Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • w82 1/1 16–20. o.
  • „Fogadjátok be egymást!”

A kijelölt részhez nincs videó.

Sajnos a videót nem sikerült betölteni.

  • „Fogadjátok be egymást!”
  • Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1982
  • Alcímek
  • Hasonló tartalom
  • A KRISZTUSÉHOZ HASONLÓ SZÍVÉLYES FOGADTATÁS
  • AZ ÁCSBÓL „ISTEN SZOLGÁJA”
  • ’Fogadjátok be egymást!’
    Énekeljetek dicséreteket Jehovának
  • „Vigadjatok ti nemzetek az ő népével!”
    Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1982
  • Fogadjuk szívesen egymást!
    Énekeljünk örömmel Jehovának!
  • Fogadjátok szívesen egymást
    Énekeljünk Jehovának
Továbbiak
Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1982
w82 1/1 16–20. o.

„Fogadjátok be egymást!”

„Fogadjátok be egymást, miként Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róma 15:7, Károli).

1. a) Hány nemzetet fogadott kebelébe az Egyesült Nemzetek Szervezete? b) Milyen várt eredmény maradt mégis el és emiatt mitől kell félni állandóan?

Az Egyesült Nemzetek Szervezete eddig 154 nemzetet fogadott már a kebelébe. A tagállamok nem követik ugyanazt az ideológiát. Sőt vannak közöttük olyanok, amelyek kifejezetten ellenséges érzelmeket táplálnak mások iránt. Az Egyesült Nemzetek tagjai ennek ellenére megpróbálnak úgy élni egymás mellett, mint „barátságos ellenségek”. Talán megértették azt, amit egy amerikai költő-újságíró mondott: „Ha összetartunk — megmaradunk, ha széthúzunk — elveszünk!” Az Egyesült Nemzetek azt állítja magáról, hogy a világbéke és biztonság megőrzésére alakult szervezet. Ámde a második világháború befejezése, vagyis 945 óta nem volt képes létrehozni azt, amit egy amerikai politikus, Wendell Wilkie így fejezett ki: „Egy világ — egy kormányzat.” És egyre inkább fenyeget a nukleáris fegyverekkel vívott harmadik világháború veszélye!

2. Még egyazon nemzeten belül is miért kell harcolnia sokszor az állampolgárnak, hogy befogadják a honfitársai?

2 Még egy ENSZ-hez tartozó tagállam állampolgárai sem fogadják be szívesen a más társadalmi osztályhoz tartozó honfitársaikat. Előítéletek befolyásolják őket. A gazdag nem szívesen fogadja a szegényt. Egy adott vallás hívei nem fogadják szívesen a más valláshoz tartozókat. Az egyik politikai párt tagjai nem fogadják szívesen a másik — az ellenlábas párt tagjait. A magasabb műveltségű egyének figyelemre sem méltatják a kevésbé művelteket. Még az ember bőrének a színe is okot ad arra, hogy más bőrszínhez tartozó egyének ellenségesen lépjenek fel ellene. A faji hovatartozás is megkülönbözteti egymástól az embereket. Nem fogadják el általánosan, egyforma eséllyel az embereket azon a címen, hogy a nagy emberi család tagjai. Ezért a személyes ellenszenv és ellenséges érzület határozza meg, hogy befogadnak-e valakit vagy sem.

3. a) Mennyiben nem kivétel a fent elmondottak alól a kereszténység sem? b) Vajon jobbnak bizonyult-e az ENSZ a Népszövetségnél mint Isten Krisztus alatti királyságának megnyilvánulása?

3 A kereszténység sem kivétel ez alól, bár azt feltételezik, hogy a keresztény nemzetek közösséget alkotnak. Mivel csak névleg keresztények, ismételten megszegik azt, amit az Ésaiás 2:4 megjövendöl: „Kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak.” A kereszténység, de akik csak névleg keresztények, a saját nemzeti érdekeikért vívnak hazafias harcot a saját halálukig, vagy az ellenfeleik haláláig. Nincs igazán okuk arra, hogy az Egyesült Nemzetek kebelén belül örvendezzenek, jóllehet már 1918 decemberében Krisztus Egyházainak Szövetségi Tanácsa Amerikában kijelentette, hogy az akkor javasolt Népszövetség „Isten földi királyságának politikai megnyilvánulása”. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nem bizonyította be azt, hogy ez a szervezet Isten Krisztus alatti királyságának megnyilvánulása.

4. Mit mondott Pál — Ésaiás próféciáiból idézve — a „régen megírtak”-ról?

4 Jézus Krisztus igaz követői ellenben beteljesítették az előbb idézett szavakat, amelyek arról szólnak, hogy a nemzetek nem emelnek kardot egymás ellen és nem tanulnak többé hadakozást. Isten békeszerető Fia több alkalommal idézett Ésaiás réges-régen megírt jövendöléséből. Ezt azért tette, hogy a követői tanuljanak belőle. Egyik ilyen első századi követője, Pál apostol, amikor Krisztus Rómában élő tanítványainak írt, erre emlékeztetett: „Mert mindazt, amit régen megírtak, a mi okulásunkra írták meg, hogy kitartásunkkal és az Írásokból merített vigasztalás által reménységünk lehessen” (Róma 15:4).

5. Ki mutatott tökéletes példát a kitartásból Pál és hívőtársai részére?

5 A Szent Iratokban előre megírt dolgok beteljesítéseként Jézus Krisztus elviselte a szidalmakat és az üldözést és elszenvedte a gyalázatos halált a kínoszlopon, mintha politikai bűnöző lett volna. Mindvégig kitartott és ezzel tökéletes példát mutatott tanítványainak, ami erőt adott nekik, hogy ők is hűséggel kitartsanak mindvégig.

6. a) Mi bizonyítja, hogy Jézus a kínoszlopon is megőrizte reménységét és miből merített erőt a kitartáshoz? b) Jézushoz hasonlóan mit mondhatunk joggal az ő követőiről is a reménység és a kitartás terén?

6 Egész földi pályafutása végéig tanúsított állhatatos kitartása során Jézus az Istentől kapott reménységét tartotta szem előtt. Joggal mondhatta hát a mellette megfeszített együttérző gonosztevőnek: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban” (Luk 23:43). A kínoszlopon átélt nehéz órák alatt Jézus nagy segítséget és vigaszt merített abból, hogy felidézte magában azt, „amit régen megírtak”, s ami őrá vonatkozott, s ez igen nagy erőt kölcsönzött neki. Ugyanígy vannak önátadott követői, akik elszenvedik a Jehova Istenre és Jézus Krisztusra szórt gyalázatot, szidalmakat, de hűen ragaszkodnak az Írásokból merített jövőbeni reménységükhöz. Őket is nagymértékben megvigasztalják a „régen” megírt Írások. A legmegbízhatóbb Írásokra alapított reménységük ’nem vezet csalódáshoz’ (Róma 5:5).

7. Kinek a gondolkodásmódját kövesse az egész gyülekezet és hogyan kapcsolódik ez náluk Isten dicsőítéséhez?

7 Nekünk az a feladatunk, hogy olyan gondolkodásmódot sajátítsunk el, mint amilyen Jézusé volt, amikor szenvednie kellett egy ellenséges világ közepette. Ezzel összhangban van Pál imája: „A kitartást és vigaszt nyújtó Isten bárcsak megadná nektek, hogy ugyanolyan gondolkodásmódotok legyen, amilyen a Krisztusé volt, hogy egyetértésben, egy szájjal dicsőíthessétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját” (Róma 15:5, 6). Ha példaképünk, Jézus Krisztus nyomán sikerül ilyen gondolkodásmódot kifejlesztenünk, akkor mint az ő tanítványainak gyülekezete, mindig egységben maradunk ővele. Egy csoport egységes gondolkodásmódja egységes kifejezésekben nyilvánul meg. Ez olyan, mintha „egy szájjal”, nagyobb erővel és nagyobb hatásfokkal beszélne az egész gyülekezet. Ez nagyon is helyénvaló. Mert sohasem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire szükséges az, hogy egységesen dicsőítsük Istent, az Atyát és a mi Urunk Jézus Krisztust. Egyesüljön hát tökéletes összhangba mindannyiunk hangja, tekintettel annak Személyére, akit magasztalnunk kell! Máskülönben a hallgatót megzavarná a hallott üzenet, amit hirdetni kell.

A KRISZTUSÉHOZ HASONLÓ SZÍVÉLYES FOGADTATÁS

8. Vajon mi befolyásolta a római gyülekezetet, amelyhez Pál a levelét írta?

8 A dolgok mostani rendszerének számos szervezetében és társulatában sokan nem hajlanak arra, hogy szívélyesen befogadják az új jövevényeket, mert tele vannak nemzeti vagy faji előítéletekkel. Jelentős szerepe van ebben a műveltség színvonalának, de szerepe van a vallási különbségeknek is. Az i. sz. első századbeli Rómában talán természeti okok is közrejátszottak abban, hogy ilyen szakadásokat előidéző tényezők érvényesültek.

9. Kikből állt akkor a római gyülekezet és mi idézhetett elő náluk különbségeket az egyéni, baráti vonzalmak, kivételezések terén?

9 Pál apostol még nem érkezett meg Rómába, a soknemzetiségű császári fővárosba; de abban a reményben, hogy rövidesen eljut oda, megírta ihletett levelét az ottani gyülekezetnek. Miután felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus Krisztus, a tökéletes példakép mennyire megközelíthető, Pál így folytatta: „Fogadjátok be egymást, miként Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róma 15:7, Károli). Mert egyrészt ,mindazok, akik Rómában voltak, az Isten szerettei, akiket elhívott, hogy megszentelje őket’, ezek között voltak természetes, körülmetélt zsidók és körülmetéletlen pogányok, vagyis nem zsidók, szabadok és rabszolgák egyaránt (Róma 1:7; 3:1–6, Fil 4:22). A római keresztények között tehát különböző vallási előéletű és társadalmi állású egyének voltak, s ez azt jelentette, hogy különböző nézeteket vallottak és különbözőképpen éreztek a lelkiismeretük szerint. Ezért előfordulhatott, hogy valakinek a társaságát jobban kedvelték, mint másokét.

10. Hogyan mutatott Jézus példát abban, hogy szívélyesen fogadjuk be egymást és milyen gondolat vezérelte ebben?

10 Pál arra buzdította hát őket, hogy mindezeket a szempontokat félretéve, „fogadják be egymást” meleg szeretettel és őszinte szívélyességgel, a keresztény társaik és hívőtársaik iránti őszinte érdeklődéssel. Ebben a tekintetben tökéletes követendő példakép állt előttük, mert Pál azt mondta nekik, hogy úgy tegyenek, „ahogyan Krisztus is befogadott minket”. Jézus, amikor a földön volt, vajon nem ezt mondta: „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól”? (Ján 6:37, Ökumenikus fordítás). Igen! Mint tökéletes ember, joggal távol tarthatott volna magától minket, tökéletlenségünk és bűnös állapotunk miatt. De nem ezt tette. S vajon miért nem? Pál így magyarázza meg az okát: „Az Isten dicsőségére.” Amikor ugyanis minden hívőt magához fogadott, Krisztus dicsőséget szerzett Istennek, mert ezzel Isten nagylelkűségét magasztalta, valamint azt a vágyát, hogy minden ember megmentésben részesüljön a Fia, Jézus Krisztus váltságáldozata árán. Pontosan úgy volt, ahogy Jézus mondta: „Isten oly nagyon szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (Ján 3:16).

11. Hogyan szolgál Isten dicsőségére az, ha szívélyesen befogadjuk az újakat és mire utasította a feltámasztott Jézus a tanítványait Galileában?

11 Ugyanúgy van az, hogy amikor mi, Jézus Krisztus utánzói szeretettel befogadjuk mindazokat, akik a gyülekezetbe szeretnének jönni s nem tekintjük sem a faji hovatartozásukat, sem a bőrük színét, sem korábbi vallásukat, sem társadalmi állásukat vagy világi műveltségük fokát, ez az Isten dicsőségére szolgál. S mindazok, akiket ily módon befogadunk, helyes nézetet nyernek majd Jehova Istenről. Hogy megmutassa készségét minden igaz hivő befogadására abba a gyülekezetbe, amelynek ő a szellemi feje, a feltámasztott Jézus így szólt tanítványaihoz a „nemzetek Galileájában”, s így adta tudtukra, hogy mit kell tenniük: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek” (És 9:1; Máté 28:16–20).

12. a) Mire szolgál nekünk az, ha Isten dicsőségét tartjuk szem előtt, amikor befogadunk másokat? b) Hogyan ellensúlyozza a házankénti tevékenységünk azt a vádat, amelyet Isten ellen a vérbűnnel kapcsolatban felhoznak az emberek?

12 Amikor minden jövevényt megkülönböztetés nélkül befogadunk, buzdítólag hat ránk az a gondolat, hogy ezt „Isten dicsőségére” tesszük. A szívesen befogadott egyéneket pedig arra indítja, hogy hálát érezzenek Isten nagylelkűsége iránt és ők is dicsőítsék őt. Amikor kilépünk gyülekezeti helyünk falai közül és ajtóról ajtóra járunk, hogy hirdessük Isten királysága jó hírét mindazoknak, akikkel találkozunk, egyúttal kimutatjuk, hogy „befogadjuk egymást, miként Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. Ez az eljárásunk Isten dicsőségére válik, akinek tanúi vagyunk tekintet nélkül arra, hogy akiket felkeresünk, értékelik-e vagy sem a királyság üzenetét. Akik befogadják a királyság üzenetét, végül maguk is csatlakoznak hozzánk és dicsőítik Istent, aki elküldte hozzájuk királysághírnökeit. Akik pedig nem fogadják be az Istentől jövő megmentésüzenetünket, valamikor a jövőben rádöbbennek majd, hogy Jehova Isten rájuk is gondolt és elküldte hozzájuk hű tanúit, ezért hát nem lesz okuk kárhoztatni Istent (Ez 33:33). Senki sem vádolhatja hát Istent az ő vérükért.

AZ ÁCSBÓL „ISTEN SZOLGÁJA”

13. Miért nem vádolható Isten részrehajlással, mivel a világ többi részénél jóval kisebb létszámú nemzetnek adta meg az első lehetőséget?

13 Vajon kinek volt lehetősége arra, hogy elsőként élvezze Isten gondoskodását? Annak a népnek, aki által a Szent Bibliát kaptuk. Ezek a természetes zsidók voltak. Nos, vajon nem tanúsított Isten részrehajlást, különösen ha arra gondolunk, hogy a nem zsidók száma jóval meghaladta a körülmetélt zsidókét 1900 évvel ezelőtt? Felületesen szemlélve a dolgot, talán ez a látszat. De Istennek valahol el kellett kezdenie, és ő azokkal kezdte, mégpedig az alámerített zsidókkal, akiknek ünnepélyes ígéreteket tett ősatyáik útján. Isten eljárásmódjának végső előnyei azonban nem korlátozódhattak csupán a természetes zsidókra vagy héberekre. Lehet-e hát ok a panaszra? Egyáltalán nem!

14. Milyen emberként kellett megszületnie a mennyből lejövő Isten Fiának, és milyen fogadtatásban részesítették az övéi?

14 Soha ne feledjük el, hogy Isten megszeghetetlen ígéreteket tett ara méltó emberek természetes leszármazottaira, vagyis a zsidókra vonatkozóan. Ennek megfelelően tehát az Isten Fiának le kellett jönnie a mennyből, hogy teljesítse mennyei Atyja ígéreteit. Ez arra kényszerítette őt, hogy egy nemzetközileg gyűlölt faj tagjaként olyan nép fiaként szülessen meg, amellyel Isten nemzeti szövetséget kötött. Sőt zsidó honfitársainak többsége sem fogadta be Isten Fiát mint zsidót, amint Isten Fiának egy korai életrajzírója megjegyzi: „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Ján 1:11, Ökumenikus fordítás).

15. Milyen munkát végzett Jézus Názáretben és vajon ’a körülmetéltek szolgájaként’ végezte azt?

15 Ezért a zsidó Pál apostol ezt írta a Rómában levő keresztény gyülekezetnek, amelynek tagjai nem voltak mindannyian természetes zsidók: „Mert azt mondom, hogy a Krisztus az Isten igazságának kedvéért lett a körülmetéltek szolgája, hogy így megerősítse az ősatyáitoknak adott ígéreteket, és hogy a nemzetek dicsőíthessék Istent könyörületességéért” (Róma 15:8, 9a). A galileai Názáretben nevelőapja, a körülmetélt zsidó József otthonában, a felnövekvő Jézus ácsmesterséget tanult. Jézus Júda törzsében született, ezért nem tartozott a templomi léviták papi családjához vagy törzséhez. Természet szerint nem léphetett a templomszolgák sorába Jeruzsálemben. De vajon csak azért jött az Isten Fia a földre, hogy ácsként éljen és haljon meg? Nem! Így az a kifejezés, hogy ő a „körülmetéltek szolgája” lett, sokkal többet jelentett, mint csupán azt, hogy belőle is ács lett, mint nevelőapjából, Józsefből.

16. Mit kellett Jézusnak végeznie ahhoz, hogy ne csupán a saját városának lakosait szolgálja mint názáreti ács?

16 Ha Jézus az életében nem jutott volna tovább a názáreti ácsműhelynél, bizonyára nem teljesítette volna megjövendölt küldetését. Ezért mennyei Atyja, Jehova Isten egy egészen más úton indította el őt, hogy „a körülmetéltek szolgája” lehessen, ne csak názáreti lakótársaié, hanem az egész nemzeté. Ezért 30 éves korában otthagyta az ácsmesterséget.

17. Hogyan hasonlíthatjuk össze a zsidó főpap templomi szolgálatával azt a munkát, amit a már alámerített és felkent Jézus végzett?

17 Milyen munkába kezdett hát Jézus, miután Alámerítő János, a lévita alámerítette őt, s Isten szent szellemébe is alámerítkezett? Vajon alacsonyabb rendű szolgálat volt ez, mint a templom papjai és a léviták szolgálata, akik ténylegesen Isten „szolgái” voltak Jeruzsálemben? Akik tisztában vannak a tényekkel, elismerik, hogy hivatalos szolgálat, igaz „papi szolgálat” volt az, amit Jézus elkezdett és nem csupán valamiféle vallásos szakmai foglalkozás. Amint a Károli fordítás mondja: „Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit” (Róma 15:8; lásd a Békés-Dalos és Ökumenikus fordítást!). Tagadhatatlan, hogy nemzeti szolgálatot végzett „miniszteri” kinevezés alapján, jóllehet ez nem emberek részéről történt, hanem Isten, a világegyetem Egyeduralkodója részéről. Az, amit Jézus a földi foglalkozásának megváltoztatása után végzett, sokkal fontosabb volt még a jeruzsálemi zsidó főpap vallásos szolgálatánál is.

18. Bár egyetlen földi nemzet sem ismerte el Jézus „miniszterségét”, miért lett Jézus mégis „a körülmetéltek szolgája”?

18 Mint ahogy Jézus nem végezhetett semmiféle vallásos szolgálatot a jeruzsálemi templomban, s így nem versenyezhetett az ottani papokkal és lévitákkal, ugyanúgy nem végezhetett — és természetesen nem is akart végezni — semmiféle vallásos szolgálatot a nem zsidó nemzetek egyetlen templomában sem — akár Rómában, Athénban, vagy bárhol másutt. Mégis azt mondjuk róla, hogy „az Isten igazságának kedvéért lett a körülmetéltek szolgája”. Vajon hogyan lehetséges ez? Nos úgy, hogy neki kellett ’megerősíteni az ősatyáknak adott [isteni] ígéreteket’. Tudniillik a héber atyáknak, nem pedig pogány atyáknak tett ígéreteket. ’Ősatyjuknak’, Ábrahámnak például három asszonytól volt számos gyermeke, Isten azonban Ábrahám egyetlen fiát választotta ki, első felesége, Sára gyermekét, név szerint Izsákot, hogy ő kapja meg az ábrahámi igéretet. Izsáknak viszont két ikerfia volt, de Isten a fiatalabb ikret, Jákobot választotta ki, aki később az Izrael nevet kapta, hogy ezután ő adja tovább a magra vonatkozó ábrahámi igéretet, amely „mag” által áldásban részesülnek a föld összes nemzetei. Idővel Jákob 12 fia létrehozta Izrael 12 törzsét, akikkel — mint nemzettel — Isten nemzeti szövetséget kötött Mózes próféta közvetítésével.

19. Miért nem született Jézus a Lévi törzséből, kik üdvözölték őt itt a földön és hol?

19 Később, miután Izrael nemzete Jehova látható képviselőjeként emberi királyt akart maga fölé, Isten megtette a királyságra vonatkozó igéretét a Júda törzséből való Dávid királynak. Ezért a megigért Messiásnak vagy Krisztusnak Dávid családjából kellett származnia. Ez a magyarázata annak, hogy Jézus Dávid szülővárosában, Bethlehemben született, Dávid örököseként a júdeai szűz, Mária közreműködésével. Földrejövetelét mennyei angyalok üdvözölték. Isten mennyei Fia tehát nem kerülhette el, hogy zsidónak szülessen. Isten az Atya megszeghetetlen ígéreteit igazolni kellett, vagyis meg kellett erősíteni. Isten nem engedhette meg, hogy hazugnak bélyegezzék.

20. Jóllehet Jézus maga is a „körülmetéltek” közül való, mire számíthattak a nem zsidó nemzetek és miért?

20 Jézus örömmel vállalta az együttműködést mennyei Atyjával. Ezért lett „a körülmetéltek szolgája”. Mint közéjük tartozót, őt is körülmetélték. A körülmetélt zsidók Jézus halála és feltámadása után három és fél évig különleges kegyben részesültek. De szívélyes fogadtatás várt a körülmetéletlen pogányokra vagy nem zsidókra is Jehova teokratikus szervezetében. Ez Jehova megszeghetetlen ígéreteinek megerősítéseként következett be.

    Magyar kiadványok (1978–2025)
    Kijelentkezés
    Bejelentkezés
    • magyar
    • Megosztás
    • Beállítások
    • Copyright © 2025 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
    • Felhasználási feltételek
    • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
    • Adatvédelmi beállítások
    • JW.ORG
    • Bejelentkezés
    Megosztás