Többet is tégy, ne csak ezt mondd: „Melegedj és lakj jól!”
„Ha valaki közületek . . . ezt mondja [a szükségben levő testvérnek]: ’Menj el békével, melegedj és lakj jól’ , ti azonban nem adjátok meg neki a szükséges testi dolgokat, mi haszna van annak? . . . A hit halott önmagában, ha nincsenek cselekedetei” (JAKAB 2:15–17).
1. Hogyan került nagyon ínséges helyzetbe egy nigériai testvér?
A SZÁMÍTÁSOK szerint Lebechi Okwaraocha 1880 előt született, tehát jóval több mint száz éves. Nigériai őseinek fétiseit örökölte és azokat imádta. Azután, a nyolcvanas éveiben, elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. A gyakorlatban is alkalmazta a tanultakat és alámerítkezett. Így hát mintegy 30 éve Jehova tanúja. Nemrég meglátogatták őt a gyülekezetének vénei és a 72 éves anglikán feleségét is, éppen egy nagyon nagy záporeső után. Mindketten nagyon el voltak keseredve, szalmatetős kunyhójukat víz árasztotta el, és nem volt rokonuk, aki szállást adott volna nekik vagy segített volna a kunyhó kijavításában. Ha te ott lettél volna, vajon mi lett volna a teendőd? Nos, mielőtt kitalálnánk, hogy mi történt, előbb vizsgáljunk meg néhány bibliai tanácsot.
2. Miért vagyunk érdekeltek a „jó munkákban”?
2 Krisztus Jézus „önmagát adta értünk, hogy . . . egy jó munkára igyekvő népet tisztítson meg személy szerint a maga számára” (Titus 2:14). Ez a munka az életmentő Királyság-prédikálás köré összpontosul. (Márk 13:10; Jelenések 7:9, 10.) A keresztény „jó munka” azonban többet is magában foglal, mint csupán a létfontosságú prédikálást, mert Jézus féltestvére, Jakab megmagyarázza: „Tiszta és szeplő nélküli imádat a mi Istenünk és Atyánk nézőpontja szerint ez: gondoskodni az árvákról és az özvegyekről nyomorúságukban, és szeplő nélkül megőrizni magunkat a világtól” (Jakab 1:27).
3., 4. Mit tanulhatunk az 1Timótheus 3—5. fejezetéből a „jó munkák”-kal kapcsolatban, és milyen kérdések vetődnek fel ebben a vonatkozásban?
3 Az első századi gyülekezetek mindenféle „jó munkával” voltak elfoglalva. A Timótheushoz írt első levél 3. fejezetében, miután körvonalazta a felvigyázók és kisegítő szolgák képesítéseit, Pál apostol azt írta, hogy „az élő Isten gyülekezete az igazság oszlopa és támasza” (1Timótheus 3:1–15). Megmutatta, hogy a keresztények, akik a megbízható tanítás szerint élnek, megmenthetik mind magukat, mind pedig azokat, akik hallgatnak rájuk. (1Timótheus 4:16.) Azután Pál arról szól, hogy milyen ’jó munkát’ jelent az, ha valaki anyagi téren is gondoskodik a hithű özvegyekről, akik ’mindenüket elosztották’ . (1Timótheus 5:3–5.)
4 Az evangélizáló munkán felül figyelmet kell fordítanunk olyan „jó munkára” is, mint például ’gondoskodni az árvákról és az özvegyekről nyomorúságukban’ . Vajon mit tehetnek ezen a téren a vének és a kisegítő szolgák, mint akik „vezetnek”? (Zsidók 13:17.) És mit tehetünk mi, személy szerint, hogy ilyenfajta „jó munkát” végezhessünk?
Vének, akik helyesen vezetnek
5. Hogyan tett eleget a különleges szükségletnek Pál, és milyen mai párhuzamai vannak az akkori helyzetnek?
5 Amikor különleges szükség szakadt Júdeára, Pál, mint vén, elöl járt a segélyszolgálat megszervezésében. Az ilyen vezetés a lehető legkisebbre csökkentette a zűrzavart; a segélyezésre szánt dolgokat igazságosan, a szükségletek szerint kellett elosztani. (1Korinthus 16:1–3; Cselekedetek 6:1, 2.) A mai véneknek is elöl kell járniuk a segélyszolgálatban katasztrófális árvizek, földcsuszamlások, szökőár, szélviharok, vagy földrengések idején, ’szem előtt tartva mások személyes érdekeit’ . (Filippi 2:3, 4.)
6. Amikor katasztrófa történt Kaliforniában, az USA-ban, hogyan reagáltak a vének?
6 Az Ébredjetek! 1986. október 8-i (angol) száma beszámol a keresztényi szeretet egy ilyen tevékeny példájáról. Amikor egy gátszakadás árvizet okozott Kaliforniában (USA), a vének nyomban reagáltak. Ezek a szellemi pásztorok gyorsan számba vették a nyájat, hogy megállapítsák: ki hiányzik, kinek van szüksége orvosi ellátásra, élelemre, lakásra. A vének egyeztették erőfeszítéseiket Jehova Tanúi főhivatalával. Segélyezési bizottság alakult, és amikor a tanútársak közül sokan eljöttek, hogy segítsenek, csapatokat szerveztek, hogy megtisztítsák és helyreállítsák a sérült otthonokat. A vének felügyeltek az élelem vásárlására és szétosztására. Ez jól szemlélteti, hogy ahol különleges szükség támad, ’minden tanítvány képes eldönteni, hogy mi az, amit módjában áll adományozni’ vagy megtenni, mégis bölcs eljárás előbb beszélni a helyi felvigyázókkal és kikérni a tanácsukat. (Vö. Cselekedetek 11:27–30.)
7. Milyen általánosabb szükségletek kielégítésére kell nekünk is reagálnunk?
7 Jóllehet te (akár vén vagy, akár nem) esetenként talán képes vagy reagálni valamilyen nagyobb szükségre természeti katasztrófák idején, vannak sokkal általánosabb szükségletek is, amelyek éppen olyan életbevágóak, és pontosan a saját gyülekezetedben. Mivel ezek a szükségletek nem olyan szenzációsak, mint a nagyobb katasztrófák, könnyebben szemet hunyunk felettük, vagy kevesebb figyelmet fordítunk rájuk. De az ilyen helyi szükségletek valójában azok, amelyeket a Jakab 2:15–17 megemlít. Igen, a saját gyülekezeted jelentheti számodra a legnagyobb kihívást abban a tekintetben, hogy vajon ’a hitednek vannak-e cselekedetei, vagy pedig halott-e önmagában’.
8. Hogyan tanúsítanak a felvigyázók bölcsességet a gyülekezetek szükségleteinek kielégítése terén?
8 Amikor elöl járnak, a vének igyekezzenek „bölcsen és értelmesen” cselekedni. (Jakab 3:13.) A bölcsességgel megvédhetik a nyájat az olyan szélhámosoktól, akik testvérről testvérre (vagy gyülekezetről gyülekezetre) járnak és pénzt kérnek kölcsön különféle történeteket kitalálva, hogy „segítséget” kapjanak. A felvigyázók bölcs módon nem rokonszenveznek a lustasággal, mert a bibliai szabály ez: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyen” (2Thessalonika 3:10–15). A testvérek azonban nem akarják ’bezárni a gyengéd könyörület érzésének ajtaját’ vagy másokat arra buzdítani, hogy azt tegyék. (1János 3:17.) További ok arra, hogy bölcsességet tanúsítsanak: a Biblia nem ad nekünk végeláthatatlan szabályokat arra nézve, hogyan gondoskodjunk a szükségben levőkről és a lesújtottakról. A körülmények területenként mások és mások.
9. a) hogyan gondoskodtak a keresztény özvegyekről az első században? b) Milyen természetű segítségben részesülhetnek az ilyenek napjainkban?
9 Az 1Timótheus 5:3–10-ben például Pál arról beszél, hogy segélyezésre méltó özvegyeket „mellőztek”. Hívő rokonaik voltak elsősorban felelősek az ilyenekért; ennek a feladatuknak az elhanyagolása bizony sokat rontott az Isten előtti állapotukon. Ha azonban egy szükségben levő vagy érdemes özvegy nem juthatott ily módon támogatáshoz, a vének lehetőséget kaptak arra, hogy a gyülekezet részéről bizonyos támogatásban részesítsék. Manapság is előfordul, hogy egyes gyülekezetek segítik a körükben levő, különösen szükséget szenvedő egyéneket. A legtöbb országban azonban az adókból befolyt összegekből segítik az időseket, a rokkantakat és azokat, akik nem kapnak munkát. A keresztény vének azonban más módon kívánnak segíteni. Néhányan, akik valóban rászorulnak, és akik teljesen jogosultak az ilyen közsegélyre, nem tudják, hová kell fordulniuk vagy túl félénkek ahhoz, hogy segélyt kérjenek. A vének tehát érdeklődhetnek a kormányhivataloknál, vagy kapcsolatba léphetnek olyan tanúkkal, akik tapasztaltabbak ezen a területen. Azután felkérhetnek egy arra alkalmas testvért vagy testvérnőt, hogy segítsen a szükségben levő személynek hozzájutni a rendelkezésre álló segélyhez. (Róma 13:1, 4.)
A gyakorlati segítség megszervezése
10. Mire fordítsanak figyelmet a vének, miközben a nyáj felett pásztorkodnak?
10 Az éber felvigyázók gyakran saját maguk jelentik a kulcsot arra, hogy a lesújtottak és a szükséget szenvedők segítséget kapjanak szerető testvéreik és testvérnőik részéről. A véneknek mint az egész nyáj pásztorainak, ébereknek kell lenniük a szellemi és testi szükségletek iránt. Érthető, hogy a vének a fő súlyt „az imádságra és az igehirdetés szolgálatára” fordítják. (Cselekedetek 6:4.) Ezért igyekeznek úgy intézni a dolgot, hogy a nyáj ágyhoz kötött vagy kórházban levő tagjainak szellemi táplálása biztosítva legyen. A vének hangszalagra rögzíthetik az összejöveteleket azok számára, akik nem tudtak jelen lenni. A vének és a kisegítő szolgák, akik felváltva végezték az ilyen hangfelvételek lejátszását, azt tapasztalták, hogy látogatásaikon egyéb szellemi ajándékkal is megörvendeztethették a testvéreiket. (Róma 1:11, 12.) Ugyanakkor megállapíthatták a pillanatnyi szükségleteket is.
11. Szemléltesd, hogyan lehet gondoskodni egy szükségben levő testvérnő megsegítéséről.
11 Megfigyelhették, hogy a hátrányos helyzetben levő vagy idősebb testvérnők időnként el tudtak jönni a Királyság-terembe, vagy rövid ideig részt tudtak venni a szántóföldi szolgálatban, ha valamelyik testvérnő segített nekik a tisztálkodásnál és az öltözésnél. (Vö. Zsoltárok 23:1, 2, 5.) A felvigyázók még ki is jelölhetnek valakit ennek az elvégzésére. Hasonlóképpen felkérhetnek önként jelentkezőket arra, hogy a beteg vagy szükségben levő személlyel együtt utazzanak vagy gondoskodjanak a szállításukról. Ha ez terv szerint történik, még nagyobb rendben megy végbe minden.
12. Hogyan működhetnek együtt mások is a felvigyázókkal a betegek vagy idősek megsegítésében?
12 A vének megfigyelhetik, hogy milyen egyéb dolgokban lehetne még felajánlani a segítséget, vagy szerető módon intézkedni. Például, egy idős vagy beteg testvérnő nem tudta már úgy rendben tartani a házát, mint azelőtt. Egy kisegítő szolga vagy másvalaki nem tudna-e segédkezet nyújtani ebben? Ha valaki mondjuk levágná a füvet vagy megmetszené a bokrokat, biztosan jobban érezné magát a testvérnő, hogy a házatája most nem ad okot a szomszédoknak sem arra, hogy esetleg megszólják. Talán ki kellene gyomlálni a kertet vagy meg kellene öntözni? Vagy valamelyik testvérnő, aki éppen bevásárolni készül, nem beszélhetne-e a szükségben levő testvérnővel, hogy beszerezze számára a szükséges árukat? Ne feledjük: az apostolok az ilyen gyakorlati dolgok iránt is érdeklődtek és megszervezték, hogy az arra alkalmas személyek segítséget nyújtsanak a gyülekezetben. (Cselekedetek 6:1–6.)
13. Mi lett az eredménye annak, hogy a vének a korábban említett nigériai testvérnek segítséget nyújtottak?
13 Ilyen szerető gondoskodást tanúsítottak a korábban említett vének is, akik — pásztori látogatásuk során — szomorú helyzetben találták Lebechi Okwaraochát és a feleségét. A vének testülete gyorsan intézkedett és tudta, mit kell tennie — újra felépíteni a házat. Sok testvér és testvérnő adományozott építőanyagot és önként segített az építkezésben. Egy hét alatt biztonságos, fémfedelű kis házat építettek fel a rászorulóknak. A nigériai jelentés így szól:
„A falubelieket meglepte és önként hoztak enni- és innivalót a testvéreknek és testvérnőknek, akik buzgón dolgoztak hosszú órákon át, hogy a legközelebbi esős időszakig befejezhessék a munkát. Ez az esemény szóbeszéd tárgya lett a faluban. A falubeliek igen fogékonnyá lettek az igazság iránt és sok házi bibliatanulmányozás indult el a községben.”
Te is részt veszel az ilyen „jó munkában”
14. Milyen szemlélettel végezzük a „jó munkát” a testvéreink javára?
14 Természetesen, sokszor magánúton és közvetlenül is reagálhatunk a környezetünkben élő idősebbek, a rokkantak, a kórházban levők, vagy a más módon lesújtottak szükségleteire. Ha látunk valamilyen lehetőséget arra, hogy kimutassuk valódi keresztényiségünket, nos, miért ne próbálnánk meg segíteni? (Cselekedetek 9:36–39.) Ne a másoktól jövő nyomás, hanem a keresztényi szeretet indítson erre! Mindenfajta gyakorlati segítség első kelléke az őszinte érdeklődés és az együttérzés. Természetesen senki sem fordíthatja vissza az idő kerekét az időseknél, nem gyógyíthatja meg csoda folytán a betegséget, nem egyenlítheti ki a gazdasági, vagyoni különbségeket a gyülekezet összes tagjánál. De határozottan szükséges, hogy törődjünk másokkal és meglegyen bennünk az adakozó szellem. Ha az megvan bennünk és annak megfelelően cselekszünk is, az nagyban megerősíti a szeretet kötelékét, amely összefűz minket azokkal, akiken segítünk. Így volt ez Pál és Onézimus esetében is, aki viszonylag új keresztény volt és ’szolgált Pálnak a fogságban’ . (Filemon 10–13; Kolossé 3:12–14; 4:10, 11.)
15. Hogyan segíthetünk arra rászorulókat, akik valóban szükséget szenvednek?
15 Néha előfordul, hogy akár névtelenül elküldött, akár négyszemközt átadott kedves ajándékkal reagálhatunk valakinek az anyagi szükségleteire. Talán valamelyik testvérünk elveszítette az állását és nem sikerült másikat találnia? Vagy egy testvérnő váratlanul orvosi számlát kapott, amit ki kell fizetnie. Ilyen helyzetek könnyen adódhatnak a környezetünkben. Amikor „könyöradományt” adunk, Atyánk, aki titkon néz minket, látja azt és helyesel. (Máté 6:1–4.) De, miként Jób, azt is megtehetjük, hogy pénz helyett ruhaneműt adhatunk a rászorulóknak, vagy élelmet, házi kosztot az özvegyeknek vagy az apátlan árváknak. (Jób 6:14; 29:12–16; 31:16–22.)
16. Milyen egyéb gyakorlati módon lehet még segíteni? Szemléltesd ezt.
16 Tapasztalataid vagy összeköttetéseid is gyakorlati segítség forrásai lehetnek. Egy testvér W. testvértől pénzt kért kölcsön. A testvér kedves válasza a következő volt: ’Miért gondolod, hogy nekem fölösleges, kölcsönadni való pénzem van? ’ A felelet erre az volt: ’Azért, mert te jobban tudsz bánni a pénzeddel. ’ Körültekintően, W. testvér, aki már többször kölcsönzött pénzt a szükségben levőknek, ezt javasolta: ’Talán inkább arra lenne valóban szükséged, hogy valaki megtanítson rá, hogyan kell bánni a pénzeddel, és én örömmel segítek neked ebben, ha elfogadod tőlem a segítséget. ’ Az effajta segítséget nagyra értékelik azok a testvérek, akiknek szükségük van arra, hogy az új körülményekhez alkalmazzák életszínvonalukat, vagy akik készek keményen dolgozni valamilyen kevésbé megbecsült munkahelyen is. Természetesen, ha valakinek valóban szüksége van kölcsönre, helyes lenne aláírt megállapodást kötni erről későbbi kellemetlenségek elkerülése végett. Sok testvér, aki nem hajlamos arra, hogy kölcsönkérjen pénzt, nagyra értékelné, ha személyes segítséget kapna tanács vagy tapasztalat formájában. (Róma 13:8.) Jól szemlélteti ezt egy Nyugat-Afrikából érkezett tapasztalat, amely Emánuellel esett meg:
Jóllehet Emánuel szakképzett borbély volt, kevés vendég kereste fel, és nagyon lehangolta az, hogy képtelen volt megkeresni a kenyerét. Akkor egy éber vén a gyülekezetben megkérdezte Emánuelt, nem volna-e kedve másfajta munkát végezni. Emánuel igennel válaszolt, mivel nem hagyta, hogy a szakmai büszkeség az útjába álljon. A vén beszélt az ismerőseivel és szerzett Emánuelnek egy kisegítői állást egy kórházban. Ebben a munkakörben jól megállta a helyét és még másoknak is tudott segíteni a gyülekezetben.
17. Hogyan lehet segíteni olyan testvérnek, aki kórházban van? (Zsoltárok 41:1–3, [41:2–4, Károli].)
17 Amikor egy kereszténytársunk kórházban vagy szeretetotthonban van, különösen jó alkalmunk van arra, hogy segítsünk rajta. Itt megint csak alapvetően fontos az érdeklődés és a törődés. Ezeket a jó tulajdonságokat kimutathatjuk irántuk, ha készségesen felolvasunk nekik az építő keresztény irodalomból, vagy elmondunk buzdító tapasztalatokat. De vannak-e fizikai szükségletek, amelyeket segíthetünk kielégíteni? Bizonyos területeken az orvosi intézmények annyira túlterheltek, hogy a beteget nem fürdetik meg és nem táplálják, hacsak valamelyik hozzátartozója nem teszi meg. Ha tehát az orvosok beleegyeznek, vihetsz a betegnek tápláló eledelt vagy segíthetsz neki hajat mosni vagy megfürödni. Talán nagyra értékelnének egy meleg ruhaneműt vagy esetleg papucsot? (2Timótheus 4:13.) Vagy felkínálhatod, hogy elintézed valamilyen ügyét, ami miatt aggódik. Talán amiatt van gondja, hogy hogyan rendezze a csekkfüzetét, vagy hogyan fizesse ki a számláit. Jó segítséget nyújthatsz azáltal is, ha apróbb szívességeket teszel neki, mondjuk megnézed, nem gyűlt-e össze sok postája a lakásán, vagy megöntözte-e valaki a növényeket vagy kikapcsolták-e a fűtést.
18. Minek a megtételét határoztad el magadban a szükségben levő testvérekkel kapcsolatban?
18 Kétségtelen, hogy mindannyian megtalálhatjuk a módját, hogyan tudnánk többet is tenni annál, mint csupán azt mondani: „Melegedj és lakj jól!” (Jakab 2:16). Gondolj a gyülekezetedben levő testvérekre és testvérnőkre. Vannak-e közöttük, akik valóban rászorulnak anyagilag, vagy betegek, hátrányos helyzetben levők, ágyhoz kötöttek? Mit tehetsz gyakorlati módon a gyülekezet ezen kedves tagjaiért, akikért Krisztus meghalt? Ha ilyen a magatartásod, biztosan jobban felkészült leszel arra, hogy gyorsan segíts, ha nehézségek támadnának.
19 a) Miért olyan fontos a helyes egyensúly ezen a téren? b) Melyik a legnagyobb jótett, amit másokkal kapcsolatban gyakorolhatunk, és miért igaz ez? (Zsoltárok 72:4, 16.)
19 Ha igyekszünk segíteni testvéreinken, ezzel azt bizonyítjuk, hogy nem halott a hitünk. Ugyanez a hit buzdít minket arra is, hogy keményen dolgozzunk a keresztény prédikálásban. Meg kell tartanunk a helyes egyensúlyt mások anyagi megsegítése és a rendszeres keresztényi prédikáló-munka között. (Vö. Máté 15:3–9; 23:23.) Jézus tanácsa Mártának és Máriának a helyes egyensúlyt tükrözi. Jézus azt mondta, hogy ha valaki az anyagi dolgokat állítja szembe a szellemi eledellel, az utóbbi a „jobbik rész”, ami nem vétetik el tőle. (Lukács 10:39–42.) A betegek és a szegények mindig itt lesznek a dolgok jelenlegi rendszerében. Mi jót tehetünk és jót is kell tennünk velük. (Márk 14:7.) De a legjobb és legtartósabb jó, amit másokkal tehetünk az, ha Isten Királyságával kapcsolatban tanítjuk őket. Jézus is erre összpontosította a figyelmét. (Lukács 4:16–19.) Így kaphatnak tartós segítséget a szegények, a betegek, a lesújtottak. Mily nagy öröm segíteni a testvéreinknek, hogy megmaradhasson Istenbe vetett reménységük, és ’szilárdan megragadhassák a valódi életet’ . (1Timótheus 6:17–19.)
Emlékszel rá?
◻ Melyek a legfontosabb „jó munkák”, amelyeket a keresztény gyülekezetben el lehet végezni?
◻ Hogyan fejleszthetik ki a vének a gyülekezetben a helyes szemléletet a „jó munkák” területén a testvérek anyagi körülményei tekintetében?
◻ Milyen gyakorlati lépéseket tehetnek a vének?
◻ Milyen gyakorlati segítséget nyújthatsz te magad is a szükségben levő testvéreidnek és testvérnőidnek?
[Kiemelt rész a 29. oldalon]
A gyülekezet gondoskodott róluk
Egy házaspár, aki vidéki területen levő kisebb gyülekezetbe költözött át, a következő gondolatébresztő esetről számolt be:
’Három évvel ezelőtt a feleségem és én eladtuk otthonunkat és egy távoli gyülekezethez költöztünk, ahol érett segítségre volt szükség, mivel bizonyos nehézségek merültek fel. Nemsokára négy felelős feladatkört kellett ellátnom. Szerettük a testvéreket és együtt kívántunk munkálkodni velük. A hónapok múltával a gyülekezet szelleme is javult, és két nagyszerű vén költözött még oda.
A feleségem kezdett betegeskedni, és a múlt évben nagyobb műtétre volt szükség. Azon a napon, amikor bement a kórházba, én májgyulladást kaptam. Két hónappal később elbocsátottak az állásomból, mivel igen rossz volt a gazdasági helyzet azon a vidéken. Tartalék pénzünk elfogyott, én állás nélkül voltam, mindketten szerettünk volna meggyógyulni. Igen lehangolt voltam, mert közeledett a kerületkongresszus ideje, és nekem is részem lett volna a programban. Ugyanakkor a körzetgyűlés programjában is szerepem lett volna néhány héten belül. De pénz nélkül el sem tudtam képzelni, hogy eljuthatok ezekre az összejövetelekre, és még a családomról sem tudtam gondoskodni. Egyik reggel a feleségem elment a szántóföldi szolgálatba, én pedig leültem, hogy újra végiggondoljam a helyzetünket.
Amint kinéztem az ablakon, azt kérdeztem magamtól: Hol van Jehovába vetett bizalmam? Azt mondtam a felségemnek, hogy ne aggódjon, és most én kezdek el kételkedni? Ezután kifejeztem „kishitüségemet” Jehova előtt és segítségért könyörögtem hozzá. Amikor befejeztem az imámat, egy testvér kopogtatott az ajtómon. Meg akar hívni egy csésze kávéra. Megmagyaráztam, hogy nem szívesen mennék, mert szeretnék felkészülni az aznap esti összejövetelre, ahol programom van. A testvér azonban nagyon ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek és azt mondta, hogy az egész csak néhány percig tart. Ezért hát elmentem vele. Egy fél óra múlva értem haza, és amikor kiléptem a kocsijából, már sokkal jobban éreztem magamat.
Amikor beléptem a konyhába, azt vettem észre, hogy a konyhaasztal tele volt rakva élelmiszerrel. Azt gondoltam az első pillanatban, hogy a feleségem el volt bevásárolni. „De várjunk csak, hogyan vásárolhatott volna, amikor nincs pénzünk?” Aztán észrevettem egy borítékot. Ez állt rajta:
„Testvéreidtől és testvérnőidtől, akik nagyon szeretnek benneteket.”
Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. A „kishitüségemre” gondoltam és ettől sírásra fakadtam. Azután megjött a feleségem. Rámutattam az élelemre és az egyéb adományra. Ekkor ő is sírva fakadt azzal a két testvérnővel együtt, akik hazakísérték. Megpróbáltuk megmagyarázni, hogy nem fogadhatjuk el ezt a sok ajándékot, de a testvérnők azt mondták, hogy senki sem tudja, kitől van az ajándék. Az egész gyülekezetnek része van benne, és azért akarták ezt megtenni, mivel úgy érezték, mi tanítottuk meg őket arra, hogyan kell mások javára adakozni. Ez még több könnyet csalt a szemünkbe!’
Később, amikor a testvér leírta ezt a beszámolót, már újra volt munkája. Ő és a felesége részt vettek a kisegítő úttörőszolgálatban.