„Jogi viták a vérátömlesztéses gyógyításban”

„HUSZADIK századunk legújabb és feltehetőleg legveszélyesebb betegsége az AIDS.” Így ismertette Dr. L. A. Laskey (Genentech Corp. vezető tudósa) azt az orvosi problémát, amely 1985. szeptember 19-20. egy konferencia összehívását tette indokolttá Washingtonban (D.C. USA).

Valószínűleg nem ismeretlen előtted, hogy az AIDS (szerzett immunhiány tünetegyüttes) és a vérszármazékok és vérátömlesztések között szoros kapcsolat áll fenn. Erről a kiadott programfüzet így tájékoztat:

„Emberemlékezet óta nem volt még egy olyan egészségügyi probléma, amely oly nagy rettegésben tartotta volna a közvéleményt, és amely annyi vitára adott volna alkalmat, mint az AIDS. Az AIDS-ben szenvedő betegek száma minden évben megduplázódik, és ma már egymillió amerikai (és más országokban is számtalan ember) lehet fertőzött az AIDS-vírussal. Ennek megfelelően megnövekedett az AIDS-ből eredő esetleges jogi felelősség megállapítása eseteinek száma.”

A „Jogi viták a vérátömlesztéses gyógyításban” elnevezésű konferenciára közel 200 orvos, jogász, és vérbanknál dolgozó személyzet gyűlt össze. A megjelentek zöme vagy állása vagy munkája révén, valamilyen módon érintve van a vérátömlesztésekben. Sőt még Jehova Tanúi közül is volt egy-két jelenlevő. Vizsgáljunk meg néhány szemelvényt az ott elhangzott előadásokból.

A legnagyobb gondot annak a kockázata okozza, hogy az AIDS-t a vérrel terjesztik, és hogy milyen jogi kockázatot vállalnak munkájuk során a vér begyűjtésével, feldolgozásával, és eladásával foglalkozó személyek. Ez az aggodalom tükröződött az első előadásból is. Ez a „vértárolási rendszer megszervezéséről, szabályozásáról, és gazdasági vonatkozásáról” szólt. Dr. P. J. Schmidt szerint, ilyen szabályozás még az 1600-as évekre nyúlik vissza. Denis, francia orvos volt az első, akit „vérátömlesztés helytelen alkalmazásáért perbe fogtak”, mert „bárányvért ömlesztett át egy fiatalemberbe, aki emiatt meghalt”. Szükség van ma még ilyen törvényi szabályozásra? Schmidt elismerte: „Véleményem szerint, még mindig sok az ismeretlen tényező. A vérátömlesztés közvetlen gyakorlata nap mint nap szolgáltat meglepetéseket. Hazánkban havonta milliószor fordul elő immunológiai és járványtani eset, amire sokszor nincs semmilyen irányadó jogi eset.”

Dr. Paul Ness (a John Hopkins kórház orvosa) „Milyen bajjal párosulhat a vérátömlesztés?” címmel tartott később előadást. Véleménye szerint, fél óra alatt nehéz volna mindent elmondani arról, mi minden baj származhat a vérátömlesztésből”. Egy diafilmen, „Vigyázat!” felírással, azt akarta bemutatni, hogy a „vérátömlesztésnél a következő bajok fordulhatnak elő”, s a felsorolásban „ötven különböző baj” szerepelt. . . . „(De) tudom, hogy ez a felsorolás korántsem teljes.”

Dr. Johanna Pindyck (Nagy New York Vérprogramjától) kijelentette, hogy ’a non-A, non-B-féle hepatitisz jelenti a legsúlyosabb gondot a vérátömlesztéssel terjedő betegség tekintetében, amellyel a vérátömlesztés területén találkozunk’. „Ezt a hepatitiszfajtát — tudomásunk szerint — legalább két vírus okozza, de pontosan még nem sikerült őket azonosítani. Már több éve — tudtommal 10-15 éve — folynak e tekintetben kutatások, de még mindig nem tudták felfedezni az előidéző okot.” E hepatitisz megelőzésére a meglevő legjobb szűrővizsgálatról ezt mondta: „Meg kell mondanom, hogy jelenleg a vérállománynak csak valószínűleg a tíz százaléka van átvizsgálva, de lehet, hogy még ennyi sem.”

Dr. Pindyck az AIDS-ről szólva, másokkal együtt annak a reménykedő nézetének adott hangot, hogy a jelenlegi szűrővizsgálati módszerek révén a vérbankok talán el tudják érni, hogy a „vérszármazékok transzfúziójával elkerülhető lesz az AIDS-kórokozók átvitele”. De csakugyan elkerülhető lesz? Dr. Laskey később kijelentette, hogy a jelenlegi vizsgálatok, „hihetetlenül drágák, előállításuk veszélyes és nem teljesen megbízhatók”. Mit mondjunk arról a most kifejlesztett módszerről, amit jobbnak ítél meg? Beszélt az AIDS vagy AIDS-re gyanús betegeken végzett kísérletekről. Sok ilyen betegnél a vizsgálatok nem tudták kimutatni az AIDS-szel való összefüggést. Senki (vagyis egyetlen vizsgálat) sem mutatta ki az AIDS-t — nyilatkozta az orvos.

Ennek alapján megérthetjük, miért gondolnak sokan arra, hogy saját vérüket próbálják elraktározni, vagy pontosan ezért, csak közvetlenül barátjuktól vagy rokonuktól hajlandók vért elfogadni. De Dr. Joseph Bove (Yale-New Haven kórház orvosa) azért nem helyesli ezt a gyakorlatot, mert egyrészt költséges, másrészt, így nem lenne elegendő vér. Majd hozzáfűzte: „A vérátömlesztéssel kapcsolatos halálos kimenetelű esetek egyik fő oka az adminisztratív tévedés — vagyis a beteg nem a megfelelő vért kapta meg. Nem szívesen jelentem ki, hogy. . . 1985-ben minden technikai fejlettségünk, számítógépeink, és minden egyéb műszerezettségünk ellenére, nem sikerült minden beteg esetében a neki megfelelő vért adni. A szomorú igazság az, hogy bár az ilyen esetek nem gyakoriak, de így is meghalnak emberek.”

A konferencia résztvevőinek sok mondanivalójuk volt a vitás jogi esetekről. Hogyan védekezzen például a vérbank, ha vétkes mulasztás miatt beperelik? A jelenlegi vizsgálatok alapján, ha egy donor vére pozitívnek bizonyul az AIDS ellenanyagra, köteles-e a vérbank értesíteni azokat, akik az utóbbi néhány évben ilyen vért kaptak? Dr. Schmidt (a vérbank igazgatója) ezt mondta: „Pillanatnyilag én ellenzem az értesítést. Meg kell tennünk, ami a kötelességünk, de semmi többet.” Vagy: szükséges-e bírósági végzés a vérátömlesztés elrendelésére olyan esetben, ha valaki nem hajlandó vérátömlesztést elfogadni, mint például, Jehova Tanúi, akik lelkiismereti okokból elutasítják a vérátömlesztést?

Dr. William Dornette „Peres ügyek, mulasztás vagy felelősség-megállapítási esetekben” című előadása éppen Jehova Tanúi esetét elemezte. Kifejtette, hogy Jehova Tanúinak a vérrel kapcsolatos elutasító magatartásának egyik alapja „ez a Genezis fejezet [9:3, 4]. Ott konkrétan ez olvasható: ’Mindent nektek adok. Csak a húst lelkével — vérével — együtt meg ne egyétek!’ Mennyire ésszerű ez az állásfoglalás, és milyen törvény adta joguk van Jehova Tanúinak a vér elutasítására?”

Dornette, aki orvostudomány és jogi doktor is, ezt tanácsolta: „Sok éven át a Jehova Tanúira úgy tekintettünk, mint valami furcsa szerzeményekre, akik nincsenek tudatában, mit tesznek, miközben ’én, az orvosi hivatás mestere — az orvos, mindent tudok’. Először arra kellett rádöbbennünk, hogy ők szilárd meggyőződésű vallásos emberek. Másodszor, hogy ők is amerikai állampolgárok. . . Harmadszor, hogy nekik is joguk van vallásuk gyakorlására, és érdekük fűződik ahhoz, hogy egészségesek legyenek. . . Hisznek a gyógykezelésben. Pontosan ezért, úgy vélem, tisztelnünk kell azt a jogukat, hogy egyénileg döntsék el, melyik vallás gyakorlását válasszák.” Majd hozzáfűzte: „Ha egy orvos nem szerzi meg egyáltalán a beteg beleegyezését, ez durva bántalmazásnak számít. . . . Ha nem szerzi meg a beteg vérátömlesztéshez való beleegyezését, ez is durva bántalmazásnak számít. . . . De ha egy épelméjű beteg kellően alá tudja támasztani, miért utasítja el a vérátömlesztést, a bíróság előtt az orvos mentesül a jogi felelősségrevonás alól.”

Egy másik előadó, Susan Lentz jogász ezt így hangsúlyozta ki: „Fontos megérteni, hogy csak az esetben ér igazán valamit a kellő felvilágosítás után nyert beleegyezés, ha az ember elismeri, hogy ez nemcsak arra ad jogot, hogy beleegyezést kapjon, hanem arra is, hogy azt valaki elutasíthassa.” Hozzáfűzte, hogy „már ez évben is volt három-négy bírósági döntés, amely elismerte Jehova Tanúinak azt a jogát, hogy mint betegek, elutasíthatják a vérátömlesztést.” Így fejezte be beszédét: „Az, amit az utóbbi másfél nap alatt megtudtunk az AIDS-ről és a vele kapcsolatos problémákról, egyre nagyobb aggodalommal tölti el legalábbis a közvéleményt, és ez érthetően növelni fogja a vérátömlesztés elutasításából eredő bonyodalmakat.”

(További hasznos tájékoztatás olvasható az AIDS-ről az Ébredjetek! 1986. április 22-i számában.)

[Bekeretezett rész a 38. oldalon]

Bízhatnak-e a betegek abban, hogy a vérbankok ki tudják szűrni az AIDS-kórokozóval fertőzött vért? Dr. Myron Essex, a Harwardi Közegészségügyi Iskola rákbiológiai osztályának elnöke, nem régen kijelentette: „Igen valószínűtlen, hogy a vizsgálatok kiterjedjenek több mint 90 százalékra, és legjobb becslésem szerint is ez 75-80 százalék. Én magam lepődnék meg a legjobban, ha ez az arány jobb lenne.” — The New York Times, 1985. okt. 4.

[Bekeretezett rész a 39. oldalon]

Az új vérvizsgálat, amelyet a vérbankok tavaly áprilisban elfogadtak és azóta alkalmaznak, csak az AIDS-vírus, a HTLV-III ellenanyagát mutatja ki. Sajnos, vannak emberek, akik AIDS-vírust hordoznak magukban, de szervezetük még nem termelt ki ellenanyagot az AIDS-vírussal szemben, így ezzel a szűrővizsgálattal fertőzésük nem mutatható ki. . . . Ezért a közel egymillióra taksált AIDS-vírussal fertőzött emberek kicsiny, de szignifikáns számánál a vérbankoknál alkalmazott jelenlegi rutinvizsgálat nem tud kimutatni ilyen vírussal szemben képződött ellenanyagot.” — Sanford F. Kuvin, M. D. Jeruzsálem, 1985. november 17.