mindennapi életével bizonyította, hogy teljes bizodalommal viseltetett Jehova figyelmeztetése iránt. Fizikailag nem különült el, de politikailag és társadalmilag elhatárolta magát a rendszertől. Ugyanakkor keményen dolgozott a bárka építésének Istentől kapott feladatán és másoknak is prédikálta a figyelmeztetést a fenyegető pusztulásról. És egész idő alatt kimutatta, hogy teljes a bizalma és bizakodása az ő Istenének, Jehovának abban a képességében, hogy meg tudja védelmezni és szabadítani őt a minden addiginál nagyobb nyomorúságban. — 1Móz 6:9; Zsid 11:7; 2Pét 2:5.
22. Milyen fontos dolgot tanulhatunk azoktól, akik elhagyták a gonosz Szodomát pusztulása előtt?
22 A másik példa Lót. Miután idejében figyelmeztetést kapott Szodoma elhagyására, az angyali erők sürgetésére családja négy tagja elhagyta a várost, de csak három élte túl közülük az eseményeket, hogy beszámolhasson róla. Miért csak három a négy helyett? Jézus így válaszolt: „Emlékezzetek Lót feleségére!” Az angyali utasítás ellenére, a Szodomából való kimenekülés közben visszatekintett, nyilvánvalóan valamilyen önző okból. — 1Móz 19:1-26; Luk 17:32; 2Pét 2:7, 8.
23. Mire volt szükségük az izraelitáknak és társaiknak a Vörös-tengernél, ami megmentésüket eredményezte?
23 Ezekben az esetekben csupán néhány személy maradt életben. Jehova azonban éppoly könnyen meg tud szabadítani nagy néptömeget is a biztonság helyére. Ez nyilvánult meg Izrael nemzetének esetében, akik társaikkal együtt megmenekültek a Vörös-tengernél. „Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön” — ahogyan Pál apostol mondja. Hitüket és bizodalmukat engedelmességükkel mutatták meg, amint olvassuk: „Így Izrael fiai mindnyájan pontosan úgy cselekedtek, ahogyan Jehova megparancsolta Mózesnek és Áronnak. Éppen úgy cselekedtek.” — Zsid 11:29; 2Móz 12:37, 38, 50, UV.
NÉHÁNYAN MEGMENEKÜLTEK A JERUZSÁLEMRE SZAKADT „NYOMORÚSÁGBÓL”
24-26. a) Mi követeltetett meg a Jeruzsálemben élő keresztényektől az i. sz. első század hatvanas éveiben? b) Sorold el az események bekövetkezési rendjét, kimutatva, hogy nem csalatkoztak azok, akik bíztak az isteni figyelmeztetésben!
24 Az első évszázad hatvanas éveiben élő hűséges keresztényeknek éppen olyan bizodalmuk volt Jehovában és az ő prófétájában, a Nagyobb Mózesben, az Úr Jézus Krisztusban. Nekik is hitből kellett cselekedni és bizonyítani, hogy hiszik azt, amit előre megmondtak nekik Jeruzsálem eljövendő pusztulásáról. A figyelmeztetés akkor úgy szólt, hogy mikor látják „a pusztulást okozó undorító dolgot ott állani, ahol nem kellene”, akkor késedelem nélkül menjenek ki Jeruzsálemből és Júdea tartomány környékéről. — Márk 13:14, UV.
25 Idővel ez a „jel” teljesen nyilvánvalóvá vált az értelmesek előtt. Az „undorító” római sereg ott állt a szent város körül Cestius Gallus tábornok vezetése alatt, „ahol nem kellene”, és még magának a templom térségének falait is kezdte aláaknázni. — Máté 24:15, UV.
26 Így mihelyt a római erők ideiglenesen visszavonultak — hirtelen, váratlanul és minden nyilvánvaló hadászati ok nélkül —, a hívő keresztények siettek kimenekülni, mielőtt a rómaiak visszatérnének. A hitetlenek azonban, akik nem bizakodtak Jézus prófétai figyelmeztetésében, maradtak mindaddig, míg a felvonuló seregek Titusz tábornok vezetésével újból ostrom alá nem vették a várost, halált hozva a lakosok nagy többségének, rabszolgaságot a kevés túlélőnek.
27, 28. A mai hasonló helyzetben hogyan gyakorolnak a király, Krisztus Jézus követői teljes bizodalmat Jehovában?
27 Ma sem kevesebb hitet kell felmutatni az első századbeli keresztények hiténél azoknak, akik feltétlen bizalommal rendelkeznek Isten írott Igéje iránt. Látták, miként üdvözölték a Kereszténység egyházai a Népszövetséget mint „Isten királyságának politikai kifejeződését a földön”, és most látják az Egyesült Nemzetek Szervezetének bálványozását az emberiség ,utolsó reményeként a békére’. Látják az ENSZ radikális elemeit összecsoportosulni, készen arra, hogy betörjenek a Kereszténység műdödési területére és vélt jogai birodalmába, az ő „szent helyére”. Az Egyesült Nemzetek dacolnak a Béke Fejedelmével, a föld jogos uralkodójával, az Úr Jézus Krisztussal és latolgatják a Kéreszténység által „szent”-nek tartott helyre való állást is. (Jel 11:15; 12:10) Bizony, valóban az Egyesült Nemzetek az a mai „pusztulást okozó undorító dolog”, amely elpusztítja a Kereszténységet az eljövendő „nagy nyomorúságban”. — Máté 24:15, 21, UV.
28 Akik bizakodnak Jehova szavában, e folyamatos, nyilvánvaló „jel” láttán kimenekültek a Nagy Babilonból, amelynek fő része a Kereszténység. — Jel 18:4, 5.
29. A fenyegető pusztulásból való megszabadítás gondolatával elméjükben, milyen lépést tettek több mint kétmillióan?
29 Ha te is egyike vagy annak a több mint kétmillió személynek, akik már kimenekültek Nagy Babilonból a pusztulása előtt, s ha Jehova egyik szeplőtelen imádója lettél, hasonló helyzetbe kerültél, mint Noé családja, mikor bement a bárkába, mint Lót és két leánya, akik elmenekültek Szodomából, vagy mint az izraeliták, mikor elhagyták Egyiptomot Mózes vezetése alatt. Igen, olyan vagy, mint az első századi keresztények, akik kimenekültek Jeruzsálemből, mielőtt elpusztult a város.
30. Milyen kérdéseket helyes feltenni önmagunknak?
30 De ha ilyen kedvező helyzetben vagy most, hogyan nézel szembe a jövővel? Megmaradsz-e a bárkához hasonló szellemi paradicsomon belül, amelybe beléptél? Miután elhagytad a hamis vallás világbirodalmát, lelkes előérzettel és teljes bizodalommal tekintesz-e előre a Nagy Babilon pusztulására, ami a közeledő „nagy nyomorúság” idején fog bekövetkezni? Amint ezeken a kérdéseken tűnődöl, kérünk, vizsgáld meg a következő cikket.
[Kiemelt rész a 22. oldalon]
AZ ELJÖVENDŐ ESEMÉNYEK BIBLIAI SORRENDJE
1. A hamis vallások világbirodalmának, a „Nagy Babilonnak” pusztulása. — Jel 18:4-8.
2. ,Az összes emberi királyságok szétzúzása.’ — Dán 2:44, UV.
3. Sátánnak és démonainak megkötözése és mélységbe vetése. — Jel 20:1, 2.
4. Isten új rendjének bevezetése, igazi boldogsággal az emberiség számára. — Jel 21:4, 5.
[Kép a 20. oldalon]
Jósokhoz kell fordulnod, hogy megtudd a jövőt, . . .
vagy pedig a Bibliát, Isten Igéjét kell tanulmányoznod?
[Kép a 24. oldalon]
A keresztények sietve vonultak ki Jeruzsálemből, bizakodva Jézus figyelmeztetésében