Olvasók kérdései
◼ Mi a Malakiás 2:15-ben említett „Isten magva”?
Ez a kényes vers részben így hangzik: „És volt olyan, aki nem tette ezt, mivel maradt még benne a szellemből. És mit keresett az ilyen? Isten magvát. . . A „mag” nyilvánvalóan az ősi Izrael nemzetére utal, amely a vers írásának idején vallási értelemben megfertőződés veszélyében forgott.
Malakiás a nemzet erkölcsi hanyatlásának idején prófétált. Egyes izraelita férfiak nemcsak hogy feleségül vették ’egy idegen isten leányait’, hanem még el is váltak eredeti zsidó feleségüktől, ’az ifjúkorukban elvett, feleségüktől’, hogy elvehessék feleségül a talán náluk fiatalabb pogány asszonyokat. De nem minden izraelita férfi cselekedett ilyen „utálatos módon” (Malakiás 2:11, 13, 14; 5Mózes 7:3, 4). Nyilvánvalóan azokra utalva, akik nem voltak hajlandók megszegni Jehova imádatában hittársukkal kötött házassági szövetségüket, Malakiás ezt írta: „És volt olyan, aki nem tette ezt, mivel maradt még benne a szellemből.”
A „szellem” Isten szent szelleme, amelyet Isten kiárasztott a nemzetre. Az engedetlen izraeliták azonban ellenálltak Isten szellemének, és így megszomorították (Ésaiás 63:10; Cselekedetek 7:51–53; vö. Efézus 4:30). Egyes zsidók lojálisak maradtak Isten törvényéhez, és engedelmesen megtartották azt, ami „megmaradt még bennük a szellemből”. Jehova e hithű imádói nem keresték önző módon a saját élvezetüket. Róluk Mikeás ezt írta: „Mit keresett az ilyen? Isten magvát.” Ez a „mag” az ősi Izrael nemzete volt, amelyet Malakiás szavai szerint, ’Isten teremtett’, méghozzá akkor, amikor Jehova az izraelitákkal szövetséget kötött a Sínai-hegyen, s ezzel „különleges tulajdonává” és „szent nemzetévé” tette őket. Ábrahám igazi „magvának”, amely által a föld minden nemzete áldásban részesül, e nemzet által kellett eljönnie (Malakiás 2:10; 2Mózes 19:5, 6; 1Mózes 22:18).
Az izraelitáknak azonban vallási tekintetben tisztáknak kellett maradniuk, és nem volt szabad összeházasodniuk olyan idegen nemzetbelivel, aki nem imádta Jehovát. Az ilyen személyek istentelen viselkedése rombolólag hatott rájuk, ami kitűnik az Ezsdrás idejében kialakult helyzetből is. Az izraeliták akkor „elfogadtak maguknak (a környező nemzetek) leányai és fiai közül egyeseket férjül és feleségül, és ők, a szent mag, „elvegyültek az országok népeivel” (Ezsdrás 9:2). Ugyanez a „nagyfokú gonoszság” fordult elő Nehémiás idejében is, aki Malakiás kortársa volt. Istenhez hű zsidó férfiak tisztán látták, mekkora szellemi veszély rejlik e kapcsolatban rájuk és e kapcsolatból származó gyermekeik számára. Például, eltérítheti őket az ilyen, Istennek át nem adott feleség Jehova imádatától. Nehémiás még arról is beszámolt, hogy az ilyen vegyes házasságban élő zsidók között „sok gyermek azt sem tudta, hogyan kell beszélni zsidóul” (Nehémiás 13:23–27).
A nem-lojális zsidók saját gyönyörüket keresték, még annak az árán is, hogy ez káros hatással lesz a nemzetükre, „Isten magvára”. Nem csoda, ha Malakiás így figyelmeztetett: „Vigyázzatok azért szellemetekre, és ne bánjatok hűtlenül ifjúkorotokban elvett feleségetekkel” (Malakiás 2:15). A hithű zsidók megőrizték szellemüket vagy gondolkodásukat azt illetően, hogy lojálisaknak kell maradniuk zsidó feleségükhöz. Ezek a férfiak nagyra értékelték „szent nemzetük” vallási tisztaságát. Azt óhajtották, hogy gyermekeik olvassák Isten Szavát, és úgy nőjenek fel, hogy szeressék Jehovát, s ezzel növeljék a nemzet erejét vallási értelemben.
A mai önátadott keresztényeknek is szükségük van arra, hogy ugyanilyen buzgalommal ápolják szellemüket vagy uralkodó magatartásukat. Ha megházasodtak, arra kell törekedniük, hogy hűtlenül ne váljanak el házastársuktól. Az egyedülálló keresztényeknek viszont meg kell szívlelniük Pál apostol tanácsát, hogy csak „az Úrban házasodjanak”, vagyis csak olyannal kössenek házasságot, aki Jehovának önátadott, alámerített tanúja (1Korinthus 7:39).