Rendelkezel kutató elmével?

A KÍVÁNCSISÁG tulajdonképpen „tudni vágyás”. Akiben nagyfokú kíváncsiság él, az szeretne mindent megtudni, kikutatni. Jehova plántálta el belénk ezt a minden iránt megnyilvánuló érdeklődési vágyat, amely a születés pillanatától kezdve folyton arra késztet bennünket, hogy kutassuk a körülöttünk levő világot. Egész életünk azzal telik el, hogy szüntelenül tanulunk. Ha érett, az élethez jól alkalmazkodó felnőttek szeretnénk lenni, akkor szükségünk van arra, hogy kíváncsiságunkat, kutatási vagy tudni vágyásunkat kielégítsük.

Ez különösen érvényes szellemi tekintetben. Az örök életre való kilátásaink Jehova Isten megismerésétől függnek. (János 17:3.) A Biblia azt mondja, hogy Isten azt kívánja tőlünk, hogy tudakozódjunk felőle, „hátha kitapogathatnánk és megtalálhatnánk őt” (Cselekedetek 17:23, 24, 27). Ha elfojtjuk kíváncsiságunkat, vagy ha nem engedjük kibontakozni, előrehaladásunk renkívüli mértékben lelassul. Egyenesen végzetes, ha elveszítjük a szellemi dolgok iránti érdeklődésünket. (Zsoltárok 119:33, 34; Hóseás 4:6.)

Jehova népe már régtől fogva hangsúlyozta, mennyire fontos az oktatás és a tanulás, vagyis a tanulási vágy helyes kielégítése. (5Mózes 6:6, 7; 31:12; 2Krónika 17:9.) Jézus, a Messiás volt a legnagyobb Tanító a földön. (Máté 9:35.) Tanítványai az ő példáját követték. Még amikor üldözéssel kellett szembenézniük, akkor is „szünet nélkül tanítottak és hirdették a jó hírt” (Cselekedetek 5:42). Ez a tanítás érdeklődést keltett a kutató elmékben. A bereaiakhoz hasonlóan, sokan „a legnagyobb készséggel fogadták, naponta gondosan kutatva az Írásokat, hogy vajon úgy vannak-e ezek a dolgok” (Cselekedetek 17:11).

Hasonlóképpen a mai keresztény gyülekezet tevékenysége jórészt a tanítás köré összpontosul. A gyülekezet csak így tudja betölteni eredeti rendeltetését: azt, hogy serkentse és kielégítse az embereknek Jehováról és szándékáról szóló megismerési vágyát. Ez a fajta kíváncsiság egészséges és hasznos.

A kíváncsiságnak is megvannak a határai

Néha előfordul, hogy óvni kell a gyermekeket a túlzott kíváncsiságtól, például olyankor, amikor egy kisgyermek meg akar fogni egy tüzes tárgyat, vagy kíváncsiságból szájába vesz egy üvegdarabot, hogy megkóstolja, milyen ízű az. Ilyenkor el szeretnénk kerülni, hogy valami bajba essék. Ha tehát ezekben korlátozzuk kíváncsiságát, ezzel még nem akadályozzuk őt fejlődésében.

És ahogy a gyermekek tovább nőnek, kíváncsiságuk újból bajba sodorhatja őket. Például, egy tizenéves fiút roppant érdekelhet egy pornográf folyóirat. Vagy egy tizenéves lány merő kívánvcsiságból rágyújt, vagy kipróbálja, milyen is a kábítószer. Az is előfordulhat, hogy fiatalok összejönnek és elkezdenek sörözgetni, hogy kipróbálják, mennyit tudnak inni és milyen a részegség érzése! Nos, ha óvjuk fiataljainkat az ilyenfajta kíváncsiságtól, bizonyára nem akadályozzuk őket testi fejlődésükben vagy növekedésükben.

Vannak-e olyan esetek, amelyekben az érett keresztényt kíváncsisága bajba sodorhatja? Igen, vannak. Pál óvta Timótheust azoktól, akik a keresztény kíváncsiságát felszítva, hite megingatásán fáradoznak: „Ó, Timótheus — mondta Pál —, őrizd meg, ami rád van bízva. Fordulj el az üres beszédtől, amely sérti azt, ami szent, és annak az ellentmondásaitól, amit hamisan ’tudománynak’ neveznek. Egyesek az ilyen [tudomány] fitogtatása miatt eltévelyedtek a hittől” (1Timótheus 6:20, 21).

Pál a Timótheushoz írott második levelében ilyen további figyelmeztetést adott: „Éppen ezek a férfiak azok, akik eltértek az igazságtól, mivel azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét” (2Timótheus 2:18). Könnyen elképzelhető, milyen kíváncsiságot ébreszthettek az effajta beszédek! Gyanútlan személyek esetleg ezt mondták: „Mit akarnak azok a férfiak mondani? Hogyan mondhatják, hogy már megtörtént a feltámadás?” Kíváncsiságtól hajtva, talán meg is hallgatták az ilyen beszédeket. És mi lett az eredmény? Egyesek hitükben meginogtak. Az ilyenek beszédét csupán kíváncsiságból meghallgatni ugyanolyan veszélyes volt, mint amilyen veszélyes kíváncsiságból kipróbálni a kábítószereket vagy megnézni a pornográf képeket.

Ez azt jelenti, hogy a keresztények szűk látókörűek, és elzárkóznak a sajátjukon kívül mindenki más véleményének a meghallgatásától? Nem, nem erről van szó! A tanács itt inkább arra irányul, hogy ne nyissuk meg elménket olyan gondolatok vagy dolgok előtt, amelyek károsak lehetnek, és amelyeket később megbánnánk. Gondoljuk csak el: mennyivel másabb lett volna a helyzet, ha Éva akkor kíváncsiságát elfojtotta volna és nem hallgatott volna Sátán, az Ördög félrevezető szavaira! (1Mózes 3:1–6.) Pál apostol az efézusi véneket óva inti a „farkasoktól”, akik ugyanolyan szellemben, mint Sátán Évával szemben, „elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Cselekedetek 20:29, 30). „Hamis beszédeket” használnak, hogy „kizsákmányoljanak” bennünket. Ezek a szavak a keresztény szellemiségére nézve mérgező gondolatokat tartalmaznak. (2Péter 2:3.)

Ha tudnád, hogy egy bizonyos ital mérgező, meginnád-e csupán kíváncsiságból, hogy milyen íze van, vagy hogy kipróbáld, szervezeted elég erős-e a méreg hatásával szemben? Bizonyára nem tennéd! Hasonlóképpen, bölcs lenne-e elmédet megnyitni olyan szavak előtt, amelyek kifejezetten abból a célból hangzanak el, hogy becsapjanak és eltéritsenek az igazságtól? Aligha!

Óvakodj a világi filozófiáktól

A kíváncsiság akkor is ártalmas, ha világi filozófiák kutatására ösztönöz bennünket. A filozófia meghatározása: „az emberi tapasztalat egészének, a valóság alapvető okainak és elveinek józan ész és elméleti vizsgálódás alapján történő megértésére és értelmezésére irányuló emberi törekvés”. Ezek az emberi filozófiák végső soron hasonlítanak azokhoz az emberekhez, akik „mindig tanulnak, de az igazság pontos ismeretére eljutni soha nem tudnak” (2Timótheus 3:7). És hogy miért nem tudnak, annak egy alapvető oka van: Isten bölcsessége helyett emberi bölcsességre támaszkodnak.

Pál apostol ezt a hibát nyíltan feltárta. A korinthusiaknak elmondta, hogy „e világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt” (1Korinthus 3:19). A római keresztényeket is óvta azoktól, akik „okoskodásaikban üresfejűekké” lettek (Róma 1:21, 22). Jehova a forrása mindannak, amivel rendelkezünk. Joggal kell tőle várnunk, hogy ő adjon nekünk ’pontos ismeretet és teljes ítélőképességet’, és hogy ő tárja fel előttünk „Isten mélységes dolgait” (Filippi 1:9; 1Korinthus 2:10). A Biblia, vagyis az ő Szava tartalmazza elsősorban Isten bölcsességét.

Mivel az emberi filozófiák mellőzik Isten Szavát, azért sohasem kell lebecsülnünk azt a veszélyt, amelyet ezek a bölcseletek jelentenek számunkra. Az újkori filozófiai gondolkodás a látszatkereszténység sok tanítóját rá tudta bírni arra, hogy elfogadják az evolúciós tant. Odáig mentek, hogy még a Biblia ihletettségébe vetett hitüket is feladták a magasabb [biblia-]kritika kedvéért, csak hogy a tudósok szemében megmaradjon a jó hírnevük. A személyi szabadságot hangsúlyozó társadalmi és politikai filozófiák terhére írandó az, hogy járványos méretűvé váltak a terhesség-megszakítások, a nemi erkölcstelenségek, a kábítószer élvezet, és más önpusztító szokások. Az anyagias gondolkodásmód azt eredményezte, hogy a legtöbb ember a boldogságot és a sikert az elért anyagi gazdagságban méri le.

Mindezek a filozófiák azt tükrözik, hogy az emberek úgy próbálják problémáikat megoldani és boldogságukat megtalálni, hogy eközben kizárják Isten segítségét, és csak önerejükre támaszkodnak és emberi okoskodásaikban bíznak. Figyelmen kívül hagynak egy alapvető igazságot, amelyet Jeremiás felismert: „Jól tudom, ó Jehova, hogy nem a földből való emberre tartozik az ő útja. Nem a járókelő emberre tartozik, hogy irányítsa lépteit” (Jeremiás 10:23). Pedig boldogságunk és megmentésünk attól függ, hogy engedelmeskedünk-e Jehovának és bízunk-e benne. A bölcsesség útja azt kívánja tőlünk, hogy ellenálljunk minden olyan kísértésnek, amely szabad teret akar biztosítani a kíváncsiságunknak, és ne nyissuk meg elménk ajtaját azok előtt az emberi eszmék előtt, amelyek megronthatják gondolkodásunkat, és amelyek pusztulásunkat okozhatnák azokkal együtt, akiknek nincs reménységük.

Kíváncsiság a közeledő vég iránt

Amióta Jehova Édenben feltárta, hogy szándéka szerint megszünteti a sátáni lázadás minden rossz következményét, hűséges szolgái mindig élénk figyelemmel kísérték, hogyan fog kibontakozni ez az isteni szándék. Még az angyalokat is élénken érdekelte ez a kérdés! (1Péter 1:12.) Jézus idejében is rendkívül érdekelte az emberek egy részét, hogy mikor lesz pontosan az az idő, amikor a Királyság eljön. Jézus többször is azt válaszolta nekik, hogy nem Jehova akarata az, hogy tudják ezt az időt. (Máté 25:13; Márk 13:32; Cselekedetek 1:6, 7.) Éppen ezért hasztalan minden olyan próbálkozás, hogy megtudjuk, mikor lesz az az idő. Ehelyett Jézus bölcsen arra buzdította őket, hogy keresztényi feladatukkal törődjenek, és mindennap úgy éljenek, mintha az a nap bármikor bekövetkezhetne. (Lukács 21:34–36.)

Ma a világ eseményei egyértelműen bizonyítják, hogy a vég közel van, de felfokozódott a kíváncsiság is az iránt, hogy mikor jön el. Bizonyos fejlemények lehet hogy egyesekben azt az érzést keltették, hogy ők már tudják azt a napot és azt az órát. De amikor várakozásaik nem teljesültek, fájóan vették ezt tudomásul, és egyesek talán el is estek és felhagytak Isten szolgálatával. Ezért sokkal bölcsebb az események menetét Jehovára bízni, és elhinni azt, hogy elhozza a véget a maga rendelt idején. Ahhoz minden a rendelkezésünkre áll, hogy teljes felkészültségben várjuk ezt a napot.

A kiegyensúlyozottság szükségessége

A kíváncsiság is, mint sok más dolog az életben, lehet áldás is, de lehet átok is. A helyes módon megnyilvánuló kíváncsiság az ismeret felbecsülhetetlen értékű gyöngyszemeit tárhatja fel számunkra, nagy örömünkre és megelégedésünkre. A Teremtőről, akarata és szándékai felől való egészséges kíváncsiságunk hasznos lehet, és nagy-nagy megelégedést hozhat számunkra. A zabolátlan, beteges kíváncsiság viszont a spekulációk és emberi elméletek ingoványos talajára vihet el bennünket, ahol nem tud megmaradni az igazi hit és az isteni önátadás. Ha tehát kíváncsiságod olyan területekre csábítana, amik már vitatható értékűek, ’vigyázz, nehogy [mások tévelygései] elragadjanak és elveszítsd állhatatosságodat’ (2Péter 3:17).