Mi ad nekik bátorságot?

1909-et írtak. Négy nő gépkocsi kirándulást tett az Egyesült Államokon keresztül — az első olyan transzkontinentális utazáson, ahol nő ült a kormánykeréknél. Nevadán vitt át az útjuk, amikor olyasmi történt, ami érthetően megrettentette a gépkocsivezetőt. Hatvannyolc év múltán így mondja el:

„Hírtelen megpillantottunk egy tucat egyenesen velünk szembe lovagló indiánt... mind felajzott íjjal és nyílvesszővel. Szabályos harci kiáltásokat hallattak.

Veszélyben volt-e azoknak a nőknek az élete? Nyilvánvalóan úgy érezték. De akkor megnyugvás jött, a rémületből. „Hirtelen”, eleveníti fel Alice Huyler Ramsey, „egy baknyúl söpört át az úttesten, őrülten nekirugaszkodva a menekülésnek... Az indiánok nem lassítottak le, a legcsekélyebb figyelemre sem méltattak bennünket. Micsoda nap volt!”

Azoknak a hölgyeknek aligha volt idejük összeszedni bátorságukat. Félelmük pedig alaptalan volt. Valószínűleg mindnyájan éreztünk olykor alaptalanul félelmet. Más alkalmakkor viszont szembe kerülhettünk olyan helyzetekkel, amelyek igazi és tartós bátorságot igényeltek. Ez biztosan gyakori eset keresztényeknél. Ismételten szembe kell nézniük hitpróbákkal, melyek közül némelyik félelmet vagy rettegést vált ki a legtöbb emberből.

Hogyan voltak képesek az igaz keresztények eredményesen ellenállni a hit nagy próbáinak? Mi ad nekik bátorságot?

Istennel járva

A bátorságnak egyik vitathatatlan forrása az Istennel való járás, azaz ragaszkodás az igazságosság pályájához, amely összhangban van Jehova Isten kinyilatkoztatott igazságával. Ez azt jelenti, hogy az illető összehangolja az életét Isten akaratával és szándékával, tekintet nélkül arra, hogy mások mit csinálnak. Az emberiség történetének hajnalán, az istenfélő Énok „Istennel járt”. S ugyanígy a közismert Noé is (1Móz 5:24; 6:9).

Minden Biblia-olvasó ember előtt ismeretes, hogy Noé megbízást kapott Istentől egy hatalmas bárka építésére az emberi és állati élet megmentésére. Ez az istenfélő ember és családja évekig tartó időszak alatt befejezte ezt az építő munkát csúfolkodó emberek szeme láttára. A hűséges patriarcha és családja rendelkezett a szükséges bátorsággal ahhoz, hogy végrehajtsa azt az Istenadta feladatot (1Móz 6:13−22).

De valami egyéb is kifejlődött, ami bőven igényelt bátorságot. Noé bárkaépítő tevékenysége előtt, „az igaz Isten fiai kezdték észrevenni, hogy az emberek leányai szépek; feleséget vettek közülük, mégpedig azokat, akiket kiválasztottak” (1Móz 6:2). Az itt említett ’Isten fiai’ nyilvánvalóan nem emberi férfiak voltak, hiszen azok már jóval ezelőtt ’észrevették az emberek leányait’, feleséget vettek közülük és így természetesen közreműködtek az emberi faj fenntartásában. Azok az „igaz Isten fiai” engedetlen angyalok voltak, akik elhagyták a saját mennyei helyüket, hústestet öltöttek maguknak és most asszonyokkal éltek. A görög Szeptuaginta fordítás, amelyet az alexandriai kéziratban találtak az 1Mózes 6:4–ben „Isten angyalait” írt az „Isten fiai” kifejezés helyett. Ez megegyezik Péter apostolnak az azokról „a vétkező angyalokról” mondott szavaival, valamint Júdás megállapításával, hogy „angyalok, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták saját, megfelelő helyüket.” (2Pét 2:4; Júd 6).

Noé bátorságigényét növelte az is, hogy az engedetlen angyalok és asszonyaik egyesüléséből a nefilimek faja jött létre. A héberben erről a szóról azt tartják, hogy „ledöntőt”, „letaglózót” jelent, vagyis olyat, aki „mások elesését okozza”. Másképpen „hatalmasoknak” nevezik ezeket a hibrid zsarnokokat, vagy erőszakoskodókat, akik hozzájárultak az özönvíz előtti világban uralkodó erőszakossághoz. (1Móz 6:4).

Ilyen körülmények között Noé nem csak, mint a bárka építője vált ki a többi közül, hanem mint „az igazságosság prédikálója” is (2Pét 2:5). Igen, volt bátorsága felszólalni és elmondani kortársainak, hogy Isten elhatározta a gonosz világ pusztulását egy világméretű özönvíz által. Noénak az igazságosság prédikálása nyilvánvalóan magába foglalta a megtérésre való felszólítást és az eljövendő pusztulásra való figyelmeztetést is, mert Jézus Krisztus megemlítette azokat a napokat is és azt mondta, hogy az emberek „nem figyeltek rá, míg el nem jött az özönvíz és el nem ragadta őket” (Máté 24:37–39).

De gondoljuk át röviden a Noé és családja körülményeit azokban az özönvíz előtti napokban. Kétségtelenül ki voltak téve az emberek, asszonyok, sőt még a gyerekek csúfolódásainak is. Ennek a nehézségnek fokozására megjelentek a nefilimek is, nyilvánvalóan az erőszakosságukról hírhedt óriások. És mit mondjunk a testet öltött angyalokról? Nem kellett-e bátorság ahhoz, hogy velük szembenézzenek?

A bátorság forrása

Kétség nélkül az „Istennel-járás” volt Noé bátorságának a gyökere. Az egyetlen mód arra, hogy Noé és családja bátran viselkedjék azok között a körülmények között, tényleg csak az igaz Istenbe vetett egyértelmű bizalom lehetett. Bízniuk kellett abban, hogy Jehova képes ígérete szerint véget vetni annak az istentelen világnak (1Móz 6:3). A patriarcha és családja bizalmához hozzájárult az is, hogy a bárka nem cél nélkül épült. Használatára nyilvánvalóan sor kerül majd. Ezenfelül fokozta bátorságukat az a közeli személyes kapcsolat, amelyet Jehovával ápoltak, különösen ima által. És még abban is bizodalma lehetett Noénak és családjának, hogy semmi sem történhet velük, ami kívül esne az isteni gondviselésen.

Isten rendelt idejében bekövetkezett az özönvíz és minden csúfolódót és ellenállót eltávolított. Az istentelen emberek elpusztultak az özönvíz áradatában, úgyszintén a nefilimek. Az engedetlen angyalok kénytelenek voltak feloszlatni hústestüket életük megmentése végett. Azután viszont már korlátozás alá kerültek, az isteni kegyvesztettség állapotába süllyedtek, ahol a jövőben addig tartózkodhatnak, míg Isten elmarasztaló ítéletét végrehajtják rajtuk. (2Pét 2:4). Csakis a bátor Noé és családja maradt meg a földön, mivel abban az időben ők nyerték el Isten kegyét.

Isteni bátorság ma

Mint egykor Noé, ma Jehova tanúi is az ’igazság prédikálói’. Birtokukban van a figyelmeztetés üzenete és a megtérésre valamint Jehova Istennel való kiengesztelődésre szóló felhívás. Míg Noé és családja engedetlen angyalokkal találták szembe magukat, a mai istenfélő személyek inkább láthatatlan ellenséggel. Ezek az igaz keresztények azonban fel vannak szerelve szellemi védőfegyverekkel Istentől, hogy elvégezhessék a prédikálás Isten-adta munkáját (Ef 6:10–18; Máté 24:14).

Sok ember gúnyolja és akadályozza Isten mai szolgáit s néha kegyetlen üldözésekhez folyamodva próbálják elhallgattatni Jehova dicsőítőinek ajkát. Jehova tanúi azonban tántoríthatatlanok. Mint Noé, „Istennel járnak” és bíznak abban, hogy Jehova nemsokára megteszi, amit ígért, véget vet az istentelen világnak s ugyanakkor megőrzi azokat, akik szeretik az igazságosságot (2Pét 3:5–13). Az igaz keresztények bátorságát növeli az is, hogy közeli személyes kapcsolatban vannak Jehovával, ima által. Ezenfelül megértették, hogy semmi sem történik velük, amit Isten nem enged meg. (Hasonlítsd össze a Róma 8:28-cal!)

Vigasztaló tudni azt, hogy „Jehova nem hagyja el az ő népét” (Zsolt 94:14). Jelentéktelen emberek nem gátolhatják meg Isten elhatározását és nem irthatják ki, azokat, akik Őt szeretik. Jehovába vetett teljes bizalom, ígéreteiben való bizakodás és a legfelségesebbhez fűződő meghitt személyes kapcsolat azok az alaptényezők, amelyek az istenfélő személyeknek bátorságot adnak. Ez a bátorság pedig fenntartja őket a nagy nehézségek és kegyetlen üldözések idején.