Az önfegyelem bölcsességről tanúskodik

KI NE látott volna már rendőrt, amint büntetési bélyeget ad egy gépkocsivezetőnek valamilyen közlekedési szabály megsértéséért, mint például gyorshajtásért? Ez azért fordulhat elő, mivel a vezető, még ha csak egy pillanatra is, megfeledkezik arról, hogy önfegyelmet gyakoroljon. Enged talán annak a kísértésnek vagy ösztönzésnek, hogy figyelmen kívül hagyja a közlekedési szabályokat, s ezért fegyelmezésben kell részesülnie.

Saját testünkben maguk az ok-okozati törvények is megfegyelmeznek minket, ha mi esetleg elmulasztanánk fegyelmezni önmagunkat. A Példabeszédek ihletett írója elmondja nekünk: „Kinek van fájdalma? Kinek nyugtalansága? . . . Kinek sebek ok nélkül? Azoknak, akik sokáig maradnak a bor mellett, akik kevert bort jönnek keresni.” Kétség nem férhet hozzá — a Példabeszédek könyvének legfőbb témái az önfegyelemből származó bölcsességről beszélnek. — Péld 23:29-35, UV.

Ami igaz egyénekkel kapcsolatban, az egész nemzetek embereire is alkalmazható. Egy jóhírű angol államférfi a tizennyolcadik században ezt mondta: „Az emberek pontosan olyan mértékben alkalmasak arra, hogy polgári szabadsággal rendelkezzenek, amennyire saját maguk képesek erkölcsi láncokon tartani tulajdon kívánságainkat.” Arra célzott, hogy „a társadalom nem létezhet, hacsak ellenőrzés alá nem vonják valahol az akaratot és a kívánságot, és minél kevesebb van ebből az ellenőrzésből belül, annál nagyobb hatást kell gyakorolni rá kívülről”. Más szóval, minél kevesebbet fegyelmezik saját magukat az emberek, annál több fegyelmezésre van szükségük a kormányzatok részéről a béke és biztonság legjobb érdekeinek figyelembe vételével. Megdöbbentő példák szólnak emellett, amikor is olyan helyen, ahol az emberek demokratikus kormányzatoknak örvendtek, az általános magatartás annyira törvénytelenné vált, hogy előkészítette az utat a diktatórikus államforma bevezetéséhez. Mennyivel bölcsebb volna az embereknek önmérséklést gyakorolniuk, mint hogy elveszítsék szabadságjogaikat, melyeknek örvendhettek!

Egy mai példa: 1974 tavaszán bizonyos kormányhivatalok azzal fenyegetőztek, hogy jegyrendszert és árszabályozást vezetnek be, ha az emberek és az ipar nem gyakorolnak önmérséklést. Kétség sem merülhet fel afelől, mennyire bölcs dolog az emberek részéről, ha önfegyelmet gyakorolnak ebben a tekintetben, hogy elkerüljék a kormány korlátozásait.

MIÉRT VAN MINDNYÁJUNKNAK SZÜKSÉGE ÖNFEGYELEMRE?

Mire is gondoljunk, amikor a fegyelmezésről hallunk? A „fegyelmezés” szó mint főnév gyakran helyettesíthető a „kiképzés, különösen az elme vagy jellem kiképzése; . . . büntetés; fenyítés” szavakkal. A szó igei alakjának jelentése pedig „kiképezni; a rend és engedelmesség állapotába hozni; ellenőrzés alá vonni”.

A Biblia újra meg újra megvilágítja előttünk, miért van időnként szükségünk fegyelmezésre. Mindez visszavezethető az első szüleink szándékos engedetlenségére. Ezért igaz az, hogy „az ember szívének hajlama rossz ifjúságától fogva”. (1Móz 8:21, UV) Továbbá ezért könyöröghetett Dávid király Jehovához így, amikor súlyos bűnök által legyőzetett: „Íme! Vétekkel születtem szülési fájdalmak közt, és bűnben fogant engem az anyám.” — Zsolt 51:7, UV.

Találóan tanácsolja tehát Isten Igéje a következőket: „Bolondság köttetett a fiú szívéhez; a fegyelmezés vesszeje messzire eltávolítja azt tőle.” „Ne tartsd vissza a fegyelmezést attól, aki még csak fiú. Ha vesszővel vered meg őt, nem fog meghalni. Te magad verd meg őt vesszővel, hogy megmenthesd tulajdon lelkét magából a seolból.” — Péld 22:15, UV; 23:13, 14, UV.

Öröklött tökéletlenségük, hiányos ismeretük és tapasztalatuk miatt kapják a keresztények azt a tanácsot, hogy fogadják készségesen a fegyelmezést, amit mennyei Atyjuk ad nekik: „,Ne kicsinyeljétek le a Jehovától jövő fegyelmezést, sem ne lankadjatok el, amikor Ő kiigazít titeket; mert akit Jehova szeret, azt megfegyelmezi; sőt megostorozza mindazt, akit fiává fogad.’ . . . Voltak atyáink, akik . . . tetszésük szerint fegyelmeztek minket, Ő [Jehova] azonban a saját javunkra teszi ezt, hogy az ő szentségében részesülhessünk. Igaz, jelenleg semmilyen fegyelmezés sem látszik örvendetesnek, hanem elszomorítónak; azután viszont azoknak, akik általa gyakoroltatnak, békességes gyümölcsöt terem, nevezetesen igazságosságot.” — Zsid 12:5-11, UV.

MIÉRT TANÚSKODIK BÖLCSESSÉGRŐL AZ ÖNFEGYELEM?

Az önfegyelem a bölcsesség útja, mert képessé teszi az egyént arra, hogy tiszta lelkiismerettel rendelkezzék. Aki fegyelmezi önmagát azáltal, hogy lelkiismeretes és tüzetes munkát végez függetlenül attól, hogy figyel-e a főnöke vagy sem — igen, még ha rajta és Istenen kívül senki sem képes meglátni a különbséget —, a jó lelkiismeretből származó elégedettség érzését élvezheti. — Kol 3:23.

Ugyanez vonatkozik a másokkal való kapcsolatunkra. Aki ellenáll a kísértésnek, hogy csak kis hazugságokat mondjon, jobb lelkiismerettel rendelkezik majd annál, aki nem csinál gondot abból, hogy hamisságot szóljon, csakhogy könnyen kivágja magát. — Ef 4:25.

Minden bizonnyal ez a helyzet a nemi erkölcs kérdésében is. Önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne engedjük elménket tisztátalan dolgokra összpontosulni; hogy megvessük a pornográf irodalmat; hogy ellenálljunk a flört kísértésének, vagy hogy ne játsszunk a nemi erkölcstelenséggel. Ez bizonyosan bölcs eljárás, mert így mi is elmondhatjuk azt, amit Pál mondhatott: „Tökéletesen tiszta lelkiismerettel viselkedtem Isten előtt mind e mai napig.” — Csel 23:1, UV.

Jézus az önfegyelem útját ajánlotta nekünk, amikor ezt mondta: „Ha a kezed valaha is elesésedet idézi elő, vágd le; jobb neked csonkán bemenni az életre, mint két kézzel elmenni a gyehennába.” „Ha a lábad elesésedet idézi elő”, vagy „ha a szemed elesésedet idézi elő”, hasonlóképpen cselekedj testednek ezekkel a tagjaival is. — Márk 9:43-48, UV.

Mindegyikünk maga tudja, mik egyénileg a gyengeségei. Mások talán nem értékelik, hogy határozottak vagyunk bizonyos kérdésekben, de mindnyájan egyénileg tudjuk, hol kell önfegyelmet gyakorolnunk ahhoz, hogy megmaradjunk Isten tetszésében. Pál apostol szép példát állított elénk, mivel ‚ő megzabolázta testét és rabszolgaként vezette, hogy miután másoknak prédikált, helytelenítés alá ne kerüljön’. — 1Kor 9:27, UV.