A szerénység: fiatalok és idősek nagyszerű ékessége
A SZERÉNYSÉG igen megnyerő tulajdonság. Szeretetreméltóvá teszi azt, akinél megvan. És ki ne szeretné, ha mások kedvelik? Joggal mondhatjuk hát, hogy a szerénység fiatalok és idősek nagyszerű ékessége.
Mégis azt látjuk, hogy különösen a fiatalok körében bizonyos nehézségek adódnak a szerénységgel kapcsolatos kiegyensúlyozott szemlélet kialakítása körül. Vannak a fiatalok között olyanok, akik túl szerénynek látszanak. Ezek félnek a felelősségvállalástól, szomorúan veszik tudomásul saját korlátozott ismeretüket és tapasztalataik hiányát. Másrészt sok fiatal túl magabiztos, nincs tisztában korlátaival, mivel nincsen tapasztalata. A Bibliában találunk példát mindkét típusú fiatalra.
Ellentétes példák
Hogy milyen súlyos következményei lehetnek a szerénység hiányának, azt igen jól szemlélteti Salamon király fiának, Roboámnak példája. Még egészen fiatalon került atyja trónjára Izrael 12 törzse fölé. Amikor a nép arra kérte Roboámot, hogy enyhítsen terheiken, vajon hogyan döntött? Bár az idősebb tanácsadói könyörületre intették, nem fogadta meg bölcs tanácsukat. Inkább a fiatalabb férfiak tanácsára hallgatott, akik azt javasolták, hogy bánjon keményen a néppel. Ezért azt mondta alattvalóinak: „Apám nehéz igát rakott rátok, én még nehezebbé teszem igátokat. Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig szeges korbáccsal foglak megtanítani. Ha Roboám szerény ifjú lett volna, bizonyosan hallgat idősebb tanácsadóira és megkönnyíti a nép terhét. Mivel nem ezt tette, a 12 törzsből 10-et elveszített (1Királyok 12:3–24, Ökumenikus fordítás).
Roboámmal szöges ellentétben állt Elihu. Jó példát mutatott minden mai fiatalnak, mert nem volt sem túlzottan szerény, sem túlzottan magabiztos. Bár Elihu mindenre tudta a választ, mégis napokon át hallgatta Jóbot és állítólagos vigasztalóit, képmutató barátait. Csak amikor ‘befejeződtek Jób beszédei’, akkor emelkedett szólásra Elihu kellő szerénységgel. „Fiatal vagyok még, ti pedig öregek. Ezért háttérbe húzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok” (Jób 31:40; 32:4–7).
Mennyivel hatásosabbak voltak Elihu szavai, mennyivel nagyobb súlyuk volt, miután megvárta, mit mondanak az idősebb férfiak! Elihu nyilván tudta, mi a probléma kulcsa, míg a többiek nem értették meg, miről volt szó tulajdonképpen. Nos hát, miről is volt szó? A vitakérdésről, amely akörül forgott, hogy jogos-e Jehova Isten felsőbbsége, és akad-e olyan ember a földön, aki hű marad Hozzá, tekintet nélkül arra, hogy mennyit kell szenvednie (Jób 1:7–2:10).
Vagy vegyük például Jeremiást. Amikor Jehova, mint prófétát, feladattal bízta meg, Jeremiás — viszonylagos fiatal korára hivatkozva — az alkalmatlansága mellett kardoskodott. Isten azonban így válaszolt neki: „Ne mondd ezt: ‘Még csak gyerek vagyok én’. Hanem menj el mindazokhoz, akikhez elküldelek téged és mondd el mindazt, amit parancsolok neked. Ne félj az ő arcuk miatt, mert ‘én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged’” (Jeremiás 1:7, 8). Jeremiás, Isten szellemének segítségével, leküzdötte félelmét, és bátran mondta el Isten üzenetét. A próféta azonban sohasem ment el odáig, hogy öntelt legyen. Amikor királyok és más hivatalos személyek előtt beszélt, mindig szerény egyénhez illő módon mély tiszteletet tanúsított.
Az ihletett Írásokból megtudhatjuk, hogy Timótheus is szerény ifjú volt, egy kissé talán félénk vagy tartózkodó is. Bár a Biblia kifejezetten nem említi meg ezt, de erre következtethetünk abból, amit elmond. Figyeljük meg, mint mondott Timótheusnak idősebb barátja, Pál apostol: „Soha senki meg ne vesse ifjúságodat!” Ha Timótheus teljesen magabiztos lett volna, kétségkívül semmi szükség nem lett volna arra, hogy Pál a fentieket mondja neki. Valószínűleg Timótheus szerénysége és tartózkodása miatt tartotta Pál szükségesnek, hogy a következő tanácsot adja a korinthusi gyülekezetnek: „Ha pedig Timótheus megérkezik, gondoskodjatok arról, hogy félelem nélkül lehessen köztetek, mert Jehova munkáját végzi, akárcsak én. Senki se nézze hát le őt” (1Timótheus 4:12; 1Korinthus 16:10, 11).
Nyilvánvaló, hogy minden keresztény — fiatal és idősebb egyaránt — kerülni fogja Roboám ostoba, öntelt magatartását. Inkább bölcs módon Elihu tiszteletteljes, szerény modorát szeretnénk utánozni. A fiatalabb keresztények megtanulhatják Jeremiástól és Timótheustól, hogyan lehet és kell szerényen, mégis bátran haladni Jehova szolgálatában még akkor is, ha természet szerint némileg félénkek vagy tartózkodóak. Ha kitartással igyekeznek, idővel elsajátíthatnak valami, ami nagyban elősegíti a Jehovának végzett szolgálatukat.
Mit ér a tapasztalat?
A fiatalok sok mindenért hálásak lehetnek! Bölcs Salamon király ezt mondta a fiatalok kiváltságairól: „Örvendezz ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod” (Prédikátor 11:9, Ökumenikus fordítás).
Ámde amikor bővében vannak a testi egészségnek és energiának, s a fejük tömve van könyvekből szerzett ismerettel, a fiatalok gyakran hajlamosak arra, hogy elbízzák magukat a saját képességeik tekintetében. Úgy gondolják: meg tudják oldani a problémákat, amelyek nemzedékeken át csapásként sújtották az idősebbeket. De minden tudásuk, buzgóságuk és testi erejük ellenére tény marad, hogy a fiataloknál hiányzik a tapasztalat. Valószínűleg ezért jegyezte meg a római drámaíró, Plautus, hogy a „szerénység illik az ifjúhoz”. A tapasztalat rendszerint mérsékli az ember lelkesedését, türelmetlenségét és önteltségét. Ezért mondják, hogy a fiatal orvos úgy indul neki az életnek, hogy minden betegségre száz orvossága is van, de sokéves tapasztalat után rájön, hogy százféle betegség jut minden orvosságra!
Igen, a tapasztalat okozza ezt a különbséget! A Biblia még azt is kimondja, hogy Jézus Krisztus a tapasztalat és a kiállt szenvedések által lett tökéletessé királyi és főpapi hivatásának gyakorlására (Zsidók 4:15; 5:8, 9). Az a mondás járja, hogy a tapasztalat drága tanítómester, a bolondok azonban senki mástól nem tanulnak. Természetesen a világ tele van olyanokkal, akikben még annyi szerénység sincsen, hogy a tapasztalatból okulnának. Pedig a tapasztalat valóban segíti a szerény embert, hogy bölccsé legyen.
Mi segít abban, hogy szerényekké legyünk?
A keresztények — fiatalok és idősek — könnyen megtudhatják, milyen nagyszerű ékesség a szerénység. De vajon hogyan fejleszthetjük ki magunkban ezt a kívánatos tulajdonságot? Nos, többek között az is, ha naponta olvassuk Isten Szavát, a Bibliát. Ez helyes szemléletet ad nekünk, és megóv attól, hogy túl nagy fontosságot tulajdonítsunk önmagunknak. A Biblia abban is segít, hogy Isten nézőpontjából vizsgáljuk a dolgokat. A Szentírás például azt mutatja, hogy Isten előtt az emberek egyszerűen olyanok, mint a sáskák, sőt egész nemzetek annyit jelentenek a szemében, mint egy vödörből kicsepegő vízcseppek. (Ésaiás 40:15, 22). A Biblia tulajdonképpen szerénységre int, amikor azt kérdezi: „Mit kíván tőled viszonzásul Jehova? Csak azt, hogy légy igazságos, szeresd a kedvességet, és járj szerényen a te Isteneddel.” És vajon mit jelent szerénynek lenni? Pál apostol így határozza meg: „[Azt] mondom mindnyájatoknak, hogy senki se gondoljon többet magáról, mint amennyit szükséges gondolnia, hanem arra legyen gondja, hogy józan értelme legyen.” Természetesen valamit kell gondolnunk magunkról, de a szerény ember gondosan ügyel arra, hogy ne túlozza el a saját értékét. (Mikeás 6:8; Róma 12:3).
Figyeljük meg, hogy az itt említett tanács nemcsak fiataloknak, hanem mindenkinek szól: fiataloknak, időseknek egyaránt. De a szerénység — a Biblia szerint — különösen jól illik a fiatalokhoz. Azonkívül Mózes idejétől Jézus apostolainak idejéig az Írások mindig azt mutatják, hogy a gyülekezeti felelősségeket mindenkor „idősebb férfiaknak”, az úgynevezett véneknek kellett ellátniuk (2Mózes 3:16; 1Péter 5:1–3). A Biblia azt is kijelenti: „Ti fiatalabb férfiak, rendeljétek alá magatokat az idősebb férfiaknak.” Ez azt jelenti, hogy a fiatalabb férfiak ne legyenek büszkék vagy önteltek. De vajon ez a tanács kizárólag a fiatalabb férfiakra vonatkozik? Nem, mert az apostol így folytatja: „Mindannyian övezzétek fel magatokat alázatos értelemmel egymás iránt, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, de ki nem érdemelt kedvességben részesíti az alázatosakat.” Az alázatosság és a szerénység hogy úgy mondjuk „közeli unokatestvérek” (1Péter 5:5).
Mindannyiunknak nagy segítséget jelent abban, hogy szerények maradjunk, ha emlékezetünkbe idézzük, milyen bölcs eljárás mind fiataloknál, mind időseknél a szerény viselkedés. Megkímél bennünket sok-sok kellemetlenségtől, mivel visszatart attól, hogy túlbecsüljük magunkat és többet ígérjünk, mint amennyit nyújtani tudunk. Megóv attól, hogy felkeltsük másokban a versengés vagy vetélkedés szellemét, és szeretetreméltóbb egyénekké tesz minket mások szemében. A szerénység ugyanakkor szellemi békét és megelégedést nyújt, ezek pedig a boldogsághoz szükséges alapvető tulajdonságok. Nem hiába mondta a bölcs Salamon király: „A bölcsesség a szerényeknél van” (Példabeszédek 11:2).