Légy boldog — Mutass jóindulatot a lesújtottak iránt!

„Aki megveti embertársait, vétkezik, de boldog az, aki jóindulatot mutat a lesújtottak iránt!” (PÉLDABESZÉDEK 14:21).

1., 2. Mi történt a Fülöp-szigeteken három családdal, és milyen kérdések megvizsgálásához vezetett ez az esemény?

MIALATT a Fülöp-szigeteken élő három család a Pangasinan tartományban egy keresztény összejövetelen tartózkodott, véletlen tűzeset következtében a házuk porig égett. Hazatérve élelem és fedél nélkül maradtak. Keresztény társaik — értesülve a katasztrófáról — ennivalóval siettek a segítségükre, és a gyülekezet többi tagjával együtt gondoskodtak az elhelyezésükről. Másnap reggel néhány keresztény érkezett a helyszínre bambuszrudakkal és egyéb építőanyagokkal. Ez a testvéri szeretet nagy benyomást tett a szomszédokra. A három családnak pedig ez a tűzeset még a javára is volt. A tűz elpusztította ugyan a házukat, de a hitük és egyéb keresztény tulajdonságaik túlélték a szerencsétlenséget, sőt a szeretetteljes reagálás következtében még gyarapodtak is. (Máté 6:33; vö. 1Korinthus 3:12–14.)

² Vajon nem melegítik-e a szívünket az effajta tapasztalatok? Megerősítik hitünket az emberi kedvességben, de még inkább az igazi keresztény szeretet erejében. (Cselekedetek 28:2.) De kellőképpen értékeljük a bibliai alapot, amely képessé tesz minket arra, hogy ’tegyünk jót mindenkivel, de különösképpen azokkal, akik kapcsolatban vannak velünk a hitben’? (Galata 6:10.) És hogyan tehetnénk még többet ebben a tekintetben?

Kitűnő példa számunkra

3. Miben lehetünk biztosak azzal kapcsolatban, hogy Jehova törődik velünk?

³ Jakab tanítvány ezt mondja nekünk: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való” (Jakab 1:17). Mennyire igaz ez, hisz Jehova bőségesen gondoskodik szellemi és anyagi jólétünkről! De vajon melyiknek ad mégis elsőbbséget? A szellemieknek. Azért adta például a Bibliát, hogy szellemi vezetést és reménységet biztosítson általa. Hogy a reménység a legnagyobb adomány, vagyis az ő Fia köré összpontosuljon, akinek az áldozata szolgál alapul arra, hogy bűnbocsánatot nyerjünk és az örök élet kilátásával rendelkezhessünk. (János 3:16; Máté 20:28.)

4. Miből nyilvánvaló az, hogy Istent a testi szükségleteink is érdeklik?

⁴ De Jehovát az anyagi jólétünk is érdekli. Pál apostol ezt érvekkel támasztotta alá, amikor az ókori Lystrában élő férfiakkal beszélgetett erről a kérdésről. Bár azok a férfiak nem tartoztak ugyan az igaz imádók közé, mégsem tagadhatták, hogy a Teremtő ’jót tett, mivel esőt adott az égből és gyümölcstermő évszakokat, teljesen megtöltve szívünket eledellel és vidámsággal’. (Cselekedetek 14:15–17.) Szeretettől indíttatva, Jehova gondoskodik szellemi szükségleteink kielégítéséről és ellát a testi életünkhöz szükséges dolgokkal is. Nem gondolod, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy ő „a boldog Isten”? (1Timótheus 1:11.)

5. Mit tanulhatunk abból, ahogyan Isten az ókori Izraellel bánt?

⁵ Az a bánásmód, amellyel Isten az ókori Izraelt körülvette, jól szemlélteti, milyen kiegyensúlyozott figyelmet fordít imádóinak szellemi szükségleteire és anyagi helyzetére egyaránt. Először is a Törvényt adta népének. Királyai kötelesek voltak saját példányt készíttetni a Törvényről, a népnek pedig időről időre egybe kellett gyűlnie a Törvény felolvasásának meghallgatására. (5Mózes 17:18; 31:9–13.) A Törvény gondoskodott szent hajlék vagy templom felállításáról, valamint papokról, akik áldozatokat mutattak be, hogy a nép elnyerhesse Isten jóindulatát. Az izraeliták rendszeresen egybegyűltek szellemi ünnepek megtartására, amelyek az egész évi imádat kiemelkedő eseményei voltak. (5Mózes 16:1–17.) Ennek eredményeként az izraeliták egyénenként is igen gazdagok voltak szellemi vonatkozásban Isten előtt.

6., 7. Hogyan mutatta meg Jehova a Törvényben az izraeliták testi szükségleteivel való törődését?

⁶ A Törvény azonban azt is kinyilvánította, milyen figyelmes Isten az ő szolgáinak testi körülményei iránt. Talán eszedbe jutnak azok a törvények, amelyeket Izrael az egészségügy terén kapott, és azok a lépések, amelyek a minimumra csökkentették a fertőzés elterjedésének veszélyét. (5Mózes 14:11–21; 23:10–14.) De nem feledkezhetünk meg Isten különleges gondoskodásáról sem, amelynek az volt a célja, hogy az elszegényedett és lesújtott egyéneknek segítséget nyújtson. A rossz egészségi állapot vagy egy természeti csapás, mint például egy tűzvész vagy árvíz szegénységbe taszíthatott egy izraelitát. Maga a Törvény is elismerte, hogy Jehova nem tekint mindenkit egyenlő anyagi feltételek között élőnek. (5Mózes 15:11.) De ő még többet is tett annál, mint hogy egyszerűen csak együttérzett a szegényekkel és a lesújtottakkal. Intézkedett a megsegítésükre vonatkozóan.

⁷ Az ilyeneknek legsűrgősebben élelemre volt szükségük. Ezért Isten utasítást adott, hogy Izraelben a szegények szabadon tallózhassanak, gyűjtögethessenek a földeken, a szőlőskertekben és az olajfa-ligetekben. (5Mózes 24:19–22; 3Mózes 19:9, 10; 23:22.) Isten eljárásmódja ezzel nem arra buzdította az embereket, hogy lusták legyenek, vagy hogy közadakozásból éljenek, amikor egyébként munkaképesek. Az izraelita tallózónak erőfeszítéseket kellett tennie, néha talán hosszú órákat kellett eltöltenie a tűző napon, hogy összegyűjtse a napi táplálékát. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy Isten ezzel az intézkedésével jelentősen hozzájárult az elszegényedettek ellátásához. (Vö. Ruth 2:2–7; Zsoltárok 69:33, [69:34, Károli]; 102:17, [102:18, Károli].)

8. a) Mire kaptak buzdítást egyénenként is az izraeliták a testvéreikkel való törődés terén? (Vö. Jeremiás 5:26, 28.) b) Hogyan hasonlítanád össze azt a magatrtást, amelyre Jehova buzdította a zsidókat azzal a magatartással, amely manapság egészen általános?

⁸ Jehova tovább hangsúlyozta a lesújtottak iránti érdeklődést, amikor olyan kijelentéseket tett, mint például az Ésaiás 58:6, 7-ben. Amikor egyes önelégült izraeliták azzal kérkedtek, hogy böjtölnek, Isten prófétája kijelentette: „Vajon nem ez az a böjt, amit én kedvelek: . . . szabadon engedni a megtört szívűeket és kettétörni minden jármot? Vajon nem az, hogy kenyeredet megoszd az éhezővel és házadba vidd a lesújtott hontalant? Hogy betakard, akit mezítelenül látsz, és hogy ne rejtsd el magad a saját húsod elől?” Ma néhányan féltve őrzik azt, amit ’saját kényelmi zónájuknak’ tekintenek. Csak akkor hajlandók segíteni a szükségben levő egyénen, ha semmiféle személyes áldozatot nem kell ezért hozniuk, vagy valamilyen kényelmetlenséget vállalniuk. Mennyire más szellemet hangsúlyoznak Isten szavai Ésaiás próféciájában! (Lásd még: Ezékiel 18:5–9.)

9. Mit tanácsolt a törvény a kölcsönökkel kapcsolatban, és milyen magatartásra buzdított Isten ezen a téren?

⁹ A szegény izraelita testvérek iránti figyelmesség a pénzkölcsönök tekintetében is megmutatkozott. Az izraelita akkor várhatta el kamatok megfizetését, ha olyan valakinek adott kölcsön, aki azt az összeget üzleti befektetésre vagy az üzlete kibővítésére kívánta felhasználni. Jehova parancsa szerint azonban a kölcsönadott pénz után nem terhelhették kamattal azt a szegény testvért, aki kétségbeesésében máskülönben rossz cselekedet elkövetésére érzett volna kísértést. (2Mózes 22:25; 5Mózes 15:7, 8, 11; 23:19, 20; Példabeszédek 6:30, 31.) Isten magatartása a szerencsétlenek iránt mintaként szolgált népe számára. Sőt ilyen ígéreteket kapunk: „Aki jóindulattal van az alázatos iránt, Jehovának ad kölcsönt. Ő fog neki visszafizetni” (Példabeszédek 19:17). Képzeld csak el! Kölcsönt adni Jehovának abban a biztos tudatban, hogy ő bőségesen visszafizeti azt!

10. Miután megvizsgáltad Isten példáját, milyen kérdést tehetnél fel magadnak?

¹⁰ Mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést: Mit jelent nekem az, ahogyan Isten a lesújtottakat tekinti, és ahogyan ő bánik velük? Tanultam-e az ő tökéltes példájából és megpróbálom-e őt követni? Javíthatok-e valamit azon, hogy ebben a tekintetben is Isten képmása legyek? (1Mózes 1:26.)

Amilyen az Atya, olyan a Fiú is

11. Mennyiben azonos Jézus törődése az emberekkel azzal, ahogyan az Atya törődik velünk? (2Korinthus 8:9.)

¹¹ Jézus Krisztus „[Jehova] dicsőségének visszatükröződése és lényének pontos képmása” (Zsidók 1:3). Joggal számíthatunk tehát arra, hogy Jézus visszatükrözi azt a gondoskodást, amelyet Atyja tanúsít mindazok iránt, akik érdekeltek az igaz imádatban. Ezt ő meg is tette. Megmutatta, hogy az orvoslást leginkább igénylő szegénység a szellemi szegénység: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek, mert övék a mennyek királysága” (Máté 5:3; vö. Lukács 6:20). Krisztus ezt is mondta: „Én azért születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúskodhassak az igazság mellett” (János 18:37). Ő nem annyira csodatevőként vagy gyógyítóként volt közismert, hanem inkább tanítóként. (Márk 10:17–21; 12:28-33.) Ebben a vonatkozásban figyeljük meg a Márk 6:30–34. versét. Ott arról olvashatunk, hogy Jézus egy kis szabad időt keresett magának a felfrissülésre, a pihenésre. Ámde „egy nagy sokaságot látott, . . . [akik] olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. Vajon hogyan reagált erre? „Tanítani kezdte őket sok mindenre.” Igen, Jézus önmagát szánta oda, hogy megadja nekik, amire leginkább szükségük volt: az igazságot, amely által örökké élhettek. (János 4:14; 6:51.)

12. Mit tanulhatunk Jézus nézőpontjáról a Márk 6:30–34 és Márk 6:35–44. versei alapján?

¹² Miközben Jézus az alázatos zsidók szellemi szükségleteire összpontosította a figyelmét, nem hanyagolta el anyagi szükségleteiket sem. Márk beszámolója megmutatja, hogy Jézus betű szerinti táplálék iránti szükségleteikre is tekintettel volt. Az apostolok először azt javasolták, hogy bocsássa el a tömeget, „hadd vegyenek maguknak valami ennivalót”. De Jézus nem értett egyet velük ebben. Az apostolok ekkor azt a lehetőséget említették, hogy a magukkal vitt pénzalapból vásárolhatnának élelmet. Ehelyett azonban Jézus azt válaszolta, hogy végrehajtja híres csodáját, amelyben 5000 férfit táplált jól, a nőkön és a gyermekeken kívül, kenyérből és halból álló alapétkezés keretében. Néhányan talán ma úgy érzik, hogy könnyű volt Jézusnak csodálatos módon táplálnia a tömeget. Ámde nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ő őszintén törődött az emberekkel és annak alapján cselekedett. (Márk 6:35–44; Máté 14:21.)a

13. Milyen egyéb bizonyítékát adta Jézus annak, hogy érdeklődik az emberek jóléte iránt?

¹³ Bizonyosan elolvastad már az evangéliumi beszámolókat, amelyek bizonyítják, hogy Jézus a szerencsétlenek iránti érzéseit nem csupán a szegényekre tejesztette ki. A betegeket és a lesújtottakat is segítette. (Lukács 6:17–19; 17:12–19; János 5:2–9; 9:1–7.) Nemcsak azokat gyógyította, akik a közelébe juthattak. Néha ő maga utazott el a betegekhez, hogy segítsen rajtuk. (Lukács 8:41–55.)

14., 15. a) Miért lehetünk meggyőződve arról, hogy Jézus elvárta követőitől: ugyanúgy nyilvánítsák ki a másokkal való törődésüket, mint ő? b) Milyen kérdést kell feltennünk magunknak?

¹⁴ Vajon csak azoknak kellett törődniük a szegény és lesújtott tanítványok (vagy igazság keresők) szükségleteivel, akik képesek voltak csodatettekkel segíteni rajtuk? Nem. Jézus minden tanítványának érdeklődést kellett tanúsítania az ilyenek iránt és annak megfelelően kellett cselekednie. Jézus például arra buzdított egy gazdag férfit, aki örök életet akart nyerni: „Add el mindenedet, amid van, oszd szét a szegények között és kincsed lesz a mennyekben” (Lukács 18:18–22). Jézus ezt is tanácsolta: „Amikor lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat; és boldog leszel, mert semmijük sincs, amivel visszafizethetnének neked. Mert visszafizetnek majd neked az igazságosak feltámadásakor” (Lukács 14:13, 14).

¹⁵ A keresztény Krisztus követője; tehát mindegyikünk kérdezze meg magától: Milyen mértékben követem Jézus magatartását és cselekedeteit a szegények, a lesújtottak, a szerencsétlenek tekintetében? Becsületesen elmondhatom-e magamról, miként Pál apostol: „Legyetek az én utánzóim, miként én a Krisztusé vagyok!”?

Pál — a szép példakép

16. Mi volt az, ami különösen érdekelte Pál apostolt?

¹⁶ Helyénvaló, ha Pált említjük meg ebben a vonatkozásban, mert valóban követésre méltó példa volt. Amint azt elvárhatjuk, elsősorban valóban mások szellemi szükségletei érdekelték. ’Krisztust helyettesítő követ volt, aki így könyörgött másoknak: „Engesztelődjetek ki Istennel!”’ (2Korinthus 5:20). Pál különleges megbízatása abból állt, hogy prédikáljon és gyülekezeteket alapítson a nem-zsidók között. Ezt írta: „Rám van bízva a jó hír azok számára, akik körülmetéletlenek” (Galata 2:7).

17. Honnan tudjuk, hogy Pál a fizikai szükségletekre is figyelemmel volt?

¹⁷ De mivel Pál azt mondta, hogy ő Krisztust utánozza, vajon (Jehovához és Jézushoz hasonlóan) figyelmet fordított-e hívőtársai testi nyomorúságára és nehézségeire? Hadd válaszoljon erre maga Pál! A Galata 2:9-ben így folytatja: „Jakab és Kéfás [Péter] meg János közösségi jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy a nemzetek közé menjünk.” Azután a következő versben Pál nyomban hozzá teszi: „Csak gondolnunk kellett a szegényekre. Ezt buzgón igyekeztem is megtenni” (Galata 2:10). Pál tehát megértette, hogy bár számos gyülekezetért volt felelős mint misszionárius-apostol, nem lehetett túl elfoglalt ahhoz, hogy testvérei és testvérnői testi jólétével is törődjön.

18. Milyen „szegények”-re utalt valószínűleg Pál a Galata 2:10. versében, és miért kellett figyelmet fordítani az ilyenekre?

¹⁸ Valószínű, hogy „a szegények”, akikről a Galata 2:10-ben beszél, főleg a Jeruzsálemben és Júdeában élő zsidó-keresztények voltak. Korábban „zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók részéről a héberül beszélő zsidók ellen, mivelhogy az ő özvegyeiket mellőzték a mindennapi (élelem) kiosztásnál” (Cselekedetek 6:1). Amikor tehát megemlítette, hogy ő a nemzetek apostola, Pál tisztázta, hogy a keresztény testvériségben senkit sem hagy figyelmen kívül. (Róma 11:13.) Helyesen ítélte meg, hogy a testvérekről való testi gondoskodás is benne foglaltatik a következő szavakban: „A testben ne legyen megoszlás, hanem a tagok ugyanúgy törődjenek egymással. És ha egy tag szenved, vele együtt szenved az összes többi tag” (1Korinthus 12:25, 26).

19. Milyen bizonyítékunk van arra nézve, hogy Pál és mások is a szegények érdekében cselekedtek?

¹⁹ Amikor a jeruzsálemi és a júdeai keresztények a szegénység, a helyi éhínség, vagy az üldözés következtében szenvedtek, némely távoli gyülekezet nyomban reagált rá. Természetesen imában emlékeztek meg szükségben levő testvéreikről és Istentől kérték a támogatást és vigaszt. De nem álltak meg itt. Pál megírta, hogy „a Macedóniában és Akhájában levők örömmel osztották meg javaikat a Jeruzsálemben levő szentek szegényeivel” (Róma 15:26, 27). Akik ilyen pénzbeli hozzájárulással segítették lesújtott testvéreiket, ’mindenben meggazdagodtak teljes bőkezűségre, amely általunk hálaadást szül az Isten iránt’. (2Korinthus 9:1–13.) Nem volt-e hát elég okuk arra, hogy boldogok legyenek?

20. Miért lehetnek boldogok azok a testvérek, akik hozzájárultak a „szegények” megsegítéséhez?

²⁰ Azoknak a testvéreknek, akik megosztották javaikat „a Jeruzsálemben levő szentek szegényeivel”, további alapjuk is volt arra, hogy boldogok legyenek. Azzal ugyanis, hogy törődtek a lesújtottakkal, az adakozók elnyerték Isten helyeslését. És hogy miért, azt abból is láthatjuk, ha megjegyezzük, hogy a Róma 15:26-ban, valamint a 2Korinthus 9:13-ban „hozzájárulás”-nak fordított görög szó magában hordozza a következő fogalmakat: „a barátság jele, a testvéri egység bizonyítéka, sőt, ajándék”. Ezt a görög szót használja Pál a Zsidók 13:16. versében is, amely így szól: „A jótékonyságról és javaitok másokkal való megosztásáról el ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”

Akarunk-e boldogok lenni?

21. Milyen végkövetkeztetést vonhatunk le abban a tekintetben, hogy mi szolgálhat alapul a boldogságunkhoz?

²¹ Ebben a fejtegetésben megvizsgáltuk annak a bibliai bizonyítékait, hogy Jehova Isten és Jézus Krisztus, valamint Pál apostol törődtek a lesújtottakkal. Megfigyeltük, hogy mindannyian elismerték: a szellemi szükségleteknek kell szentelni a legfőbb figyelmet. De az is igaz, hogy ők valamennyien igen gyakorlati módon nyilvánították ki érdeklődésüket a szegények, a betegek, a szerencsétlenek iránt. Boldogságot találtak abban a gyakorlati segítségben, amit nyújtottak. Vajon kevésbé lenne ez igaz a mi esetünkben? Pál apostol arra buzdít, hogy ’gondoljunk az Úr Jézus Krisztus szavaira, amikor ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”’ (Cselekedetek 20:35).

22. E témakör milyen vonatkozásai érdemlik meg még, hogy megvizsgáljuk azokat?

²² Joggal teheted fel magadnak a kérdést: De hát mit tehetek én, személy szerint? Honnan tudhatom, hogy ki az, aki valóban szükséget szenved? Hogyan ajánlhatom fel a segítséget oly módon, hogy ne segítsem elő a lustaságot, hogy a segítségem kedves és reális legyen, tekintettel legyek mások érzéseire, és a segítségem kiegyensúlyozott legyen, összhangban legyen keresztény feladatommal: a jó hír terjesztésével? A következő cikkben ezeket a szempontokat tárgyaljuk meg, ami alapul szolgál majd további boldogságodhoz.

[Lábjegyzet]

Megjegyezted-e?

◻ Hogyan bizonyítja be Isten, hogy érdeklődik mind a szellemi, mind a testi szükségleteink iránt?

◻ Mi mutatja azt, hogy Jézus többet tett annál, mint egyszerűen csak segítette az embereket, amikor az igazságra tanította őket?

◻ Milyen példát mutatott Pál a szegényekkel kapcsolatban?

◻ Miután megvizsgáltad Jehova, Jézus, és Pál apostol példáit, minek a megtételét látod szükségesnek?

[Kép a 26. oldalon]

Keresztény véneknek és másoknak is alkalmazniuk kell a Lukács 14:13, 14-ben olvasható Jézus tanácsát