Őrizkedjetek a bűn megkeményítő hatásától!

KERESZTÉNY hittestvérei nagyon megkedveltek egy testvérnőt. Barátságos és nyíltszívű volt. Volt egy aranyos kislánya, akivel mindig együtt jelent meg a szántóföldi szolgálatban és az összejöveteleken. Egyszer aztán arról értesültek a gyülekezet vénei, hogy munkahelyén tüntetően cigarettázik, direkt úgy, hogy lássák tanútársai. Amikor szembesítették a váddal, beismerte, hogy nemcsak dohányzik, hanem még paráználkodott is. Higgadtan kijelentette: „Meggondoltam magam. Nem kívánok többé foglalkozni az igazsággal.” A bűn megkeményítette.

A Zsidók 3:13. verse szerint, Pál apostol óvott mindenkit attól, nehogy „a bűn megtévesztő ereje megkeményítsen”. Ősszüleink, Ádám és Éva esetében is ez történt. Amikor Isten előszólította Ádámot, hogy feleljen tettéért, Ádám ezt a szeretetlen kifogást hozta fel: „Az asszony, akit mellém adtál, az adott nekem a fa gyümölcséből és úgy ettem.” Mekkora változás Ádám életében ez ahhoz képest, amikor először meglátta kedves menyasszonyát és amikor elragadtatásában így kiáltott fel: „Ez végre csontomból való csont és húsomból való hús!” Most pedig csak úgy odavetette: „Az asszony, akit mellém adtál!” Éva viszont a kígyót okolta erőtlenül. (1Mózes 2:23; 3:1–17.)

Egy másik férfi, akit a bűn véglegesen megkeményített, Iskariótes Júdás volt. Kezdetben kétségtelenül jó szívállapotban lehetett, különben aligha választotta volna Jézus apostolának. De amikor Jézus egy alkalommal megfeddte, Júdás neheztelésében eltervezte, hogy elárulja Mesterét. (Máté 26:6–16.) Amikor Jézus kijelentette, hogy a tizenkettő közül egyikük elárulja majd őt, Júdás, ártatlanságát színlelve, ezt kérdezte: „Csak nem én, Mester?” (Máté 26:25). Ilyen álszent tettetésre csak szándékos bűnös képes. És amikor a katonák odajöttek, hogy elfogják Jézust, Júdás megint csak a szívélyes barátság egyik ősi megnyilvánulásához — a csókhoz — folyamodott, és ezzel adott jelt Jézus elfogására. Jézus meg is kérdezte tőle: „Júdás, csak nem csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lukács 22:48).

Hogyan keményít meg a bűn?

Hogyan kerekedik valaki fölébe a bűn? A Zsidók 3:7–11-ben Pál kimutatja, hogyan fertőzte meg Izraelt is a hitetlenségből származó bűn. A Zsoltárok 95:7–11 versét idézve, Pál ezt mondja: „Ezért, amint a szent szellem mondja: ’Ma, ha az ő tulajdon szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a keserű haragot kiváltó alkalomkor, a próbatétel napján a pusztában, ahol a ti ősatyáitok megpróbálván próbára tettek engem és mégis látták tetteimet negyven éven át. Ezért utálatos lett előttem ez a nemzedék és azt mondtam: Mindig tévelyegnek szívükben és ők maguk nem ismerték meg útjaimat. Így megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!’”

„A keserű haragot kiváltó alkalom” Méribánál és Masszánál volt. (Zsoltárok 95:8.) Az Egyiptomból való csodálatos megszabadulásuk után nemsokára a „nép perbe szállt Mózessel, és ezt mondták: ’Adj innunk vizet’” (2Mózes 17:2). Ne felejtsük el, mindez azután történt, hogy látták az Egyiptomot sújtó tíz csapást, a Vörös-tengert elválasztó feltornyosuló vizeket, és az égből aláhulló mannát. Mégis „eltévelyedtek szívükben”. Annyira elfoglalta őket önző kívánságuk, hogy elfeledkeztek Jehova tetteire gondolni. ’Nem ismerték meg Isten útjait’ és nem bíztak abban, hogy Jehova képes minden körülmények között róluk gondoskodni. „Adj innunk vizet!” — követelték Mózestől, mintha az az Isten, aki kettéválasztotta a tenger vizeit, most tehetetlenné vált volna. Nem csoda, hogy később is inkább hittek azoknak a rossz híreknek, amelyeket az Ígéret földjének kikémlelésére kiküldött tíz félénk kém hozott. (4Mózes 13:32–14:4.) Jehova ekkora hitetlenség láttán, kijelentette: „Nem mennek be nyugodalmamba!” (Zsoltárok 95:11).

Pál, leszűrve e lecke tanulságát, így figyelmeztetett: „Vigyázzatok, testvérek, hogy valamelyikőtökben valamikor ki ne fejlődjön az élő Istentől elpártoló, hit nélküli gonosz szív, hanem továbbra is buzdítsátok egymást mindennap, amíg mondható, hogy ’ma’, nehogy valakit is megkeményítsen közületek a bűn megtévesztő ereje” (Zsidók 3:12, 13). Az izraeliták „bűne” a hitetlenség volt. (Lásd: Zsidók 3:19; vö. 12:1.) E miatt ’pártoltak el az élő Istentől’ és vesztették el a Jehovába vetett bizalmukat, noha oly sok csodát láttak. Szinte elkerülhetetlen volt az erkölcstelenségbe való visszaesés.

A hithiány következtében ma is ’eltévelyedhet valaki szívében’ és engedhet a szív természetes hajlamának. „Árulóbb a szív, mint bármi más, és mindenre elszánt. Ki ismerheti azt?” (Jeremiás 17:9, 10). Ha helytelen gondolatok és kívánságok kezdik betölteni valakinek a szívét, máris beindul a bűn halálhoz vezető láncreakciója. „De mindenki próba alatt áll, amikor vonzza és csalogatja őt a saját kívánsága. Azután a kívánság, miután megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, miután elkövették, halált eredményez” (Jakab 1:14, 15).

Amikor a bűn valakit megkeményít

Egy férfi sokféle véni kiváltságnak örvendett, de ügyesen leplezni tudta, hogy a paráznaság bűnében vétkes. Sőt még nősülése után is folytatta ezt az erkölcstelen életet. Ártatlanságának látszatát keltve, még ahhoz is volt mersze, hogy a bírói bizottság tagjaként mások felett ítélkezzen. De a bűn megkeményítő hatása lassacskán érződni kezdett rajta. Kételkedni kezdett a Biblia alaptanításaiban. Végül kénytelen volt bűnét beismerni. Vállát vonogatva, csak ennyit tudott mondani: „Mit számít mindez?”

A képmutató életmód a lelkiismeret fokozatos érzéketlenségéhez vezet, mint amikor a „megbélyegzés” helyén érzéketlen heget hagy hátra a tüzes vas. A Példabeszédek könyve szépen érzékelteti ezt e leírásban: „Ilyen a házasságtörő nő útja: eszik, aztán megtörli a száját, és ezt mondja: Nem tettem semmi rosszat!” (Példabeszédek 30:20, Ö. f.). A bűnében megkeményedett ember esetleg ezt gondolja magában: „Isten elfelejtett. Elrejtette arcát” (Zsoltárok 10:11). Minél tovább tart valakinek a bűnös életmódja, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a szíve „érzéketlenné válik mint a kövérje” (Zsoltárok 119:70). Egy fiatal elismerte: „Amikor első ízben követtem el paráznaságot, egész felkavart bensőmben. Utána már minden alkalommal könnyebb volt a bűnt elkövetni. Végül eljutottam odáig, hogy bűnöm egyáltalán nem zavart.”

A szív folyton keresi a lehetőségeket a bűn igazolására. Egy fiatalember egy leánnyal való paráználkodása után azzal az érvvel próbálta visszatartani partnerét, aki a vénektől akart segítséget kérni, hogy „úgyis összeházasodunk. Azt is tudod, hogy a Biblia szerint, ha két ember úgy dönt, hogy egybekel, akkor Jehova előtt már csaknem házasok”. Milyen önző, félrevezető okoskodás! Sajnos, bűnük többször is megismétlődött, és gyilkosság — azaz terhességmegszakítás — lett a vége. A fiatal lány később beismerte: „Először kezd elfásulni az ember, majd úgy érzi, hogy önmaga is képes megfeddni magát.” Egy fiatalember, aki hasonló módon esett a paráznaság bűnébe, beismerte: „Hasonlítható ez az eset az alkoholistáéhoz, aki ezt mondja: ’Abba tudom hagyni az ivást, amikor akarom. De még kérek egy adagot!’ Én is folyton halogattam, hogy vénekhez menjek segítségért.” A bűnös ember oly ügyesen meg tud téveszteni másokat, hogy lassan már önmaga is kezdi elhinni, hogy ártatlan. „Azzal ámítja magát bensőleg, hogy bűnét senki föl nem fedi és el nem ítéli” (Zsoltárok 36:2, Katolikus fordítás).

Kerüljük a bűn csapdáját

Mivel „szívvel hiszünk”, a kereszténynek mindent meg kell tennie, hogy szívét megőrizze. (Róma 10:10; Példabeszédek 4:23.) Ima, összejövetelek, és személyes tanulmányozás mind hozzájárul ahhoz, hogy szívünk építő gondolatokkal teljék meg. Igaz, olykor-olykor rossz gondolatok is támadhatnak elménkben. De ha történetesen előfordul is ilyen eset, azonnal hessegessük el őket. Nyomban forduljunk imában Jehovához. Csak így tudjuk elejét venni, hogy a kísértés úrrá legyen felettünk. (Zsoltárok 55:22.) És ’paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy mohóság még csak ne is említtessék köztetek, úgy ahogyan az a szent emberekhez illik’. (Efézus 5:3.) A „bűn megszületéséhez” és a halálhoz vezető láncszem ezáltal megszakad, és nem tud beindulni a bűn láncreakciója.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a bűn élvezete csak „rövid ideig tart” (Zsidók 11:25). Előbb-utóbb ’bűnöd utolér téged’, és szembe kell nézned következményével. (4Mózes 32:23.) Kérdezd meg magadtól: ’Valóban azt kívánom, hogy a bűn megkeményítsen? Pillanatnyilag ugyan a bűn élvezetes, de hosszú távon milyen hatással lesz rám?’

De mi a teendő akkor, ha valaki azt állapítja meg magáról, hogy a bűn csapdájába esett? Ne próbálj olyan következtetésre jutni, hogy a buzgóbb keresztényi tevékenységgel majd sikerül a „bűnt levezekelni”. A bűnbánó Dávid király ezt mondta: „Isten előtt a töredelmes szellem a [kedves] áldozat” (Zsoltárok 51:17, [51:19, Károli]). A Biblia azt tanácsolja a szellemi betegeknek: Menjetek a vénekhez! (Jakab 5:14.) Ezek az érett férfiak segíthetnek a gyengélkedőknek, hogy szellemi egészségük helyreálljon. Így mondja a Biblia is: „Annak, aki titkolja vétkeit, nem lesz jó vége; aki pedig megvallja, és elhagyja, az irgalmat nyer” (Példabeszédek 28:13). Egy férfi, a vének előtt tett bűnbeismerése után, ezt mondta: „Olyan érzésem volt, mintha óriási tehertől szabadultam volna meg.” (Vö. Zsoltárok 32:1–5.)

A keresztényi feddhetetlenség megőrzése annál nehezebbé válik, minél gonoszabbá válik a világ. De ne felejtsük el, hogy „bár a bűnös százszor is elköveti a gonoszságot és kedve szerint sokáig él. . . mégis azoknak lesz jó soruk, akik az igaz Istent félik” (Prédikátor 8:12). Féld hát Jehova Istent! Ő gondoskodik arról, hogy megszabadulhass a bűn megkeményítő hatásaitól.