Előnyök származtak az „Örömteli munkások” kongresszus-sorozatból
SOKFÉLE előnnyel bővelkedett az elmúlt nyár folyamán Jehova tanúinak az „Örömteli Munkások” címmel megtartott körzetkongresszus sorozata. Milyen előnyök voltak ezek? Hogyan meríthetsz áldásokat azokból, melyeket ezen a kongresszussorozaton tanultál meg?
Annak érdekében, hogy annyian vegyenek részt, amennyien csak tudnak, 108 kongresszust rendeztek csak az Egyesült Államok területén: ez az egy évre eddig mért legmagasabb arány. A látogatók együttes csúcslétszáma 958 008. Ugyanabban az időben számos kongresszust rendeztek Kanadában, Európában és Ázsiában, és ezzel a résztvevők létszáma 1 847 653-ra emelkedett. Azonkívül több százezren gyűlnek össze még más országokban a földön, hogy meghallgassák ugyanezt a programot.
Már a kezdetétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a program főtémája az öröm köré összpontosul. Isten azt akarja, hogy népe örömteli nép legyen. (Róma 15:13) A kongresszus kulcshangnemét képviselő előadás megmagyarázta a kongresszus témáját — „Örömteli Munkások” — és rávilágított arra, hogyan lehet valakinek több öröme az életben azáltal, hogy a legérdemesebb munkát végzi a világon, Jehova munkáját.
A főelőadás címe ez volt: „Milyen előnyt meríthetsz Isten királyságából?” Az előadás vázolta azokat az áldásokat, melyek abból származnak, ha az ember Isten királyságát teszi első helyre az életében, amint arra Jézus is buzdított. (Máté 6:33) Azonkívül, „ez a csodálatos egység, ami csak Jehova tanúi között figyelhető meg világszerte”, mondta az előadó, „egyike azoknak a hasznos előnyöknek, melyeket élveznek, mivel elsőbbséget adnak Isten királyságának és követik a szeretetre vonatkozó törvényét”. A hallgatóság tagjai ilyen buzdítást kaptak: „Foglaljatok most szilárdan és lojálisan állást Isten királysága oldalán Jézus Krisztus által s örvendjetek az abból származó előnyöknek az egész örökkévalóságon át!”
ÖRÖMTELI ÉS SZORGALMAS MUNKÁSOK
Hogy az Isten Igéje, a Biblia szerinti életből származó előnyök nagyon is gyakorlati értékűek, bizonyítást nyert ezeken a kongresszusokon a több ezer önkéntes munkájának a minőségéből. Buzgalmat, szorgalmat és alaposságot nyilvánítottak ki. A Salt Lake City [Utah állam] kongresszuson például nem volt étkezőhelyiség a kongresszus színhelyén. Így a közelben levő Fort Douglas Mess Hall-t vették igénybe díjmentesen. A kongresszus után, amikor az egyik tanú visszavitte a kulcsot az ottani megbízott katonai tisztviselőnek, a tiszt visszament vele, hogy megnézze a termet, majd megjegyezte: „Fényképet kellene mutatnom mindazoknak, akik ezt a termet használják. Tisztábban hagyjátok itt, mint amikor megkaptátok. Ti minden héten használhatjátok, ha akarjátok. Tudom, hogy tisztán fogjátok visszaadni.”
Providence-ben, Rhode Island államban, közvetlenül az ott sorrakerülő második kongresszus előtt, egy ,rock ’n’ roll’ zenekar hangversenyt adott a kongresszus területén, melyen körülbelül 8000 személy vett részt. Éppen másnap kezdődött a kongresszus. Miután a koncert véget ért és a tömeg eltűnt, körülbelül 400 önkéntes tanú eljött, hogy mindent rendbe tegyen. Ezek az örömteli munkások alaposan felsöpörték az egész stadiont, mintha egy sűrű fogazatú fésűvel mentek volna át rajta, közülük legtöbben pedig hajnalig dolgoztak. A stadion egyik felelős állásban levő tisztviselője ezt mondta: „Egyszerűen hihetetlen volt. Nem hiszem, hogy a vallásukhoz tartozhatnék, mivel maguk mindnyájan olyan keményen dolgoznak.” A kongresszus megnyitásának ezek a nehéz előkészületi munkálatai azonban sok örömet hoztak ezeknek a munkásoknak.
Fiatalok és idősebbek egyaránt kivették a részüket a kongresszusi berendezések kitakarításából. A San Francisco-i Cow Palace [Tehén Palota]-ben az egyik felügyelő gondnok ezt mondta: „Nagy benyomást tett ránk, hogy egész családok készek együtt takarítani. Még a kisgyermekek is segítenek. Láttunk egy kislányt, aki éppen hogy csak járni tudott, porlapáttal a kezében, amint szüleit utánozva, takarított és mindig mellettük maradt.”
A Hallandale-i [Florida állam] kongresszus után a Gulfstream Park Race Track [Versenypálya] egyik alkalmazottja ezt mondta: „Azok az ‚Örömteli Munkások’ valóban óriási munkát végeztek — sohase változtassák meg azt a jeligét ‚Örömteli Munkások’; nagyon jól illik magukra. Mindig mosolyognak, mégha izzadnak is. És a gyerekek — azok egyszerűen csodálatosak voltak.”
ELŐNYÖK A CSALÁD ÉS A KERESZTÉNY GYÜLEKEZET SZÁMÁRA
A kongresszus első napjának főtémája: „Dolgozzunk azon, ami jót eredményez otthonunkban!” Ennek keretén belül számos előadás a családi élettel foglalkozott: hogyan lehet tökéletesíteni azt és hogyan lehet megoldani az otthonban felmerülő nehézségeket. Az olyan előadások, mint a „Már csecsemőkoruktól kezdve neveljük a gyermekeket”, „A fegyelmezés a családban örömhöz vezet”, és az „Együttműködés a sikeres házasságért” sok értékelő megjegyzést váltott ki a hallgatóságból Isten Igéje segítő tanácsáért. A családban történő fegyelmezéssel kapcsolatban mindenki megláthatta, hogy ez nem egyszerűen a hatalom vagy tekintély gyakorlása, amikor a szülőnek ilyen érzése támad, hanem inkább egy hosszantartó nevelési folyamatnak kell tekinteni, melynek során a szülők jó példájukkal támasztják alá a tanítást.
Hogy az ifjú tanúk valóban tanultak ezekből és a többi előadásból, kitűnt a Springfield [Massachusetts állam] Morning Union című napilap megjegyzéséből. Az ottani kongresszusról szólva a lap megjegyezte: „Kifogástalanul öltözött tizenévesek jegyzeteltek, miközben követték az idézeteket a Bibliájukban.”
A második napon a keresztény gyülekezet került a figyelem középpontjába. Az arra a napra szánt téma: „Buzdítsunk szeretetre és jó munkára.” A felsorolt előnyök közül figyeljük meg a következőket: Jehova tanúi minden gyülekezetében lesz egy titkár, aki vezeti a nyilvántartást és ellátja az ún. „papír”-munkákat. Azok a vének, akik figyelemreméltó képességet nyilvánítanak ki a Teokratikus Iskola és az Őrtorony-tanulmányozás vezetésében, továbbra is ezekben a tisztségekben szolgálnak. A vének központi testülete gondoskodott egy átdolgozott Királyság Szolgálati Iskola programról, melynek keretében minden vén tizenöt óra különleges kiképzésben részesül. Továbbá módosítás történt a bírói bizottsági ügyek intézésére kinevezett vének kijelölési módszerében is. Ahelyett, hogy továbbra is évente körforgással változnának a bírói bizottság tagjai, a helyi vének testülete tapasztalt és különösen jó képességekkel rendelkező véneket jelöl ki a különleges ügyek intézésére.
A „Minden dologban becsületesen járjunk el” című elődás rámutatott arra, milyen előnnyel jár az, ha mindenben becsületesen járunk el. Ezzel jó bizonyságot teszünk Jehova Istenről és kiváló tulajdonságairól.
A becsületességre külön példa is akadt. Például a St. Petersburg-i [Florida állam] kongresszusok egyikén találtak egy pénztárcát, melyben 70 dollár volt és beszolgáltatták a ,Talált tárgyak’ osztályára. Senki nem jelentkezett. Mivel a férfi jogosítványa is a pénztárcában volt, az egyik tanú elment a férfi lakására. Bár a férfi akkor éppen nem volt otthon, a felesége megállapította, hogy férje hagyta el, valószínűleg a kongresszust megelőző birkózó meccsen. Nagyon meglepődött, amikor a pénztárca visszakerült az összes pénzzel. Szombat reggel a férfi eljött a kongresszusra, hogy megköszönje ezt a tanúknak, hogy felajánljon 20 dollár jutalmat. A tanú nem fogadta el a jutalmat, ez azonban lehetőséget adott a tanúnak arra, hogy beszéljen a becsületességgel kapcsolatos irányadó mértékekről, melyet Isten Igéje tanít.
Egy másik kongresszuson San Franciscoban az egyik tanú talált egy pénztárcát, melyben 92 dollár volt, és bevitte a ,Talált tárgyak’ osztályára. Az ott szolgáló tanú felhívta a tulajdonost, aki nem volt tanú. Az illető elmondta, hogy egy héttel azelőtt hagyta el egy kocsibemutatón. Amikor eljött a kongresszusra, hogy átvegye a pénztárcáját, négyszer mondta: „Nahát, nem hittem volna, hogy valaha is újra látom a pénztárcámat.” Vajon mit eredményezett a becsületesség ebben az esetben? A férfi kifejezte szándékát, hogy részt vegyen abban a városban a következő hétre tervezett kongresszuson.
A kongresszus harmadik napja a következő témát hangsúlyozta: „Tevékenykedjünk a szántóföldön.” A kongresszus résztvevői kaptak néhány jó tanácsot arra, hogy hogyan használják a Bibliát az ajtóról-ajtóra végzett szolgálatukban, hogy elérjék az emberek szívét. A felvilágosítás segített nekik teljesíteni Jézus parancsát, miszerint tanítványai egy ilyen világméretű Királyság-prédikáló és tanítványképző munkát fognak végezni. — Máté 24:14; 28:19, 20.
DRÁMÁK — A KONGRESSZUS EGYIK KÜLÖNLEGESSÉGE
A kongresszus első három napján bibliai drámák kerültek előadásra. Az egyiknek a címe: „Isten nincs messze egyikünktől sem”; Ezékiás király köré összpontosult és érzékeltette a hallgatósággal az ima életfontosságú szerepét Jehova szolgáinak az életében. (2Kir 19:14-37, 20:1-11) Egy másik dráma címe: „Jehova nevét hirdetni kell az egész földön.” Ez a dráma Jehova szándékával foglalkozott, hogy tiszteletet szerez saját nevének azáltal, hogy elpusztítja az Istent-káromló egyiptomi fáraót Mózes napjaiban. A kongresszus résztvevői a betétekből megláthatták, hogy Isten újból cselekszik majd, miként az ősi Egyiptomban, s véget vet minden Istent gyalázó emberi uralomnak.
A harmadik dráma, „Vajon egész lélekkel szolgálod Istent?”, rámutatott, mennyire könnyű a kereszténynek olyan állapotba sodródni, mellyel úgymond sánta vagy beteg áldozatokat ajánlana fel Jehovának. Ez történt az ősi Izraelben Nehémiás kormányzó idejében, aki az i. e. ötödik században élt. A kongresszus résztvevői felismerték, hogy Malakiás próféta Isten akkori népéhez intézett figyelmeztetései minden bizonnyal még nagyobb hangsúlyt kapnak a mai időkre vonatkozóan. (Mal 1:6-14) Oly sokféle szórakozási lehetőség és látszólag jogos tevékenység létezik, mellyel az ember megbéníthatja az Istennek végzett szolgálatát. Ahhoz, hogy elnyerjük Jehova tetszését, az Istennek végzett szolgálatunknak egész lélekből végzett szolgálatnak kell lennie.
ÚJ KIADVÁNYOK FELVILLANYOZZÁK A KONGRESSZUS RÉSZTVEVŐIT
A kongresszus első napjának fénypontja volt egy füzetecske bemutatása és szétosztása, melynek címe: „Jehova tanúi és a vérkérdés.” Ugyanezzel a címmel megtartott előadásban a szónok kihangsúlyozta, hogy az ókori Izraelben a vér, a testben kifejtett működésétől függetlenül, kizárólag áldozati célokat szolgált. (3Móz 17:11) A Bibliának a vér megevése elleni tilalma — magyarázta a szónok — nem pusztán egészségügyi rendelkezés volt. Inkább arra a tényre épült, hogy Jehova parancsba adta, miszerint a vért szent dologként kell kezelni. Az új füzetecske segít majd a tanúknak megmagyarázni az orvosoknak és a kórházi személyzetnek a Biblia nézetét a vérről.
Amint ez a vérrel kapcsolatos fejtegetés mind inkább előrehaladt, a kongresszus résztvevői érdekesnek találták, hogy a kereszténység egyházainak a fele megtartotta a vér evése elleni bibliai tilalmat egészen az i. sz. tizenkettedik századig. A másik fele, a keleti egyház mind a mai napig megtartja. És tudtad-e azt, hogy Luther Márton elismerte a jeruzsálemi tanács döntésének érvényességét a vér tilalmával kapcsolatban?
Többször is kihangsúlyozták, hogy Jehova tanúi a vérátömlesztést elsősorban nem orvosi okok miatt utasítják el, hanem főleg azért, mert Isten Igéje megparancsolja a keresztényeknek, hogy ,tartózkodjanak a vértől’. — Csel 15:19, 20, 28, 29.
A kongresszus második napjának záró előadását követően hozták nyilvánosságra azt az érdekfeszítő hírt, hogy egy zsebméretű könyv jelent meg, ezzel a címmel: „Eljövendő világkormányzatunk — Isten királysága”. Egyebek közt ez a kiadvány részletesen tárgyalja Dániel könyvének néhány fejezetét, például a második fejezetet (Nebukadnezár álmában látott állóképről), a negyedik fejezetet (a hatalmas fával kapcsolatos látomás), továbbá a hetedik és tizenkettedik fejezetet.
Egy további felvillanyozó esemény következett a kongresszus harmadik napján, amikoris egy újabb zsebméretű könyvet bocsátottak a résztvevők rendelkezésére: „Valóban van célja az életnek”.
ÚJONNAN ALÁMERÍTETTEK MAGUK TANÚSKODNAK AZ ELŐNYÖK MELLETT
Minden egyes kongresszus második napjának a fénypontja az alámerítkezés volt. Micsoda öröm volt látni oly sok új személyt, akik válaszolnak Jehova jóságára és átadják magukat az ő szolgálatára! Az Egyesült Államokban megtartott 108 kongresszuson összesen 7691 személy jelentkezett alámerítkezésre.
Ezek az újonnan alámerítettek sok tapasztalatot mondtak el, amiből kitűnt, hogyan vált javukra a Biblia igazsága. Például a Lubbock-i [Texas állam] kongresszuson egy férfi, aki tizennégy éves kora óta szinte állandóan bajba keveredett, elmondta, hogy már az iskolában elkezdett mindenféle kábítószert használni. „Legtöbbször egész nap kábítószer hatása alatt voltam” — mondta. Hogy megszerezze az anyagiakat e költséges szokás folytatásához, lopott. Ekkor azonban ez a férfi megismerte a Biblia nézőpontját a kábítószer élvezésével kapcsolatban és felhagyott a szokással. „Ezért szeretem annyira az Isten Igéjét”, magyarázza, „mivel megszabadított engem mindezektől a rossz szokásoktól. Most nagyszerű jövőt látok magam előtt — olyat, amelynek célja van. Ahelyett, hogy ,feldobjam’ magam a kábítószerekkel, valami jobbal rendelkezem, melyért érdemes élni.”
Egy férfi, aki a Knoxville-i [Tenessee állam] kongresszuson merítkezett alá, elmagyarázta, hogyan kísérletezett korábban azzal, hogy bebizonyítsa: Jehova tanúinak nincs igazuk. „Meglepődtem”, mondja, „amikor rájöttem, hogy nekik volt igazuk, és én tévedtem. Jehova szellemének a segítségével sok akadályt sikerrel vettem. Szenvedélyes hazárd játékos voltam, nagyon sokat ittam és dohányoztam. Az egyik legnagyobb nehézséget a beszédem jelentette, ami rendkívül ocsmány volt.” Képes volt mindezeket a nehézségeket legyőzni, és ezt mondta : „Hálás vagyok Jehovának az áldásokért, melyekhez Igéjén keresztül hozzájutottam.”
A Hallendale-i [Florida állam] kongresszuson egy asszony a következő tapasztalatot mondta el: „A júdaizmusban születtem, és zsidó otthonban nőttem fel, mégsem vallásosan. Már egészen kiskoromban mindenütt és minden vallásban kerestem az igaz Istent. Végül úgy éreztem, hogy minden vallás képmutató. Elkeseredetten és csaknem reménytelenséget érezve férjhez mentem egy muzulmánhoz, és áttértem az iszlám vallásra. Idővel két gyermekem született. Hogyan is neveljem őket ebben a szörnyűséges világban, amikor magam sem találtam meg a válaszokat? Ellátogattam Perzsiába, azt remélve, hogy ott választ találok az élet bonyolult kérdéseire. De nem találtam meg. Miután hazatértem Perzsiából, könnyek közt imádkoztam: ‚Isten, ha te valóban létezel, és ha valóban van egy igaz vallás, KÉRLEK segíts, hogy megtaláljam azt.’
Így imádkoztam majdnem három hónapig. Aztán örvendetes dolog történt: egyik reggel egy tanú üdvözölt engem, amint ajtót nyitottam a kopogására. Elmondtam a tanúnak: ,Én már mindenről tudok, meg vagyok győződve róla, hogy nincs már olyasmi, amiről nekem beszélhetne a vallással kapcsolatban.’ A tanú így válaszolt: ,Azt hiszem, tudok olyasvalamiről, amiről ön még nem hallott.” Megjegyeztem: ,De hát mi lehet az, én már mindenről hallottam!’ Kedvesen válaszolt: ‚Tudom, hogy mindazok a vallások, melyekbe betekintett, nem mondtak magának semmit Isten királyságáról, illetve, hogy az hogyan hozza el a békét és állítja helyre a Paradicsomot ezen a földön.’
Igaza volt! Egyik vallás sem tájékoztatott engem erről korábban! Egy héten belül a bibliai igazság magvai gyökeret eresztettek szívemben, s így már valóban volt valami igazán konkrét és biztos dolog, amit taníthattam gyermekeimnek. Végre lezárul az igaz Isten, illetve a kérdéseimre adandó válaszok keresése. Röviddel azután, hogy elkezdtem tanulmányozni, anyám, apám, lánytestvérem, az ő barátja és az én férjem elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és lehetőségük nyílt ugyanannak a megelégedettségnek és elmebeli békének a megtalálására, amit én már megtaláltam, midőn Jehováról és az emberiségre vonatkozó csodálatos szándékáról tanultam.”
MÉG TÖBB BUZDÍTÁS
A kongresszus záró napján a „Lojális munkások öröklik az ígéreteket” címmel tartottak programot. A kongresszus résztvevői még több hasznot merítettek, amikor óva intették őket az anyagiasság és az önző életszemlélet ellen. A szónok határozottan emlékeztette a kongresszus résztvevőit arra, hogy a kényelmes „normális” életre való törekvés ezekben az időkben veszélyes lehet. Ezzel saját kívánságainkat helyezhetnénk Jehova akarata elé. Még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy jól végezzük szolgálatunkat, helyesen tesszük, ha alázatosan elfogadjuk azt a tényt, hogy mindig javíthatunk valamilyen módon.
A kongresszus utolsó szónoka beszélt az „Úttörő Szolgálati Iskolák” beiktatásáról, mely elrendezésen belül kiképzést nyernek az Isten Igéje teljesidejű prédikálói. Valóban előnyökkel bővelkedett az „Örömteli Munkások” címmel megtartott körzetkongresszus-sorozat! Buzdította a kongresszus résztvevőit arra, hogy még nagyobb erőfeszítést tegyenek Jehova szolgálatában, mely által kifejezhetik valódi értékelésüket aziránt, amit hallottak és láttak.
Örülnél-e annak, ha megtanulhatnád, hogyan válhat javadra a Biblia? Nem kell várnod Jehova tanúi legközelebbi kongresszusáig. Miért ne vennéd fel a tanúkkal a kapcsolatot a lakóhelyeden? Boldogan sietnek a segítségedre.
[Képek a 19. oldalon]
Boldog munkások jelentkeztek minden korosztályból, hogy a kongresszus simán bonyolódjék le
[Kép a 20. oldalon
A mama és papa értékes tanácsot kaptak kicsinyük felneveléséhez
[Kép a 21. oldalon]
Az egyik drámában Ezékiás imádkozik Istenhez, hogy szabadítsa meg Izraelt Asszíriától
[Kép a 22. oldalon]
A kongresszus résztvevői megcsodálják a „Jehova tanúi és a vérkérdés” című füzetet