„Újraszületés” — Mennyi Isten szerepe és mennyi az ember szerepe ebben?
„Aki Istentől született, nem tart ki a bűn mellett, mert benne marad az ő magva, és nem gyakorolhat bűnt, mivelhogy Istentől született” (1Ján 3:9).
1, 2. a) Mit tanulhatunk meg a) a megmentés kétféle eredményéről? b) és Jehovának arról a szándékáról, amiért egyeseket „újraszül”?
AZ előző cikkben megjegyeztük, hogy sok millió állítólagos keresztény vallja magáról azt, hogy „újraszületett”. Az Írásokból azt is láttuk, hogy bár csak egyféle megmentés van, amelynek alapja a Krisztus váltságáldozatába vetett hit, a megmentettek mégis kétféle reménységnek örvendhetnek: mennyei életnek és földi életnek.
2 Láttuk azt is, hogy Jézus Krisztus, a Jordánban való alámerítkezését követően, „újraszületett”. Jehova Isten akkor kiárasztotta rá szellemét és az galamb formában leszállott Jézusra. Akkor Isten elismerte Jézust szellemtől nemzett Fiának. Azt is láttuk, mi volt Jehova szándéka Jézus „újraszületésével” kapcsolatban, az ti., hogy halála és feltámadása által Isten Királyságának dicsőséges, hatalmas Királya legyen. Megtudtuk azt is, hogy Jehova akarata szerint Jézus Krisztusnak társuralkodói lesznek, és hogy ezeknek is „újra kell születniük” (Máté 3:13–17; Ján 1:12; 3:3; Zsid 10:5–10; Jel 20:6).
3. Jézus társuralkodói mennyiben különböznek Jézustól az „újraszületés” tekintetében?
3 Mit mondjunk Jézus Krisztus ezen felkent követőiről? Mikor „születtek újra”? Milyen lépéseket kellett megtenniük addig, amíg Jehova a maga részéről szellemi fiaivá nemzette őket? Jézus, mivel Isten volt az Atyja, tökéletes embernek született. Harminc évvel később szellemi Fiaként Isten újra nemzette, ekkor Jézus „újraszületett”. Mivel Ádám leszármazottai bűnösökként születtek, „Istentől elidegenedve és valójában mint Isten ellenségei”, így elméjük folyton csak rossz dolgokon járt. Ilyen állapotban Jehova nem foglalkozhatott velük és nem nemzhette őket szellemi fiaivá.
AZ EMBER SZEREPE: AZ ELSŐ HAT LÉPÉS
4, 5. a) Milyen lépéseket kell megtennie a leendő tanítványnak, hogy Istennél számításba jöhessen a szellemi fiúságra, és még kikkel szemben áll fenn ez a követelmény? b) Mi az első lépés?
4 Milyen lépéseket kell megtenniük Krisztus leendő tanítványainak, hogy Jehova — szellemi fiúságra — számításba vehesse őket? Hat ilyen alapvető lépést kell megtenniük. Hadd jegyezzük meg azonban, hogy Isten megköveteli e lépések megtételét mindazoktól, akik igazi keresztények akarnak lenni és megmentésre vágynak, akár mennyei, akár földi lesz a végleges jutalmuk.
5 Először is pontos ismeretet kell szerezniük Jehova Istenről, Teremtőjükről és Életadójukról, valamint Fiáról, Jézus Krisztusról mint Megváltójukról és Visszavásárlójukról (Zsolt 36:9 [Károli: 36:10]; 100:3; Máté 20:28; Róma 10:13–15). Jézus földi itt-tartózkodásának utolsó éjszakáján Istenhez intézett imájában a következő szavakkal emelte ki e lépés fontosságát: „Az jelent örökké tartó életet, hogy állandóan ismeretet fogadjanak be rólad, az egyedül igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, a Jézus Krisztusról” (Ján 17:3).
6. Mit kell tennie valakinek második lépésként?
6 Önmagában azonban az ismeret nem elégséges. Az illetőnek hitet is kell gyakorolnia, ahogy olvassuk: „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen.” Igen, Pál apostol is világosan kimutatja, hogy ,hit nélkül lehetetlen Isten tetszését elnyerni’. Ez a hit Isten igéretét annyira valóságosnak tekinti, mintha már beteljesült volna. Többről van szó tehát, mint egyszerű hitről, hiszen Jakab tanítvány arra emlékeztet, hogy még a démonok is hisznek Istenben, sőt rettegnek is tőle. Ezenkívül ő azt is mondja még: „A hit cselekedetek nélkül halott” (Ján 3:16; Zsid 11:1, 6; Jak 2:19, 26).
7. Mi az első bizonyítéka, hogy valaki hisz?
7 A hívő ember részéről a hit megkövetelt bizonyítéka legelőször is: a bűnbánat. Igen, az illetőnek meg kell bánnia helytelen tetteit, és fel kell hagyni bűnös életmódjával. Jézus prédikálása kezdetén ezt mondta: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelített a mennyek Királysága” (Máté 4:17). A helytelen út megbánásának nyilvánvaló jele, ha az ember felhagy vele. Szívében mély sajnálatot érez bűnei miatt, bánkódik, szomorkodik miattuk. Mindez elengedhetetlenül szükséges mindazok számára, akik a paradicsomi földön szeretnének életet nyerni, mert „a gonoszokat Isten megsemmisíti” (Zsolt 145:20).
8. A bűnök megbánását milyen lépésnek kell követnie?
8 De önmagában a bűn elhagyása még nem elegendő. A következő lépés: a megtérés. Vagyis meg kell változnia az illetőnek és teljesen megváltozott életet kell élnie. Meg kell szívlelnie Péternek a korabeli zsidókhoz intézett tanácsát: „Bánjátok meg bűneiteket és térjetek meg, hogy eltörölje Isten a bűneiteket.” Igen, ,bűnbánathoz illő cselekedeteket’ kell végezni (Csel 3:19; 26:20). Erre a szükséges lépésre utal a Példabeszédek 2:20, 21 verse is még azoknak az esetében is, akik a földi örök életet szeretnék elnyerni.
9. a) Milyen két további lépést kíván ez meg azoktól, akik Jézus követői akarnak lenni? b) Mit jelképez Jézus alámerítkezése?
9 Akkor Jézus a Jordánban felajánlotta magát Atyja akaratának cselekvésére. A következő lépés tehát Jézus Krisztus leendő követői számára — függetlenül reménységüktől — az, hogy Istennek odaszánják magukat. Ma ez magában foglalja a Jehova Istennek való önátadásukat. Ettől kezdve Fiának, Jézusnak nyomdokain kell járniuk.a (Luk 9:23). Hatodik lépésként szemléltetnie vagy jelképezni kell az illetőnek ezt az önátadását alámerítkezésével, ami nyilvános kifejezést ad erről. Jézus is ezt tette (Máté 28:19; vö. Cselekedetek 2:41).
JEHOVA ISTEN NAGY JELENTŐSÉGŰ SZEREPE
10. Milyen szemléltetés világítja meg, hogy az „újraszületésnél” is szükség van saját magunkon kívül mások közreműködésére?
10 A Jehova Istenről és Jézus Krisztusról szóló ismeret megszerzése, a hit gyakorlása, a bűnbánat, a megtérés, az önátadás és az alámerítkezés lépései vajon automatikusan azt eredményezik, hogy az ember „újraszületik”? Semmiképpen! Saját magunk erejéből éppen úgy nem „születhetünk újra” szellemi értelemben, mint ahogy fizikailag sem tudnánk a magunk erejéből megszületni. Ahogy a testi születésben is szerepe van mindkét szülőnek, ugyanúgy ebben a szellemi születésben, ebben az „újraszületésben” is aktív szerepe van a mennyei Szülőnek, Jehova Istennek és mennyei szervezetének vagy „asszonyának” (És 54:1, 5). Ha valaki az előbb felsorolt lépéseket megteszi, alkalmassá válik arra, hogy az „újraszületésre” számításba jöjjön, de csak ha Isten akarja.
11. Ha Isten akarja, akkor ő milyen lépést tesz azok érdekében, akik megtették a maguk részét?
11 Örökölt emberi tökéletlenségünk folytán Isten maga lép akcióba azok érdekében, akiket jónak lát elhívni a mennyei Királyságra. Ezért olvassuk: „Hit által nyilváníttatunk igazakká.” De mibe vetett hit által? Nos, Krisztus váltságáldozatába vetett hit által, hiszen ez áll az Írásban: „Az ő vére által lettünk most igazakká nyilvánítva” (Róma 5:1, 9). Figyeljük meg, hogy Isten az, aki igazzá nyilvánít, nem pedig az illető személy. Ez olyan helyzetet kölcsönöz az illetőnek, amely különbözik a „teremtett világ”, vagyis általában az emberiség helyzetétől, amelynek meg kell várnia „Isten [szellemi] fiainak kinyilvánulását”, mielőtt fel tudna szabadulni „a romlottság rabszolgaságából és mielőtt elnyerhetné Isten [földi] fiainak dicsőséges szabadságát” (Róma 8:19–22). Az így igazzá nyilvánított keresztényeknek joguk van a váltságáldozat alapján nekik tulajdonított tökéletes emberi életre. Ezt figyelembe véve, most már Jehova Isten szelleme közvetlenül hathat rájuk (Róma 8:33).
12. Jézus és első tanítványai esetében milyen jelenségek kísérték az „újraszületést”, és miért szűntek meg ezek?
12 Az igazzá nyilvánított keresztények esetében a következő lépés: a szellemi fiakká nemzés. Hogyan? A szent szellem, vagyis Isten tevékeny ereje által, amelyet működésbe hoz érdekükben. Ennek eredménye: az „újraszületés”. Jézus és a pünkösdkor összegyülekezett tanítványai esetében Isten ezt a folyamatot természetfölötti jelekkel is érzékeltette. Mihelyt azonban az igaz keresztényiségnek nyilvánvaló jelei szilárdan megalapozódtak, nem volt tovább szükség ilyen megnyilatkozásokra, és ezek „meg is szűntek” (Máté 3:16; Csel 2:3; 10:44–48; 1Kor 13:8–10).
13. Mire vonatkozik a János 3:5-ben a „víz” és a „szellem” szó?
13 Erre a szellemi „újraszületésre” vonatkozó elrendezésre utalt Jézus Nikodémushoz, e zsidó elöljáróhoz intézett szavaiban: „Bizony, bizony mondom neked: Ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be Isten Királyságába. Ami testtől született, test az, és ami szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Újra kell születnetek” (Ján 3:1, 5–7). Az itt említett víz kétségtelenül az alámerítkezésre szolgáló betű szerinti víz. És a szellem? Ez pedig Jehova szent szelleme, amely az egyénen működik.
14. Miből áll az „elhívás” és a „kiválasztás”, és milyen feladatra kaptak megbízatást e felkent keresztények?
14 A Szentírás az „újraszületettekről” azt mondja, hogy ezek előbb ,elhívásban részesülnek’. Ez az elhívás magától Istentől ered. Az elhívás célja, hogy majd Jézus Krisztus királytársai legyenek. Az elhívásnak engedelmeskedő keresztények: a „választottak” (Jel 17:14). Ettől kezdve a „választottak” gyülekezetéhez tartoznak, akiknek az a megbízatásuk, hogy „hirdessék Jehova Isten kiválóságait” (1Pét 2:9). Ezeket az „újraszült” keresztényeket az Isten szent szelleme felkente arra a munkára is, hogy Jézushoz hasonlóan prédikáljanak. Így olvassuk: „Aki pedig minket fölkent és biztosítja, hogy mi veletek együtt Krisztushoz tartozzunk, Isten az” (És 61:1, 2; Luk 4:16–21; 2Kor 1:21).
15. Hogyan tanúsítja valakiben a szellem, hogy „újraszületett”, és mi szilárdítja meg ezt a meggyőződését?
15 E választottakról Pál apostol is tanúskodik: „Maga a szellem tesz bizonyságot szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Róma 8:16). Hogyan viszi végbe ezt Isten szent szelleme? Úgy, hogy mennyei reménységet önt a keresztényekbe. „[Isten] nagy könyörületességhez híven új születést adott nekünk élő reménységre azáltal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül, romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre. Ez a mennyben van fenntartva számotokra” (1Pét 1:3, 4). A mennyei Atyjukkal ápolt jó kapcsolatuk megőrzése Isten gondoskodásain keresztül megszilárdítja azt a meggyőződésüket, hogy ők „újraszületett” keresztények.
HOGYAN LEHET VALAKI BIZONYOS EBBEN?
16. Mióta helyezte át a „hű és értelmes rabszolga” a hangsúlyt a földi reménységre, és milyen következtetéshez vezet ez?
16 A Királyság „jó hírének” prédikálásában közreműködő mai keresztények bíznak abban, hogy Jehova Isten önátadott szolgáit látható, szellemtől nemzett szervezete, a „hű és értelmes rabszolga” útján vezeti (Máté 24:45–47). E szervezet útján körülbelül 1935-ig főleg a mennyei reménység volt felkínálva, kihangsúlyozva és erőteljesen megvilágítva. Akkor azonban mintegy „villámfényként megvilágosodott”, hogy kik alkotják tulajdonképpen a Jelenések 7:9-ben említett „nagy sokaságot”. Attól kezdve a hangsúly a földi reménységre tevődött át (Zsolt 97:11). Ésszerűen mindebből arra lehet következtetni, hogy akkorára a 144 ezer teljes száma csaknem betelt. Természetesen előfordulhat olyan eset, hogy hűtlenné váló személy helyére Isten mást hív el. Ezek száma azonban érthetően viszonylag csekély. Vajon kikből pótlódnak e kieső személyek? Ésszerűnek látszik arra következtetni, hogy legvalószínűbben olyanokból, akik feddhetetlenségükben kitartottak és éveken át önátadásban éltek hűségesen, nem pedig olyanokból, akik csak nemrégen adták át magukat Istennek és még nem bizonyították be hűségüket. (Vö. Lukács 22:28–30.) A rendelkezésünkre álló jelentésekből azonban az derül ki, hogy a nemrégen alámerítkezettek közül is vallják magukat néhányan ilyen „újraszületett” kereszténynek.
17. Milyen érzések téveszthetnek meg valakit a mennyei reménység tekintetében?
17 Bárki, aki viszonylag nemrégen adta át magát Istennek s alámerítkezett és „újraszületett” kereszténynek vallja magát, jól teszi, ha komolyan elgondolkozik a következő kérdéseken: „Milyen okból kifolyólag érzed, hogy Jehova Isten e reménységet beléd plántálta? Nem lehetséges-e, hogy az ilyen érzelmi töltésed abból a korábban Nagy Babilonban vallott téves hitedből táplálkozik, hogy a jó emberek mind a mennybe mennek? Vagy talán az az eset áll fenn, hogy bensődben nagy kavargás ment végbe, s kezdetben küzdöttél e mennyei reménység ellen, de később fokozatosan mégis eluralkodott rajtad? És vajon azért uralkodott-e el rajtad, mert talán tudat alatt így akartad? Az ilyen belső küzdelmek önmagukban még nem bizonyítják, hogy „újraszülettél”.
18. Miért nem bizonyítja a szellemi dolgok iránti mély értékelés önmagában azt, hogy valaki „újraszületett”?
18 Vagy azért érzed, hogy Isten a 144 ezer felkent keresztény közé választott, mert a szellemi dolgokat fölöttébb értékeled és a mély szellemi igazságokat rajongásig szereted? Ez esetben ne felejtsd el, hogy a nem „újraszületett” keresztények közt is igen sokan vannak a szó legszorosabb értelmében „szellemi érzületű” emberek (1Kor 2:14, 15). És a Zsidók 11. fejezetében felsorolt hithősök szellemi erejéhez sem férhet kétség. De egyikük sem volt „újraszületett”. Mindannyian egy „jobb feltámadásban” [Isten Királyság-uralma alatti földi élet feltámadásában] reménykedtek (Zsid 11:35).
19. a) Miért nem bizonyítja a nagy buzgóság feltétlenül azt, hogy valakit Isten mennyei reménységgel ajándékozott meg? b) Milyen eset látszik arra mutatni, hogy egyesek vélt mennyei reménysége szerénytelenségük következménye?
19 Persze ilyen érzésed fakadhat abból is, hogy nagyobb buzgóságot tanúsítasz Isten szolgálatában, mint keresztény társaid. Önmagában azonban ez sem döntő tényező, hiszen Pál apostol többször is szükségesnek látta keresztény társait arra buzdítani, hogy vegyék komolyabban a szellemi kötelezettségeiket (1Kor 11:20–22; Gal 4:9–11). Esetleg szerénytelenség is táplálhatja benned azt az érzést, hogy felkent vagy. Akadnak olyanok, akik nem régen felkenteknek vallották magukat, de ahelyett, hogy a gyülekezeti egységet építették volna, úgy érezték, hogy saját Biblia-tanulmányozó csoporttal kell rendelkezniük. Az érett „újraszületett” keresztények ezzel szemben szoros kapcsolatban maradnak a helyi gyülekezettel, még ha ott zömmel csak „más juhok” vannak is jelen (Ján 10:16). Mindamellett az „újraszületés” teljesen magánügy, csak Istenre és az illető keresztényre tartozik. Senkinek sincs joga a másikat megítélni e tekintetben (Róma 14:10).
20. Tekintettel az előbbiekre, milyen következtetésre jussunk az „újraszületés” kérdésében?
20 Milyen végkövetkeztetésre jussunk az előbbiek alapján? Arra, hogy Jehova Isten igaz és igazságos, bölcs és szerető. Neki joga van értelmes teremtményeit különböző szerepekre elhívni — egyeseket arra, hogy a mennyben szolgálják őt szándékának megfelelően, másokat arra, hogy itt a földön cselekedjék akaratát. A mennyei jutalom különben sem olyan dolog, melyet személyes választás és erőfeszítés útján lehetne elnyerni, vagy önzően megkívánni. Annyira különleges valami, hogy egyetlen emberi teremtmény sem követelhet rá jogot magának. Ilyen kiváltsággal Jehova Isten az ő csodálatos ki nem érdemelt kedvességéből ajándékoz meg néhány teremtményt, mégpedig az ő bölcs, igazságos és szerető szándékának mérlegelésével, de semmiképpen sem az „elhívottak” valami különleges érdemeire való tekintettel. Az „újraszületés” tehát ezekre korlátozódik (Róma 3:23, 24; 11:33–36). Emellett a paradicsomi földi örök élet is kimondhatatlanul boldog, kiváltságos cél, amelynek elérésére az igazságos érzületű emberek törekedhetnek (Jel 21:1, 3, 4). Ez is ki nem érdemelt kedvesség Isten részéről. Annyira senki sem mehet el, hogy öntelten ezt kérdezze Jehovától: „Miért tetted ezt?” (Dán 4:35).
[Labjegyzet]
a Mivel Jézus már egy önátadott nemzet tagja volt, Jehovához jövetele és alámerítkezése nem odaszentelését jelképezi, hanem inkább a Jehovánál való jelentkezését abból a célból, hogy elkezdje annak a különleges munkának a végzését, amivel Isten megbízza őt.
[Kép a 11. oldalon]
Ahogy a fizikai születés aktív cselekvést igényel az emberi szülők részéről, ,újraszületés” is aktív cselekvést igényel az Atya és mennyei ,asszonya’ részéről
[Kép a 12. oldalon]
Nagy Babilon sok embert tanított annak az elfogadására, hogy minden jó ember a mennyekbe jut